Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-29 / 39. szám
Gondolatok a tudományos-műszaki fejlesztés néhány időszerű kérdéséről Napjainkban, amikor a népgazdaság valamennyi területén óriási változásokra kerül sor, a tudományos-műszaki fejlesztéssel szemben is egyre nagyobbak a követelmények. Roppant fontos feladatok várnak arra a közel 63 ezer emberre, aki Szlovákiában a kutatási-fejlesztési alapban igyekszik megvalósítani a kitűzött célokat. Vajon létszámuk - a célokhoz mérten - sok vagy kevés? Munkájuk hatékonysága mennyiben felel meg a várakozásoknak, s akad-e aki kellőképpen hasznosítsa eredményeiket? Ezekre s a tudományos-műszaki fejlesztés még számos más kérdésére kereste a választ a CSKP KB 14. ülése és az SZLKP KB azt követő tanácskozása. A beszámolókban és vitafelszólalásokban a problémák megoldását segítő megannyi hasznos észrevétel, tapasztalat és javaslat hangzott el. Ennek ellenére a feladat nem könnyű, mivel a kutatási-fejlesztési alapot képező kapacitások meglehetősen szétszórtak, aminek következtében termelési szerkezetünk skálája már szinte elviselhetetlenül széles. A termelésben túlságosan hosszú az innovációs ciklus (10-12 év), s az is nehezíti a helyzetet, hogy a termelők nem érdeklődnek kellőképpen az új termékek és technológiák iránt. Óriási tartalékok vannak a találmányok és újítási javaslatok gyorsabb és szélesebb korú kihasználásában. Ezzel összefüggésben a jövőben nagyobb teret kell biztosítani a dolgozók alkotó munkájának, s a figyelmet a szakemberek képzésére és továbbképzésére kell fordítani. A közeljövőben a kutatási-fejlesztési alapban dolgozók anyagi és erkölcsi ösztönzésének gondjait is meg kell oldani. HATÉKONYABB IRÁNYÍTÁST Az említetteken túl nem kevésbé fontos a tudományos-műszaki fejlesztés irányításának átalakítása. Ez meglehetősen sürgető feladat, mert - miként azt az esetenként kedvezőtlen eredmények is alátámasztják - a műszaki fejlesztés irányításának eddigi módjai nem mindig bizonyultak hatékonynak. Az SZSZK iparában, de a népgazdaság más területein is az volt, s még ma is sokszor az a gyakorlat, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés mint kookrét kötelesség, direktív tervfeladat jelenik meg a kutatási-fejlesztési alapban dolgozók és a felhasználók számára egyaránt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdaságirányítási rendszer átalakítása folyamatában ez a gyakorlat meglehetősen fékező hatású. Ugyanis formalizmushoz vezet, csökkenti az új tudományos-múszaki ismeretekkel szemben támasztott követelményeket és - ami talán a legkedvezőtlenebb - a vállalatokat nem ösztönzi arra, hogy aktívan részt vegyenek a fejlesztésben. Az sem elhanyagolható tény, hogy a fejlesztés mint kötélesség, illetve tervben meghatározott feladat, gyökeres ellentétben áll a tudományos-múszaki fejlesztés alapvető jellemzőjével. Miről is van szó tulajdonképpen? A tudományos-múszaki fejlesztés a népgazdaság egyik olyan területe, amelyen a legnagyobb igyekezet sem biztosíték a kitűzött cél elérésére. Ezt az állítást a nemzetközi statisztikák is alátámasztják, amelyek többek között arról tesznek említést, hogy száz feladatból öt, esetleg tíz megoldása lesz sikeres. Az elektronika és más progresszív ágazatok esetében viszont ez az arány még rosszabb is lehet. FORMALIZMUS NÉLKÜL Tehát míg az egyik oldalon a kutatás, a fejlesztés és az eredmények gyakorlati alkalmazásának sikerére nincs jóformán semmilyen biztosíték, a másik oldalon a tudományos-múszaki fejlesztés tervutasításos irányítása a feladatok maradéktalan teljesítését követeli meg. Ez az ellentét a feladatok meghatározásában, teljesítésében és az eredmények ellenőrzésében is gyakran formalizmushoz vezetett. Napjainkban, amikor a népgazdaság minden területén nagyon igényes és fontos feladatokat kell megoldani, a formalizmust maradéktalanul ki kell küszöbölni. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy a vállalatok valódi vállalkozói légkörben dolgozhassanak, és a fejlesztést a fogyasztók szükségletei minél szélesebb korú kielégítésének függvényében saját feltételeik és szükségleteik szerint valósíthassák meg. Van azonban ennek a kérdésnek egy meglehetősen fontos összefüggése: A vállalkozás megengedhető határok közt való tartásáról van szó, amelyet csak akkor lehet biztosítani, ha a vállalati szféra tevékenységére általánosan érvényes szabályok vonatkoznak. Nem tanácsos tehát individuális szabályokat felállítani - miként az eddig gyakran előfordult mert azok csökkentik a vállalatok érdeklődését és igényét a tudományos-múszaki