Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 51. szám
JSZÚ E | kellett indulni, pedig vannak dolgok, ame- I lyekről a maguk teljességében nem lehet írni: amelyeket nem fejez ki a szó: amelyeket leránt a magasból, ahol olyan szelíd madarak járnak, mint a lélek meg az emlékezet. Mégis... mégis nagy a kísértés, hogy évezredes kőzetek zárványaihoz hasonlóan megnyíljon a lélek, ez a hússal, vérrel, csonttal kalickázott szárnyalás. Madárlétét a nagy levegőégnyi távlatok, a szabadság boldogsága, a rabság szárnyszegő kései, a hallgatás nehézkedése, beszédének szellőnyi légmozgása adják. I. Középre állt. Egy pillanatra megmerevedett. Eny- nyit kíván az indulás, az elrugaszkodás biztonsága. Egy hallgatag férfi beszélni kezdett. Nem hangok, nem szótagok, nem szavak buktak ki száján. Táncolt. Már nem is érte a földet, már csak a testet mozdító lélek szálldosott. Szemében tűz. Puszták, sztyeppék tüze? Keze lendül. Büszke kardot emel? Lába mozdul. Lovat sarkantyúz? Verbunkjában megsejthetett valamit a néző abból, amit egyszer már kishíján elfeledtünk, majd városi emberek visszaadtak azoknak, akiktől származik. Ő nem felejtett. Amit ez az életének ötödik évtizedében járó férfi táncol, jelekkel leírható, mozgóképen rögzíthető, de igazán érteni és érezni csak az tudja, aki táncolja, vagy közvetlenül látja. Táncát figyelve sokáig melegíti lelkünket az érzés, amely ennek a parasztősöktől született jókai kőművesnek a teremtő erejét látva születik bennünk. Feleségével járt páros táncuk egy másfajta tünemény. Egyszerre birtoklás és szabadlelkűség. Egyszerre évődés és vonzalom. Egyszerre viszály és ragaszkodás. Ezt látva, kezdtem töprengeni azon, hogy a néptáncok tudományos szenvtelenséggel leírt ismertetéséből, magyarázataiból mennyire hiányzik a táncok lelkének, érzelmeinek a leírása. Sinka István Anyám balladát táncol című versében ezt kísérelte meg. Egy részlet: S hajnaltájon, lengő szélben, hogy fény nyílott két nyárszemében, elébe raktak tíz szál gyertyát, hat másikat meg karikába. - Közöttük anyám ott sugárzott, a kis csizmája lángot vert át. Az ősi ritmust pásztorok fütyülték... Kettő-kpttö felállott szélrül, jelezve, hogy a csúfolt ős szép feje most halálba révül. S a holtak szemét, ahogy lezárták: ezt a sirató, örök búcsút a nyárfák alatt már öten járták. Akkor meg, mikor sírt nyitnak, közéjük lendült hatodiknak apám is, kinek lépteit úgy mérte az öt táncoló, mint ki utolsó fordulattal az egész műbe értelmet vitt... Ez az a többlet, amit csak a táncos vihet a táncba. Olyan táncos, mint Budai László Jókán, akinek tánca mindig az ősök emlékét idézi. A százezer éves ősök szemével nézett József Attila-i időegész kel életre. Az ilyen zárványszerű ős-emlékeket bontja ki táncában. II. Eleven csengőként vakkant a kutya a Budaiportán. Előtüremkedő téli szürkületben alig ismerem fel az elém siető gazdát. Mentegetőzés vagy magyarázkodás? Mondom, mikor, hol találkoztunk. Persze tudom, nem emlékszik rám, legfeljebb sejt valamit, hogy a néptánc mesterségesen teremtett ünnepein már láttuk egymást. Kézfogásában érzem a bizalmat. Egy pillanatra mindketten elbizonytalanodunk, hiszen napi munkájában zavarom, s ő láthatólag nem akar elutasítani. Betessékel a konyhába, s miközben egy pohár vizet tesz elém, átérezve férfihelyzetét és sűrű dolgait a kisgazdaság körül, lemondok a jószívvel felkínált kávéról.- Egy pillanatig legyen türelemmel. Megetetem a nyulakat, aztán meglátjuk. - A konyhaajtóból még visszanéz. Magamra maradok, s miközben kortyolgatom a vizet, hallgatom a nyílt bizalom csendjét. A falon túlról áthallatszik az unokák játékának zaja. A nagyobbik feltehetőleg magyaráz, szervezi a kisebbiket... A konyhában asszonyos rend. Egy fazék és egy serpenyő a gáztűzhelyen. Feltehetőleg a hazatérő gazda estebédjével. Ez a kép úgy idéződik fel bennem, mint megélt élmény: munkába siető anyám még a piszkos edényt is elmosogatta, s melegre téve az ételt, futott a gyárba.- A vömnek majd holnap levágom a két nyulat - lép be az ajtón Budai László. - Mindjárt átöltözöm, aztán mehetünk. - Miközben a mésztől kifehérdett munkásbakancsát lehúzza, megbeszéljük dolgainkat.