Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-20 / 42. szám
A zon a délutánon Lord nagyon furcsán viselkedett. Helar úr pedig azt hitte, hogy Lordot, a farkaskutyát, tökéletesen betanította. Meg volt győződve megbízhatóságáról. s ezt többre becsülte, mint a kutya tökéletes termetét és bátorságát. A szépséges Lord azonban ma csalódást okozott. Már ebéd után olyasmit müveit, amit Helar úr soha föl nem tételezett volna róla. Egy faluvégi magányos ház közelében történt. Lord. látszólag minden ok nélkül, váratlanul a földre hasalt és nyüszíteni kezdett. Helar úr meglepetten nézett körül. Rászólt Lordra, s belül maga is úgy érezte, semmi kedve bemenni, hisz Lord is halálos unalmat sejt ebben a penészes viskóban. Helar úr azonban erőt vett magán, s arra gondolt, hogy elutazásáig van még egy teljes hete. Mélabús pillantást vetet az erdő borította völgyre és latolgatta, vajon mikorra kúszik fel a köd a mocsarakból egész a szállóig. Aztán kopogtatott az ajtón. Helar úrral ugyanis kellemetlen dolog történt. Hagyta, hogy idős barátja meghívja ide, a hegyi szállóba. A barátja azt ígérte neki. hogy itt majd elfilozofálgatnak egy kicsit, és közben kellemes sétákat tesznek a természeti szépségekben gazdag környéken. A barátja azonban megbetegedett, nem jöhetett el. Az időjárás sem volt valami kellemes. Az undok ködök lehetetlenné tették, hogy a séták valami csekély élvezetet nyújtsanak, s a szállóban már egyetlen vendég sem volt. Helar úr azonban - maga sem tudta miért - mégiscsak maradt. Ma délben a pincér megkérdezte az ebédnél, szeretne-e megismerkedni egy érdekes emberrel. Helar úr, persze, ráállt. Találkozni akart - bárkivel. S mikor a pincér közölte vele. hogy a faluvégi házikó lakója festő és szobrász, s többek közt a kutyákat is kedveli, úgy döntött, meglátogatja.- Talán megbántottam valamivel? Megsértettem? Helar úr elszégyellte magát. Tulajdonképpen mit vétett neki ez a csendes, furcsa ember? Talán bűn az, hogy Lord hozzá dörgölőzik? Helar úr belátta, hogy tulajdonképpen helytelenül viselkedik, és kissé bűnbánóan hallgatta az öregurat, milyen sok gondot okozott, hogy ebben a környezetben, a saját elképzelése szerint rendezze be a lakását. Helar úrnak úgy tűnt, mintha álmodná az egészet, ahogy megtekintett néhány rajzot, s épp amikor engedélyt akart kérni, hogy beléphessen a műterembe, változást vett észre az öregúr ábrázatán. Az öregúr Lordot nézte. De hogyan! A szeme villogott, szinte belefúrta tekintetét a Lordéba, és a kutya - igen, a kutya szinte ugyanúgy nézett őrá. Helar úr sosem látta még ilyennek a kutyáját.- Úgy látom, ön kutyaszakértő - jegyezte meg, mire az öregúr ábrázata elernyedt, s tekintetét zavartan kapkodta ide-oda a helyiségben. Eltartott egy kis ideig, amíg föl mert állni, aztán az egyik ajtó felé intett.- Kérem, jöjjön velem! Nem vagyok szakértő, de az átlagnál jobban kedvelem a kutyákat. Mindjárt meglátja... Aztán szinte szenv- telenül fordult Lord felé: - A kutyáját meg hagyja itt, valamilyen oknál fogva a kutyáknak nem tetszenek a szobraim. Kimentek a kertbe. Helar úr vagy tucatnyi szobrot pillantott meg - kutyaszobrokat! A pázsit bokrai között álltak, s körülöttük az egész kert azzal a bizonyos tökéllyel volt kialakítva, amit Helar úr már a házban is megcsodálhatott.- Szép szobrok! - sóhajtott Helar úr, s elindult az egyik felé. Ebéd után útnak is indult. Egy jól megtermett lány nyitott ajtót. Lord rávicsorgott, a lány azonban együgyúen mosolygott, és ügyetlen kokettálással invitálta be a jövevényt. Tágas hallban találta megát. A kiváló belső megoldások és a hall elrendezése úgy meglepték, hogy már épp kérdezni akarta a lányt, ki rendezte be a lakásukat, amikor furcsa változást észlelt Lord viselkedésében. A kutya, amely eddig a pillanatig éberen figyelt és különös feszültséggel topogott az ura mellett, hirtelenjében fújtatni kezdett, fejét előre nyújtotta és halkan nyüszített Nem félelmében, mint előbb a ház előtt, hanem kérőn, mintha valamit kunyerálna. Helar úr csodálkozva nézett föl. Az ajtóban magas, őszülő öregúr állt, és kissé zavartan mosolygott a váratlan látogatóra.