Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-10 / 8. szám, szerda
Rap — és partizán Ez a cikk egyike azoknak az írásoknak, amelyeket évekkel korábban az akkori, nagyhatalmú helyettes főszerkesztő ezzel a minősítéssel adott vissza: Nem közölhető, s ha tudom, hogy ilyen téma foglalkoztat, eleve lebeszéltelek volna a megírásáról. Kár ilyen témára fecsérelni a pénzt, az időt, a fáradozást... Partizán volt Remete László a jolsvai evangélikus pap. Bizonyítja a besztercebányai kerületi népbíróság 1959. szeptember nyolcadikán, hozott határozata, de a kijevi partizán törzsparancsnokság igazolása is, amely szerint a Nálepka kapitány partizánbrigád tagjaként 1944. szeptember 19-én tett partizánesküt, s a kapott feladatokat, míg a Gestapo le nem tartóztatta, becsülettel teljesítette. Letartóztatták. Az akkor Magyarországhoz tartozó városkából Szlovákiába, a besztercebányai börtönbe szállították, majd két hét múlva, 1945. január 9-én a nerneckái mészégetőben kivégezték és elégették. Mindez ma már ismert tény, mert amióta az emlékezetes adventi szerdán, az istentisztelet után, a templomban letartóztatták és a fekete „egy-hetes" Mercédesszel elvitték, sokan kutatták a történteket. Járt úton haladtam, amikor a tényismereteket összegyűjtöttem. Amiért érdemes Égő gyertyaként kell élni, azért, amiért érdemes meghalni - mondta tollba ezt a látnoki erővel megfogalmazott, sejtelmes mondatot az egyik hittanórán, halála előtt öt évvel, 1939. szeptemberében, amikor Jolsvára került hitoktatónak. Persze, az akkor 29 esztendős lelkész nem véletlenül fogalmazott ilyen és hasonló mondatokat. Okos, művelt ember volt, aki külföldön, Bécsben fejezte be tanulmányait. Jól beszélt németül, franciául. A filozófia, az irodalom, a társadalomtudományok is érdekelték. Dolgzószobájának falát Ady Endre halotti maszkjának másolata díszítette. Amikor Kierkegaard tanulmányában rátalált erre a mondatra: a kereszténységben nem a tan a fontos, hanem az ember megváltoztatása, néhány hét alatt átböngészte a dán nyelvtant és szótár segítségével elolvasta a szerző még le nem fordított műveit is. Meglepő, hogy milyen, ma is aktuális gondolatokat vetett papírra akkoriban. A kérdésekre nem az elmélkedés, hanem a tett ad feleletet, írta egyik előadásának szövegében. Modernségét paptársainak többsége megvetette. Figyelemre sem méltatta az ilyen megjegyzéseket. Sőt, egyre lelkesebben szervezte maga köré a szegény földművelők, a bányászok gyermekeit és a fiatalokat, hogy megvalósíthassa elképzeléseit. Földet bérelt a papi föld mellé, amit a fiatalokkal közösen megművelt. A haszonból tandíj, ösztöndíj lett, mert ő gyakorta a szülők akarata ellenére is szorgalmazta a fiatalok továbbtanulását. Kirándulásokat, táborozást szervezett velük. A Remete bandája Ezt az elnevezést 1942 nyarán egészen véletlenül kapta az általa szervezett fiatalok csoportja, mely hivatalosan ifjúsági egyletként szerepelt. Ugyanis, a paplak udvarán nagy hanggal játszadozókra rászólt Baltazár plébános úr: Remete bandája, még pihenni sem hagyja az embert? A gúnyosnak szánt elnevezés még inkább összekovácsolta őket. Vállalták. Még sokszorosított bandaközlönyt is kiadtak, melynek a tisztelendő úr, azaz Laci bá, a bandavezér, ezt a címet adta: Egymás terhét hordozzátok. A korán, és a német megszállás miatt szükségből elkezdődött vakációban szorgalmasan, egyre intenzívebben tanult szlovákul. Még ma sem tudni, hogy kinek, vagy kiknek a tanácsára, a kezdődő bombázások veszélyére hivatkozva a banda 10-12 