- Szakáléknál biztosan megtudunk valamit a mendikálásról. Fejébe kucsmát nyom, és sokat hallgatva, keveset beszélve elindulunk a sejtelmes ködbe burkoló- dzó faluba. III. Az udvar mélyéről egyszerre siet köszöntésünkre Szakái Imre és felesége. Szakái néni betessékel, és még mielőtt elkezdenénk bizonytalan mondókán- kat, megjegyzi:- A lányaim most jönnek haza Pozsonyból. Mindketten a rádióban dolgoznak... - Aprócska fekete mosolygombóc gurul be a konyhába. Szégyenlősen ujját szopja, majd a nagymama szoknyájába fúrja a fejét. - Katika napközben nálunk van, amíg az anyja nem ér haza. Reggel jönnek, este hazamennek. Itt laknak a faluban, a kicsi nevelésében segítünk. Alig múlik el néhány pillanat, a család három nemzedékén kívül megismerem a negyediket is. A dédnagymama - özv. Panghy Imréné - amolyan vendégszemlét tart, majd mintha a társamul szegődött Budai László személye megnyugtatná, visszavonul. Letűnt idők forrásait keresve, mindig reményt keltő az öregek léte. Biztonsága ez a bizonytalant kutató riporternek, meg remény az utánuk jövő nemzedékeknek.- Karácsonyok? Azok a régiek? - ismétli szavaiSZELÍD MADÁRKÉNT Embertől emberig szálló emlékezet egy faluban mat Szakái Imréné. - Miket csináltunk?... De rég volt! Kosarat tettünk az asztal alá, bele meg szalmát, szénát, valahogy így volt - néz Budai Lászlóra, aki velem együtt nagyokat hallgat. - Majd a lányom, ő csinált is valamilyen beszélgetést az öregekkel... Hasonlítgatjuk szülőföldem, Gömör és Mátyus- föld szokásait. Jókán lencselevest, bablevest tettek az ünnepi asztalra. Nálunk káposztaleves járta, kolbásszal. Itt a szenteste előtt a reggeltől tartó böjt után sem ettek húst. Halat viszont igen. Nem lehet véletlen, hiszen az egykor három faluból egyesült Jóka Újhelynek nevezett részéhez igen közel folyik a Kis-Duna. Akkor még biztosan több hal volt benne. Az előszobából már hallatszik, hogy lassan behúzódik a melegre a gazda, s mire megbeszélik Budai Lászlóval a faluban történteket, már azt is megtudom, megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen kezdeményezés helyi csoportja. Azt azonban mindnyájan furcsálljuk, hogy jelszavaik, plakátjaik csak szlovák nyelven íródtak. Ez ennek az új kezdeményezésnek csupán helyi sajátossága lehet? IV. Katika boldogan bújik édesanyja ölébe, miközben a keresztmamája, akire vártunk, magnószalagokat keresgél. A két és fél éves kislányon kifog a fáradtság. Mire előkerülnek a szalagok, édesanyjával indulásra készen álL Nem vagyok benne biztos, hogy ébren végighallgatja a mai estét... Szakái Julianna hosszasan kutat a tekintélyes mennyiségű magnófelvétel között. Nemcsak a híres jókai hagyományőrző folklórcsoport táncainak zenéjét vették fel a hangszalagra.- Van egy felvétel, ahol már régen nem élő öregek beszélnek a lakodalomról, ünnepekről, szokásokról - biztat Julika.- Ez meg a Józsi bácsi hangja! Hoksa Józsefnek hívták az öreget - szólal meg hirtelen édesanyja. Már egészen családias a hangulat, amikor felhangzik egy régi felvételről: ,, Háromkirályokkor maskarának öltöztek. No nem farsangi maskarának, de királyoknak, ahogy a Bibliában van... Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Vittek magukkal egy kicsinyke kápolnát. Egy bottal zörögtek, megcsörgették, amikor mentek a házba. Úgy énekeltek... Hozza már ki gazda, ott a nagy víg gazdasszony, keltsük ki az ágyadból, ezt a csípás szolgálódat keltsd fel az ágyából. Siessetek túrós, mákos galuskákat sütni, ha akartok ti is velünk Betlehembe gyónni. Akkor ütöttek a csörgősbottal, és a három király énekelte, hogy Glória pásztor gyere be, Tudom, Jézuska, fázik a te lábacskád, majd hozunk mink neköd piros csizmácskát. Akinek a hátán kosár volt, az lehajolt, akkor a hátára ütöttek a bottal. “ Egy kis időre megáll a magnószalag. Háromkirályok ünnepét kérdezem. Szakái Imre, a ház ura jól emlékezik.