- A szálló föpincére mondta... - kezdte Helar úr, de úgy látta, hogy az öregurat csöppet sem érdekli a magyarázkodása.- Szép kutyája van - szakította félbe halkan a vendégei, és Lord felé nyújtotta a kezét. S most Helar úr végképp csalódott Lordban. A szakszerű idomítása ellenére a kutya boldogan nyüszített, és megkísérelte, hogy megnyalja az öregúr kezét.- Vigyázat! - szólt a házigazdára Helar úi kissé kizökkenve a béketűrésből. - Néha mérges is tud lenni!- Engem még sosem bántottak a kutyák - szólt lágyan az öregúr, s Lordhoz hajolt. Megsimogatta a kutyát, majd Helar úrhoz fordult: - Tessék, fáradjon beljebb! Tágas, vörösfenyővel borított helyiségben foglaltak helyet. Helar úr ingerült volt egy kissé, dühítette Lord hűtlensége. Szerette volna, ha a látogatásnak mielőbb vége lenne, ezért csak néhány udvarias kérdést tett fel az öregúrnak a ház belső elrendezésével kapcsolatban. Megtudta, hogy a ház gazdája mindent maga csinált, hogy a kövér nő a lánya, és hogy az öregúr a műteremben tölti napjait. Többek közt minden különösebb érdeklődés nélkül megkérdezte, láthatna-e valamit a mester művei közül, miközben a Mester szót olyan nyomatékkai mondta, hogy ne legyen kétség afelől, milyen véleménnyel van az öregúr műveiről. Az öregúr meglepetten nézett rá, és csaknem sértődötten kérdezte: . Az öregúr azonban hirtelen elkapta a karját, és magához rántotta. Helar úr ismét azt a villogó tekintetet látta. Nyomban visszatért az ajtóhoz.- Bocsánat. Nem sértődött meg? - kérdezte leverten az öregúr. Az arca újból kifejezéstelen volt, s tekintete egyik helyről a másikra csapongott. - Nincs éppen... szóval, néha faragatlanul viselkedem, ne haragudjon rám. A szobraimhoz nem nyúlhat senki. Még a lányom sem... még én magam se engedem meg magamnak.- Dehát miért? Az öregúr a vállát vonogatta.- A szépségük nem gyarapszik a tapintással. Lehet, hogy éppen fordítva... Helar úr megütközve nézett körül. A kutyák szobrai most félelmetesnek tűntek. A vadászkutya rugalmas teste, amelyikhez Helar úr oda akart menni, épp ugrásra készült, a nagy házőrző kutya, a kert végében, alattomosan a lábára hajtotta a fejét, a harmadik, valami játékos pincsifajta, a hátsó lábán állva táncolt, de így is nagyon lehangoló benyomást keltett.- Az én szobraim ugyanis nagyon törékenyek - szólalt meg ismét az öregúr.- S miből vannak?-'Különleges anyagom van hozzá... itt a közeli hegyoldalban található ez a speciális anyag, s én a műteremben még finomítom... Az öregúr nagyon fáradtnak tűnt.- Anyag?- Na igen, de megvan hozzá a saját különös módszerem - mondta most már majdnem mogorván az öregúr. Helar úr számára nem maradt más, minthogy köszönetét mondjon és elbúcsúzzék.- Ahogy visszatértek Lordhoz, az öregúr rá se nézett a kutyára. Tisztelettel, ám láthatóan fáradtan vett búcsút Helar úrtól és távozott, még mielőtt a lánya ajtót nyitott volna a vendégnek. Lord még vakkantott az öregúr után, mintha sértőnek találná viselkedését, de az öregúr nem mutatkozott többé. Helar úr visszatért a szállóba. Meg akarta dorgálni Lordot, de a kutya ismét úgy viselkedett, mint korábban, és Helar úr elbizonytalanodott. Talán mérgében eltúlozta Lord vétkét. Legszívesebben elfeledte volna az egészet.- Bizonyára ez a pocsék időjárás meg az undok mocsár az oka mindennek - vélte.- Utálom a ködöt. Idegesít. Másnapra Lord eltűnt. Helar úr egészen estig várt, akkor aztán elrohant az öregúr házához.- Mit óhajt? -■ fogadta a lány kacéran, kövér vállára hajtva a fejét.- Az édesapjával szeretnék beszélni!- Nem lehet, dolgozik - mondta a lány bárgyú mosollyal.- De nekem beszélnem kell vele! Mondja meg neki, kérem, hogy... hogy elveszett a kutyám...- És nekünk mi közünk ahhoz? - kérdezte a kövér teremtés.