Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-22 / 38. szám
Farkasék az elsők közé tartoznak a járásban, akik 1983-ban kiválthatták a kisiparos engedélyt. Nagy dolog volt az akkoriban, nem ment olyan gördülékenyen, mint manapság. A kezdeményezőkészséget nemcsak a kisvállalkozást szabályozó kormányrendelet hiányosságai, esetenként a helyi vezetés megkövesedett nézeteiből adódó korlátozások is hátráltatták. Az önállósulásra vonatkozó nézetek országos viszonylatban egyáltalán nem voltak egységesek, sót mi több, járásonként homlok- egyenest eltérő nézetek tükröződtek. A Farkas testvérek mégis voltak olyan makacsok a kezdeti nehézségek ellenére is, hogy kiálljanak törvényes jogaik mellett és végül érvényt is szerezzenek azoknak. AMIKOR GYŐZÖTT AZ AKARAT Zoltán, a középső Farkas testvér szülei házában él. Egyszerű, régi típusú falusi ház ez, még abból a fajtából, amely híján van a manapság divatos cicomáknak. Hasonló puritánsággal van berendezve a szoba is, ahol beszélgetünk. Faggatnom őt felesleges, nem esik nehezére az emlékezés.- Amikor 1983 áprilisával érvénybe lépett az új törvénymódosítás, amely néhány szakterületen engedélyezte a magánvállalkozást, úgy döntöttünk a testvéreimmel, hogy ezt a lehetőséget kihasználjuk. A munkától sose féltünk, értjük, szeretjük a szakmánkat. Biztosra vettük, hogy tetőfedő bádogosként nem leszünk híján a megrendeléseknek. Igaz, főleg a függetlenség utáni vágy motivált minket. Azt akartuk, hogy az időnkkel és energiánkkal magunk rendelkezhessünk. Most, ha úgy tetszik, hajnaltól estig dolgozunk. Persze, amíg az elképzelést tett is követhette, sok víz lefolyt a Dunán. Míg az engedélynek utánajártam, meg kellett tapasztalnom a bürokratizmus minden átkát. Ha valaki azt hiszi, hogy akkoriban a vállalkozás ott kezdődött, hogy az ember bement az illetékes hnb-re és kiváltotta az engedélyt, akkor nagyon téved. Először is 1983 tavaszán még nemhogy a saját falum vezetősége, de a járásiak sem tudtak sokat a feltételekről. Aztán hónapok utánjárása végül meghozta az eredményt. A bratislavai nemzeti bizottságon hozzájutottam a szükséges információkhoz. Ott világosítottak fel arról, hogy milyen formában, hová kell beadnom a kérvényt, és elmondták azt is, hogy valójában melyik jogszabály támogatja a mi szándékunkat. Bratislavában akár másnap munkába állhattunk volna. Csakhogy mi Hódosban (Vydrany) élünk, itt ismerjük az embereket, meg aztán becsületes bádogosra nálunk éppúgy szükség van, mint a fővárosban. Megköszöntem hát az ajánlatot, de nem fogadtam el. Otthon aztán ott folytattam, ahol abbahagytam. Egészen addig kérvényeztem, amíg el nem fogadták. 1983júniusában önállósodhattunk. JELENLEG MÁR MÁS A HELYZET? A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Vnb-n a kisvállalkozással kapcsolatos ügyek a kereskedelmi és helyi gazdálkodási szakosztály, ezen belül pedig Vörös Alica hatáskörébe tartoznak.-Tegyük fel, hogy vállalkozó kedvű ember vagyok, önállósodni szeretnék, ezért engedélyért folyamodom önökhöz. Milyen elvárásoknak kell megfelelnem, és mikor utasíthatják el a kérelmem?