Új Szó, 1990. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-09 / 7. szám, kedd

A jubileumi év kezdetén Beszélgetés a Nógrádi Galéria tíz évéről Fennállásának tizedik esztendejébe lépett az 1980-ban alapított Nógrádi Galéria. A tárlatlátogatók szemszögéből látva a losonci képzőművészeti intézmény egy évtizedét, úgy tetszik, hogy Sz. Hal* tenberger Kinga igazgató vezetésével sajátos, már-már összetéveszthetetlen profilt alakítottak ki. A város és a régió legnagyobb, iskolateremtő, művészi és erkölcsi tartásban is minden csehszlovákiai magyarnak példát adó festőművész, Szabó Gyula életművének gondozásán kívül Bácskái Béla szellemi hagyatékát is ápolják. Nem feledkezik meg Nógrád más magyar és szlovák művészeiről sem. Ugyanakkor tavaly már két országos vonzáskörű rendezvényt is a Nógrádi Galéria égisze alatt tartottak. XXX Beszélgetésünk elején Sz. Halté n berger Kingát arra kértem, hogy 1989 utolsó kiállításának, a III. akvarell triennálé anyagának kapcsán a most már hagyományos rendezvényről szóljon. - A harmadik akvarell triennáléra 88 művész 117 alkotást küldött. Véleményem szerint új, a képzőművészet korszerű szemléletét tükröző alkotások során állíthattuk ki, ami jelzi, hogy ez a nagyon szép ősi technika megújulóban van. Ilyen gazdag anyag láttán érezzük igazán, hogy milyen kicsi a galériánk. Ezért az előző két triennálé anyagának díjazott alkotásait a Csemadok városi székházának termében állítottuk ki. Normális körülmények között mindkét tárlatnak egy helyen kellene lennie. Amíg a mostani épületünk teljes egészében nincs a kezelésünkben, aligha tudjuk megvalósítani az állandó-kiállításunkról alkotott elképzelésünket. Hamarosan tisztázni kell a járásban, hogy milyen épületet mire használnak, hiszen nem bővelkedünk országos méretben is jelentős eredményeket felmutató kulturális intézményekben. - Ha jól tudom, a Nógrádi Galéria annak idején Szabó Gyula életművére alapozódott. Mindeddig az életművet csak a fokozatosan bemutatott időszakos kiállításokkal szolgálták. Ennek is a helyhiány az oka? - Gondolhatja, számunkra lenne a legfontosabb, hogy Szabó Gyula és nógrádi művésztársai állandó kiállítást kapjanak. Csakhát a galéria jelenlegi méretei ezt lehetetlenné teszik. - Tekinthetjük ezt az elmúlt tíz év valamifajta kudarcának? - Igen, csak nem a galéria kudarcának, mert mi mindent megpróbáltunk. Hiába ostromoltuk a járás hatalmi szerveit, mert számukra minden fontosabb volt, mint a széles közösséget szolgáló intézményünk állapota. - Ennek ellenére jelentős gyarapodást tapasztalhatunk tevékenységi körükben, hiszen idén a szűkös lehetőségeik ellenére is felvállalták az első kerámia szimpoziont. - Tehettünk-e mást, amikor a Losonchoz közeli üzemben a keramikus művészek szerették volna a kerámiának a tömeggyártásában is hasznosítható lehetőségeit felmérni! Ez legalább olyan feladatnak tetszett, mint a képzőművészetet értő és érző közösség nevelése. Bár költségvetésünk mindig a maradvány elv alapján lett végleges, nem utasíthattuk vissza a keramikusok kérését. Feletteseink még mindig nem tudatosították, hogy a legrentábilisabb befektetés éppen a kulturális szférában lehetséges, hiszen a művelt emberfő a mindennapokban teremti az anyagi értékeket. - Milyen költségvetéssel képesek működni? - Tavaly 970 ezer koronát szabtak ki, ebből 110 ezer csak a február 25-éig látható III. akvarell triennálé megszervezésére kellett. Terven felül adtunk helyet a kerámia szimpozionnak, s ebben a kerámiaüzem segített. A művészek tömegtermelésre is alkalmas használati és díszjellegű kerámiákat terveztek, de megfelelő technológiai gépsor hiánya miatt a nagyközönség bizony nemigen tud majd ezekből vásárolni. Pedig a kerámia művészi