Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-07 / 27. szám
A Zselizi (Zeliezovce) Országos Népművészeti Fesztivál résztvevői bizonyára csalódottan vették tudomásul, hogy az ismert Schubert-parkot bezárták. A parkot, felújítás után, az eredeti elképzelés szerint éppen az országos ünnepségre adták volna ismét át a közönségnek. Az előkészületek annak rendje-módja szerint folytak, mígnem április 11-én a Mocsi (Moca) Efsz traktoristája területrendezés közben a második világháború félelmetes maradványaira - aknákra bukkant. Azonnal intézkedtek az illetékesek - a munkákat leállították és a parkot lezárták a nyilvánosság előtt. Dr. Vladimír Stvrteckyval, a Nyugat-szlovákiai Állami Műemlék-és Természetvédelmi Intézet órsekújvári (Nővé Zámky) központjának vezetőjével és Prítyi Katalinnal, az építkezés műszaki felügyelőjével látogattunk el Zselizre. A múemlékvédelmiek nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ők a beruházói a felújításnak, és ha nem jön közbe a váratlan esemény, a parkot már régen átadhatták volna. A Zselizi Városi Nemzeti Bizottságon először Seres Magdolna alelnökkel találkoztunk. Indítványára a helyszínre mentünk. Útközben a park és kastély felújításának terveiről beszélt.- Évente sokan szeretnék megtekinteni a kastélyt, főleg a zeneimádók, mert a legtöbben arról ismernek bennünket, hogy több nyarat töltött itt Franz Schubert, az ismert zeneszerző is. Mit kell tudnunk a kastélyról? A 18. század nyolcvanas éveiben épült. Eredetileg barokk stílusban, de később klasszicista részekkel egészült ki. Négy szárnyból áll, ezek zárják körbe a belső udvart. A kapuhomlokzaton megmaradt a 18. századból származó kapu és az ablakokat is az eredeti kovácsoltvasrács védi. Lakosaink közül sokan a kastély falai között töltötték gyermekéveiket, 1960-tól ugyanis huszonnégy évig óvoda volt itt. 1977-ben döntés született, hogy 1979-ben megkezdik a kastély felújítását és a munkákat három év múlva be is fejezik. Az épületet azonban csak 1984-ben ürítették ki. Azóta több szervezet törekszik a felújításra, többek között a Szlovák Zeneszerzők Szövetsége. Miközben gyűlnek az iratok, a kastély egyre pusztul, a tető beázik, a falak nedvesek. Reméljük, hogy végre megoldódik a kérdés, a Kulturális Tervező Intézet már kidolgozta a felújítás tervét és ha igaz, a következő ötéves tervidőszakban meg is kezdik a munkákat. A kastély előtt találkoztunk Rufusz Annával, aki sokat tud azokról az időkről, amikor a halált hozó robbanóanyagok a földbe kerültek. A háború vége felé a kastélyban volt a német csapatok parancsnoksága. A front 1944. december 3-tól a következő év márciusáig a városban állt. Drámai nehéz napokat éltek át.- Bodri kutyánk elrágta a telefonkábelt, ezért agyon is lőtték - emlékezik. - Minket, akik a kastély pincéjében kerestünk menedéket, figyelmeztettek, ha ilyesmi még egyszer előfordul, valamennyiünket lelőnek. Én tizenöt éves voltam akkoriban, öcsém a pincében született meg. Amipt elhallgattak a fegyverek, a csecsemőt felvittük a pincéből, hogy egy kicsit szabad levegőn lehessen, ha mód volt rá, meg is fürdettük. Ma már szinte hihetetlennek tűnnek az akkori események. Zselizen már nemegyszer találtak lőszereket, a háború nyomai évtizedekig a földben maradtak, sót bizonyára még maradnak is. Néhány évvel ezelőtt az új lakótelep építésénél is találtak egy bombát. De térjünk vissza április 11 -hez. A park- felújítás kivitelezőjének, az említett földműves-szövetkezetnek és a közmegvilágítást bevezető Zilinai Pamiatkostavnak félbe kellett szakítania a munkákat. Az elültetésre előkészített bokrokat, facsemetéket másutt kellett felhasználni. Az illetékesek előtt pedig új feladatok álltak: tűzszerészeket kellett szerezni, pénzt előteremteni a nem várt kiadások fedezésére. Távolabb a parkban emberek mozgására figyeltünk fel. Műszereikkel lépésről lépésre haladtak a kijelölt földsávokon. A bmói Geofizika Állami Vállalat bratislavai üzeméből érkeztek.