- A törvény pontosan megszabja, milyen szakmákra váltható ki engedély. Például az ügyvédi, vagy orvosi magánpraxis gyakorlása tilos. De a megengedetteknél is eleget kell tenni néhány követelménynek. Az igényesebb munkáknál - gondolok itt például a programozói szolgáltatásra - szükség van szakbizonyítványra. Azonban a többi esetben is feltétel a szakérettségi vagy más dokumentum, amely igazolja a szakképzettséget. Ettől a gyakorlattól néhány esetben eltekinthetünk, ahogy el is tekintettünk konkrétan néhány varrónői engedély kiadásánál, amikor az illető bizonyítani tudta, hogy többéves gyakorlattal rendelkezik.- Gyakori a kérvény elutasítása?-Eddig csupán kétszer történt meg azért, mert az érintettek nem feleltek meg az említett feltételek valamelyikének.- Hány engedélyt tartanak nyilván, és ebből hányán végzik a munkájukat főállásban?- 1988. június 1-jén adtuk ki az első engedélyt, azóta a számuk 20-ra emelkedett. Ebből nyolcán teljesen önállóak. Legtöbb közülük a varrónő, festő, de engedélyeztük a villamos-akusztikai berendezések javítását is. Potács Attilát, a vnb alelnökét arról kérdeztem, hogy vajon miért ilyen alacsony városunkban a vállalkozók száma.- Nem hiszem, hogy kevesen lennének. Persze biztosan az is szerepet játszik, hogy városunkban a szolgáltatások színvonalával nincs baj. De nem is a mennyiséget kell nézni, a fontos a minőség, amivel mi meg is vagyunk elégedve - teszi még hozzá az alelnök. Hát ö tudja... Én viszont azt szeretném tudni, vajon másutt is hasonló-e a hivatalos vélemény? EGY JÁRÁSSAL ARRÉBB Emil Honőík mérnök a Galántai Vnb helyigazdálkodási és kereskedelmi osztályának a vezetője.- Véleményem szerint a lakosság igényli a kisvállalkozók szolgáltatásait. Be kell vallani, hogy sok esetben az állami vállalatok, az állami termelőszektor nem tud rugalmasan alkalmazkodni a kívánalmakhoz. A magánvállalkozók végső soron a lakosság alapvető igényeit segítenek kielégíteni. Ezért is támogatjuk őket maximálisan. A város területére 1988-ig 90 engedélyt adtunk ki. Ebből 45 személy végzi a munkáját főállásban, ez a szám viszont erősen emelkedő tendenciát mutat. Ennek alapján azonban ne gondolja, hogy bármelyik kérvényező megkapja az engedélyt. Még a tavalyi év előtt kiadott engedélyeket is felülvizsgáltuk, és csak akkor újítottuk meg őket, ha megfeleltek a jelenlegi követelményeknek, melyeket a 2/1988-as kormányrendelet foglal magába. Szakképzettségről szóló dokumentum mellett szükséges egy becsületbeli nyilatkozat aláírása is, amivel az esetleges visszaéléseknek szeretnénk gátat vetni. Mindamellett minden egyes kérvényt bizottságilag is felülvizsgálunk.- A főállásban végzett szolgáltatások közül melyek a legelterjedtebbek és melyek az egyediek?-A legfrekventáltabb a varrónő, festő, autószerelő szakma, de szám szerint kilencen váltottak ki engedélyt bőrfeldolgozásra és szintén kilencen végzik a kárpitos munkát. Ami eddig még egyedülálló, az a tolmács, masszőr, akvarisztikai szolgáltatás.- Miben lát ön nehézségeket?