fejlesztés iránt. S ez jelenlegi körülményeink között nem megengedhető. TERVEZZÜK!?!) A KOCKÁZATOT A tudományos-múszaki fejlesztés irányításának némely fogyatékosságáról szólva a tervezés nem mindig megfelelő gyakorlatát is meg kell említeni. Hiszen a tudományos- múszaki fejlesztést a lebontott terv szerint (kötelezően) valósítja meg a vállalat. Munkáját tehát olyan terv határozza meg, amely nemcsak a vállalkozásnak nem ad jelentősebb teret, hanem a kockázat vállalására sem nyújt lehetőséget. Márpedig a kutatás és fejlesztés elképzelhetetlen tévedések, kockázatok nélkül. S ne feledjük, sokszor a hiba, a tévedés is fontos útmutató lehet! Ehhez persze az is szükséges, hogy a már említett általánosan érvényes szabályok hosszú távon is érvényesek legyenek. (E korántsem teljes elemzésből nyilvánvaló, hogy a tudományos-műszaki fejlesztés irányításában új, a jelenlegi körülményeinknek és a jövő célkitűzéseinek megfelelő módokat kell találni. Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy a vállalatok teret kapjanak a szükséges méretű vállalkozáshoz.) ÖNELSZÁMOLÁS VAGY KÖZPONTI FINANSZÍROZÁS? Természetesen a tudományos-múszaki haladás sürgető problémáit csak a gazdasági rriechanizmus átalakításával összhangban lehet megoldani, miközben figyelembe kell venni azt, hogy a központ és az önelszámolási szféra, valamint a központ és a tudományos-múszaki, illetve tervező szervezetek közt minőségileg újszerú viszony alakul ki. A tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van a kutatókollektívák gazdasági önállóságára és magas fokú felelősségérzetére. Ebből kiindulva a következő időszakban megváltozik a tudományos-kutatási alap finanszírozásának és gazdálkodásának módja. Ezzel kapcsolatban a kutatás területén nálunk jelenleg két ellentétes vélemény találkozik. Az egyiknek a képviselői meglehetősen leegyszerűsítik a kérdést, miközben azt állítják, hogy az önelszámolás alapelvei szerint dolgozó kutató munkahelyeknek lényegében a termelővállalat szabályai szerint kéllene dolgozniuk. Saját bevételeikből kellene élniük, s akár tönkre is mehetnének. A másik vélemény képviselői viszont végképp elutasítják az önálló elszámolási rendszert. Szerintük az önelszámoláson alapuló viszonyok, ellentétben vannak a tudományos haladás törvényszerűségeivel, s a tudomány és más népgazdasági területek pragmatikus megítéléséhez vezetnek. Tudjuk, hogy ez az ellentmondás meglehetősen kedvezőtlenül hat a kutatási szférára, illetve általában a tudományos-múszaki fejlesztésre. Ez teszi különösen indokolttá, hogy beszéljünk az önelszámolásról a kutatásban. EGY KUTATÓINTÉZET TAPASZTALATAI Anélkül, hogy bármiféle elméleti fejtegetésekbe bocsátkoznánk, szóljunk a bratislavai Ipari Rendszerelméleti Kutatóintézetnek ezen a területen szerzett tapasztalatairól. Az intézet csaknem húszéves működése folyamán a megalakulás, az önelszámolás alapelvei szerint dolgozik. Tevékenységét a vállplati szférára vonatkozó előírások szabályozzák. Napjainkban, amikor az önelszámőlás érvényesítése a kutatási-fejlesztési alapban sürgető feladattá vált, tapasztalatai minden szervezet számára fontosak és hasznosíthatók lehetnek az útkeresésben. Az önelszámolás alkalmazása az intézetben kedvező eredményeket hozott. Az egyik, s talán legfontosabb pozitívuma, hogy eddig még valamennyi megoldott feladatot hasznosítottak a gyakorlatban. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az önelszámolás szinte kikényszeríti az intézet szoros együttműködését a megrendelővel. Az ellenőrző és tanácsadó jellegű találkozások alkalmával a gyakorlatnak megfelelően pontosíthatják, esetleg módosíthatják a feladatokat, ezért a kidolgozott megoldások megfelelnek a megrendelők igényeinek. Ez a műszaki-tudományos fejlesztésben széles körben kívánatos gyakorlat megköveteli, hogy a feladatok megoldásával foglalkozó dolgozók ne csak a saját területükön legyenek a szakma magaslatán, hanem jártasak legyenek a munkaszervezésben és tudjanak alkalmazkodni a megrendelők által diktált változásokhoz. Természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy a tudományos dolgozók és a gyakorlati szakemberek együttműködése a feladatok megoldása és alkalmazása során az ismeretek kölcsönös bővítéséhez vezet. Ugyanis a felhasználó betekintést nyerhet az adott terület elméleti problémáiba, a fejlesztésben dolgozók viszont számos gyakorlati kérdést ismerhetnek rrjeg. Egyébként az intézet egyes szakosztályai, s főként a helyileg elkülönített osztályok, ugyancsak az onelszámolás elvei szerint dolgoznak. Az ilyen