-Január 6-án jártak a Háromkirályok. Ez is a karácsonyhoz tartozott, mert vitték a Betlehemet. Karácsonytól Vízkeresztig hordozták. Közben újabb érdekes felvétel szól a magnóról; most már Hoksa József hangja mellett Szakái Etel nénié is hallik. Egyikük sem él, mondják a háziak. Eszembe jut, hogy ennek a sokszor kárhoztatott huszadik századnak mégiscsak vannak csodái: a képfelvétel, a hangrögzítés. Meddig marad fenn azoknak a hangja, akik már a jókai temetőben porladnak? Hangjuk? Életüknek egy darabját, a szebbik felét, a lelket építő, az együvétartozást erősítő érzéseket adják át ebben a hangban. ,,Betlehemmel karácsonykor jártak. Hordták a csilagot, ami kifutott, mint a kígyó. Azt énekelték, hogy Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt, hoztuk a három királyok ajándékát, aranyt, tömjént és mirhát. Vigyük mi is urunknak, ártatlan Jézusunknak, szép jel és szép csillag, szép napunk támadt. Karácsonytól kezdve öt-hat falut jártunk be. Elmentünk Vezekénybe, Kürtre, Tallósra, Eperjesre. Tizenhat-tizenhét évesek voltunk, néha három napra is felkerekedtünk. Minden háznál filléreket adtak, de a falukban összegyűlt egy kis pénz. “ Megáll a magnó, de az emlékezésben Szakái Imre folytatja azt, ami már nem került a hangszalagra.- Karácsonyeste a disznópásztor is járta a falut, ökörszarvból faragott kürtjét megfújta, s akinek a disznait legeltette, azok kihozták neki a kalácsot meg miegymást. Olyankor az asszonyok mindig többet sütöttek. Volt érdekesség is, karácsonykor kosarakba gabonát, szénát, egy kis zsúpszalmát meg rudaló kötelet tettek az asztal alá. A kötélből karácsony napján a gazda az udvaron csinált egy kört, oda gabonát szórt, beleterelte a tyúkokat. Azt tartották, hogy így egész évben együtt lesz a jószág. Az asztal alatti szénát pedig az állatoknak adták, mert varázsereje megvédte a betegségektől őket. Zsúpszalmával a gyümölcsfákat kötözték be, jó termést reméltek. Az éjféli misére mindenki egy almát vitt magával, s amikor hazajöttek, mindenkiét felvágták. Bizony, akinek romlott volt a belseje, az betegségtől tarthatott az új esztendőben. Sokáig tartották azt is, hogy az éjféli miséről hazafelé tartó lánynak a vele találkozó férfiemberével azonos nevű legény lesz az ura. Jót derültünk a szokásokon, amelyeknek nem akad se vége, se hossza, s amikor megjegyzem, hogy a beköszöntött télben Lucától a farsang farkáig ugyancsak nagyokat szórakozhattak a jókaiak, a házigazda másról is mesélni kezd.- Nagyjókán laktunk, de nálunk más volt a szokás, mint Kisjókán vagy Újhelyen. Ma már egyformán szórakozik mindenki, de akkor nagyon tartották magukat a nagyjókai nemesek, meg nem kisebbre az újhelyi parasztok. Este hat óra fele elfogyasztottuk az ünnepi vacsorát, majd jöttek a barátok. Kétten hegedűn játszottak, így kora este elindultunk végig a falun. Volt úgy, hogy mire házról házra járva a templomba értünk, százötvenen lettünk. Gyönyörű volt, amikor ennyi ember végig a falun énekelte a karácsonyi dalokat. Aki a havas éjszakában messziről hallgatta, talán azt hitte, angyalok járják a falut. Néhány másodpercre megszakad a beszélgetés folyása. Mindannyian arra gondolunk, ami napjainkban sok embert foglalkoztat. Az elidegenedett embereket talán a hitük újra közelebb hozza egymáshoz. A lélek szabadsága az elmúlt hetekben új erkölcsöt teremtett. V. Illatozó májas hurka, jóízű bor kerül az asztalra. Invitálnak a háziak, amit azzal a feltétellel fogadok el, ha a dédnagymama is mellénk telepszik. Mire elfogy a tálról a hurka, a húszesztendős korától özvegyen élő Panghyné született Görföl Zsófia is elmondja sorsát. Az 1946-47-es kitelepítésről idegenek előtt Jókán is csak hallgatni szoktak. A magyarországi Somberek, Szágy, Udvar, Harkány temetőiben egykori jókai lakosok nyugodnak. Baranya számos falujában az öregek karácsony estéjén a távoli szülőföldre is emlékeznek. Talán a szokásokat ők is felidézik. Panghy néninek négy testvére került Baranyába, közülük egy még Pécsen él. Emlékek telepszenek körénk. Egy nép sorsának tragédiáit még mindig a hallgatás leplei borítják. Teljes életet élni, azt is jelenti, megbékélni a múlttal. De a megbékélés nem lehetséges anélkül, hogy ne mondanánk ki azt, ami rettenet. Boldogabbak az ünnepek ott, ahol nem sorskényszer az örök emlékezés. Zord emlékekkel azonban együtt élnek a kedvesek is. Mesékről, karácsonyi mendikálásról, betleheme- zésröl, háromkirályokról. Adott-e mindig elegendő erőt az élethez, hitet a jósághoz, a szeretet- hez ez a másfajta emlék. Bizonyára, ha a táncuk mellett ezt is megőrzésre méltónak tartják. DUSZA ISTVÁN . X*l. 22.
