Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-27 / 43. szám

O

lvasóink néhány héttel ezelőtt olvashatták lapunk hasábjain azt a beszélgetést, amely a szovjet tudomány és erkölcs viszonylatait elemezte. Az új szemléletmód és megközelítés hazai filozófusainkat is arra készteti, hogy megvizsgálják, hogyan is áll a mi tudományos elméletünk ilyen tekintetben. A Nővé slovo 38. számában közölt írást (terjedelmi okokból) rövidítve közöljük.

korlati jelenségeit elméleti síkon általánosító müvekkel szemben még ma is inkább az általános jellegű proklamációkból van több, amelyeknek nincs sem elméleti, sem utilitá- ris-politikai megalapozottságuk, s így hatékonynak sem mondhatók. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a társadalmi változásokkal együtt változnak, történelmileg konkretizálódnak az eszmék is. Ami első látásra örök érvényűnek tűnik, s alapjait tekintve és a történelmi gyakorlat által is igazolva értékes eszme (népi egy esetben az emberiség erkölcsi fejlődésének és az adott társadalom konkrét erkölcsének az alapköve), értékét vesztheti, ha az elmélet, a belőle fakadó nevelői tevékenység, de főképp a társadalmi-politikai irányítás nem veszi észre időben a változásokat. Ilyen esetekben az egyébként értékes eszme nemcsak hogy megszűnik hatni, hanem nevetség tárgyává válik, és a fiatalok tudatában cinikus elutasításra, tagadásra talál. Példaként említem a társadalmi igazságosság eszméjét. Kezdetben ez az eszme a társadalmi egyenlőség eszméjének aránylag absztrakt formájában létezett, s mivel a burzsoá forradalom ezt nem hozta meg, a proletariátus is a zászlajára tűzte,

lemre méltó dolog, hogy a közvélemény nagy része a gyakorlati kiutat újra csak az egyenlőseliségben látja, mind a gazdaság, mind a demokrácia felfogása, a kormányzási mód, az ambíciók beteljesítése és a kulturális szükségletek terén. Pedig ez az út újra hibákat eredményezne, a múlt illúzióihoz vezetne vissza. A társadalmi igazságosság tudományos tervezetének létrehozására van szükség, és arra, hogy ez a gyakorlati döntések és a nevelési rendszer közvetítésével mind szélesebb tömegek tudatának részévé váljon. És ez megint csak megvalósíthatatlan az etika mint az erkölcsről szóló tudomány fejlesztése nélkül.

Az etika a filozófiának az a része, amely a legközvetlenebbül képes segíteni az embert a világgal és más emberekkel való kapcsolatainak kialakításában, szabályozásában. Pl. Epikurosz filozófiai rendszerének is az etika volt a csúcsa, amely mint egy iránytű mutatta az utat, azaz „gyakorlati filozófiaiként működött. Az újkori filozófiában, főként Kantnál tovább erősödött az etika így értelmezett pozíciója. Sajnálatos, hogy a marxista filozófiában, amely épp a gyakorlatot emeli a bölcselkedés középpontjába, az etika - ideiglenesen - háttérbe szorult.

A jelenlegi viszonyok megértéséhez azt is tudnunk kell, hogy az erkölcskutatásnak Szlovákiában alig van történelmi hagyomáA marxista-leninista filozófia továbbfejlesztésének egyik súlyos hiányossága, főképp Szlovákiában, hogy az etikának, vagyis erkölcstudománynak nem szentel kellő figyelmet, pedig ez a tudományág szoros összefüggésben áll a filozófia alapkérdéseivel. Azok az erkölcsi problémák, amelyeket épp az etikának kellene tudományos alapokon feldolgoznia, leggyakrabban a közvélemény, valamint a nevelő- és propagandatevékenység különböző formáinak válnak tárgyává. Az eredmény puszta moralizálás, és olyan újfajta normák, „tízparancsolatok“ születése - pl. „A kommunizmus építőjének erkölcsi kódexe“ amelyeknek hatékonysága jóval a kívánt szint alatt marad, nem meggyőző. Nem csoda, hisz kellő meggyőző erővel rendelkező alapokat és érvrendszert csak az etika képes kidolgozni, épp azért, mert a többi társadalomtudománnyal együtt az erkölcsi szféra és az erkölcsi szokások reális folyamatainak kutatásával foglalkozik, ezekből indul ki. Az erkölcsi szféra társadalmunk önismeretének és minden ember öntudatának pótolhatatlan része. Ez is amellett szól, hogy elodázhatatla- nul meg kell kezdeni ennek komoly, átfogó koncepcióval rendelkező, jól szervezett, rendszeres és koordinált kutatását.