-Jó... és elárulná nekem, hogyan dolgozik az édesapja? Mit művel? A lány egy pillanatig tétovázott. Aztán eszébe jutott a megoldás, egyszerűen becsapta az ajtót Helar úr orra előtt. Helar úr visszatért a szállóba, idegesen jött-ment a szobájában, s egy kissé megint szégyellte magát a viselkedése miatt. Mi jogosította fel erre a fellépésre? Minek ment egyáltalán oda? Ám bárhogyan is okoskodott, tudatának legeldugottabb csücskében ott lapult némi bűntudat. Igen, Helar úr bűnösnek érezte magát Lorddal szemben. De miért? Hisz Lord sosem tűnt el ez ideig, honnan tudhatta volna, hogy jobban kellene ügyelnie rá? Lord a következő napon sem került elő, de még a Helar úr elutazása előtti órában sem. Helar úr szomorúan járta be utoljára a falut, elment még a mocsarakhoz is, ahonnan épp akkor szállt fel a sűrű köd.- Igen, a mocsarak - mondta, már ki tudja, hányadszor, és megfordult, hogy visszatérjen. Ahogy elérte az öregúr házához vezető gyalogutat, egy pillanatra megtorpant, aztán elindult a ház felé.- Elnézést - mondta az ajtót nyitó, vigyorgó lánynak - a legutóbb talán goromba voltam egy kicsit, de elutazom, ezért búcsúzni jöttem. .- Semmi oka a bocsánatkérésre - hallatszott halkan a lány háta mögött. Az öregúr kezét nyújtotta Helar úrnak, kifejezéstelen tekintete azonban másfelé kalandozott.-Tudja, eltűnt a kutyám, gondoltam megkérdem, nem látta-e valahol... De alighanem a mocsárban végezte...- A kutyája? - kérdezte meglepődve az öregúr -, az ön gyönyörű kutyája?'- Igen, s a főpincér mondta, hogy a mocsárban már több is odaveszett. A kövér lány dúdolni kezdett, közben hajtincseit az ujjára tekergette.- Azonnal menj ki! - szólt rá erélyesen az öregúr, mire a lány elhallgatott és kiszaladt.- Kérem, megnézhetném még egyszer a szobrait? - kérdezte Helar úr. Az öregúr bólintott.- Különben is szándékomban állt, hogy meghívom önt. Van egy kis balzsamom az ön fájdalmára. Nagyon tetszett nekem a kutyája, ezért megpróbáltam... Szóval, elkészítettem a szobrát. Helar úr ismét úgy érezte, mintha álmodna, hogy egy különös kert közepén áll. A mulatságos kis kutya táncolt, a házőrző mellső lábaira hajtotta a fejét, és a kert kellős közepén, ugrásra készen, ott állt Lord, mintha csak jelre várna. Lord szobra!- Nagyon kifejező, pontos mása - mondta Helar úr, és hideglelést érzett. A lábánál jókora szikla hevert. - Mi az ön munkamódszerének a lényege? - kérdezte, de a szemét le nem vette a szikláról. Az öregúr nem válaszolt. Ő is a sziklát nézte. Erősebb vagyok mint ő, állapította meg Helar úr. S elég pár pillanat. Átvágok a pázsi- ton,és széttöröm a szobrot. Lopva az öregúrra pillantott, és meghökkent. Villogó szemei gunyorosan meredtek rá. Helar úr úgy érezte, hogy rosszullét kerülgeti. Képtelen vagyok rá, állapította meg.- A múltkori látogatáskor látni szerette volna a műtermet, igaz? - emlékeztette az ^regúr. - Inkább műhely az, mint műterem - mondta nevetve. - Kérem! - és intett a ház felé. Helar úr tétován indult el. Úgy tűnt neki, hogy illatos felhőben úszik, ködben, hogy rózsaszínű, átható illatú valamiben tapogatózik. De már fel is tűnt előtte a műterem fehér ajtaja.- Nem, nem akarom látni - mondta váratla- * nul Helar úr. A házigazda meglepetten mérte végig.- Kérem?- Akarom mondani... nagyon sietek.- Ahogy óhajtja - mondta az öregúr közömbösen, s kifejezéstelen, kissé zavaros tekintete ide-oda csapongott. Amikor Helar úr visszatért a szállóba, feltűnt neki a főpincér gunyoros tekintete. Habár, ki tudja, az is lehet, hogy tévedett. Végeredményben fáradt volt és dühös. A köd miatt, meg azért is, mert szokatlan volt neki Lord nélkül. Egy hónap múlva vett egy másik kutyát. VÉRCSE MIKLÓS fordítása E rdei István, valljuk meg őszintén, eléggé nyomorultul tengette az életét. Nem, nem volt lusta ember! Sőt! Szívvel-lélekkel dolgozott, fanatikusan imádta a munkáját. Éppen emiatt szűkölködött szegény... A szakma, amelyben sok-sok éve