Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-07 / 27. szám
Környezetvédő letartóztatás az NSZK-ban. Bár a bonni kormány - számos nyilatkozatból következtetve - igazán komolyan veszi ezt a problémát, a jelek szerint vannak esetek, amikor csak a pénz beszél, az emberek egészségének védelme nem juthat szóhoz... (ÓSTK-fel vételek) I gaz, az első és a második Helsinki kosár sem telt még meg, de a biztonság és a gazdasági együttműködés terén a 35 ország vitathatatlanul többet tud felmutatni, mint az együttműködés emberi dimenziói vonatkozásában. Több a konkrét eredmény, s lényegesen nagyobb az egyetértés, az együttműködési szándék. Ugyanakkor az is tény, hogy a helsinki folyamatban a legtöbb vita mindig is az emberi jogok és a humanitárius együttműködés körül volt. Nincs itt semmi ellentmondás. Ellenkezőleg, a dolgok ilyen alakulása szinte törvényszerű. össze lehet ugyanis hasonlítani hadseregeket és fegyvereket, katonai doktrínákat és tömböket - bár ez sem egyszerű, amint azt a hosszú évekig tartó fegyverzetellenőrzési és leszerelési tárgyalások bizonyítják. A gazdasági együttműködés hatékonysága és kölcsönös előnyössége - legalábbis hosszú távon - nagyon pontosan kimutatható. Azt is mondhatnánk: itt minden zsebre megy, minden csalás viszonylag gyorsan lelepleződik. De humanitárius téren? Itt mit mivel kell összehasonlítani? Mit mihez kell viszonyítani? Hogyan lehet rangsorolni? Mi a követendő példa? S egyáltalán: van ilyen példa? Az összeurópai folyamat eddigi tapasztalatai egyértelműen azt bizonyítják, hogy humanitárius téren minden más területnél fontosabb a kölcsönös bizalom, a jószándék, a nyitottság. Ez pedig csak konkrét eredményekre alapozható, vagyis az első és a második kosár tartalmára. Érthető tehát, hogy míg ezek lassan- lassan, de telnek, addig a harmadikba nagyon mélyen kell belenyúlni. S amit találunk, nem mind pozitívum. A kosár hogy hivatalos indítványként a Szovjetunió már Franciaországgal együtt terjesztett be javaslatot, s csatlakozott hozzá több szocialista ország, köztük hazánk mellett például az NSZK, a NATO másik oszlopos tagja vagy a semleges Ausztria. jogi normákkal, a helsinki folyamatban született döntésekkel. Ilyen irányú lépéseiről, törvényhozói tevékenységéről több ország számolt be nagyon konkrétan, köztük hazánk is. Anna Vaskóvá csehszlovák küldött szólt arról, készül hazánk jogrendjének módosítása. Még nincs olyan stádiumban, hogy Párizsban konkrétan ismertetni lehetett volna, ugyanis ez a módosítás kötődik az új alkotmányhoz, melynek elvei teljes mértékben még nem készültek el, nem kerültek össznépi vitára. Vannak azonban olyan intézkedések, amelyek megelőzik az alkotmány elfogadását. Az új alaptörvény hatékony garanciákat fog nyújtani az olyan klasszikus állampolgári jogok érvényesítéséhez, mint amilyen többek között a gyülekezési és egyesületi jog, a vallás- és mozgásszabadság. A párizsi emberjogi fórum után Mi került a harmadik kosárba? alján több minden van: gyümölcsök, virágok, tüskék... GYÜMÖLCSÖK Kicsit különös volt a párizsi fórum elnevezése: az európai együttműködés emberi dimenziója. Mit is kell ez alatt érteni? Meghatározó területe ez a helsinki folyamatnak, alapjában véve azonos a harmadik kosárral, amely magában foglalja az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat. Ezek közé sorolandó a békés emberi élethez való jog, a politikai és állampolgári nézetek szabad kifejezésének joga, a szabad mozgásra, a munkára, a művelődésre, a szociális ellátásra való jog. Személyes és kollektív, egymástól el