Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-08 / 49. szám
ANTALFY ISTVÁN Decemberi mese Hullott a hó, belepte a megkopaszodott Iákat, a kis házakat, a kerteket és mindent. A nyuszika aggodalmasan dugta ki az orrát a kuckójából: ez bizony tél a javából! És nem tudta még, hogy mi lesz a napi ebédje. De mert éhes volt, és szeretett volna valami friss falatot, de legalább egy kis száraz füvecs- két, elindult a hóesésben. Keresgélt, kutatott erre, ugrott arra, szimatolt, nem érez-e valami zöld illatot, ám nem volt szea hószakállú, pirospozsgás- szélcsípte arcú December -, csak akkor még nagyon kicsi voltál, nem emlékszel rám. Akkor még az édesanyád gondoskodott rólad. De most már te magad gondoskodsz magadról. Szeretnék neked segíteni. Gyere utánam! - mondta December, és elindult a fák között. A nyuszika a nyomában. Csakhamar széles tisztásra értek. Itt is minden csupa hó volt, de a tisztás szélén egy faházikó rencséje. A hó ellepte a bokrokat is, a kis fácskákat is, egyáltalán mindent. S a nyuszi egyre nehezebben ugrált. A fülét egyszer csak valami nesz ütötte meg. Ijedten húzta össze magát, futott volna, de valaki nevén szólította.- Ne félj tőlem, én vagyok itt, December...- December? - kérdezte bátortalanul a nyuszi. - Még soha nem találkoztunk, nem ismerlek.- De bizony, egyszer már találkoztunk - mondta mosolyogva állt, ahonnan friss illatok szálltak, amit nyuszika már messziről megérzett. Az ajtó előtt pedig sárgarépadarabkák, káposztalevelek sorakoztak egy ládikóban.-Itt jóllakhatsz, és eljöhetsz máskor is. ide - mondta December.- Köszönöm, December - mondta hálálkodva a nyuszi, és tudta: most már nem kell félnie a téltől. December meg a jómberek gondoskodtak róla. És boldog volt... Készéi i Ferenc Téli este Kályha szól a Kályhádéhoz: jól megvagyunk mi ketten, elvagyunk mi egész télen hatvan mázsa briketten. Emlékszel az ifjúságra? Az volt az én szép korom! Ellobogtam egész este, három lapát szénporon. De a párja nem válaszol, úgy látszik, hogy kialudt. Így legalább nem füstöli éjjel tele a falut. A tanítónak... nem gratulálunk, amiért oktatja, hogy kétszer kettő négy. Gratulálni talán ahhoz lehet, hogy ezt a szép mesterséget választotta. Camus „Otthon ülő“ sáskák A sáskákról szinte mindenkinek a pusztítás, s sáskajárás jut először az eszébe. Pedig olyan képviselőik is vannak, amelyek az ember szempontjából úgyszólván közömbösek, kárt általában nem okoznak, vagy ha mégis, az csak szűk területet érint. Ezek a sáskák Földünk trópusi övezeteiben élnek, nagy termetűek, testhosszuk a 10 centimétert is elérheti, feltűnően színesek, lomhán mozognak - mint afféle „otthonülókhöz“ illik. Közép- és Dél-Amerikában élnek a romaleák feltűnően színezett óriási képviselői. Egyikük a floridai rövidszárnyú sáska.Élőhelyén, a trópusi Amerikában a növényzet talajszinti régiójában él, s ott leginkább lágyszárú növényekkel táplálkozik. A nőstény egy-egy alkalommal huszonöt-harmincöt petét rak a talajba, s a habszerű anyaggal védett petecsomóból négy-nyolc hónap múltán kel ki az új sáskanemzedék. A kikelő lárvák 3-4 milliméter hosszúak. Lárvakorukban feketesárga színűek, s a vedlések után csak testméretük változik, még az utolsó vedlés után elöbúvó kifejlett rovar igazán színpompás állat. Kedvező mikroklímájú területen alkalmanként tömegesen elszaporodnak, s ilyenkor tarra rágják a növényzetet. Bár ez ritkán fordul elő, hatalmas tömegeik annyira ellephetik a földet, hogy a közúti közlekedést is akadályozzák, a gumiabroncsok szinte helyben forognak az utakat ellepő sáskák tetemein. Mégsem okoznak nagy területekre kiható károkat, hiszen a vándorsáskákkal ellentétben voltaképpen nem repülnek. A romaleák legföljebb 15-20 centis ugrásokra képesek, s még egy-egy ilyen pici ugrás után is bizonytalanul érnek talajt. Jobbára mászva változtatják a helyüket, s így nem jutnak messzire. Egy kisebb hegylánc, vagy akár egy folyó is leküzdhetetlen akadály számukra, s gátat szab elterjedésüknek. A hólyagos sáskák Dél-Afrikában élnek, s mintegy húsz fajukat ismerik. Sok szempontból hasonlítanak a romaleákhoz. Szintén termetes és lomha mozgású állatok, s gyakran feltűnő, rikító színekben pompáznak. A Pheumora variolosa nevű faj nőstényének testhossza a 12 centimétert is eléri, tömege 10-12 gramm. Ekkora súllyal éppen csak mászni lehet. Talán ez is oka annak, hogy e sáskák gyakran egész életüket ugyanazon a bokron vagy bokorcsoporton élik le - igazi ,,otthonülők“. Ha támadás éri őket, hirtelen széttárják szárnyukat, s az így előtűnő alsó, piros színű szárnypárjuk elriasztja a támadót. Ha ez nem volna elég az ellenség elrettentésére, sajátos vegyi védekezésre is képesek. Lábaik tövén és ízesülésein sárga színű, maró hatású, szúrós szagú váladékot fecskendeznek ki. A hólyagos