Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 37. szám
szó X. 15. írta: VÁCLAV VÁCLAVÍK, a CSKP Észak-morvaországi Kerületi Bizottságának vezető titkára ÉS2ak-morvaországi kerület, melyet nem minden ok nélkül neveznek az ország acélszívének, a népgazdaságban elfoglalt helyével érzékeny barométere minden jelentős politikai döntésnek. Itt konkrét példákon lehet igazolni az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának, sőt az új, szocialista módon gondolkodó ember formálódása követelményének helyességét is. Kerületünkben kezdődött az első ifjúsági szocialista építkezés - a Klement Gottwald Új Kohó. Itt születtek a bányászok első élmunkásbri- gádjai, itt lett - a roinovi Tesla üzem fölépítésével - megalapozva elektrotechnikai alkatrészgyártó iparunk. Épp ezért - sokkal inkább, mint mások - érezzük az iparszerkezet koncepciózus váltásának és az ipari tevékenység környezetre gyakorolt káros hatásának elhárítására tett intézkedések szükségességét. Nem akarunk azonban ölbe tett kézzel arra várni, hogy ezeket a gondokat valaki megoldja helyettünk. Ezért a kerületi pártbizottság elnöksége már a múlt évben utasítást adott az Észak-morvaországi kerület terület- fejlesztési tervének a 9. ötéves terv időszakára való kidolgozására. Kommunista nyíltsággal vetettük föl a szerkezetváltás minden meghatározó kérdését, kezdve az iparral s folytatva az oktatással, kultúrával, egészségüggyel, kereskedelemmel, szolgáltatásokkal, természetesen a környezetvédelem egyik fő helyet foglalja el a tervben. Nem akarjuk, hogy területfejlesztési tervünk kívánságok és vágyak gyűjteménye legyen. Annak útjait keressük, miként növelhetnék teljesítményüket és fokozhatnák vállalkozásukat azok az ipari vállalatok, amelyek a kerületi nemzeti bizottság irányítása alatt állnak. így szeretnénk magunk kellő alapot teremteni a kerület szükségleteinek kielégítéséhez. Másrészt tudatosítjuk a kerület jelentőségét a csehszlovák népgazdaság egésze szempontjából. Bizonyítjuk ezt a 8. ötéves terv feladatainak teljesítésére fordított politikai és egyéb erőfeszítésünkkel (a kerület ipara minden évben valamennyi lényeges mutatójában túlteljesíti a tervet, így van ez az idei év első felében is, például az ipari üzemek a nyereség tervét 660 millió, a módosított saját teljesítmény tervét 420 millió koronával, az árutermelés tervét pedig 725 millióval teljesítették túl). Tanúi lehetünk annak, hogy egyes közgazdászok - néha csupán olcsó népszerűség hajhászásból - a kohók és • a bányák termelésének korlátozására vonatkozó tanácsokkal állnak elő. Mellesleg ez nem először történik: az ostravai-kar- vinái szénmedence termelésének csökkentésére vonatkozó javaslatok megjelentek már a hatvanas évek végén, hogy aztán megnövekedett ráfordításokkal hozzák helyre ennek az elhamarkodott intézkedésnek a következményét (a bányászok szombati és vasárnapi munkák formájában máig érzik hatását). Korlátozzuk a szén- és a kohóipari termékek kivitelét - mondják ezek a „haladó egyének“. Ez így jól hangzik. Nem titok azonban, hogy jelenleg a tőkés országokba irányuló kivitelünk 50 százalékát a különböző alapanyagok és nyersanyagok alkotják. Nem állítjuk, hogy ez így helyes, de így van. Ráadásul tapasztalható számos ágazat arra irányuló nyomésa - nem titkoljuk, néha egyesek kerületi pártbizottságunkhoz fordulnak -, hogy a kerület kohóipari vállalatai terven és limiten felül szállítsanak anyagot. A bányák és a kohók dolgozói joggal kérdik - s figyelmeztettünk erre a CSKP KB 14. ülésén is -, kinek kell tulajdonképpen takarékoskodnia: a termelőnek vagy a felhasználónak. Azért figyelmeztetünk ezekre a problémákra, mert egyszer már saját bőrünkön tapasztaltuk minden negatív politikai következményét a szerkezetváltás át nem gondolt kísérletének. Ebben is a válság éveinek egyik tanulságát kell látnunk. A szerkezeti változtatásokat koncepciózusán, minden összefüggésükben s következetesen kell megoldani, tekintet nélkül a különböző lokálpatrióta és