nem választható jogok és szabadságjogok széles skálája ez. Vagyis a nagyon rangos párizsi konferencián - a nyitó tanácskozáson húsz külügyminiszter vett részt - egy olyan nagy területet kellett áttekinteniük a küldöttségeknek, amelybe szinte minden belefér, s amely kétségkívül a legérzékenyebb. ,, Meggyőződésem, hogy a Párizsban elvetett magok kikelnek és jó termést hoznak“ - mondotta Roland Dumas francia külügyminiszter június 23-án, a majd’ négy hétig tartó konferencia záróülésén. Ezt a reményét arra alapozta, hogy a plenáris üléseken és a bizottsági tanácskozásokon már nem voltak tabuk, minden problémát nyíltan felvetettek, s valameny- nyit a nevén neveztek. A köntörfalazás, a hamis szolidaritás mellőzése pedig azt eredményezte, hogy az együttműködés új minőségét szorgalmazó 36 javaslat negyedét több állam közösen terjesztette be - mégpedig kilépve a szövetségi rendszerek korábban szigorúbban tiszteletben tartott határai közül. Párizsban már nem a tömbök vitája folyt, bár még mindig voltak olyanok, akik igyekeztek pontokat szerezni a korábban nagyon népszerű propagandisztikus játszmában. Ám itt már ők voltak kisebbségben, ez a fórum már azt mutatta, hogy fokozatosan elmosódnak a tömbök közti választóvonalak. Ez a konferencia tehát képes volt lerakni saját köveit a közös európai ház alapjába. Vitathatatlan, hogy az európai ház megteremtését célzó egyik legjelentősebb kezdeményezés az, amelyet Eduard Se- vardnadze szovjet külügyminiszter javasolt, s amely távlati célként a közös európai jogi térség megteremtését jelöli meg. Ennek érdekében fokozatosan - kezdetben akár kétoldalú, később sokoldalú alapon - egységesíteni kellene az országok törvényhozói gyakorlatát, parlamenti, igazságszolgáltatási és végrehajtói struktúráját. Figyelemreméltó - s a párizsi fórum légköre, munkájára jellemző -, Eduard Sevardnadze a párizsi konferencián VIRÁGOK Amiből az emberi jogok megvitatása során ki kell indulni, az a következő: ezek komplexuma nem absztrakció, ezek a jogok mindig törvényhozási úton érvényesülnek. Ez szolgál egyben alapul az összehasonlító elemzésekhez, a tapasztalatok, a szakmai (jogalkotói) tanulságok átvételéhez, s ez lehet csak a bírálat alapja is. A bécsi záróokmány értelmében minden országnak joga van információt kérni bármely országtól a humanitárius szfrérára vonatkozóan. Mivel a kérés és a válasz továbbítása diplomáciai úton történik, a nyilvánosság legtöbbször nem is szerez erről tudomást. A párizsi konferencia tehát ebből a szempontból is hasznos volt: itt nyíltan és nyilvánosan lehetett kérdezni, s nyilvánosan kellett válaszolni. Pozitívumként kell leszögezni, hogy a fórum munkájában a kormányküldöttségek mellett száznál több társadalmi szervezet és mozgalom is részt vett. Természetesen az elért eredményekről a nyitóülésen minden küldöttségvezető igyekezett minél részletesebben beszámolni. Hasonlattal élve: az emberi jogok fájának szerteágazó hajtásain sok tetszetős virág nyílik már, de ez még csak sejteti a jövőbeni - remélhetőleg - gazdag termest. Az már a bécsi utótalaikozon egyértelmű követelményként hangzott el, hogy az összeurópai folyamatban részt vevő országoknak összhangba kell hozniuk törvényhozásukat az elfogadott nemzetközi TÜSKÉK Tévedés ne essék, nem volt a párizsi fórum a ,,Nagy Európai Egyetértés" fájdalommentes megszületésének helyszíne. Már csak azért sem, mert - a résztvevők döntő többsége ezt készségesen elismerte - a 33 európai és a két amerikai ország egyike sem mondhatja el magáról, hogy az emberi dimenzió vonatkozásában