- Véleményem szerint egyelőre még sok problémát okoznak a törvényekben, jogszabályokban rejlő kétértelműségek, és hát az adórendszer sem a legkedvezőbb. Mindez még csiszolgatásra, tökéletesítésre szórni. Vállalkozóinknak sok gondot okoz az anyag és a gépek beszerzése. Mi együttérzünk velük, és ott segítünk, ahol tudunk. VEGYÜNK EGY KONKRÉT ESETET Farkaséknak szintén gondot okoz az anyagbeszerzés, hiszen mindent nagykereskedelmi áron vásárolnak, és bizony sok kellék hiánycikk. De még ennél is égetőbb probléma számukra a megfelelő gépek hiánya. - Elvileg vásárolhatnánk az állami vállalatoktól kiselejtezett gépeket, amiket a felújítás után még évekig üzemeltethetnénk. Csakhogy a gyakorlatban ezeket Inkább zúzdába küldik, mintsem hogy eladják nekünk. Lehet, hogy konkurenciát látnak bennünk? De ez nem lenne logikus. Már csak azért sem, mert mi éppen azt a munkát végezzük el, amire ők ritkán vállalkoznak, mivel számukra nem kifizetődő. Gondolok most a kisebb beázások utáni javításokra, vagy a családi házak tetőfedésére. Ezt azelőtt is mi végeztük el, csak akkor fusimun- kának hívtuk. Mármost, ha ezeket az Igényeket a nagyvállalatok nem tudják kielégíteni, szerintem az lenne a tisztességes, ha az erre vállalkozóknak megadnák a kellő feltételeket. Mert hiába akarunk hatékonyan dolgozni, ha nincs megfelelő technológiánk. Volt egy ötletünk, hogy vásárolnánk egy nyugatnémet gépet. Ennek a segítségével tökéletesen szigetelni lehet az épületet. Úgy lezárja azt, mint egy konzervdobozt. Állítom, ha lenne ilyen gépünk, 20 évre mernénk garanciát vállalni. Nálunk a vállalatok fél év jótállást biztosítanak. Néhány esztendő múlva pedig megkezdődnek a beázások. Tudja hányszor kell egy épületet javítani? Azon a költségen nem egy, több ilyen gépet lehetne vásárolni. Felutaztam még Prágába is, a Technoimportba érdeklődni. Az első kérdésük az volt, hogy van-e valutám, mert ha nincs, nem érdemes tárgyalnunk. Hát honnan lenne nekem dollárom, vagy márkám? Persze nem mondok le egykönnyen erről a gépről. HA SZORONGÁS NÉLKÜL BIZAKODHATNÁNAK Azzal sokan egyetértenek, hogy a kisvállalkozást szabályozó törvények még kívánnivalót hagynak maguk után. Igaz, bizakodásra ad okot az az igyekezet, amellyel legfelsőbb szinten egyre hatékonyabban igyekeznek leküzdeni a kezdeti nehézségeket. Újabb kormányrendeletek követik egymást az előző jogszabályokra vonatkozó kiigazításokkal. Igaz, mindez kissé döcögve halad, de hát minden kezdet nehéz. Ezeket a kezdeti nehézségeket bizonyára a Varga család is tapasztalja majd, akik kihasználva a tavaly érvénybe lépett 2/1988-as kormányrendeletet - mely engedélyezi a kisvállalkozást a vendéglátóipar területén is- augusztus* 1-töl Nagymegyeren (Calovo) étkezdét nyitott. Varga Tiborék egy öreg, pusztulásra ítéltetett parasztházban látták életük nagy lehetőségét. 250 000 koronás induló tőkével hozzáfogtak terveik valóra váltásához.- Bizony már jó fél éve, amióta elkezdtük a munkát, egyhuzomban dolgozunk- mondja a családfő. - Nem hazudok, ha azt mondom, éjfél előtt azóta még nem kerültünk ágyba, mégis késésben vagyunk. Úgy terveztük, már májusban kinyitunk. Sajnos, mostanra csak a ház egyik fele készült el, a másik terem - mutat hátra- még felújítás alatt van. Ez egy régi típusú, roskadozó vályogház volt. A falak már düle- deztek, mi mást tehettünk, aládúcoltuk a tetőt és a mórtéglákat kicseréltük újakra. És hogy mennyi volt itt a patkány! De ma már egyet sem találni! - büszke mosolya önmagáért beszél.