sáskák hímjei sokkal kisebbek, mint a nőstényei, s potrohúk hólyagszerúen duzzadt - erről kapták a nevüket is. (rakonczay) Mi az ernyő őse? A világ első esernyője valószínűleg egy pálmalevél vagy más nagyobb levél volt, amelyet az őskori ember tartott zivatarban a feje fölé, hisz megázni már ő sem szeretett. Csakhogy a levelet két kézzel, felemelt karral tartani igencsak fárasztó dolog lehetett, ezért ősünk feltűzte egy botra, így már hasonlított ez az alkalmatosság a mai ernyőre, és fél kézzel is lehetett tartani. Arról, hogy textilből mikor készült az első ernyő, nincs adat. Csak annyi bizonyos, hogy a mi kontinensünkre a Távol-Keletről került, ahol eleinte a hatalom jelvénye volt: rabszolgák hordták a kínai császárok és az indiai maharadzsák után. Európába egy Jonas Hanway nevű angol világutazó hozta be a XVIII. században. Honfitársai eleinte gúnyolták a szokatlan holmiért, de az éppen akkoriban divatba jött kényes cilinder védelmében hamar rákaptak viseletére maguk is. Meg is ijedtek a londoni bérkocsisok. Nekik ugyanis esős napokon ment legjobban az üzlet, s attól féltek, hogy az esernyő elterjedése megfosztja őket a bőven csordogáló jövedelemtől. Még tüntetést is rendeztek az ernyő ellen, de elterjedésének akkor már ez sem tudott gátat vetni. A hatalmi jelvényül szolgáló ernyők egyébként napernyők voltak. Európában azonban a napernyő csak az esernyő befogadása után kezdett feltűnni. (km) Egy kis meteorológia Időszakos, helyi szelek Földünk szinte egész területén előfordulnak időszakos, helyi jellegű légáramlatok, melyek iránya, erőssége, páratartalma és hőmérséklete függ az évszakoktól, domborzati viszonyoktól, valamint az óceánok, magashegységek és sivatagok közelségétől. Az alábbiakban a legismertebb széltípusokat ismertetjük. A számum a Szahara, Arábia és Szíria sivatagjainak jellegzetes, forró szélvihara. Nagy erősségű, emiatt nagyon sok port és forró homokot sodor magával. A számum tombolása idején ajánlatos védett helyre menekülni. Szerencsére általában rövid ideig tart. A Földközi-tenger partvidékének kellemetlen szele a sirokkó. Rendszerint déli, délkeleti irányú, hosszan tartó, nyomasztóan meleg és páratelt légáramlás. A Dél-Franciaország partvidékén előforduló, dühöngő erejű szél a misztrál. Szinte periodikus, minden második napon fúj, éjszaka gyengébben, nappal erősebben. Földrajzilag csaknem pontosan behatárolható: az Ebro torkolatától Genováig terjedő keskeny partszegélyen jelenik meg. A főn az Alpok északi oldalán és a völgyekben áramló meleg, száraz szól. A hegyeken átkelő szeleket is erről a típusról nevezték el. A bóra az Adriaitenger északkeleti partján fújó, igen erős, leszálló irányú szél. Többnyire akkor alakul ki, ha a Földközi-tengeren ciklon vonul végig. Észak-Amerika észak- nyugati viharainak gyűjtőneve a blizzard. Mivel csak télen fordul elő, nagy hideget zúdít az Atlanti-óceán partvidékére. Nemritkán hóviharral párosul, s hetekre megbénítja a közlekedést. A nemere Erdély kemény, hideg, keleti szele. Gyakorta heteken át egyfolytában fúj. Jellegzetessége, hogy csapadékmentes, száraz légáramlás. A burán az orosz puszták és Szibéria heves erősségű szele. Nyáron, a számumhoz hasonlóan, nagymennyiségű port kavar fel és szállít, de a legfélelmetesebb a téli változata. Viszonylag száraz, de nagyon alacsony hőmérsékletű légáramlás. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy erről a széltípusról nevezték el a Szovjetunió űrsiklóját is.) A burster forró, sivatagi szél Ausztrália déli partvidékén. Hirtelen támad fel, de gyorsan el is vonul. Egyiptom forró sivatagi szele a chamzin, a pampero pedig Dél-Amerika La Plata vidékének heves szele. Természetesen csak a legjelentősebb helyi szeleket soroltuk fel, hiszen a meteorológusok több száz helyi jellegű szelet tartanak számon. BODŐK zsigmond ÁRNYÉKJÁTÉK Az ember csak nézi, nézi a kancsókat, vázákat s mögöttük a négy árnyékot, aztán föltűnik valami. Ugyan mi? Az, hogy az árnyékok többsége nincs a megfelelő helyen! Te hogyan párosítanád egymással az antik edényeket és a hozzájuk tartozó árnyékot? HORGÁSZKALAND Rudi szenvedélyes horgász, de ezúttal nincs szerencséje, a boton kívül nem fog semmit. Pedig van a vízben bőven hal! Erről magad is meggyőződhetsz, ha befeketíted azokat a mezőket, amelyekben fekete pontot látsz, mindjárt előtűnik jó néhány! Hány? MEGFEJTÉS A november 24-i számunkban közölt feladatok megfejtése: a B jelűé az 1-es számú farok, a 2-es számú viszont az A jelűé; 15 darab ötszög van az ábrán. Nyertesek: Kovács Szabolcs, Rimaszombat (Rimavská Sobota); Tamás Viktória, Szinyér (Svinice); Gergely Ágnes, Bratislava; Molnár Mária, Ru- nya (Rumince); Illés Boglárka, Ki- rályhelmec (Král'ovsky Chlmec). ÚJ SZÚ 18 1989.XICB. Lőrincz Zsuzsa illusztrációja