lehetőségeinek ilyetén való fejlesztése része az általános kulturáltságunknak, amely leginkább életkörnyezetünkből, mindennapi tárgyaink világából és lakásainkból hiányzik. Úgy véljük, képzőművészeti életünk munkásainak ennél fontosabb feladata nemigen lesz az új társadalom kimunkálásakor. -Jubilál a galéria. Erre eddig is többször utaltunk már. Milyen lesz az idei esztendő? Tartogatnak-e meglepetéseket? - Mi nem szeretjük a meglepetéseket, mert akkor a tudatos munka helyett az improvizáció kerül előtérbe. Kétszeresen nem szeretjük, ahogyan velünk szemben a kulturális irányítás az elmúlt évtizedben többször is meglepetésszerűen járt el. A művészet egésze a szabadságot szereti. Remélem, ez megmutatkozik majd az idei munkánkban is. Az akvarellek után Elvira Antalová festményeit állítjuk ki, március 6-tól április 12-ig. Április végétől június elejéig Svetozár Králik jubileumi tárlatát rendezzük meg. A nyári idény első felében, június 14-étől a salgótarjáni Nógrádi Múzeum Mihályfi Gyűjteményét mutatjuk be. Július 27-én nyitjuk meg a Bácskái Béla születése 55. évfordulójának tiszteletére rendezendő kiállítást. Ezzel egyidőben kerül sor a II. kerámia szimpozionra és a kerti kerámiák kiállítására galériánk udvarán. Ezután augusztus végétől szeptember végéig a podrecsáni kastély parkjában láthatja a közönség a keramikusok legújabb alkotásait. Tervezzük még két nem szokványos műfaj bemutatóját is: Martin Martinček fotóit és Askold Žáček üvegmunkáit állítjuk majd ki. Egyelőre nem végleges az időpontja a jubileumi tárlatnak sem, amelyet Nógrád művészei címmel rendezünk. Ehhez kapcsolódik majd a járás különböző helyein bemutatandó Bácskái Béla műveinek vándorkiállítása is. Ezenkívül a mi gondozásunkban állítja ki a salgótarjáni múzeum Szabó Gyula akverelljeit. - Végezetül: a tíz évre visszatekintve mit tart a legfontosabb eredményüknek? Egyáltalán milyen a jellege a Nógrádi Galériának? - Elsősorban a nyitottságot hangsúlyoznám, hiszen a lehető legtöbb képzőművészeti műfajt támogattuk. Nagy szívfájdalmunk, hogy a szobrászat technikai lehetőségeink végessége miatt mindeddig nem kapott megfelelő teret. Ezzel a nyitottsággal sikerült elérni, hogy valamennyire megváltozzon közönségünk konzervatív ízlése. Mostanában már nem hallunk annyi felháborodott ellenvéleményt, mint azelőtt. Az ízlés megváltoztatására évekre van szükség, s úgy vélem, intézményünk dolgozói ezért sokat tettek. Már van saját fiatal közönségünk is, akik itt ismerkedtek meg a képzőművészettel, itt szerették meg, és itt kezdték egyéni látásuk alapján értelmezni, érteni és érezni a műalkotásokat. Ez pedig nem kevés. DUSZA ISTVÁN „Éljen első, demokratikusan megválasztott dékánunk!" - olvasom a hatalmas feliratot a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának folyosóján. Éljen! - gondolom hozzá mindjárt, hiszen Ivan Slimák docens engem is tanított, s amikor megtudtam, ő került a bölcsészkar élére, egyértelmű elragadtatást éreztem. Megválasztásával, úgy érzem, végre a józan ész győzedelmeskedett, s a tanulni, de tudni is vágyók sorsa jó kezekbe került. A koordinációs sztrájkbizottság ajtaját zárva találtam, de tagjai - kulcsra várva - a folyosón beszélgettek. Még mindig a politikáról: „Szépen sütött a nap, hát miért is ne öntözték volna meg őket... - kaptam el félfüllel a diákokra mindig is oly jellemző humor fűtötte megjegyzést. Március 25-e talán locsolószombat néven vonul majd be a köztudatba... A folyosókon egyre-másra csoportokkal találtam magam szemben. Indexüket lapozgatták, gyűjtötték a beszámítókat. Sokuk arca fáradt, megkeseredett volt. Gyanítom, bár ezt a véleményemet adatokkal nem tudnám alátámasztani, azok vannak most nehéz helyzetben, akik (talán mert