csoportérdekekre. Új igények Példaként hozom mindezeket azokra az új igényekre, amelyeket a népgazdaság átalakítása támaszt és támasztani fog a pártmunkával, a politikai vezetéssel és a gazdaság, valamint a politika dialektikus viszonyának érvényesítésével szemben. Amellett a gazdaság mint a szociális fejlesztés meggyorsításának és a lakosság életszínvonala emelésének eszköze egyre inkább előtérbe kerül. Hogy a gazdaság milyen mértékben tölti be szerepét, az döntö mértékben függ a társadalomban kialakított politikai légkörtől. Másrészt tapasztalataink azt mutatják, hogy a politikai atmoszférát jelenleg leginkább az átalakítás menete, a népgazdasági terv teljesítése, a belpiac helyzete, a nemzetközi politikai helyzet és nem utolsósorban a párt munkája befolyásolja. A dolgozók elveink helyességét és életképességét elsősorban az egyes pártalapszervezetek munkája, valamint a kommunisták példamutatása szerint ítélik meg. A központi bizottság határozatait összevetik azokkal a tettekkel, amelyeknek tanúi lehettek környezetükben. S ha különbségeket tapasztalnak, joggal mutatnak rá arra, hogy a szavak és a tettek eltérnek. Ezért az észak-morvaországi kerületi pártbizottság a CSKP XVII. kongresszusa után az alapszervezetek akcióképességének fokozására összpontosította erőfeszítését, mivel azok alkotják a dolgozókollektívák magvát. Abból indultunk ki, hogy a járási bizottságoknak és az alapszervezeteknek nyújtott segítség mellett elsősorban magának a kerületi bizottságnak a munkáját kell javítanunk. Ezért nagyobb átgondoltságra, tervszerűségre és szervezettségre törekedtünk munkánkban, másrészt korlátoztuk a tanácskozások, megbeszélések számát és csökkentettük a CSKP kerületi bizottsága választott szerveinek adminisztratív munkaterhét. Nagyobb nyíltságot Alapjában változtattuk meg a kerületi bizottság titkárságának munkáját, melyben most túlsúlyban van a kerületi bizottság határozati teljesítésének az ellenőrzése, a meghatározó politikai, gazdasági központok tapasztalatainak és a pártélet kérdéseinek elemzése. Személyi kérdések tárgyalása esetében elvárjuk a káderpolitika irányítóitól, hogy legalább három személyt javasoljanak, akikről azután a választott szerv tagjai révén pontos információkat szerzünk be az alapszervezetektól és a dolgozókollektíváktól. így akarunk nagyobb nyíltságot, tájékozottságot vinni erre a kényes területre is. Mindenhol, ahol így jártunk el, a kommunisták és a pártonkívüliek helyeslésével találkoztunk. Ez a módszer különösképpen bevált az igazgatóválasztások káderelókészítésében az újonnan alakult állami vállalatoknál. Néha ugyan nehéz volt az alapítót meggyőzni, hogy a kerületi pártbizottságnak két- három egyenrangú jelöltet javasoljon. A maga kendőzetlen valóságában mutatkozott meg ebben a minisztériumok káderosztálya munkájának színvonala. Régi erőfeszítésünk eredménye mutatkozik meg abban, hogy az átalakításban végzett pártmunka lenini stílusának szükségessége, melyre a CSKP KB 9. ülése is nagy hangsúlyt helyezett, tudatosult a pártalapszervezetekben. Ezt egyébként igazolták a kommunistákkal folytatott beszélgetések. Fokozódik a párttagok aktivitása és érdeklődése a politikai események iránt. Egyebek közt kedvezően fogadják, hogy a kerületi és a járási pártbizottság politikai munkatársai sokkal gyakrabban dolgoznak az alapszervezetekben, mint korábban, és segítenek megoldani azokat a problémákat, melyek fölmerülnek a párthatározatok teljesítésében. Hogy a gazdasági mechanizmus olyan átalakítására van szükség, amely hatékonyan ösztönzi a szocialista népgazdaság extenzív modelljéről az áttérést az intenzívre, dolgozóink már rég meg vannak győződve. Ezért találtak oly általános támogatásra a CSKP KB 7. ülésének határozatai. Nyíltan meg kell azonban mondani, hogy hasonló reményeket fűztek A népgazdaság tervszerű irányításának tökéletesítésére kidolgozott komplex intézkedésekhez is, melyet 1980-ban fogadtak el, s amelynek megvalósítása - enyhén szólva - nagyon