-Á héthektáros parkban négy ember mintegy három hónap alatt térképezheti fel a helyzetet. Adatainkat átadjuk a tűzszerészeknek, a robbanóanyagokat ők hatástalanítják majd. Mi csak az idén kezdtük ezt a munkát végezni, eddig ezt is katonák csinálták - tudtuk meg Magdaléna Rosová geofizikustól. Hozzátette, hogy egész Szlovákia területén végeznek geológiai kutatásokat, külföldön, Afrikában és Görögországban is dolgoztak már. Most Lubából jöttek át, ahol a halastavak létesítése során találtak bombákat. A szakemberek jelenléte meglepte a városi nemzeti bizottság munkatársait, hiszen tudták, hogy még nem kötöttek szerződést a geofizikusokkal, s egyelőre nincsen pénzük sem ehhez. Dusán Glova és Anton Kodaj azonban megnyugtatta őket. Elmondták, kötelességüknek tartották, hogy segítsenek, hiszen emberéletek kerülhetnek veszélybe. Az a kérdés, hogy ki fizeti a költségeket, szerintük később is megoldható, számukra a lakosság épsége az elsődleges. * * * Május közepén azonban félbeszakították a felderítési munkákat. A Geofizika dolgozói azzal a tudattal távoztak, hogy rövidesen visszatérnek, hiszen a park felújítása csak a veszélyes lelet felszámolása után fejezhető be. Június elsején ismét találkoztunk Vladimír Stvrteckyval és Prítyi Katalinnal. Mi történt az elmúlt hetek alatt? - kérdeztük.- Intézetünk igazgatója május végén levéllel fordult a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság kulturális osztályához. Ismertette, miért kellett félbeszakítani a zselizi parkban a felújítási munkákat. Közölte, hogy a városi nemzeti bizottság, de a Lévai (Levice) Járási Nemzeti Bizottság sem tudja fedezni a robbanószerkezetek feltárásának és megsemmisítésének költségeit. A közbiztonsági szervek tájékoztatása és a Nemzetvédelmi Minisztérium irányelvei szerint hosszabb, mintegy kétéves időszakra van ehhez szükség. A katonaságon kívül csak a Geofizika vállalat végezheti el a munkákat. Egyúttal felvetettük, hogy fedezhetők-e a rendkívüli költségek a park felújítására előirányzott összeg megmaradt részéből - mondta Vladimír Stvrtecky. * * * A traktoros véletlenül bukkant a lőszerekre. Végül is szerencsés véletlenről volt szó, csakhogy a park további sorsa bonyolulttá vált. A park felújítására előirányzott tíz és fél millióból eddig több mint hat és fél milliót használtak fel. A geofizikusok becslése szerint a feltárás több mint fél millióba kerülne. Enélkül azonban nem folytathatják a fásítást, a tereprendezést. Pedig sokan várják, hogy ismét vógigmehessenek a park sétányain. KISS ÁRPÁD Rúfusz Anna nem felejti azokat a drámai napokat, amikor az aknák feltehetően a földbe kerültek (A szerző felvétele) J| Minden életkornak megvan a maga varázsa: a gyermekkor mesevilága, a felnőttkor IVI józansága, tisztánlátása, sikerei és az öregkor nyugalma, csöndes örömei. Csakhogy vannak gyerekek, akik nem nevelkedhetnek igazi családban; felnőttek, kiknek csupa kudarc az életük, és nagyon sok idős ember tengeti életét egyedül, gyermekek, unokák nélkül. Nincs senki, akihez szólhatnának, s még jó, ha ezt-azt el tudnak végezni a ház körül, hisz addig is telik az idő, nem érzik fölöslegesnek magukat. Az öreg ember éjszakái nehezen telnek. Keveset és éberen alszik, fel-felriadva álmából és hajnalban már kikel az ágyból, máris tesz-vesz. És mi van akkor, ha már nehéz a mozgás, a kerti, de még a ház körüli munkát sem képes elvégezni? Ha jó szomszédja, ismerőse van, elelnéznek hozzá, segítenek neki, ennivalót hoznak, vagy tűzifát aprítanak. Ez a jobbik