még friss egyetemisták, elsősök) nem tettek túl sokat - legalábbis nem erejükön felül - a diákok szülte forradalomért. Mert akik szerveztek, utaztak, tüntettek, a tanulást némi fellélegzéssel fogadják el ismét mindennapi természetes életformájukként. Tanulni szeretnének végre, hiszen mindent azért is tettek, mert éppen a tanulást, az értelem mindennapos próbatételét és izgalmas szépségét tette számukra örömtelenné a régi, még a gondolkodást is kalodába kényszerítő rendszer. Azért tettek mindent, hogy végre igazán tanulhassanak. De nálunk ma még ezt is tanulni kell. A magyar tanszék ajtaja előtt harmadéves magyar-szlovák szakosokra vártam. Odabenn nyelvtörténettel foglalkoztak, elmondásuk szerint pótolni próbálták a pótolhatót. Ami most a leginkább foglalkoztatja őket: szeretnék, ha szlovákból korábban lenne az államvizsga, már a harmadik évfolyam végén, de az idén talán mégsem, hiszen ilyen rövid idő - alig három hónap - alatt nemigen lehet lelkiismeretesen felkészülni az effajta igényes megmérettetésre. A tanszék diákjai egyébként sok egyéb, radikális változást szeretnének. például a biológia és az orosz eltörlését, de az államvizsgán eddig megkövetelt pedagógia eltörlését is, menet közben úgyis vizsgázniuk kell e tantárgyból. Lucia Safránková elsőéves orosz-angol szakos hallgató úgy látja, hogy most káosz, fejetlenség tapasztalható az egyes tanszékeken. Senki sem tudja, mire számíthat. „Az embernek az a benyomása - mondja, -, hogy itt a falakon belül minden megy a régiben, mintha mi sem történt volna. Mi nagyon ráfizetünk erre az egészre - jelenti ki a diáklány tárgyilagosan. - Több mint egy hónapig nem tanultunk, s ez nagy kiesést jelent, főként a nyelvtanulásban. Nemigen tudjuk, mihez tartsuk magunkat. A tanárok sok helyütt feltétel nélkül megadják a beszámítót, nálunk viszont kezdik feltételekhez kötni. Mi, orosz-angol szakosok egyébként szeretnénk - ha lehet így fogalmaznom - kihasználni a helyzetet és a második szemeszterben az orosz helyett inkább spanyol szakra váltanánk át. Az oroszt az angol mellé annak idején kénytelenek voltunk elfogadni, egyéb reális lehetőség híján. Amióta hallottuk, hogy már az alapiskolában is fognak világnyelveket oktatni, szívesebben tanulnánk spanyolul. Dékánunk ugyan elkeseredettnek látszott, amikor meghallotta óhajunkat, mármint hogy le szeretnénk mondani az orosz szakról, mert hát ő maga is oroszt (orosz és szovjet irodalmat) tanított. Nem is akárhogyan. , vr Az angol tanszéken is »forradalom<< volt. Új tanšzékvezető tanárt választottunk, bár eredeti jelöltünk Eva Ružičková nem vállalta a tisztséget: az oktatáson kívül továbbra is a kutatómunkának szeretné szentelni az idejét." (Lucia Šafránková talán nem tudja, hogy a szóban forgó eredeti jelöltet, mint szaktekintélyt, a mi időnkben névre szólóan egy USA-beli előadássorozatra hívták meg, de nem mehetett. Azt sem tudhatja, hogy egyik tanárunk, akit nemcsak tudásáért, de újszerű oktatási módszereiért a legjobban tiszteltünk, s akitől tudományos módon gondolkodni is tanulhatunk, néhány évvel ezelőtt emigrálni kényszerült. A pozsonyi egyetem angol tanszékén nem alkalmazhatta akadálytalanul az angol egyetemekről hozott módszereit. Ma másokat tanít, valahol az NSZK-ban.) HARASZTI ILDIKÓ U 1 E nn i Gyermekgondozási segély K. J.: Két gyermek édesanyja vagyok. Az első gyermekem 1987 novemberében, a másik 1989 áprilisában született. Az anyasági segélyre való jogosultságom szeptember 12-én szűnt meg. Az említett időpont óta 600 korona összegű gyermekgondozási segélyt kapok, illetve szeptemberben napi 20 koronát kaptam. Valahol viszont azt olvastam, hogy a gyermekgondozási segély napi összege 30 korona. Ezzel kapcsolatban szeretném megtudni, hogy