következetlen volt. Már ekkor türelmetlenül sürgették az extenzív gazdaságmodellről az intenzívre való áttérést, s az említett intézkedéseket ezzel a jogos óhajjal kapcsolták össze. Ám a nemzeti jövedelem növekedése a hetedik ötéves terv éveiben csupán a fele volt a hatodiknak. Nem csodálkozhatunk tehát azon a bizonyos fokú bizalmatlanságon, amellyel egyesek a CSKP KB 7. ülésének határozatait fogadták. Az emberek joggal mondhatták, „ilyen már egyszer volt". Támogatás és bizalom Ez a bizalmatlanság azonban nem volt meghatározó tendencia. Meghatározó volt az átalakítás céljainak támogatása és a bizalom abban, hogy azonnal hozzálátnak a problémák megoldásához. Elfogadták a gazdasági, mechanizmus átalakításának alapelveit, és a CSKP KB 7. ülése helyesen terjesztette ki az átalakítás céljait a társadalmi élet további területeire is. A gazdasági mechanizmus átalakításának alapelvei, melyeket a CSKP KB Elnöksége és a CSSZSZK kormánya 1987. január 8-án fogadott el, átfogó útmutatást adnak arra, hogyan kell előrehaladni az átalakításban. Csupán sajnálni lehet, hogy megvalósításában egyes központi szervek szintjén olyan felületesen jártak el. A leglényegesebb fogyatékosság az, hogy a gazdaságirányítás terén nem sikerült az átalakítás céljait megvalósítani minden munkahelyen. Az átalakítás sok tekintetben szűk irányító stábok ügye (s ezek többet vitatkoznak, mint amennyit a helyzet valóban változik); ennek következtében erősödik a dolgozók körében az a meggyőződés, hogy eltelt két év, s lényegében semmi sem történt. Minden munkahelyen Azoknak, akik ezért a helyzetért felelősek, emlékezetükbe ' kell idéznünk Lenin szavait: „Egyik legnagyobb és legveszélyesebb tévedésük a kommunistáknak (és minden olyan forradalmárnak, aki sikerrel helytállt a nagy forradalom kezdetén) az az elképzelés, hogy a forradalmat a forradalmárok egyedül vívhatják meg.“ Az átmenet az extenzívről az intenzív gazdasági modellre valójában forradalmi folyamat, megvalósításához ezért nélkülözhetetlen a dolgozók aktív részvétele. Hogyan várhatjuk el a dolgozók aktív részvételét, ha - mint az a CSKP Észak-morvaországi Kerületi Bizottságának vizsgálatából kiderül - háromnegyed részüknek mind ez ideig senki sem magyarázta meg, mi a különbség extenzív és intenzív modell között, és mi a célja egyáltalán a gazdasági átalakításnak; ezekről a kérdésekről sajnos az egynegyedüknek is csak nagyon hiányos elképzelése van. Az említett állapot azt a nemtörődömséget vádolja, amely képtelen mozgásba hozni minden ideológiai eszközt, mellyel a párt a szakszervezet, de az ifjúsági szövetség s a Nemzeti Front más szervezetei rendelkeznek. Ahhoz, hogy az átalakítás eljusson minden munkahelyre, meg kell magyarázni az embereknek, mi a célja, és meg kell nyernünk őket feladatai teljesítésének. Azt jelenti ez, hogy ideológiai hatásunk eredményének az intenzifikálás meghatározó irányaira összpontosuló munkakezdeményezésben keli megmutatkoznia. Az átalakítás további előrehaladása szempontjából döntö jelentősége van annak, hogy az embereket a megfelelő funkcióval bízzuk meg, vagyis javítsuk minden vonatkozásában a párt kádermunkáját. Nem volt véletlen, hogy a válság évei után a központi bizottság első határozata a párt kádermunkájára vonatkozott. Meggyőződésem, hogy ez a határozat semmit sem vesztett időszerűségéből. Munkánkban igyekszünk ehhez tartani magunkat. Nemrég a CSKP KB 14. ülése először érintette átfogóan a tudományos-műszaki értelmiség helyzetét. Az intenzifiká- lással kapcsolatban ugyancsak szólni kell a szakképzett dolgozókról, földművesekről, mesterekről, pedagógusokról, egyszóval foglalkozni kell mindazzal, amit ma emberi tényezőnek neveznek. Az embereket ugyanolyan jól, ha nem jobban kell ismernünk, mint a technológiai eljárásokat. Ezért az átalakítással kapcsolatban felettébb szükséges újszerűén tekinteni az emberre, annak képzettségére és természetesen a káder- és személyzeti osztályok munkájára is. Utóvégre minden virágzó kapitalista