Az etika elhanyagolásának elsődleges oka a túlzottan objektivista (ebben az értelemben az embertől elvonatkoztatott) filozófiafelfogás. Míg Marx az alapvető társadalmi és történelmi problémák megoldásában látta a filozófia központi kérdését - az ember és a világ kölcsönös viszonya megoldásának előfeltételét, a marxizmus nagy általánosságban ezt a kérdéskört csupán az említett előfeltételre redukálta. Erre fizetett rá az egész emberkutatás fejlődése, s ezen belül az etika. Hiszen vannak összefüggések, amelyeknek vizsgálatánál a társadalmi pólusról csak akkor születhetnek termékeny gondolatok, ha figyelembe vesz- szük annak dialektikus ellenpólusát, az embert is. (Tegyük hozzá azonban, hogy a megoldás nem a marxista filozófia valamiféle „emberfilozófiára“ való leszűkítése, amely nem akceptálná az emberi lét gazdasági és társadalmi feltételeit, esetleg azt csak mellékes kérdésként kezelné.)

Az említett filozófiafelfogásnak társadalmi okai is vannak, elsősorban a manapság „adminisztratív-bürokratikusnak“ nevezett irányítás. Ennek a társadalomhoz való hozzáállásából logikusan következik, hogy nincs szükség erkölcstudományra, mert az erkölcsi szférában végbemenő jelenségek vagy természetes úton, „maguktól“ fejlődnek tovább, vagy „elő lehet írni“, határozatba lehet foglalni az irányvonalukat. Az eredmény a már említett „kódex“, vagy pl. a „társadalomellenes jelenségekről" szóló politikai dokumentum. Ezekre is nagy szükség van, és nem kevés pozitív ösztönzést adnak az erkölcsi gyakorlatnak, ám jogilag és erkölcsileg nem eléggé hatékony fogalmakat használnak.

A filozófia ezen következetlenségeinek természetes eredménye, hogy az emberek egy része, s főként a fiatalok a szocializmuson kívül keresnek erkölcsi fogódzókat: a burzsoá demokrata humanista ideálokban, vagy a rugalmasan alkalmazkodó és szuggesztíven hirdetett keresztény erkölcsben. Ezek hatását tovább fokozza világnézeti nevelésünk megannyi hibája. Az iskolákban tanított elhibázott koncepciójú polgári neveléstől kezdve a frázisokkal teletűzdelt „ideológiai nevelésig“, amelyeket azután kiforgat „az élet iskolája“. Az etikának mint tudománynak a fejlesztése természetesen nem jelent megoldást, ám minden bizonnyal a megoldáshoz vezető út egyik lépcsőfoka.

Az elmondottakból talán úgy tűnik, mintha az elmúlt évtizedekben etikai berkekben semmi sem történt volna. Ez nincs így. A háború végétől terjedő időszakban elméleti szinten fejlődést értünk el, leginkább a témaválasztás, de főleg a módszertan terén. Számos eredeti monográfia és hozzáértő tanulmány született. Fordításokat adtunk ki, s több etikatörténeti művet, köztük örök érvényúeket is, pl. részleteket a sztoikus filozófiából. Mindez azonban kevés az új korszak erkölcsi gondolkodásának továbbfejlesztéséhez.

Az átalakulófélben levő társadalom gyas a modern munkásosztály továbbra is magáénak vallja. Ám ezt az eszmét a szocialista mozgalom kezdetétől fogva gyakran az egyenlősdiség eszméjévé redukálják, s így épp azok ellen fordul, akikért eredeti formájában megszületett.

Már az eddigi elmélkedés is bizonyítja, hogy a társadalom tudományos megismerése (s ennek részét képezi az etikai kutatás is) nélkül az elfajulások kritikája és az eltávolításukat célzó próbálkozások a legjobb esetben is csupán nemes röptű retorikává válnak. Világos továbbá, hogy az emberi és társadalmi viszonyok tudományos, azaz felelősségteljes és objektív vizsgálatának hiánya - amit a nem létező etikai kutatás is jelez - odáig vezetett, hogy sokaknak nincs is kedvük a változásokhoz. A kedvetlenség társadalmi oka nem is any- nyira a vezető struktúrákban rejlik, bár ők is kivették a részüket a jelenlegi állapot kialakulásából. Ám a dolgok megváltoztatásának szükségésségét azok ellenzik a leginkább, akik ügyesen kihasználták a társadalmi folyamatok irányításában keletkezett tévedéseket és hiányosságokat, s kialakították az „árnyékgazdaságot“, a „másodlagos elosztást“, stb., s természetesen érdekük, hogy e téren semmi se változzon meg.