jellegű gazdálkodás rugalmasabbá teszi a munkát és növeli a felelősséget. Az sem mellékes, hogy anyagilag és erkölcsileg fokozottan érdekeltté teszi a dolgozókat a jobb eredmények elérésében. ÖNELSZÁMOLÁS - MÓDOSÍTÁSOKKAL Az elmondottak alapján az a benyomásunk tamadhat, hogy az önelszámolás érvényesítése a tudományos-múszaki fejlesztésben meglehetősen egyszerű feladat. Jóllehet, az intézet az említett eredményeket még. a régi gazdasági mechanizmus keretei között érte el, azonban a jövőre való tekintettel fel kell hivni a figyelmet azokra a tényekre, amelyek az öneíszámolás kutatásban való alkalmazását megnehezítették. A cikk első részében - mintegy a tudományos-múszaki fejlesztést jellemezve - már utaltunk arra, hogy a kutatás és fejlesztés mindig nagy kockázattal jár. A probléma jobb megértése végett azonban e munka más olyan sajátságaira is fel kell hívnunk a figyelmet, amelyek ezen a területen bonyolultabbá teszik az önelszámolás alkalmazását. Gondolunk itt elsősorban arra, hogy míg a termelésben egy meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék elkészítése a cél, a kutatásban új, eddig még nem létező termékre, technológiára összpontosítják a figyelmet. A másik sajátosság, hogy a termelésben egy- egy termelési ciklus sokszor ismétlődik, a kutatásban viszont valamennyi feladat egyedi. Ez a kutatás számára azt jelenti, hogy a kollektívák összetétele szinte feladatonként változik, s tevékenységük jellege megnehezíti a teljesítménynormák, az anyag- és energia- fogyasztási, valamint a kapacitásnormák megállapítását. (Ezek, mint tudjuk, az önelszámolás alkalmazásának egyik alapvető feltételét képezik.) Szólhatnánk még a két terület más eltérő jellemzőiről. Ám ez a néhány kiragadott példa is utal arra, hogy az önelszámolást a kutatásban és fejlesztésben csak akkor lehet sikerrel érvényesíteni, ha alapelveit a szervezetek az említett sajátosságok szerint módosítják. (Napjainkban a tudományos-műszaki fejlesztéssel kapcsolatban számos megoldatlan probléma merül fel. Mi ezekből csupán kettőt, a kutatás és fejlesztés irányítását, valamint az önelszámolás bevezetését próbáltuk megvilágítani. Ez a két kérdés önmagában véve is roppant bonyolult, ezért a megoldást nehezítő és segítő tényezők közül csupán néhányat volt módunkban felvillantani. Mintegy útravalóul azonban emlékeztetni szeretnénk a CSKP KB állásfoglalására a tudományos-műszaki fejlesztéssel kapcsolatban, mely szerint: „Az intenzív típusú fejlesztési orientációt illetően: továbbra is a tudományos-múszaki fejlesztés meggyorsítását kell meghatározónak tekinteni. Arra kell törekedni, hogy az e téren született eredmények tükröződjenek a bővített szocialista újratermelés minden területén, a gyártási eljárások színvonalában és szerkezetében, s az előállított termékek minőségében és használati értékében. A fejlesztést következetesen össze kell kapcsolni azokkal a szociális, gazdasági és ökológiai célokkal, amelyeket a társadalom tűz ki... Az átalakítás céljaival összhangban meg kell határozni és folyamatosan pontosítani kell az állami tudományos-műszaki politika stratégiáját, s következetesen kell irányítani kidolgozását és megvalósítását. “) KOVÁCS EDIT r A Nővé Zámky-i Szerszámkutató Intézetben megkezdődött a mérnöki munkák automatizá- ciójának második szakasza, amely az AIP 2000 kormányprogram része. A program szerint népgazdaságunkban 1990-ig kétezer ilyen munkahelyet kell létesíteni. A kutatóintézet azon szervezetek közé tartozik, amelyeknek az adatbankhoz tartozó programrendszereket kell kidolgozniuk. Ezeket majd más vállalatok is igénybe vehetik. Az intézetben már 1981 óta a számítástechnika segítségével tervezik a szerszámokat. A felvételen automatizált konstrukciós munkahely látható. Utólagos módosításokkal automata üzemelésűvé lehet átalakítani azokat az innovált anyagmozgató gépeket, amelyeket a (levocai) Gépipari Fogyasztási Cikkek Kutatóintézetének piestanyi üzemében fejlesztettek ki. A konstruktőrök az egyes részek olyan mértékű unifikációjára törekedtek, hogy azokat mind a kilenc fajta, különböző teherbíró képességű gép esetében fel lehessen használni. Az automatizált termelési rendszerek anyagmozgató gépeinek innovációjával gazdaságosabbá vált üzemelésük, s megnövekedett emelési és menetsebességük. Az automatizált üzemrészlegen egy irányítórendszer három anyagmozgató gépet üzemeltet. A felvételen Lubomír Suttor (balra) és Gabriel Gondkovsky mérnök, a műszaki fejlesztési osztály vezetője a gép gyártásának egy részletét beszéli meg. (A CSTK felvételei) ÚJ K 1989.