ez a 30 korona csak ikrek esetében jár-e, vagy az én esetemben is. Ugyanakkor tudtommal a gyermekgondozási segély havi összege 900 korona, ha az anya két kétévesnél fiatalabb gyermekről gondoskodik. Ezért, érzésem szerint nekem októberben nem 600, hanem 900 koronát kellett volna kapnom, mivel az idősebb fiam csak novemberben töltötte be második életévét. Teljes mértékben igaza van. Addig az időpontig, míg az idősebbik gyermeke be nem töltötte második életévét, havi 900 korona összegű gyermekgondozási segélyre volt jogosult, illetve napi 30 koronára a szeptemberi és a novemberi hónap egy részében (szeptember 12-től a hónap végéig, illetve november 1 -tői az idősebbik gyermeke második életévének betöltéséig). Használt személygépkocsi vásárlása Sz. H.: Tavaly májusban vásároltunk egy használt személygépkocsit. Az eladó ravaszul becsapott minket. Tagadta, hogy az autónak rejtett hibája lenne, bár kifejezetten rákérdeztünk. Két héttel a vétel után az autó elromlott. A szervizben, ahol az elkendőzött hibát megtalálták, azt tanácsolták, adjuk vissza az autót, mert bíróság útján is visszakövetelhetjük a vételárat. Az eladó sajnos ismét becsapott minket. Azt mondta, jav itassuk meg az autót, ő megfizeti a javítás költségeit és visszaadja a pénzt. A megjavított autót visszavittük neki, ő azonban kijelentette, a pénzt nem adja vissza. Azóta szóba sem akar állni velünk. Azonnal meg kellett volna fogadniuk az autószerviz dolgozójának tanácsát, vagyis vissza kellett volna adniuk az autót az eladónak azzal, hogy elállnak az adásvételi szerződéstől. Erre joguk lett volna a Polgári Törvénykönyv 401. § (2) bekezdése alapján („A vásárlónak joga van elállni a szerződéstől akkor is, ha az eladó arról biztosította őt, hogy a dolognak bizonyos, főként a vevő által megkövetelt tulajdonságai vannak, vagy arról, hogy a dolognak semmiféle hibája nincs, s ez a biztosítás valótlannak bizonyul.") Levele tartalmából kiindulva persze feltételezhetjük, hogy ezt a jognyilatkozatot (a szerződéstől való elállásról) megtették, s egyben megállapodtak az eladóval abban, hogy a már szervizben levő autót megjavíttatják, az eladó pedig nemcsak a vételárat fizeti vissza, hanem a javítással kapcsolatos költségeket is. Hibát nyilván ott követtek el, amikor nem kértek írásbeli biztosítékot is arról, hogy ígéreteit teljesíti, illetve nem követelték vissza azonnal a vételárat és nem kértek előleget a javítás költségeinek fedezésére. Ezzel hátrányos helyzetbe kerültek. A bíróságon perelhetik úgy a vételár visszatérítését, mint a javítás költségeinek megtérítését is. A Polgári Törvénykönyv ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a vásárló a bíróságon érvényesítheti jogait, ha a hibákat legkésőbb hat hónapon belül „felrótta" az eladónak. Az említett hat hónap jogvesztő hatályú határidő. Később tehát már egyáltalán nem lehet reklamálni a hibákat. Május óta majd háromnegyed év telt el. Ez azonban nem gátolja azt, hogy jogaikat érvényesítsék a bíróságon. A hathavi határidőben csak az eladónál kell reklamálni a hibát. A reklamálástól („felrovástól") egy újabb, hároméves elévülési határidő telik, melyben bírósághoz fordulhatnak. A bíróság előtt természetesen bizonyítaniuk kell a jogi szempontból lényeges tényeket, állításokat. Bizonyítaniuk kell például azt, hogy az eladó a kérdésükre kijelentette, az autó hibátlan, továbbá azt, milyen hibája volt a személygépkocsinak (pl. az autószerviz számlájával, a szerelő tanúvallomásával), de azt is, hogy reklamálták a hibát, elálltak a szerződéstől (azaz, visszakövetelték a vételárat azzal, hogy visszaadják az autót). Mindez azonban csak a vételárra vonatkozik. A személygépkocsi javításáért fizetett összeg megtérítésére