Tanúi lehetünk, hogy az „árnyékgazdaság" létezésével együttjár az „árnyékerkölcs“ is. Az olyan erkölcsi értékek és kategóriák, mint a tisztesség, becsületesség, jellem, emberi méltóság, türelem és tapintat értéküket vesztik. A másodlagos és további „elosztásnál“ (csúszópénz, „figyelmesség“, ellenszolgáltatás, stb.) „újraosztódik“, felaprózódik az erkölcs is. Száraz, piszkos morzsák maradnak csupán belőle, amelyeket a szocializmusban méltósággal élni akarók természetes módon elutasítanak. Nagyon érzékeny ezekre a jelenségekre az ifjúság is, ami csakis a becsületére válhat.

De nemcsak az anyagi javakról van itt szó. Beszélhetnénk a hatalmi szféráról, minden egyes ember állampolgári értékének tudatosításáról, a kulturális jelenségekről és az alkotóképesség érvényesüléséről. Mindamellett, ami ezeken a területeken az átlagpolgár érdekében létrejött - vagyis amit önmaga létrehozott a saját és mások érdekében -, sok jó szándék nem vált valóra.

Van tehát elegendő helyrehoznivaló a gyakorlati erkölcs, de az etika, mint az erkölcsről szóló tudomány terén is. Figyenya, bár a filozófia ezen a tájon elsőként épp az etika formájában jelenik meg. Hisz időszámításunk második évszázadának utolsó harmadában a Garam partján kezdi el papírra vetni Elmélkedések című művét Marcus Aurelius, a császárfilozófus. Ez a mű a késői sztoikus etika értékes dokumentuma. Igaz, akkor még nem volt Szlovákia, szlovákok sem voltak, de még szlávok sem. Maga a tény azonban inspirálhatna...

Ezt csak kis kitérőnek szántam. Ha azonban a közelmúltat vizsgáljuk, le kell szögeznünk, hogy míg Csehországban, ahol erős az etika hagyománya, a jelentős erkölcskutató J. Popelová helye alig van betöltve. Pedig itt is és Szlovákiában is évek óta égető szükség van az etika mint tudományos és pedagógiai ágazat fejlesztésére. De a megoldás egyre késik.

A nyolcvanas évek elején a Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnöksége és az akkori cseh és a szlovák oktatásügyi minisztérium megegyezett, hogy az etikát mint tudományágat a főiskolákon fogják továbbfejleszteni, valamint hogy az oktatásügy az akadémiák segítségével megteremti az ehhez szükséges feltételeket. A döntést több dolog is befolyásolta: az akadémiák filozófiai és rokon intézeteinek más feladatokkal való túlterheltsége; az a tény, hogy főleg a bölcsészkarokon léteztek igaz, erősen behatárolt, elodázhatatlan pedagógiai követelményekből fakadó etikai kutatások, specialisták képzése, s itt újra csak a tanszékek jelentik az elsődleges láncszemet. A döntés elméleti szempontból bölcs volt, ám a konkrét helyzetet tekintve eleve meddő. A CSSZTA Elnöksége kétévenként egyszer helyzetjelentést kért a megbízott Kollégiumtól, ám egy kivételtől eltekintve semmit sem tett azért, hogy az időközben nevet is változtatott minisztériumokat konkrét cselekedetekre kényszerítse. Közeleg az egyezmény aláírásának tizedik évfordulója, de még semmi kézzelfogható értelmét nem láttuk. Továbbra is moralizálunk, „konkrét“ példákkal érvelünk, ám ezek csak felületes megfigyelésekből származnak. S mindez azért van, mert képtelenek vagyunk megvalósítani a valódi okoknak, az értékeknek a vizsgálatát, amelyeket oly lelkesen hirdetünk. Vagy nem is vágyunk a megismerésükre? Az SZTA Filozófiai és Szociológiai Kollégiuma ebben az évben az SZTA Elnöksége.előtt is kifejtette nézeteit az etika terén uralkodó áldatlan állapotokról, s az előbbiekben ismertetett kérdéseket az Elnökségnek is feltette. A megoldást a közeljövőben várjuk.