eset, mert a valóságban kevés az olyan ember, aki megérti az öregek szokásait, bogarait és szívesen elvállalja egy-egy, akár ismeretlen idős ember gondozását. Sokan öreg szüleiket szociális otthonban helyezik el, mert bár a házban elférnének, a feledékeny, vagy éppen magatehetetlen nagyapa, nagyanya csak teher a családnak. Igaz, rendszeresen látogatják őket: közvetlenül a nyugdíj után... Tehát kevesen vannak, akik elvállalják öreg szüleik, vagy beteg hozzátartozójuk ápolását és még kevesebben, akik idegenekről gondoskodnak. Az utóbbiak határtalan emberszeretetükról, önzetlenségükről, segíteni akarásukról tesznek nap nap után tanúbizonyságot, szinte minden ellenszolgáltatás nélkül. Stanga Erzsébet már tizenöt éve önkéntes szociális gondozó Galántán (Galanta). Hétközben nemigen lehet őt otthon találni. Kora reggel és késő délután a munkahelyén van, a Galántai Jednota fogyasztási szövetkezetben takarítónő. Napközben pedig a gondjaira bízott öregeket járja körbe. A szombat meg a vasárnap sem teljesen szabad, mert szombaton idős édesanyját szokta meglátogatni, aki Tallóson (Tomaáíkovo) él és vasárnap is el-elnéz egyik vagy másik pártfogoltjához. Szabadideje csak nagy ritkán van. Erzsikével nehéz volt megbeszélni találkozásunkat, ötödik emeleti lakásának ajtajába szúrt üzeneteken „tárgyaltuk meg“ beszélgetésünk időpontját. Végre egyik vasárnap csöngetésemre kinyílt az ajtó és egy végtelenül kedves, szimpatikus asszony fogadott takaros lakásában. A tiszta, szépen berendezett otthon mindenütt magán viseli a gazdaasszony keze nyomát: hímzett térítők, abroszok, a falakon, asztalokon. - Ha van időm, a legszívesebben hímezek - magyarázza látván, hogy a terítömegebédelni. Ha a néninél marad valami tennivaló, akkor ebéd után visszamegyek hozzá és elvégzem. Utána, ha marad időm, hazajövök vagy egyenest tőle megyek ismét munkába. Szívesen járok el az öregekhez, nagyon szeretem őket, pedig sokszor igazán nehéz velük, de nekem a nehéz percek leküzdése is örömet okoz, mert tudom, nem rosszindulatból bogarasak, hanem ilyen a természetük vagy a sok kudarc megkeserítette őket. Türelmesnek, megértőnek kell hozzájuk lenni, vidámságot, örömet kell vinni szomorú, magányos életükbe, hogy felrázzuk őket az egyhangúságból. Az öregeknek éppúgy igényük és joguk van a jóra a szépre, mint mindenkinek, sót még többre is: a nyugalomra és az örömre. S ha hozzátartozóik nincsenek, legalább azt tudják, hogy mégis van valaki, aki eljön, aki szól hozzájuk, akire támaszkodhatnak. Együtt látogatjuk meg Erzsiké pártfogoltját, özvegy Kaisemé Csemez Erzsébetet, aki a város egyik csendes utcácskájában lakik Ha öregség, akkor magány? két nézegetem. - Ez a hobbim, meg a zene- hallgatás - mutat rá a magnós rádióra. - A tévét nem szeretem, mindig elalszom, mihelyt leülök elé. Aztán a családjáról mesél. Negyvennyolc éves, öt éve vált el a férjétől, aki pár évvel a házasság után elitta az egész fizetését és a két gyerekre kapott családi pótlékot sem adta haza.-Sokat szenvedtem, de gyermekeimnek mindig és mindenáron igyekeztem megadni, amit csak lehetett. Csak ó értük éltem és tűrtem a férjem rigolyáit, mert nem akartam, hogy apa nélkül nevelkedjenek föl. Kölcsön sose kértem, inkább különmunkával kerestem meg a szükséges pénzt. A múltról is kedélyesen beszél, mint szükséges rosszról, ami elmúlt. A tűrés, a lelki fájdalom nem hagyott rajta nyomot, csak a szeme szomorú, ha erről beszél. No meg a cukorbetegsége árulkodik az egykori ideg- feszültségről. O tudja, mjt jelent a támasz hiánya.