Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 47. szám
T izenkét órás út áll mögöttünk, de a célig még így is csak most jön a java. Búcsút mondunk az NSZK-nak, illetve csak szeretnénk, de a francia-nyugatnémet határátkelőhelyen vámtisztviselőt még mutatóban sem látni. Anélkül pedig, hogy kezeltetnénk iratainkat, egy tapodtat sem tehetünk meg. Hiszen odahaza a pecsét igazolja, hogy valóban megtétetett a hivatal által jóváhagyott útvonal. Ezért félrehúzódva várakozunk, s közben szemlélődünk. A folyton nyitott sorompókon autók áradata hagyja el megállás nélkül mindkét irányban az országokat. Szokatlan e látvány! Fokozottan az, ha a hazai gyakorlatra gondolunk. Történetesen, ha bármelyik testvérországba történő hasonló kiutazás emléke rémlik fel ilyenkor. Ám legyen, két erős, szigorúan piacorientált tőkés ország nyilván megengedheti magának az ilyen fokú nyitottságot. Közben múlnak a percek, már nyugtalankodni kezdünk, amikor végre megjelenik egy egyenruhás vámtiszt. Ó a mi emberünk, és már „húzzuk is a csíkot“ utána. Kicsit meglepve hallgatja makacs ragaszkodásunkat a pecséthez, majd további latolgatás helyett megadóan munkához lát. Nem sieti el a dolgát, ha már úgy hozta a sors, hogy munkára fogtuk, néma tüntetése az erőltetett lassúság. így aztán ismét nézelődöm, mi mást is tehetnék. Csak most veszem észre a bejárattal szemben azt a hatalmas plakátot, amelyen fiatal terroristák arcképei láthatók. Elfogásukra, vagy legalább az ebben való közreműködésre szólít fel mindenkit. A nyitottság, a kölcsönös bizalom idillikus képébe így vegyül némi illúzióromboló szín. PÁRIZS - HAJNALI EGYKOR Két nagy tapasztalatú „pilótánknak“ köszönhetően minden „utazási gubanc" mellőzésével érkezünk meg autóbuszunkkal Párizsba. A pontos idő hajnali egy óra. A nyolc-tíz útsáv mégis zsúfolásig teli autóval. S amíg én a megbolydult méhkas látványán tűnődöm, valaki megjegyzi mögöttem, a valódi pokol itt kora délután szokott elszabadulni. Párizs tehát még ilyenkor, az éjszaka közepén sem alszik. És valóban, nincs az a korai vagy kései óra, amikor elnéptelenednének az utcák. Ez nemcsak e világváros központjára vonatkozik, hiszen közben már az egyik külváros utcáit rójuk, de a kép itt is változatlan. A hangulatos kávéházak nyitott teraszán emberek ezrei élvezik kellemes zene mellett az éjszakát. Vasárnap van, és talán ezzel magyarázható, hogy az éjszaka senki sem sietett haza. Az elkövetkező napok tapasztalata viszont megcáfolhatatlanná teszi a felismerést, hogy a nonstop élet nyáron Franciaországban nemcsak a hétvégekre korlátozódik. De a minderről még keveset sejtő külföldi turista első párizsi vasárnapja kora reggelén jogosan azt hiheti, séta közben egyedül lesz az utcán. Kilépek tehát az egykori' malomból diákszállóvá átépített koros épület kapuján, hogy felfedezzem magamnak a külvilág egy parányi szegletét. Az utca valóban csendes, de korántsem néptelen. A legszembetűnőbbek a hatalmas, színes hirdetések. Lépten- nyomon beléjük botlik az ember. Családi házak parányi elókertjeiben is helyet kapnak a gigászi poszterek. Gondolom, nem önzetlenül tűrik meg e monstrumot a háziak. Az egyik hirdetés előtt el is időzök néhány percet. Elegáns stílbútort kínál megvételre. A képen a papa meg a mama kényelmesen ülnek a heverön, köztük egyszülött gyermekük. Tjzezer frankot kóstál a garnitúra. Ennyiért kapható meg a Harmónia, hogy meglegyen a családi harmónia. De vajon az egygyermekes család a mai francia eszménykép? S elérhető-e az ilyen bútor az átlagember, a kispolgár számára? Az igenlő választ napok múlva tudom meg. Franciaországban törvény szavatolja minden dolgozónak a 4500 frankos minimális havi