legmegbízhatóbb tagjával, akik közt 3-4 leány is volt, a várostól északkeletre távol eső völgyben megnyitott egy régi kb. 30 méter hosszú bányafolyosót. Természetesen, a legnagyobb titoktartás közepette. És júliusban, a banda három, idősebb (18-19 éves) tagjával, az akkori államhatárt illegálisan átlépve, látogatóba ment čierna Lehota környékén, az egyik erdészlakba... A sorsom partizánsors Ezekkel a szavakkal jelentette be a bandának néhány hét múlva, hogy akik vele tartanak, már azok sem bandatagok, hanem partizánok. És harci feladatot adott mindenkinek. A fiatalok egyik csoportja időről időre végigutazott a völgyön Pelsőc, Rozsnyó felé, hogy megállapítsa a katonaság mozgását. A másik csoport a partizánbrigád „kapitányának" (npor. Michal Sečanský) utasítása szerint a Korpás-erdő tisztására ejtőernyővel ledobott fegyvereket és lőszert szállította a rejtekhelyre, abba a megnyitott bányafolyosóba. A csoport a konspiráció szabályait betartva egyre szélesebb körű tevékenységet fejtett ki. Leventeként „őrségbe" jártak, hogy a partizánok elleni katonai kordon „erósebb" legyen, közben provokatív lövöldözést rendeztek arra hivatkozva, hogy partizánokat láttak. Természetesen, a „kapitány" utasítása szerinti helyen és időpontban, hogy közben az igazi partizánok az ellenkező oldalon bemehessenek a városba, élelemért. És mivel tudomást szereztek róla, hogy a magyar titkosrendőrség figyelteti Remete László működését, valaki közülük mindig nála aludt, és olyan riadóláncot szerveztek, melynek révén néhány perc alatt, szükség esetén 8-10 fegyveres fiú ott teremhetett. Remete László másodszor akkor járt illegálisan a határ túlsó oldalán, amikor partizánesküt tett és feladatul kapta: a felderítő-hírszerző tevékenység megszervezését, a fegyverek raktározását, és a fiataloknak a megmentését a bevonultatás, vagy elhurcolás elől. Ezért ragaszkodott az utasításhoz - hogy-a fiatalok csak az utolsó pillanatban, végső szükségben vo-. nuljanak ki rejtekhelyükre, a bányába - akkor is, amikor átmenetileg ugyan, de elveszítette kapcsolatát a partizánbrigád parancsnokával. Azután pedig, szinte a kapcsolat felújításával egyidejűleg, letartóztatta őt a Gestapo. Rejtélyek Ma sem tudni bizonyosan, hogy miért tartóztatták le, és miért szállították át, egyik országból a másikba, bebörtönzésekor miért hamisították meg az adatait. Ugyanis, a később megtalált'börtönnapló 1241. oldalán az 1944. december 27-én bejegyzett adatok közül csak neve, születésének helye és időpontja valós, a foglalkozás rovatba munkást, a vallás rovatba zsidót írtak. Viszont kitöltetlenek maradtak a személyleírás, családi állapot, tud-e írni, van-e felsőbb iskolai végzettsége, milyen, mivel vádolják, hol, mikor, ki tartóztatta le, melyik hivatal kérte a letartóztatását rovatok. Az oldal alján az „Eltávozásának napja" rovatba persze beírták: 1945. január 9. Azután a neve fölé piros céruzával jelzést firkantottak. Tény, hitelesített tény viszont, hogy letartóztatásakor, ha akarta volna, alkalom adódott volna a szökésre, a nála lévő fegyver használatára, a fiatalok riadóztatására. Tény az is, hogy tőle a Gestapo semmit se tudott meg a fiatalokról, pedig az egyik meg is sebesült a lábán amikor a város körüli katonai őrséggel, véletlenül harcba keveredtek. Semmit se tudtak meg a rejtekhelyről, hiszen jóval a letartóztatása után odamenekültek a csoport harcra elszánt tagjai. Köztük öt leány is. Egy ideig még Remete László partizánsorsának utolsó fejezete - a halála és elégetése - is rejtély