- A kínálat persze még szegényes - teszi hozzá a felesége. - Egyelőre csak kávét, üdítőt, virslit, palacsintát árulunk, de nemsokára kiegészítjük kolbásszal, hurkával.... Bor nem kapható, mivel azonban kereslet van iránta, idővel talán arra is sor kerül. Közben cserélődnek a vendégek. A nagyfiúknak, akik nyáron besegítenek, megállás- nyi idejük sincs. Úgy tűnik, beindult az üzlet. Vargáék bizakodnak. Azonban örömük korántsem teljes, mert mintfnondták, állandósult bennük a szorongás. Tartanak a jövőtől, bizonytalannak érzik jelenlegi helyzetüket. Mert ha csak dolgos kézre, na meg vállalkozókedvre lenne szükség... De a jelenleg még változófélben levő törvények és szabályok bizonytalanságot idéznek elő. Azok a jogi formulák, amelyekbe ma még beleütközik az ember, netán bele is bukik, meglehet, hogy holnapután könnyen átlép- hetöek lesznek. Hilton és társai Kiveszőiéiben vannak az állatok a falusi portákról, nem divat manapság az állattartás. A gazdák inkább fóliáznak a családdal, az udvarban jobb esetben is csak tucatnyi tyúk szaladgál, néhány kacsa hápog. Aki disznót tart, annak nagy esélye van rá, hogy szomszédja előbb vagy utóbb feljelenti a bűz, az udvarára betolakodó „idegen“ legyek miatt. Persze, szomszédja válogatja, és hátbatámadás ugye házon belül is érheti az embert. András bácsi meséli, a messzi városban tanuló, kéthetenként hazajáró unokája nemrég azzal állt elé, hogy nem higiénikusak, büdösek ezek a malacok, s ő bizony nem fog enni belőlük. Pedig lehet, hogy csak a munka büdös neki, teszi hozzá az öregember, aki talán soha életében nem tett, s ha rajta múlik, nem is tesz majd a szájába „üzleti“ húst: amíg erővel bírom, felnevelem azt az évi egykét malacot, mondja határozottan. Mindez akkor futott át az agyamon, amikor Málason (Málaá) járva az egyik házból bikabó- gésre lettem figyelmes. Mindig is a nagytestű állatokhoz vonzódtam inkább, tehenet, bernáthegyit, disznót már láttam, „tapintottam“, állatkertben már nagyvadakhoz is volt szerencsém, bikához azonban még soha, jutott eszembe, s határozott mozdulattal lenyomtam a kis ház kapujának kilincsét. Nem várt látvány fogadott: a parányi ház „összkomfortos" istállóvá alakítva, „lakója" hat hatalmas bika, a ház mögött hegynyi széna-, illetve szalmakazal. A bikák között- éppen etetés ideje volt - két asszony és egy kisfiú serénykedett - Anyu, Rudi elszabadult -, kiabálta vidáman, s míg egyik kezét Hilton nyalogatta lapulevélnyi nyelvével, a másikkal Rudi homlokára-orrára koppintgatott, ily rendhagyó módon terelgetve helyére a közel ötmázsás állatot. Hangjában, viselkedésében a rémületnek szemernyi nyoma sem volt látható. Az enyémben annál inkább: tekintetem gyorsan végigsöpört ruházatomon - semmi piros nincs rajtam, nyugtáztam megkönnyebbülten - majd-.egy ugrással kint termettem a házból, s azon voltam, tüzet kiáltok. Az asszonyok azonban megnyugtattak, nagyon kezesek az állatok, s bár a kis Adriannak aligha sikerül a helyére terelnie a rakoncátlan Rudit, nemsokára megjön Mészáros János, a bikatartásra szövetkezett három férfi egyike, s megköti a rendetlenkedót. Míg az e héten soros férfira vártunk, az asszonyok - Zsidó Árpádné és Vrzala Sán- domé - a bikákról meséltek: Kéthónapos korukban kapták őket „kölcsön" a Palásti (Pláát'ovce) Egységes Földműves-szövetkezettől, másfél évig nevelik, majd leadják őket. Sok a munka velük, naponta vakami, etetni kell az állatokat, a trágyázás is megterhelő, de bírják: a három férfi hetente váltakozik, s a munkából a feleségek is részt vállalnak. Hogy asszony létükre nem félnek-e a bikáktól? Hát, amikor idekerültek, még nagyon kicsik voltak, s azóta naponta látják őket, a szemük láttára gyarapodnak, úgyhogy egy cseppet sem félnek. Nem tudtam igazán odafigyelni a beszédükre, a fél szememmel mindig a kis Vrzala Adriant lestem, aki nem tudott - nem akart- elszabadulni a bikáktól, barátságos hangon évödött velük, a keze néha könyökig eltűnt egyik-másik állat szájában. - Cigány, Kicsi, hátrább - nevetett rájuk vidáman, s olykorolykor a bizalmaskodó állat szarvára koppintott. Közben megérkezett Mészáros János, s rögtön munkához is látott: a bikák már éhesek. Szalmát hozott, szecskát vágott, vizet töltött az önitatóba, a kis Adrian buzgó segédkezése közepette. Míg a „férfiak“ dolgoztak, az asszonyok velem foglalkoztak, tovább mesélték a bikák történetét: egyikük öreg házát alakították át istállóvá, az állatok szemmel láthatólag otthon érzik magukat benne. Nem volt sok tapasztalatuk a bikákkal, de az ismerősök szívesen segítettek, ha tanácsra volt szükség. Nem tagadták, hogy elsősorban a pénzért csinálják, mindhárom családnál elkél az a kis pluszjövedelem. Hogy folytatják-e? Még nem tudják, ez az első „turnus", ha beválik, akkor valószínűleg. Adriant nem nagyon érdekelte a váratlan vendég, csupán a megérkezésemkor méltatott egy kíváncsi pillantásra, aztán csak a bikák körül sündörgött. Amikor teheti, itt van, mondta az édesanyja, akár mi vagyunk a heti ügyeletesek, akár nem. Arra gondoltam, hogy ő aligha fogja a nagyapját azzal keseríteni, hogy büdösek, nem higiénikusak az állatok, aligha fog a macskák farkára konzervdobozt kötni. Lehet, ha máshol születik, torreádor lesz belőle. De mégsem, hiszen mint azt az anyjától megtudtam, amikor néhány éve a nagybátyja bikáit - amelyek körül ugyanannyit lebzselt, mint ma a sajátjaik körül- a vágóhídra szállították, Adrian úgy sírt, mint a záporesó... KLUKA JÓZSEF Régi ismerősöm, ki öreg róka már a vállalkozás berkeiben, néhány tömör mondattal levonta ebből az egész vállalkozásügyból a konzekvenciát. Mivel úgy gondoltam szavai közérdekűek, mintegy prológusként közlöm most őket.- Tudja, mostanáig én annyit botorkáltam a jogszabályok útvesztőjében, hogy felvehetnem a versenyt bármelyik közepes jogásszal. Nálunk az emberek tudatában még óriási változásoknak kell bekövetkezni. De nem ám a kisemberek tudatában, ók igénylik a szolgáltatásokat. Igényt tartanak a pontos, színvonalas és nem utolsósorban olcsó munkára. Mert ugye az a helyzet, hogy a pénzből sosincs elég, annak mindig van helye. És mit bizonyítanak az évtizedes tapasztalatok? Hogy konkurencia nélkül nincs javulás sem a színvonalban, sem az árakban. Az egymással rivalizáló termelők nem a társadalom kárára tevékenykednek, hanem a hasznára, hiszen az érdekeik szorosan összekapcsolódnak a lakosság érdekeivel. HORVÁTH GABRIELLA 4