- Mindkét gyermekem elvégezte a gimnáziumot. Lányom, Éva már férjezett, irodában dolgozik és van már egy hatéves fiúunokám. Fiam, Csaba, a Szovjetunióban, Ogyesszá- ban tanul elektrotechnikát. Elsőéves egyetemista. Nagyon hiányzik, nagyon rossz így egyedül, de szerencsére a lányom, mivel itt lakik a városban, gyakran meglátogat és én is elmegyek hozzá. Jobb is, hogy ilyen elfoglalt vagyok, mert egyébként nem tudnám, mit kezdjek magammal. így meg legalább másoknak segítek, vagy legalábbis igyekszem könnyíteni magányukon.- Hogy jutott eszébe, hogy szociális gondozó legyen?- Ennek érdekes története van. Egy szép napon eljött hozzám a kórház egyik orvosa, hogy nem vállalnám-e el egy idős néni gondozását. Kiderült, arról a néniről van szó, akivel egyszer szobatársak voltak a kórházban. Mivel a néni egyedül élt és beteges volt, gondozó kellett melléje. Ám ö kijelentette, csak engen ,,fogad" el. Én persze azonnal vállaltam, és azóta nagyon megtetszett a dolog. Most egy idős néni teljes ellátásáról gondoskodom és három nyugdíjasnak hordom hétközben az ebédet. Ezenkívül egy idős házaspárral is tartom a kapcsolatot. Segítek bevásárolni, meg ezt-azt elvégezni.- Hogyan telik egy napja?- Reggel felkelek, rendbe teszem a lakást, munkába megyek. Aztán elmegyek a nénihez, megbeszéljük, mi történt, míg nem találkoztunk, mire van szüksége, kitakarítok vagy kimosok, bevásárolok, aztán széthordom az ebédeket, majd bemegyek a munkahelyemre egy öreg házban. Böske nénit éppen rádióhallgatás közben zavarjuk meg, de nagyon örül nekünk és azonnal betessékel bennünket szoba-konyhás birodalmába. Az ódon szoba különös hangulatot áraszt. A masszív tölgyfabútor mellett helyet kap egy televízió, két rádió és sok-sok újság, folyóirat meg könyv. Böske néni 92 éves, de hetvenötnek sem mondanám. A világ dolgairól tájékozott, és minden érdekli. Először is a politikáról beszélünk, amiben a néni ugyancsak járatos.- A napot rádióhallgatással kezdem- mondja -, és azzal is fejezem be. Azelőtt rengeteget olvastam és kézimunkáztam, de már szemüveggel sem látok jól. Hályog van a szememen. Voltam az orvosnál, mert szeretném, ha megmútenének, hogy újra tudjak olvasni, de cukrot találtak a véremben, az operációt el kellett halasztani. Azt mondta az orvosnő, majd ha jó lesz a vérképem. így hát marad a rádió, mert a tévéadást állandóan zavarja valami. Pedig szóltunk a tévéseknek, ugye, Erzsiké, van annak már egy éve is, mégsem jönnek ki... Tudja, kedveském, nekem nagy szükségem van a rádióra meg a tévére, mert így elterelem magamról a figyelmemet és a világ dolgaira összpontosítok. Talán másképp nem is bírnám. Aztán a régi időkről beszél. Férje még 1947-ben elhunyt. 1986-ig húgával élt, aztán az is meghalt és most egyedül él. Másik testvérével meg egy-két ismerősével levél útján tartja a kapcsolatot. Egy ismerőse néha meglátogatja. Sétálni nem jár, mert egyedül nem mer kimenni a házból.-Az a legrosszabb, hogy már nincs erőm- panaszkodik Böske néni. - Hiába szeretnék egy-két dolgot megcsinálni, nem bírok már annyit, mint azelőtt. A kertet is felveri a gyom, nincs, aki lekaszálja. Fáj a szívem, ha kinézek az ablakon. Borzasztó dolog, kedveském, ha az öregség a magánnyal párosul. Meg az is, ahogy az emberek az öregekkel bánnak. A legtöbbjük azt feltételezi, hogy aki öreg, az már szellemileg nem ép. Böske néni kicsit könnyezik, de aztán eltereli a szót a szomorú dolgokról. Ismét a régi időkről beszél, majd elmeséli, hogyan telnek a napjai. - Leghűségesebb társaim a cicák és a madarak - sóhajt fel közben. Aztán elmondja, milyen hálás Erzsikének, hogy olyan rendes hozzá és mennyi mindent megtesz érte. És újra a világ ügyes-bajos dolgainál kötünk ki. Nehezemre esik a búcsúzás, mert Erzsiké és Böske néni igazán kellemes beszélgető- partnerek. Szomorúan hagyom ott őket, annál is inkább mert Böske néni erősen szorítja kezemet és bizakodva néz rám: - Ugye máskor is eljön? PÓDA ERZSÉBET