volt, hiszen bizonyosan csak annyit tudtak róla, hogy letartóztatták, elszállították valahová... Történelmi igazolás Amikor az 1241 -es számú rabnak a nevét pirossal „kipipálták", akkor ez a ceruzajelzés kivégzést, majd a nemeckái mészégetőben történt hamvasztást jelentett. Gyilkosai azt gondolták, emlékezni se fognak rá, hogy ki volt, mit tett. Csakhogy az életben maradt harcosok semmiről, senkiről sem feledkeznek meg. Nem marad feledésben Remete László küzdelme, neve sem. Egykori „bandájának" tagjai minden évben ellátogatnak a nemeckái emlékműhöz, hogy ott felidézzék a történteket, életét, halálát. A „bandafiúk és bandalányok", akiknek a sorában orvos, tisztségviselő, főiskolai tanár, lelkész, muzeológus, mérnök is található, egyébként is egy szívvel-lélekkel vallják: ő most is él a tetteikben. Az illetékesek pedig intézkedtek, hogy emléktábla kerüljön oda, ahonnan annak idején elhurcolták. Nevét ne feledje el az utókor sem. HAJDÚ ANDRÁS Amíg a polgárból polgár les: Történetünk főhőse egy tizenhét éves fiatalember. Rövid élete során ezidáig abban a szerencsében részesült, hogy nem volt dolga a hivatalokkal, szülei vállalták ügyeinek intézését. A minap a gyermek zord atyja, amikor szeretett fia kötegnyi bizonyítványt nyomott a kezébe, hogy azokról legyen szíves másolatot készíttetni, majd azt hitelesíttetni, nemet mondott azzal, hogy egy férfi intézze hivatalos ügyeit egyedül. A fiú szótfogadott, és mit sem sejtve vágott bele a nagy feladatba. Az akadályokat pedig sikeresen is vette mindaddig, amíg nem érkezett meg a pozsonyi II. Városkerületi Nemzeti Bizottság anyakönyvi osztályára. A tisztviselőnő ránézett a bizonyítványokra, s a szlovák szakmunkásképző intézetbelieket elfogadta, a másolatokat hitelesítette, ám a magyar tannyelvű alapiskola bizonyítványa láttán arcáról eltűnt a mosoly. - Külföldi okmányt nem hitelesítünk - közölte kurtán, s ezzel befejezettnek is tekintette az ügyfélfogadást. A tizenhét éves fiatalember persze magyarázni próbálta, hogy nem külföldi, Csehszlovákiában él, nemzetisége magyar és alaptanulmányait Pozsonyban végezte, ahol az 1949/50-es tanévtől kezdve kétnyelvű bizonyítvánnyal eresztik útnak a végzős növendékeket. Érvei süket fülekre találtak, s hiába erősködött, a másolatot nem hitelesítették. Feldúlt lélekkel, önérzetében sértve mesélte szüleinek az esetet. Azok nekem panaszolták ..el. így kerültem a „játékba", s nyomban a pozsonyi II. Városkerületi Nemzeti Bizottságra mentem. Ott Helena Kišková, az anyakönyvi hivatal vezetőnője nagyon udvariasan arról tájékoztatott, hogy rendeletileg külföldi iratokat nem hitelesítenek. Meghallgattam, majd én is nagyon udvariasan közöltem vele, hogy szerintem Szlovákia fővárosa nem külföld, hogy a bizonyítvány csehszlovák hivatalos irat, s ha netán nekem nem is hiszi el, vegye jobban szemügyre, mert ami az én anyanyelvemen olvasható, azt saját anyanyelvén is elolvashatja. Míg tanulmányozta az iratot, megértettem a fiatalember feldúltságát. De türtőztettem magam addig, míg ismételten nem mondta el ugyanazt, amit már hallottam. Nem untatom a tisztelt olvasót azzal, hogy zajlott le szóváltásunk. Szerencsémre (?!) a telefon hangja félbeszakította az eszmecserét, s mit ad ég, a drót túlsó felén a vezetőnő felettesével folytathattam tovább a párbeszédet. Szerényen jegyzem meg, a másolatot végül - az előbbi tiltakozás ellenére - mégis hitelesítették. Ami viszont bánt, az „csupán" annyi, hogy mindezt egy pardon nélkül tették. Anélkül, hogy beismerték volna tévedésüket, s