bért. Ennél kevesebbet még a kezdő sem kaphat. Egy jól kereső, tapasztalt szakember így könnyen teremthet harmóniát a családban. Igaz, az érem túloldalán ott van a franciáknál sem ismeretlen munkanélküliség. Amíg azt latolgatom, nem éppen ez szavatolja-e a magas munkafegyelmet, némi diszharmónia keveredik a képbe. Megmozdul a parányi, még néptelen piactér egyik hulladékkupaca. A kartonlemezek, ládák alól mosdatlan, ágrólszakadt, koldus formájú középkorú férfi kerül elő. Meggörnyedten kitántorog a szemétből, majd szájához emeli a kezében szorongatott pálinkás üveget. Számára még átvitt értelemben /'start az éjszaka. Ki tudja, meddig még. A TABAC DU PETIT ROBINSONBAN Nem egy híres kávézóba vagy mulatóba invitálom most a nyájas olvasót, hiszen oda a magunkfajta, pénzzel nem bővelkedő turista ritkán szokott betérni. A fent említett hely egy kőhajításnyira van az iménti parányi piactértől, a remete külsejű férfitól mégis egy világ választja el. Leülök tehát a vegyesboltnak is beillő vendégváró teraszán, rendelek egy kávét, s amíg várok, itt is szemlélődöm. A szomszéd asztalnál egy franciásan lezserül öltözött harmincas, jó megjelenésű férfi kávézik, s közben az újságokat lapozgatja. Észrevehetően nem sietős a dolga, noha a szeme alatt karikákat vélek felfedezni. Talán egy álmatlan éjszaka van mögötte, netán éjszakai műszakból tart hazafelé ... Közben meglepetten tapasztalom, hogy a szomszédos zöldségbolt is kinyitott már. Ne feledjük, vasárnap van. Bö a kínálat, s minden olyan frissnek tűnik, mintha most szedték volna az üzlet mögötti kertben. Ami viszont ki van zárva, mert nincs kertje az épületnek. Tekintetem az árakra vetődik, a paradicsom kilónként 10-15 frank. Majd a szomszéd asztalon kiterített napilap címoldala ragadja meg a figyelmem, öles betűkkel és hatalmas fotókkal tudatja az újság, hogy a neves színész, Alain Delon beteg, kórházi ápolásra szorul. Helikopterrel szállították be a mentők. Ekkor a szomszéd úr asztalára még egy konyak érkezik, az enyémen is itt a gőzölgő kávé. Mit mondjak, ittam már jobbat is. A NEMZETKÖZI TEHETSÉGPRÓBA Úticélunk a nyugat-franciaországi Brest városa, lakosságának számát 200 ezerre becsülik. Az ország egyik legnagyobb hadikikötője is itt található. A történelemben és a földrajzban kevésbé jártasak számára itt jegyezném meg, hogy a franciaországi Brest nem tévesztendő össze az első világháborús breszt-litovsz- ki béke révén ismertté lett azonos nevű belorusz várossal. Ez tehát breton föld, nyugtázom magamban este tíz körül. Az időpont csupán azért érdekes, mert odakint még tökéletesen világos van, akár fényképezni is lehetne. Sötétedni úgy fél óra múlva kezd majd, de addig még bőven van időm gyönyörködni a híres gránit és kristálypala dombság megnyugtató, enyhe vonulatában. Sehol egy meredek emelkedő, csupán az óceán csipkézett partja tűnik fel a távolban itt-ott, mintegy biztatóan, hogy jó úton haladunk. Tulajdonképpen az immár másodízben megrendezett tudományos és műszaki ifjúsági fesztiválra érkeztünk. Első ízben két éve tartották meg e versenybemutatót a kanadai Quebecben. Hazai vonatkozásban viszont érdekes, hogy Csehszlovákiából most vettünk részt előszóra nyugati féltekén hasonló rendezvényen. A csaknem ötventagú csoport egyik felét vágsellyei (Saía) fiatalokból válogatták. Ok a helyi pionír- és ifjúsági központban elért eredményeikért kapták jutalmul a részvételi lehetőséget. Noha leginkább ismerkedni, pihenni, nyaralni jöttek ide, a szervezők konkrét foglalkozásokat is beiktattak számukra a programba. Egyebek között ez tette fokozottan vonzóvá az itt eltöltött, felejthetetlen két hetet. Egészen más kritériumok nyomán verbuválódott