konszern tökéletesen ellátott személyzeti osztállyal rendelkezik manapság, és minden tőkés menedzser - mint az a közzétett fölmérésekből kiderül - az emberekről és képességeikről való gondolkodásnak szenteli munkaidejének döntő hányadát. Tehát azok az elgondolások, amelyek egyes állami vállalatoknál megjelentek a káder- és személyzeti osztályok visszafejlesztéséről, sőt felszámolásáról, arról tanúskodnak, hogy az ilyen vállalatok élére nem választottak tehetséges szocialista menedzsert. Egy megjegyzést a vezetők választásával kapcsolatban. A gyakorlatból ítélve erre a lépésre nem voltak fölkészülve sem a pártszervek és -szervezetek, sem az alapítók, végső soron a dolgozókollektívák sem, de még az állami vállalatok igazgatói tisztére jelöltek sem. Legmeggondolkodtatóbb az a tény, hogy a jelölés (azt követően pedig a választás is) aszerint történt, ki miként viselkedett az eddigi gazdasági mechanizmusban. Mind ez ideig nem tudjuk fölmérni teljesen az új gazdasági mechanizmus követelményeit, még kevésbé azt, hogy ez vagy az a gazdasági vezető miként fog viselkedni az új gazdasági mechanizmus hatása közepette. A helyzet azonban egyetlen esetben sem csúszott ki a párt kezéből, mindig a pártszerv által jóváhagyott és javasolt jelölteket választották meg. Tény azonban az is, hogy a szerzett tapasztalatok szerint időszerűtlen volt az igazgatóválasztásról hozott döntés. Más volt a helyzet a kis és más a nagy vállalatok esetében. A kis kollektívákban az emberek jobban ismerik az igazgatót. Ezzel szemben a nagy vállalatoknál az igazgató munkáját mégiscsak bizonyos névtelenség fedi, a dolgozókollektívák tagjai közvetlenül alig találkoznak vele. Ezért egyes nagy kollektívákban a választások körül gyakran lényegtelen kérdések kerültek előtérbe, végső soron megjelent a karrierizmus, a csoportérdekek érvényre juttatására irányuló törekvés és nyomás gyakorlása a pártszervekre, hogy ezt vagy azt a jelöltet részesítsék előnyben. Ugyancsak tény az is, hogy épp ezekben a nagy kollektívákban bizonyos esetekben nem választották meg azokat a jelölteket, akik energikus vezetők hírében álltak, s akik az első naptól kezdve igyekeztek az átalakítást következetesen megvalósítani és az igényesebb irányítási módszereket alkalmazni. Az igazgató- választás nem egyértelműen eredményes folyamat, hasznos lesz tehát a szerkezetátalakítás harmadik szakaszának befejezése után az egészet átértékelni. Milyen a jó vezető? Szocialista vezető - olyan új kategória ez, amely egyre inkább előtérbe kerül. Nem lehet technokrata, aki a számoktól és a gépektől nem látja az embert, de nem lehet csupán „politikus" sem, aki szakértelmének hiányát adminisztratív, direktív irányítási módszerrel pótolja. 1979 októberében foglalkozott politikai szempontból kerületi bizottságunk ülése a gazdaság^ irányításával, és nem véletlen, hogy ebben az évben született „A dolgozók szocialista életmódjának további fejlesztéséért az Észak-morvaországi kerületben“ című dokumentum. Az átalakítással és feladataival kapcsolatban a folyamatosságot biztosítva korábbi munkánkból indulhatunk ki, támaszkodhatunk azokra az ismeretekre, amelyeket teendőink végzésében szereztünk. Tanulhatunk abból, amit elvégeztünk, s abból is, amiben csak félútig jutottunk vagy hibáztunk. Ebben látjuk a pártpolitika nyíltságának fő értelmét. M eggyőződésem, hogy munkánkban támaszkodhatunk dolgozóinknak az átalakítás iránt tanúsított általános egyetértésére. E tekintetben pozitívnak kell minősítenünk bizonyos fokú türelmetlenségüket, azt a vágyukat, hogy a határozatok gyorsabban valósuljanak meg. Ezt a jelentős tőkét politikailag kamatoztatjuk az évzáró párttaggyülések és pártkonferenciák előkészítésében a CSKP XVIII. kongresz- szusa előtt. A£ emberek értik az átalakítás szükségességét, visszafordíthatatlanságát, és a párt vezetésével hajlandók részt venni ennek a nagy közös műnek a megvalósításában. Számunkra ez támogatás s egyben kötelezettség is. lllllllfllll II lllllllllllll