biztosítottak volna arról, hogy ez a jövőben már nem fordulhat elő. A 17 éves fiatalember a Hivataltól megkapta élete első kis pofonját, aminek következtében kijelentette, amíg őt nem fogják polgárnak és partnernak tekinteni kis hazánk hivatalában, ő többet nem „ügyintéz". Én csak attól félek, hogy ez eltart még egy ideig! PÉTERFI SZONYA A kassai Nehézgépgyár a múltban azon kevés vállalatok közé tartozott, melyek rendre nyereséggel zárták az évet. Úgy tűnik, erről már csak múlt időben beszélhetünk, mivel a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a tavalyi is veszteségesen zárult. Ezek szerint vissza kellene térni a régi központi tervutasításos rendszerre? Vajon mi lehet az oka, hogy állami vállalatként nehezebb a talponmaradás? Mielőtt megkísérelném a válaszadást a felmerülő kérdésekre, talán érdemes áttekinteni a vállalat szerkezeti felépítését, valamint a gyártott termékeket. A kassai kombinátnak, mint a martini Nehézgépípari Művek részének öt gyártóüzeme van. Ezek közül három Kassán található, egy Kisszebenyben és egy pedig Szepsiben. A vállalatnak jelenleg mintegy 5100 alkalmazottja van, ebből kb. csak a háromnegyede vesz részt közvetlenül a termelésben. A termékelosztás a következőképpen néz ki: Kassán a 01-es üzem tartálykocsikat és betonkeverő autókat gyárt. A kocsi alvázát a Tatra vállalat szállítja. A 02-es üzem hajlítógépeket, sebességváltókat és sajtológépeket gyárt, míg a 08-as üzem különféle öntvények előállításával foglalkozik, melyek nagy részét az említett termékek szerkezeti elemeiként használják fel. A kisszebenyi 10-es üzem különféle sebességváltókat és hajlítógépeket gyárt. A Szepsiben található 15-ös üzem pedig öntvények előállításával, lemezvágóollók, valamint a villanymotorral ellátott sebességváltók gyártásával foglalkozik. Az említett üzemek ún. speciális technika gyártásával is foglalkoznak, melyekről bővebb információt talán könnyebb az ország határain kívül szerezni, mint azon belül. A speciális technika a katonai célokra előállított termékeket foglalja magába, ezért érthető, hogy pontosabb adatokhoz jutni szinte lehetetlen. Pedig a bevezetőben feltett kérdésekre a válasz ezen a téren keresendő, ugyanis a kassai kombinát a múltban főleg a hadászati termékek előállítására fektette a súlyt. Számokban ez a következőképpen néz ki: régebben az üzem gyártmányainak mintegy 35 százalékát tették ki az említett termékek, míg jelenleg csak a 15 százalékát, sőt a fokozatos hadérőcsökkentés körülbelül 5 százalék speciális technika előállítását fogja eredményezni. Mi tagadás, a hadászati termékek iránt külföldön is nagy volt a kereslet. Az export természetesen óriási nyereséggel járt, így a belföldi piacra szánt egyéb termékek előállításából adódó veszteségeket könnyen ki lehetett egyensúlyozni. Csakhogy az ország határain kívül is megváltozott a helyzet - a katonai kiadások radikális csökkentése a kombinátot enyhén szólva nem a legkedvezőbben érintette. A hadászati célokra szánt tartálykocsik, vagy az emelőberendezések tulajdonképpen a polgári közlekedésben is felhasználhatók, azonban a ponton hidak már kevésbé. A kombinát az előző évek magas megrendeléseiből kiindulva túl sokat költött az említett termékek fejlesztésére - a magas befektetés a gyér kereslet mellett azonban semmiképp sem térül meg. A lemondott megrendelések mind a vállalat számláját terhelik. Gondot jelent továbbá a nagyarányú munkaerő-vándorlás. Míg a tavalyelőtt ez 5,8 százalék volt, addig a múlt évben ez 12 százalék