csoportunk másik fele. Egy országos felhívás lendítette mozgásba a fiatalokat. Ennek értelmében olyan sikeres műszaki tevékenységet kimutatni tudó, tizennyolc évesnél nem idősebb fiúk, illetve lányok jelentkezhettek, akik az újszerű megoldásaik bemutatása mellett ezekről angolul vagy franciául tárgyalni is tudnak. így állt össze tehát a csapat, amelyik önmagát és egyben hazánkat is-tiivatott volt képviselni. Nézzük, milyen sikerrel. A ZSŰRI DÖNT Aki e napokban betévedt az építészeti szempontból érdekes, mondhatni impozáns bresti kultúrközpontba, első pillanatban talán a bábeli hangzavarra lett figyelmes. Országok tucatjaiból érkeztek ide fiatalok, hogy bemutassák tudásukat. S mert a részvétel a vártnál is nagyobb volt, a város központjában még két hatalmas sátrat is felállítottak, hogy mindenki helyet kapjon. Jó francia szokás szerint'semmit nem hagyva a véletlenre, bárhová mozdult is a környéken az ember, a bemutató híre mindenhol utolérte. Hatalmas színes poszterek csábítottak mindenkit a három helyszínre. Mindebből a körzeti rádió, a tévé és a sajtó is jócskán kivette a részét. így tehát nyári kánikula ide. vagy oda, nem múlott el nap, hogy ne lett volna telt ház. Ízelítőül nézzük, mit kínáltak a csehszlovák fiatalok azoknak, akik ellenállva a tengerparti strandok csábításának, úgy döntöttek, hogy a nap nagy részét itt töltik. Mindenekelőtt említésre érdemes az a rícanyi gimnáziumot képviselő Jan Zlcha által készített csillagászati távcső, amit az iskolában sikeresen alkalmaznak az idevágó tananyag elsajátításában. Személyi számítógéppel ellátva csillagkép-meghatározásra és egyéb bonyolult műveletre is alkalmas! Az ifjú konstruktőr idehaza kerületi versenyt is nyert vele, mint ahogy a franciák tetszését is elnyerte. De Brestben az igazi sláger mégis a komáromi Pásztor Márton és két társa által, szintén oktatási célokra készített miniatűr robot volt. E parányi, de fölöttébb praktikus, Oszkár névre „hallgató“ termék nemcsak a fiatal látogatók és résztvevők figyelmét vonzotta, paramétereinek köszönhetően elnyerte a nagyközönség, sőt a zsűri elismerését is. így történt, hogy az egyik fődijat, amelyet Brest város tanácsa adományozott, az érsekújvári (Nővé Zámky) Elektrotechnikai Szakközépiskolát képviselő csoport nyerte. KÉT ÉV MÚLVA PRÁGÁBAN Talán még annyit érdemes hozzáfűzni a fentiekhez, hogy a breton földön remekelő Oszkár remélhetőleg már nem sokáig marad csupán bemutatókon szerepló mintadarab. Két iskola és egy intézmény összefogásával, akadozva ugyan, de lassan-lassan beindul sorozatgyártása is. így tehát elóbb-utóbb jó szolgálatot tehet a számítástechnika és a robotika oktatásában szerte az országban. De térjünk vissza Brestbe, mert történt itt még néhány okvetlenül említésre érdemes dolog. Például az, hogy a rendezvényt megtisztelte jelenlétével két neves űrhajós is: a francia Patrick Baudry, aki barátját, a szovjet Igor Volkovot hozta el, hogy elbeszélgessenek a fiatalokkal. Mindez természetesen növelte a versenybemutató hírnevét, s nem csoda, hogy a két év múlva esedékes harmadik évfolyam megrendezési jogáért rengeteg ország versengett. Köztük természetesen hazánk is, hiszen éppen itt, Brestben, hivatalosan is megerősítették tagságunkat a Milset-ben, ami egy politikamentes, kormányoktól független, tudományos-műszaki neveléssel foglalkozó nemzetközi ifjúsági szervezet. S mert épp a Milset választmánya ítéli oda a megrendezési jogot - tekintettel hazánk reprezentatív részvételére és az itt elért kitűnő eredményekre - a következő tehetségpróba 1991 -ben Prágában lesz. KESZELI BÉLA Párizs, belváros (A szerző felvétele) IINUBB mmm Brest: egy kis romantika (Archívum)
