Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-06 / 40. szám
sz, inekére, ff. ben lla rgása it legölt“ tál). Harison!“), i am, zennyviz! 6! 'S JÓZSEF fordításai Ha azt hiszi, hogy kedvteléséről falura... Nassim-legendával, miről zte Nyassa, oldalra köpve yéjszakára emlékeztető tör- :egról szól. Beszélik, hogy - válaszolt a tanító. » álmot - tette hozzá az ízt álmodja, amit megérde- i a tanító. - Nassim azt csak a gyerekek vezethetik íz. Ezért aztán elrabolt egy nyt, és arra kérte őket, hogy úton elfáradt gyermekeket mindig újabbakkal indult mnek az az eszmei monda- 'arázta az asszony -, hogy zükségük van a gyermekek- íessék a világot, törölte izzadt homlokát egy inggyal. 'tleteik vannak a tuniszipadok a helyükre kerültek lytermében, a tanító pedig, e a gyerekeket az iskolából, z első, aki helyet foglalt. Az is vetítővásznat akasztott te kartondobozból vetítögé- egy nagy akkumulátorhoz gy került sor Nassim legen- iére. Messzire • hallatszott eagása és tapsa, borult már a falura, amikor Ikereste a tanítót. Szégyen- angon kérdezte: ondani, mikor lett vége lörzsölte a szemét, majd az véget kellett volna érnie! Iszerelkezve indultak az ül, hogy tudta volna, miért, I vitte a puskáját is. . 'ékén csend honolt. A nagy t fehérszegfűs asszonynak Beléptek a terembe. A falu voltak ott. Helyükben egy fárasztó úttól kimerült ide- yermek. .ÁZS F. ATTILA fordítása JANINA BRONIEVSKA A TÁBORNOK j A srapnelek egyre közelebb pukkantak. Az ellenség, amely már • átfésülte az erdőt, most a homokos partot kezdte pásztázni. • A töltés homokja beomlott az árokban, a közeli fák törzsébe szilánkok fúródtak. A fasisztáknak nem kellett sokáig várniuk 9 a válaszra. Fekete föld-szökőkutak fröccsentek a Visztula-hegy mögött az ég felé, gyökerestől kitépett fák, betondarabok röpültek # a magasba. Ez most már ismét az első lengyel hadsereg • tüzérsége volt. Pontosan belőtték a fedezékeket és a fákat, amelyek alatt az ellenség meghúzta magát.- Melegük lehet... - szólalt meg Kazik. - Jól alájuk gyújtottak • a lövegeink! A tüzérségi tűzre újra srapnelzápor volt a felelet.- Megbolondultak, persze! De ez is elmúlik... Maszatos arcú katonák, mint megrettent gyermekek, figyeltek az őrmesterre, aki olyan dolgokról beszélt nekik, amiket ilyen • helyzetben meg kell szokni.- Nézzétek az „öregeket“! Nyissátok ki a szemeteket és q a fületeket! Milyen biztosan mozognak az ellenséges tűzben is! • Be sem fejezte mondanivalóját, amikor a fűrésztelep felöl motorzúgás hangzott fel, a porfelhőből egy gépkocsi tűnt elő, • egyenesen az állások felé igyekezett. Közvetlenül egy szétlőtt ház • előtt fékezett, de villámgyorsan bekanyarodott a falak mögé.- Az ég szerelmére, csak nem végeztek vele!? Ekkor azonban a falak mögül előtűnt a tábornok. Mellette igyekezett az adjutánsa, kissé sápadtan, és úgy tűnt, mintha valamire nagyon kérné a tábornokot. A tábornok elnézett az adjutánsa válla felett. Hangját már az árokban is tisztán lehetett hallani:- Menj már a fedezékbe, fiam, és hagyj engem békén! Ne légy mindig a nyakamon, mint valami kölönc, különben goromba leszek! Harminc éve nem láttam...! - Aztán halkabban folytatta: - De mit érted te ezt? Harminc év! Hosszabb idő, mint amióta te a világon vagy...! Az adjutáns keze lehanyatlott, ő maga gyertyaegyenesen megállt, majd visszafordult. A fedezékben fiatal katonák tágra nyílt szemmel bámulták a jelenetet, amely előttük játszódott le, a nyílt mezőn. Csodálkozás és szeretet fénylett a szemükben.