körül mozgott. A kombinát vezetői szerint ez a nagyon magas érték elsősorban a Munka Törvénykönyve módosításának, valamint a fiatalok alacsony fizetésének a következménye. Tisztában vannak azzal, hogy a fiatal, tehetséges szakemberek jóval magasabb fizetést érdemelnének, azonban a szabályok a magasabb bérosztályba való besorolást nem teszik lehetővé. így különféle jutalmakkal igyekeznek javítani a keresleten, de sajnos ez nem mindenkit érint. Persze ez össztársadalmi probléma, mellyel hazánk szinte mindegyik vállalata küszködik. Változások korát éljük. Olyan változások ezek, ahol az erkölcsi tartás mellett a gazdaság is óhatatlanul nagy szerepet játszik. Az egyre csökkenő állami támogatás könyörtelenül felszínre hozza a múltban elhallgatott mesterkedéseket. A fent említettek is bizonyítják, hogy az elmúlt időszakban képtelenek voltunk rugalmasan reagálni a politikai döntésekre. KOSÁR DEZSŐ APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ II Január 10-én ünnepli születésének nevezetes évfordulóját Szabó Márta Kassán.. E kedves ünnep alkalmából szívből gratulálunk, és további jó erőt, egészséget s hosszan tartó, boldog életet kívánunk. Szerető férje: István, gyermekei: Szilvia, Adrienn, Márta és István, vejei, szülei, a gútai rokonok, valamint unokái: Éviké, Zsuzsika és Erik, akik sokszor csókolják a nagyikát. Ú-3766 • Szívünk teljes szeretetével és hálával köszöntjük a dolgos kezű férjet, édesapát, apóst és nagyapát, id. Drenko Sándort Körös, aki január 10-én ünnepli 70. születésnapját. E szép ünnep alkalmából nagyon jó erőt egészséget és nyugodt, békés, hoszszú életet kívánunk. Szerető felesége: Böske, lányai, fiai, menyei, vejei, valamint a hat unoka Ú-3958 virágért és a koszorúkért, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Drága emlékét örökké szívünkben őrizzük. A gyászoló család Ú-3 • Fájó" szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a nemesócsai temetőbe a felejthetetlen, drága jó édesanyát, nagymamát és testvért, özv. Kozma Juliannát, akit a kegyetlen halál 64 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönetet mondunk a Csemadok énekkarának, valamint megköszönjük a részvétnyilvánításokat és sok virágot, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-27 VA 4 X 1 £> MEGEMLÉKEZÉS [i" • Fájdalmas, szomorú hét év telt el 1983. január 11-e óta, amikor örökre elhagyta szeretteit a drága jó fiú, Manek Sándor Hidaskürt. Akik ismerték és KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek a falu lakosainak és mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára az alsóhatári temetőbe a drága jó férjet, édesapát, nagyapát, apóst, testvért, sógort, Dora Ferencet, akit a kegyetlen halál 1989. november 30án, 62 éves korában, oly hirtelen és búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei közül. Külön köszönetünket fejezzük ki az Alsószeli Alapiskola igazgatójának, Szabados Lászlónak és a királyróvi Katonánénak a szép búcsúbeszédért, a sok szerették, gondoljanak rá kegyelettel. Drága emlékét örökre megőrizzük. Édesanyja és kisfia, valamint testvérei Ú-4 1 1 1 • Szomorú szívvel emlékezünk halálának negyedik évfordulóján a szerető édesapára, Manek Istvánra Hidaskürt, aki 1986. január 11én eltávozott az élők sorából. örökké gyászoló felesége s gyermekei Ú-5 • Fájó szívvel, könnyes szemmel emlékezünk drága halottunkra, Pólya Gyulára Ipolypásztó halálának első évfordulóján. Emlékét szívünkben őrizzük. Szerető családja „ Ú-22 ÚJ szú 6 1990. I. 10. Leszerelés - veszteséggel