Vitatható - s minden bizonnyal vita tárgya is lesz majd -, hogy az etikával mégiscsak nem az akadémiákon kellene-e foglalkozni. Hisz ott a komplex emberkutatás, valamint a társadalmi tudat kutatása közben az erkölcsi kérdéseket úgysem tudják kikerülni. Más szempontból a főiskolákon történő etikai kutatások biztosításáról szóló közel tízesztendős egyezmény több okból is helyeselhető. Egyrészt az erkölcskutatók többsége napjainkban a bölcsészkarok filozófiai tanszékein fejti ki működését, azaz etikát tanít. Mások a főiskolák marxizmus- -leninizmus intézeteiben dolgoznak - az adott iskola profiljából következő szakmák etikai szabályait dolgozzák ki és adják elő. Szlovákiai viszonylatban körülbelül 15 emberről van szó. Nincsenek tehát sokan, ám épp az iskolaügyben koncentrálódnak. További megfontolandó tény, hogy a prágai, brnói, bratislavai és presovi egyetem leendő bölcsészeket képző tanszékei belátható időn belül etikusokat is képezhetnének.

Erkölcsi kérdésekkel (főleg a szakmai etika kérdésekkel) természetesen mások is foglalkoznak. Rendelkezésünkre áll tehát egy szerény, felkészültségében és orientációjában még nem ideális tudományos-kutatói bázis, amellyel elkezdődhetne az etikának mint tudománynak a fejlesztése. Most már csupán az erők egyesítésére lenne szükség, hogy beindulhasson a kutatás. Akár az akadémiákon, akár az egyetemeken folyik majd, mindenképpen létre kell hozni egy koordináló központot. Ehhez azonban meg kell teremteni az alapvető személyi, technikai és anyagi feltételeket, s a társadalomtudományok helyzetét tekintve bizony nem sok remény kecsegtet bennünket erre nézve. Vagy elképzelhető, hogy a tudományt és a társadalmat irányító szervek végre tudatosítják, hogy a társadalom alapos tudományos kutatása nélkül (amelybe beletartozik az erkölcsi szféra kutatása is) képtelenség szakszerűen irányítani, hatékony nevelőmunkát folytatni, megtalálni az emberi kezdeményezés és alkotótevékenység efektív fejlesztésének módját -, egyszóval, hogy a társadalomtudományok is az átalakítás folyamatának fontos és termékeny tényezőivé kell hogy váljanak?

A feltételezett etikai kutatás a következő problémaköröket tartalmazná: elméleti kutatás (a fogalomrendszer és a módszertan stb. kidolgozása); társadalmunk valós (erkölcsi-értékbeli) helyzetének és a jövőbeli irányvonalainak kutatása; az etikai kutatásnak a komplex emberkutatásba való beilleszkedésével járó elméleti és módszertani kérdések tisztázása; nagyon fontos - és jelentősen differenciált - kutatás a szakmai erkölcsök terén (orvosi, jogi, pedagógiai, politikai etika, a tudomány etikája, stb.); a marxista-leninista etika és a polgári etikák konfrontálása.

Ezek lennének a legfontosabb problémakörök, de rajtuk kívül még természetesen mással is foglalkoznánk. Nem szabad közben figyelmen kívül hagyni a cseh kutatókkal való együttműködést sem, de kapcsolatban kell lennünk a többi szocialista ország és az egész világ erkölcskutatóival is. Mindehhez természetesen nem kevés intellektuális és anyagi erőkifejtésre van szükség. (Nem válik becsületünkre, hogy az etikával foglalkozó világkongresszuson, amely kb. egy évvel ezelőtt zajlott Budapesten, nem vett részt egyetlen etikával foglalkozó szlovákiai kutató sem. Csehországból többen is voltak.)

A kitűzött feladatok megoldásánál szoros együttműködést kell folytatnunk a szociológusokkal, pedagógusokkal és pszichológusokkal is.

A megoldás maga nem csupán az irányítási szféra kezében van. Sokat tehet a közvélemény, a nem elméleti jellegű szervezetek, de még a kimondottan termelési szervezetek is segíthetnek. Pl. a Moszkvai Állami Egyetem etikatanszékének munkatársai a tyumeni körzet naftakonszernjének megrendelésére felmérést készítettek, amelynek az volt a célja, hogy feltérképezze az építkezésen uralkodó erkölcsi viszonyokat, s az eredmények alapján megoldást találjon a fölösleges erkölcsi konfliktusok kiküszöbölésére. A feladat végrehajtásához természetesen más szakemberekre is szükség volt, s a felmérés eredményei nem bizonyították egyértelműen az etika felhasználhatóságát hasonló helyzetekben, mégis rengeteg pozitív tanulság született.

Mi is csak azt kívánhatjuk, hogy bárcsak a mi irányítási szféránk, központi szervezeteink és nagyüzemeink is vágynának legalább ilyen, ha nem is tökéletes, de hasznos társadalomtudományi és etikai ismeretekre. MILAN ZIGO