már nincs mit tennie, minden gondot-problé- mát régen és teljes megelégedésre megoldott. Mivel az önkritika szép, de nem éppen kellemes dolog, az országaik erényeit és hibáit soroló felszólalók megtalálták a módját annak, hogy egy-egy jól irányzott szúrással kellemetlenné tegyék mások helyzetét is. Különbséget kell, persze, tenni a jogos, megalapozott bírálat és a mindenáron bírálatra való törekvés között. Ugyanígy a deklarált és a gyakorlatban érvényesülő jogok között. Erről a problémáról nagyon egyértelműen szólt beszédében a szovjet külügyminiszter: ,,Jogi szempontból bármilyen jogokat lehet adni az embernek, de ezek valós értékét megmutatja, ha az ember nem lesz képes, például, védekezni a gazdasági elnyomás ellen, vagy ha a művelődésre való jogát nem fogja biztosítani a megfelelő színvonalú, meglehetősen széles és hozzáértő iskolahálózat. Az ember nem lesz szabad, ha nem lesz hol laknia, vagy nem fog a méltó élethez szükséges jövedelemmel rendelkezni. Semmilyen jogok sem adják vissza az embernek az egészséget, amelytől a szennyezett környezet fosztotta meg. “ Sevardnadze megállapítása egyben utal a legfontosabb, legmeghatározóbb, egyetemes emberi jogokra, melyekről - a nemzeti kisebbségek kollektív jogai mellett - a legtöbb vita folyt Párizsban. Nehezítette - vagy legalábbis bonyolította - a konferencia munkáját, hogy az Egyesült Államok és több nyugati szövetségese az egyébként uralkodó konstruktív, tárgyszerű légkörrel ellentétben nem idegenkedett a propagandafogásoktól, sőt még a rangsorolásra is fenntartotta magának a jogot. A kiosztott „fekete pontokból“ a legtöbb Romániának és Bulgáriának jutott, Csehszlovákia és az NDK lett a „közepes“, a „piros pontokat“ a Szovjetunió, Magyarország és Lengyelország között osztották el. Mi értelme az ilyen besorolásnak? Nyilván semmi. Az európai együttműködésnek csak árt, hiszen még gyerekkorunkból emlékszünk rá, az ilyen feddések mindig dacot váltanak ki. Az európai együttműködés emberi dimenziójának problémái sokkal komolyabbak annál, semhogy ilyen kisiskolás módon megoldhatók lennének. GÖRFÖL ZSUZSA Mivel foglalkoznak a Fehér Ház volt lakói A múltban az amerikai elnök, miután letelt megbízatási ideje, hozzáfogott emlékiratainak megírásához és lassan többé-kevésbé feledésbe merült. Jelenleg azonban ez a forgatókönyv már régiesnek tűnik. A közelmúltban olyan eset történt, amely felvetette a kérdést, hogy a volt elnökök milyen szerepet játszanak, miután eltávoztak a Fehér Házból. Miközben Bush elnök keményen dolgozott az ovális irodában, három elődjének tevékenysége a lapok címoldalára került. Jimmy Carter és Gerald Ford Panamába utaztak egy nemzetközi csoport tagjaként, hogy figyelemmel kísérjék az elnökválasztást. Időközben elterjedt a híre, hogy Ronald Reagan októberben Tokióba látogat, nem any- nyira a japán-amerikai kapcsolatok fejlesztése érdekében, hanem inkább azért, hogy bezsebeljen egy hétszámjegyű összeget előadói beszédekért. Az üzlet meglepetésként hatott még a jelenlegi időkben is, amikor megszoktuk, hogy a volt titsztségvi- selők szinte mindennel foglalkoznak. A Fudzsiszankei csoport (FCG) képviselői szerint Reagan beleegyezett, hogy egyfajta ceremóniamester legyen a FCG védnöksége alatt megtartásra kerülő művészeti fesztiválon, cserébe egy „óriási összegért“. A New York Times jóval pontosabban fogalmaz: A volt elnök mintegy 2 millió dollárt kap majd mindössze azért, mert jelen lesz a rendezvényeken és egy-két beszédet tart. Ez az összeg 400 000 dollárral nagyobb, mint amennyit Reagan 8 év alatt