már nem vonatkoztathatók az eladó és a vásárló közötti viszonyokat szabályozó jogi rendelkezések (illetve csak korlátozott mértékben, mert csak azoknak a kiadásoknak megtérítésére, követelésére adnak alapot, amelyek a rejtett hiba felfedezéséhez vezettek). Látni kell, hogy a gépkocsi,melynek javítását a rejtett hiba feltárása (és reklamálása) után megrendelték, már nem volt az önök tulajdonában, ha érvényes jognyilatkozatot tettek a szerződéstől való elállásra, önök tehát egy más személy tulajdonában levő vagyontárgynak javítását rendelték és fizették meg. Tették ezt egy olyan megállapodás alapján, mely szerint az eladó (a személygépkocsi tulajdonosa) megtéríti önöknek a javítás költségeit. Elsősorban tehát a megállapodás létezését kellene bizonyítaniuk. Amennyiben ez sikerülne, a jogviszonyt (követelést) a polgári kisegítésre (občianská výpomoc) vonatkozó rendelkezések alapján kell megítélni („Ha a polgár egy másik polgár kérésére valamilyen munkát végez, kölcsönt nyújt vagy másként segít neki, polgári kisegítésről van szó." - lásd a Ptk 384. § (1) bek.). A Polgári Törvénykönyv szerint ilyen esetben követelni lehet a célszerűen kiadott költségek megtérítését. Ha ilyen megállapodás létezését nem lehetne bizonyítani, úgy a bíróságnak a jogtalan anyagi előnyre vonatkozó rendelkezések alapján kellene elbírálnia a követelést. Kisajátítás M. G.: Községünkben 1974-ben kezdték meg a beépítetlen építési telkek kisajátítását. Az édesapám írásban értesítette a helyi nemzeti bizottságot arról, hogy a beépítetlen telket az unokájának (a lányomnak) ajándékozza építkezés céljából. A lányom abban az időben főiskolásként adott be egy kérvényt, melyben jelezte, hogy tanulmányai befejezése után a községben akar letelepedni és építkezni azon a telken, melyet a nagyapja ajándékozott neki. A hnb azt válaszolta, hogy felvették a telekigénylók helyi névsorába. Időközben a lányom férjhez ment, befejezte az iskolát, letelepedtek a járási székhelyen és ott kezdtek építkezni. A telekről azonban nem mondott le. 1980-ban a hnb titkára azt válaszolta, hogy először adják el a házukat, s azt követően kaphatnak a községben telket. 1985-ben a vőm (aki helyben dolgozott) kén/ényezte, utalják ki számára a telket, de röviddel azután mégis egy idegen igénylő kapta meg, s azóta már fel is építette a családi házát. Azt szeretném tudni, mit lehet tenni ebben az ügyben most? Sajnos későn fordult hozzánk. Ha 1974-ben teszi fel kérdését vagy legalább 1985-ben (pontosabban a kisajátításról szóló határozat megküldése előtt) azt tanácsolhattuk volna, hogy az édesapja ténylegesen ajándékozza oda az unokájának a beépítetlen építési telket. A Polgári Törvénykönyv 490. § (2) bekezdése erre egyértelmű lehetőséget, jogot ad. Az említett rendelkezés ugyan kimondja, hogy a beépítetlen építési telket csak az államra vagy szocialista szervezetre ruházhatják át, de megállapít egy fontos kivételt is; a tulajdonos az ilyen telket odaajándékozhatja a házastársának, egyenesági rokonainak, testvéreinek, esetleg egyben azok házastársainak is (korábban a megajándékozható személyek köre csak az egyenesági rokonokra és a testvérekre korlátozódott). Az ajándékozásnak természetesen a jogszabályok által megállapított, módon kellett volna megtörténnie, azaz írásbeli szerződéssel, melyet a járási közjegyzőségen kellett volna regisztráltatni. Jogi szempontból ugyanis nem tekinthető érvényes ajándékozásnak az édesapja levele, melyben csupán ajándékozási szándékát jelentette be a nemzeti bizottságnak. Ezzel együtt nem látunk reális lehetőséget arra, hogy a vitatott telket visszakapják, hiszen a levelében említi, hogy a telek már be van építve. (m-n.) ÚJ szá 6 1990. I. 9. ISMÉT TANULNAK