- Látjátok? Ez ő, és senki más! - morogta az őrmester büszkén. A tábornok tovább ment, szinte elbúvölten nézte a Visztulát. Arca meg-megrándult. Lassan levette a sapkáját, és végigsimított fényesre borotvált fején. Kék szemében fájdalom bujkált - nem úgy, mint máskor. A ráncok sűrű hálója a szemhéja alól egész a halántékáig húzódott, mintha az erős napfény vakítaná. Egy srapnel közvetlenül a Visztula fölött robbant. A tábornok lement a töltésről. Sapkáját a homokba dobta, kezével a vízbe nyúlt. Egészen a víz fölé hajolt, majd arcát a két kezébe rejtve magára öntötte a felmarkolt vizet. Aztán viszafordult, hosszan nézte a fűrésztelepet. Arcáról csöpögött a víz. Ki tudja, vajon csak a folyó vize? A katonák némelyikének arcán könny pergett végig. Fátyolos tekintettel nézték a tábornokot, aki ismét a folyó felé fordult, gyorsan levetette az egyenruháját, a vízbe vetette magát, abba a vízbe, amely után egy emberöltő óta vágyott. Kisvártatva ismét a szálláson volt. Körülötte álltak a tisztek. Az Oka mellől és Spanyolországból... rendkívül idegesek voltak, mert értesültek a tábornok fürdőjéről a Visztula vizében, és mindez az ellenség szemeláttára történt! Mégsem mondták el, mit éreztek abban a pillanatban: a szeretetet, tiszteletet és félelmet a biztonsága, az élete miatt. A tábornok kinézett a kunyhó ablakán. Arca időnként mosolyra húzódott. Az udvaron gyermekek lármáztak, boldogan, hogy végre előjöhettek a bunker mélyéről, amelyet apjuk ásott védelmükre a pajta mellett. Sárosak és piszkosak voltak, hunyorogtak az erős fényben. Most szabadon futkostak az őrök, a futárok és a parancsnokság gépkocsijai között. Karol Swierczawski kilépett a kunyhóból. ■ Egy öregasszony megszólította:- Nem jönnek vissza? Katona úr, valóban nem fognak visszajönni?- Kik, anyókám? - kérdezte mosolyogva a tábornok.- A fasiszták, katona úr!- Nem, nem, anyókám... nem jönnek többé vissza. Biztosan nem. Berlinig zavarjuk őket. Csak a Visztulán kell még átjutnunk... Ismét bement a kunyhóba, elgondolkozva vette fel a köpenyét és felcsatolta a derékszíját. Hosszan vizsgálta, forgatta kezében a kifakult tábori sapkát. ANTALFY ISTVÁN fordítása M egállította a gépkocsit, tisztelgett, és kérte a jogosítványt.- Miért van rá szüksége? - kérdezte a hölgy elcsodálkozva.- Nem tartja be a közlekedési szabályokat!- Ki mondta ezt önnek?- Láttam, a saját szememmel. Kérem a jogosítványát.- Miért kellene megmutatnom egy számomra idegen embernek?- A közlekedési rendőrség hadnagya vagyok, tehát jogom van ellenőrizni az ön iratait.- Honnan kellene tudnom, hogy ön hadnagy?- Nem látja? Egyenruhát viselek!- Tudja, az egyenruha félre is vezethet. Emlékszem rá, vagy tíz évvel ezelőtt az egyik barátnőmnek udvarolt egy katonatiszt.- Hagyjuk a meséket! Mutassa az iratait!- Csak azt akartam önnek bebizonyítani, hogy az egyenruhának nem lehet mindig hinni.- Én azonban megmutathatom önnek a szolgálati igazolványomat.- Az már más. Szeretném látni. Szóval magát Nyikolaj Kolins- kinnek hívják?- Nem! Kotyinskinnek!