megkeresett a Fehér Házban. Ez az üzletkötés annál inkább illetlennek tűnik, ha szembehelyezzük vele Jimmy Carter nemrégi államférfiúi tevékenységét. Valójában Carter jóval eredményesebb tevékenységet fejt ki, mint elnökösködése idején. Amióta 1981-ben távozott a kormányzatból, egyre többet foglalkozik a külügyekkel és emberjogi témákkal. Az atlantai Carter-központ évente 16 millió dollárt fordít különféle célokra, kezdve a ghanai mező- gazdasági programoktól a nemzetközi konfliktusok megoldásával foglalkozó tanácskozásokig. Szabad idejében pedig munkaruhát ölt, és segít lakóépületeket építeni a szegények számára. Igaz ugyan, hogy Carter sem immunis a dollárok csábításával szemben. Barátai szerint egy hatszámje- gyú összeget fogadott el egy Japánban tett előadói kőrútért, miután távozott a Fehér Házból. Ez azonban össze sem hasonlítható azzal az összeggel, amely Reaganre vár. Amióta januárban eltávozott Washingtonból, Reagan már tartott néhány beszédet, mindegyiket 50 000 dollárért, többnyire pártértekezleteken, olyan helyeken, mint Palm Springs és Phoenix. Ha ehhez hozzáadjuk, 5 millió dolláros könyvüzletét és a jelenleg folyamatban levő üzleti ügyeit, akkor Reagan kereseti potenciája mellett bizony eltörpül a 99 500 dolláros nyugdíja. Bár kevesen vitatják el, hogy a volt elnököknek megvan a joguk megkeresni a megélhetésre valót - még ha valamelyest pazarló életvitelre valóról van is szó -, egyes bírálók úgy vélik, hogy változásokra van szükség. Az érvényes törvények értelmében a kormányzat nemcsak nyugdíjat folyósít a volt elnököknek, hanem évente mintegy 200 000 dollárt hivatali irodájuk fenntartására, a személyzet fizetésére és a szükséges utazásokra. Jerald ter Horstnak, Gerald Ford volt sajtótitkárának annyira szemet szúrt egykori főnökének haszonlesése az elnöki hivatalból való távozása után, hogy az elnöki nyugdíjak lefaragását javasolta. Ford- nak egy időben nyolc céggel volt tanácsadói szerződése, két rádióállomás tulajdonosának mondhatta magát, számos ingatlan részvény társtulajdonosa volt, 15 000 dollárért tartott előadásokat stb. Természetesen Ford mindig szakított időt jótékonysági tevékenységre és nemrégen visszafogta üzleti ügyeit. Az utóbbi években Ford és Carter szoros barátságot kötött, gyakran utaznak együtt egyetemekre, hogy előadásokat tartsanak külpolitikai és fegyverzettellenörzési témákról. Egy jól értesült tisztségviselő azonban mégis azt állítja, hogy Ford évente 500 000-700 000 dollárt keres. Még lehet-e húzni a pénzhajsza határát? Paradox módon sokan úgy vélik, hogy Richard Nixon állította fel a legmagasabb etikai mércét. Richard Cohen, a The Washington Post cikkírója rámutatott arra, hogy a Fehér Házból való távozása után Nixon életét és tevékenységét nem érheti vád, odaadóan szolgált bizonyos ügyeket, s nem foglalkozik pénzhajhászással. Karrierjén csak elnökösködése idején esett folt. Végső soron inkább a személyiséghez, mint az ideológiához van köze annak az etikának, amelyet egy volt elnök mutat, miután megszabadult a politika bilincseitől. Charles O. Jones, a Wisconsini egyetem politikai tudományok tanára azt bizonygatja, hogy Nixon és Carter belső kényszertől hajtva folytatták azt, amit elnökkoaikban a legjobban csináltak. Nixon számára ez egy reálpolitikus külpolitikai nézeteinek további kifejtését jelentette. Carter esetében pedig a jótékonysági akció továbbfolytatásáról beszélhetünk. Másrészt Ford és Reagan nyilvánvalóan olyan személyek, akiknek nincsenek aggályaik pénzre váltani barátságkötési képességüket. (Newsweek)
