Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-21 / 29. szám

17] 3é v> ■ V/ 1 ® ■■ Wr / W0 {J m 11 1V ■ I 11 H M■■■■ LL ’ M il » I ■ NYIKOLAJ SZLADKOV I I 1 I I ■ ■ I Al 'ß ■ ©I júliusban A HANGYA MEG A SZÁZLÁBÚ- Jaj, de megijesztettél, Hangya! Az égből pottyantál ide?- ,,Az égből, az égből!“ A berkenyefa ágáról estem le!- Ott meg mit csináltál?- „Mit csináltam, mit csináltam!“ Teheneket legeltettem!- Ezenkívül?- „Ezenkívül, ezenkívül!“ Teheneket fejtem!- És még mit?- Édes tejet ittam.- És aztán?- Földet értem! Egy kicsit elszundítottam és lefordultam a falevélről! Neked könnyű, van legalább száz lábad, nekem meg csak hat: kettőn állok, kettővel a levélszárba kapaszkodom, kettővel az édes nedvet gyűjtöm! A FÜLESBAGOLY MEG A SZAJKÓ- Hé, süket vagy, Fülesbagoly?- Nem vagyok én süket, csak rettentő mérges!- Aztán kire haragszol?- Erre az egész bús, fényes világra! Télen sötét az éjszaka, meg nem lát senki. Most meg: na tessék, „fehér éjszakák“! Csak úgy világítok, akármerre járok. Minden madár messziről jajong, hogyha észrevesz. Engem meg majd szétvet a méreg! Utálom az egész világot! A HARKÁLY MEG A SZAJKÓ- Cszzse, cszzse...! Krrá, krrá!- Mi van veled, Szajkó? Miért rikácsolsz, megint ilyen éktelenül? Vissz­hangzik tőled az erdő!- Jól átvertek engem az emberek, kedves Harkály... Nem hiszek én nekik ezek után! Azt mondják, jót tesz a nyers tojás... En meg egész nyáron át fészket fosztogattam, nyers tojást ittam, de minek? Amilyen undok, rekedt volt a hangom, épp olyan is maradt. Krrrá, krrrrá, cszzse! A KISVARJÚ MEG A BOGÁR- No, Bogárka, mondj búcsút a világnak, én bizony megeszlek mindjárt. I I I I I I I A JÁVORSZARVAS MEG A FIA- Nézd csak, mama, milyen hosszy az én lábam!- Hosszú, bizony, hosszú.- És nézz ide, milyen nagy a fülem is!- Nagy bizony, szép nagy.- Mama, mondd csak, miért van nekem ilyen nagy lábam meg fülem!- Mert még olyan kicsike vagy, drágám. Haraszti Ildikó fordításai K ik mások is lehetnének ók, azaz a valós varázslók, mint ti, gyerekek? Hiszen képze­letetek még valóban varázslatos. Kis fakardotokkal a levegőben vagdalkozva legyőzitek a látha­tatlan ellenséget, a semmiből mákos tésztát csippentve üres kanállal jóllakatjátok a babát, nyereg nélkül is meglovagol|átok a fantáziát. Zsuzsi például pöttöm kislány, de akkora a képzelőereje, hogy , azt sem tudni, hogyan fér el benne. Ha éppen mesére vá­gyik, és az édesanyja nem ér rá mesélni, zsip-zsup, csak odava­rázsolja magának Franciskát, a nyugdíjas tündért, és az máris mesél neki. Igaz, nem egészen olyan szép meséket, mint anyu, de azért elég csinosakat. Minap az édesanyja elvitte lá­togatóba egy nénihez, akinek ré­gimódi, szépen bevetett ágyán egy hatalmas porcelánfejú ha­jasbaba ült. Volt a baba vagy ötvenéves, ám igazán nem lát­szott meg rajta a kora. Ezért vagy másért, Zsuzsi rögtön meg­szerette, szívesen el is játszott volna vele. Csakhogy kiderült, a babát még érinteni sem sza­bad, kézbe venni, dédelgetni meg kiváltképp tilos. Azt hiszik, Zsuzsi kétségbe­esett? Volt eszibe! még biccentett is. Zsuzsi meg képzeletben az ölébe ültette, és tovább csevegett vele, ugyan­csak képzeletben.- Mindig ilyen szigorúak hoz­zád? - kérdezte.- Mindig! - mondta a baba. - De csak, mert féltenek. Én egy Valós varázslók A TÜSKEHAL MEG A SZÉLHAJTÓ KÜSZ- Na, barátocskám, mi most már bekerültünk a történelembe!-Jaj, ne is mondd! Pont egy horgász vödrébe! Elfehéredett a hátam ijedtemben!- Nekem meg elvörösödött a hasam dühömben...