-Tényleg? Érdekes! A ,,té“ IVAN MARTJANOV Forgalmi dugó betű olyan, mintha ,,1“ lenne. Ezen a fényképen egészen másmilyen az arca, mint a valóságban.- A képen sapka nélkül vagyok!-Vegye csak le a sapkáját! így, és most álljon teljesen szembe velem! Kicsit hasonlít... Mikor készült ez a fénykép?- Hét évvel ezelőtt.- Látni. Őszintén szólva fiatalabb korában ön rokonszenvesebb volt.- Most már elég! Adja vissza az igazolványomat!- Miért mérges? Ha az igazolványa rendben van, semmi baja sem történhet!- Nincs időm az efféle viccekre! Szolgálatban vagyok!- S maga azt hiszi, hogy nekem olyan sokidőm van? Nézze, most megyek vásárolni, aztán a varrónőhöz kell mennem, majd meg kell látogatnom a beteg nagynénémet, telefonálnom kell a férjemnek, aztán...- Adja vissza, kérem, az igazolványomat! Nem látja, hány gépkocsi áll ön mögött?- Nem miattam állnak. Nem én állítottam meg önt, hanem ön engem.- Jó, legyen önnek igaza. Azért van itt ez a forglmi dugó, mert én megállítottam önt. Kérem az igazolványomat. Nem tartóztatom fel tovább.-Tessék, vigye az igazolványát, és ne vétsen soha többé a közúti fcygalom szabályai ellen! M egállított a közúti ellenőrzés. A kipufogómon levő lyukas hangtompítót úgysem tagadhattam le, hiszen éppen az egyenruhás jelenlétében lőtt egy nagyot. Igazat adtam neki, amikor így szólt:- Ezzel nem volna szabad közlekedni. Még megjegyeztem, hogy már régóta hajkurászom az üzletekben nemcsak a kipufogót, hanem a tengelykapcsolóhoz és a fékhengerhez szükséges tömítést is.- Még ilyet! Csökkent hatású fék és tengelykapcsoló! Elvették a műszaki igazolványomat. Azóta még gyakrabban járok MIROSLAV RAMPA A nemzetközi helyzet az üzletekbe és az autójavító műhelyekbe.- Megértem önt - bólogat a rokonszenves fiatal üzletvezető. - Ne lógassa az orrát, már Varga Lajos: AZ IPOLY MENTI TÁJAK című sorozatból tárgyalásokat folytatunk a dologról. Új módszerrel dolgozunk. Átálltunk egy kísérletre; minden egyes dolgozó teljes mértékben felelni fog munkája minőségéért.- És amit én keresek, az mikor lesz?-Azt pontosan nem tudom megmondani. Időnként nézzen be. A problémát már megvitattuk a vezető szervekkel, és mindent jóváhagytak. Fél évvel később megörvendeztetett:- A kísérlet és az üzemen belüli elszámolás teljes mértékben folyik! A napokban várjuk a folyamatos szállítás megkezdését a központi raktárakból és a közbeeső gátló tényezők, a felesleges papírmunka felszámolását. Egyébként a nemzetközi helyzet is javul, ezért mérlegeljük szerződések megkötésének lehetőségét a nyugati cégekkel is. Utolsó látogatásom alkalmával szinte lelkendezett.- Végre van valami?- De még mennyire! Gyökeres változásokra került sor! A kísérlet egyre jobban beválik! Már nem csak papíron teljesítjük a tervet, előtérbe került a vásárlók igényeinek maradéktalan kielégítése. És persze reményteljes fordulat állt be a nagyhatalmak kölcsönös viszonyában is. Bátorítóan nézett rám.- A közepes- és a rövid ható- távolságú rakéták leszerelése után pedig zöld utat kap a gazdasági együttműködés.- De az én gépkocsim üzem- képtelen!- Ugyan, barátom! Mi ez az emberiség előtt álló, kecsegtető távlatokkal szemben! Elszégyelltem magam. Erre valóban nem volt semmilyen ellenérvem ... SÁGI TÓTH TIBOR fordításai f Könözsi István felvétele