dolgozott, szinte taszította a pénzt! S ráadásul mellékes jövedelemre sem tudott szert tenni... - Keress más munkahelyet, te istenverte szerencsétlen! Legalább a gyerekeidre nézz, ha már rám nem vagy tekintettel! - üvöltötte Gita, a felesége, minden fizetés után. Ám Erdei csak a fejét rázta: - Ezt a szakmát sehol sem fizetik jobban... - Arról meg egyáltalán nem volt hajlandó vitatkozni, hogy netán más, jobban fizetett foglalkozást válasszon magának. Hiszen a gyárban mindenkivel jó a kapcsolata, mindenki barátságosan viselkedik vele szembeni Miért hagyná el a kellemes, összetartó kollektívát? A kapzsi felesége miatt? Lassan ötvenkét éves, a nyugdíjig hátralevő évekre már igazán nem érdemes új ismeretségeket kötni, új főnökök rigolyáihoz igazodni... Ha arra gondolt, mennyi ideig tartott, míg félénk jellemével sikerült elfogadtatnia magát jelenlegi munkatársaival, megborzongott és felállt a hátán a szőr egy új környezetbe való beilleszkedés eshetőségétől. Mindazonáltal azzal is tisztában volt, hogy így, szűkölködve, pénztelenül, nem lehet tovább élni. A felesége naponta kétszer fenyegetőzik válással, a gyermekei nyámnyila, rongy alaknak tartják. Ezért aztán cselekvésre szánta el magát. Totózni fogok! - határozott egyik éjjel, amikor az ebédlő kanapéján feküdt és a plafont vizsgálgatta kétségbeesetten, mert az asszony ismét kizárta a hálószobából. Reggel nagy boldogan elújságolta Gitának, micsoda fenomenális felismerésre jutott az éjjel. - Azt hittem, a tegnapinál már nem lehetsz hülyébb... - kacagott fel a felesége, majd hirtelen elhallgatott és lemondóan legyintett. Ezen ő megsértődött, aztán, mint az Erdeiek általában, dacossá vált. Megmutatom én neked, ki vagyok, te hitetlen fehérnép! - háborgott magában. Nem siette el a dolgot. Egy hónapra visszamenőleg beszerzett minden labdarúgással foglalkozó napilapot. Gondosan áttanulmányozta az eddigi eredményeket, utánanézett, hányán sérültek le a különböző csapatokból, kinek van sárga lapja, kit tiltottak el a játéktól, milyen a közhangulat az egyesületekben, evett-e valaki tésztát az utóbbi időben, nem történt-e valakinek haláleset a családjában stb... Végezetül kimutatásokat, grafikonokat készített minden csapatról és játékosról. Csak miután mindezekből levonta a megfelelő következtetéseket, vette elő nagy áhítattal a totószelvényt. Lassan, körültekintően rajzolta az iksze- ket, nehogy a számítógépnek esélyt adjon a tévedésre. Személyesen vitte el a postára a művét. Az ablak mögött ülő hölgytől udvariasan érdeklődött, mikor fizetik a nyereményeket.- Ennyire biztos a dolgában? - kérdezte a hölgy mosolyogva. Erdei a másodperc tört része alatt kapcsolt:- Á, dehogyis! Tud és nem vagyok t kai... - mondta he azt gondolta: - l lenne lemásolni a Csütörtökön ad hogy ne kelljen sol ményekre. Még íg rogtak a napok, fi gába zárkózott, c meg egy-egy sok egyszóval úgy vis denki érezze: na készülőben! A kar sejteni vélték, hog' új vezetője, mert nyugdíjba vonul, Volt, aki nyomban ért és paradicsom Végre elérkeze dúló napja! Vásár- nem törődve a val - és izgatottan dió mellett. Ahogy zések vége, egyr ömlött el az arc? pontosan az ő ti Csupán egynél m CSÓKA FERENC térés, de, mert tue kapusa neurotiku: rült is az egyik túlságosan. Es it nyert, győzött! Ha Szent Péter béke ajtaján és egy sz kér, az sem csalt benetet Erdeiné k a férjének igaza gyan fogja most < gát, hiszen ha mii kell néznie a fé a hálószobaajtc kell... Tud-e mé ni? - É mennyit kérdezte a ,,tünk“-nél kis: va: - Azt csak sz< ahogy elnézem a alább százezret, kén Erdei szeme Kisvárosban c Főként, ha valal ge... Szerdára sünk szerencséi úgy fogyott az új: a sör. Először c: pusmogott a váré lökben már félm összeg, merthog és második díja ' Erdeit mindez kelte. Csütörtökö telten ugrott ki a rendbe szedte r ban, megreggeli vetetett az asszc gok még mindic kísérve munkáb; érezte, csak re Néha huncutul rí Könözsi István felvétele