- Tudod mit? - mondta a ba­bának. - Ha nem engedik, hogy idevegyelek, majd úgy játszunk, mintha engednék. Jó? Persze nem hangosan mond­ta, csak úgy gondolatban. De a baba azért értette. Lehet, hogy nagyon drága baba vagyok. Ami cseppet sem öröm nekem. Mert mi hasznom belőle, ha folyton óvnak, de sohasem kényez­tetnek? És folyt a társalgás tovább anélkül, hogy a néni bármit ész­revett volna. Anyu is csak haza­felé menet értesült a történtekről. Akkor viszont megígérte Zsuzsi­nak, hogy kap a vacsorája mellé egy képzeletbeli almát, hadd le­gyen mivel megvendégelni a ba­bát, ha képzeletben vendégség­be jön. A régi szülők bezzeg nem vol­tak ilyen megértóek. De még az orvosok sem. Ha láthatatlan ját­szótársról beszélt nekik a gye­rek, azt hitték, hallucinál és ke­zelésre szorul. Azóta szerencsére nagyot fej­lődött a pszichológia. A lélektan tudósai immár tudják, hogy az alkotó erejű gyermeki képzelet nemhogy kóros lenne, inkább segíti az emberpalántát a fejlő­désben. Humberto Nagera dok­tor, a michigani egyetem pro­fesszora még le is rajzoltatja a kicsikkel, hogy néz ki láthatat­lan cimborájuk. Az ötéves Tommy egy Hubert nevű „ceruzaszürke és köröm- nyi pici“ egérrel osztja meg ma­gányát, a hároméves Roger egy fitos orrú manóval, aki a zsebé­ben lakik és onnan kikönyökölve szemléli a világot. A négyéves Donna egyszerre három férjet képzelt össze magának. Reggel mindhárman elkísérik az oviba, aztán ki-ki megy a dolgára, de estére a férjek hazatérnek, s iga­zán öröm velük az élet, mert még mosogatni is egymással versengve segítenek. A valami­vel, nagyobbacska Rachel ellen­ben, mivel egyke, egy Carla ne­vű nővért teremtett magának, akire sorozatosan hivatkozni le­het. Ha elvész a zokni vagy a ra­dírgumi, biztos, hogy Carla dug­ta el, ha kiloccsan a tej a bögré­ből, az is csak azért van, mert Carla meglökte Rachel kezét. De elöbújnak furcsább élmények is a gyermeki képzeletvilágból. Ilyen a hatéves Mary nevető tig­rise, aki azért született, mert a kislány nagyon félt a szomszé­dék kiskutyájától. Most, hogy a nevető tigrissel jár ki a kertbe, az ebre rá sem hederít. Ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a kép­zeletbeli társakkal nemcsak be­szélgetni lehet, kényes helyze­tek megoldásában is segíte­nek. KUN ERZSÉBET A RÓKA MEG A SÜN- Sün barátom, annyira tetszel te mindenkinek, pedig ezek a tüskék szerintem nem is állnak jól neked.- Nem szépek a tüskéim, azért nem látsz szépnek?- Nem is hogy nem vagy szé...- Esetlen lennék netán?- Nem is hogy esetlen...- Hát akkor mi bajod velem?- Ehetetlen vagy így, csak az az én bajom! Annyit mondj még el, ki vagy voltaképpen.- Temetőbogár a tisztességes nevem.- Pfuj, micsoda szörnyű név! Puszta hallatán is majd megfulladok! Hordd el magad tüstént, ne is lássalak! Még elrontod az életkedvem... CSOMÓK Sanyi csomó­kötéssel próbál­kozott. Vajon si- kerül-e neki min­den kötéldara­bon csomót köt­nie? Nos, melyik kötélen keletke­zik csomó? MEGFEJTÉS A július 7-i számunkban közölt feladatok megfejté­se: a baloldali tablón a 14-es és a 33-as, a jobboldalin a 16-os és a 30-as számú ábrának nincs párja; Jóskának 5 koronája, Péternek 7 koronája van. Nyerte­sek: igaz Mária, Gömöroanyit (Gemerská Panica); Hudek Ádám, Somorja (Samorín); Végh Tamás, Bo- gya (Bodza); Mihók Veronika, Királyhelmec (Krá- l'ovsky Chlmec); Gyekes Péter, Komárom (Komárno). KONYHAI LELTÁR A tárgyak többsége két példányban, né­hány viszont csak egy példányban szerepel a képen. Melyekből van csupán egy? ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM 'CCOOOCCOOOOOOCOOOCCOCOSCOCOCOOeCOOOBOO« iOCCCCOOSOSCOOOÓ! I Csehszlovákiai magyar írók vailomásai Cúth János Ámíthatnám én most kis olvasóimat olyasmivel, hogy hatéves koromban már a védákat és a sumér eposzokat olvastam. Csábító lehetőség az ellenőrizhetetlen múltba, az „érdektelenségbe“ vesző gyer­mekkor idejébe helyezni az ilyen önma­gasztaló állításokat. Én megbízom a gyere­kek ítélőképességében, vagyis abban, hogy nem hisznek feltétlenül a nyilvánvaló túlzá­sokban, viszont érzékelik és méltányolják az őszinteséget. Az őszinteség követelmé­nyének látszólag könnyű megfelelni, holott ez nem így van. Már éppen leírtam a Mici­mackót és A Pál utcai fiúkat mint első olvasmányaimat, de ezeket megelőzően ré­szem volt valamiféle hirtelen jött és elemi erejű élményben, amely az első szerelem­hez hasonlítható. Úgy öt év körüli fiúcska lehettem, s ahogy az általában lenni szokott, először én is a nyomtatott nagybetűkkel ismerked­tem. Ez úgy történt, hogy újságcímeket rajzolgattam krétával a padlóra, s ebben a tevékenységemben sohasem akadályo­zott meg szüleimnek a „rend mindenek felett“-i buzgalma. Ellenkezőleg: alkalman­ként olyan titkokat árultak el nekem, hogy egy-egy jel még nem mond semmit, az csak betű, ám a betűk, helyes sorrendben már szavakat alkotnak. így történt, hogy egy napon, gyakorlatilag már minden együtt volt számomra az olvasáshoz, amiről egy játék­traktor, egy bőrlabda, egy négyhangú síp és egy ostor bűvöletében élve, sejtelmem sem volt. Üzletbe mentem édesanyámmal s ott, a mi kedves, már akkoriban egészen mo­dernnek számító búcsi (Búc) üzletünkben, ahol a radírgumitól a légpuskáig szinte mindent kapni lehetett; szívesen nézeget­tem az új bicikliket, elemlámpákat és töltő­tollakat. Szemlélődés közben fedeztem fel, hogy a falakon, közvetlenül a mennyezet alatt, körös-körül szép nyomtatott betűs felirat húzódik. Ráérősen, nem az olvasás szándékával, csak úgy játékból illesztget- tem magamban egymás mellé a hangokat és, csodák csodája, megjelent a szó. Meg­elevenedtek, „tartalmat" kaptak a betűk. Csoda volt ez, az üzenetrögzítés és az üzenetközlés ősi misztikuma; felismerése révén ajtók és kapuk tárultak ki előttem a világra. Új dimenziókat kapott az életem. Akkor, ott, az üzletben még nem az volt a fontos, hogy mit olvasok hanem az, hogy az olvasás, ez a számomra új bűvölet, létezik. Vajmi keveset mondtak nekem azok a szavak, amelyek akkoriban, az ötvenes években mindenütt jelen voltak: szövetke­zet, ötéves terv, fejlődés stb. Új tartalmat és hangulatot kaptak az utcák, az épületek, a falu. Új értékrend szerint rendeződtek képzeletemben az események, miután val­lani kezdtek a plakátok, az árucímkék, az újságok, később pedig a könyvek. Mikor elsős lettem, tanítónőm csak szavakat mon­dott, amelyeket én összeállítottam az asz­talra helyezett, kartonra írt betűkből, és az osztály felé tartottam, hogy osztálytársaim gyakorolhassák a szóalkotást az újonnan tanult betűkből. És jöttek a könyvek. Elsőként (pontosab­ban egyidőben) a Micimackó és A Pál utcai fiúk, aztán Benedek Elek meséi, a Tom Sawyer kalandjai, Verne és Cooper köny­vei, közben mesék, mesék, mesék: új vilá­gok, új ismeretek, rengeteg szellemi kaland. Sokat és szívesen olvastam. Sokat beszél­hetnék az olvasás élményéről, hasznáról és fontosságáról, de ezt már többen megtették előttem, s megteszik még utánam is. Éppen ezért, inkább arról a későbbi, újszerű kap­csolatról szólnék még, amely akkor alakult ki köztem és az „olvasmány“ között, amikor az írás szánaékával, a pályára készülés tudatosságával kerestem és válogattam az olvasnivalót (tanulnivalót). Ha korábban mondta volna valaki, akkor sem hittem vol­na el, hogy mekkora kaland és micsoda kihívás előtt állok. Kiderült, hogy az iroda­lom felől nézve nincs egyenlőség könyv és könyv között. Szerencsére, az olvasni tanu­lás különböző állomásain mindig jó tanítóim voltak. Most már „csak“ meg kell tanulni a leckét. I I ÚJS El 1989.N És jöttek a könyvek...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom