Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-08 / 36. szám

• Akik lejáratták magukat: Nakaszone, Takesita és Unó V agy netán dicsöségtábla? Túl­zás lenne így nevezni ezt a fényképgyűjteményt. Jeles sze­mélyiségek szerepelnek ugyan rajta - az utóbbi hónapok japán kormány­fői de hogy sok közük lenne valamiféle dicsőséghez, ez enyhén szólva túlzás. A szégyentábla kifeje­zés talán jobban megfelelne, hiszen Japán-szerte pironkodnak amiatt, ahogy és amilyen szédületes gyor­sasággal váltották egymást a politi­kusok a kormányfői bársony­székben. Tavasztól nyárig hárman adták át egymásnak a kormányrudat, sor­rendben Takesita Noboru Unó Szó­szukénak, őt pedig nemrég Kaifu Tosiki váltotta fel. Valamennyi távo­zás erősen botrány szagú volt, igaz, ez nem újszerű jelenség a japán nagypolitikában, hiszen sokan való­színűleg emlékeznek még arra, hogy nagy hullámokat kavart affér pecsételte meg a 70-es évek dere­kán Tanaka miniszterelnök sorsát is. Az amerikai Lockheed repülőgép- konszern megvesztegetési botrá­nyának lett a főszereplője, és az illetékes bíróság el is ítélte őt. A korrupciónak tehát sokéves tra­díciói vannak a távol-keleti szigetor­szágban. Sokan ezt a japán politikai rendszer rovására Írják, amely na­gyon csekély összegű legális pénz­alapokat engedélyez a pártok tevé­kenységének finanszírozására. Ezért aztán a vezető pártok más úton próbálnak pénzre szert tenni, például a választási kampány idő­szakában banketteket rendeznek a „felső tízezer" számára, s a belé­pőjegyeket csillagászati összegért árulják. A hatalmas pénzeket pedig egyszerűen besöprik a párt kasszá­jába. Takesita Noboru tartja e tekin­tetben a „rekordot“: 70 ezer belépő­jegyet adott el összesen 2,1 milliárd jenért. A bankettek legbecsesebb látogatói, természetesen, azoknak a nagy társaságoknak a képviselői, amelyek így akarják meghálálni a kormánynak a számukra biztosí­tott előnyös üzleteket. Nos, ezekre az illegális ügyletek­re fizetett rá az utóbbi hónapokban sorozatosan a Liberális Demokrata Párt, amely 1955-ben történt mega­lakulása óta egyfolytában kormá­nyozza az országot. A botránysoro­zat valóságos politikai földrengést okozott Japánban, s a svájci Neue Zürcher Zeitung egyenesen a ha­gyományos japán színházhoz, a ka- bujdhoz hasonlította a viharos bel­politikai fejleményeket, amelyek nem nélkülözték a drámai elemeket sem. Kulisszák mögötti intrikák, kompromittált személyek öngyilkos­sága (pl. önként vetett véget életé­nek Takesita személyi titkára), soro­zatos lemondások, beleértve a mi­niszterelnökét is, súlyos börtönbün­tetések és pénzbírságok kiszabása - mindezek hatásos dramaturgiai elemek egy jó előadásban, sót, pi­káns elem sem hiányzott ezúttal, amiről egy kitartott, majd otthagyott gésa gondoskodott. Anélkül, hogy túldramatizálnánk az eseményeket, tárgyilagosan meg kell állapítani: a majdnem három és fél évtizede kormányzó LDP alatt megmozdult a talaj. Saját soraiban nagy nehezen talált csak olyan poli­tikust, akit semmilyen tekintetben nem lehet kikezdeni - legalábbis ezt hitték. Miután Takesitát elsöpörte a távközlési és ingatlanközvetítő Recruit konszern korrupciós botrá­nya, Unó Szószuké vette azt a bá­torságot, hogy elvállalja a pártelnöki és kormányfői tisztséget. Bár ne tet­te volna - utólag ő is alighanem így látja. Belebukott az egész vállalko­zásba, mégpedig egy gésa miatt, aki, úgymond, nem tudta tartani a száját. Nakanisi Micuke a tévé nyilvánossága előtt önként töredel­mesen bevallotta: négy éven át Unó három millió jennel honorálta sze­relmét. Érdekes kitérni arra, hogy a japán lapok csak ezután kezdtek bőveb­ben foglalkozni ezzel a szerelmi ro­mánccal, hogy a The Washington Post is terjedelmes írásokban ecse­telte az eset részleteit. Az amerikai lap ezt nagy előszeretettel tette, hi­szen Így akarta „viszonozni“ azt, hogy pár évvel ezelőtt épp a japán sajtó csámcsogott jóízűen az Iran- gate botrányról. Unó magatartásával lejáratta Japánt, vélte a lap. Érdekes módon nem is azt vetette a leleple­zett politikus szemére, hogy nős lé­tére szeretőt tartott, hanem azt kifo­gásolta: nem tudta jól megválasztani és ezért kivívta magának a „vaspil- langó" becenevet. Az energikus asszony határozott harcot hirdetett az LDP „szexre épülő“ politikája ellen, s agitációjának meg is lett az eredménye: soha annyi nő nem já­rult az urnákhoz, mint a júliusi parla­menti választásokon. Természete­sen, nem a házasságszédelgónek minősített Unóra, hanem Dói asz- szony pártjára szavaztak. A választási eredmény újabb va­lóságos politikai földcsuszamlást okozott, mivel az LDP a felsőházban elvesztette fölényét. A többség meg­őrzéséhez a 252-tagú felsőházban az újjáválasztott képviselői helyek feléből csak 54-et kellett volna meg­szereznie, azonban mindössze 34- et sikerült. így harmincnégy év után először 134 mandátummal az ellen­zék többségbe került. A nagy győz­tes tehát Dói Takako és Szocialista Pártja lett. A vereséget szenvedett LDP-vezér, Unó pedig mi mást tehe­tett volna, mint vette a kalapját. Dói Takako diadalmas menetelé­se pedig folytatódott. A kormány­pártnak miniszterelnököt és pártve­zért kellett választania. Ez nem volt könnyű feladat, mert alaposan meg in [ifin nein kedvesét, mert ha a hölgy megbíz­ható és titoktartó lett volna, akkor Unó talán ma is még kormányfő lehetne. Az újság le is vonta a velős következtetést: nem lehetnek jó ve­zetői képességei annak, aki rossz emberismeró és nem tudja megítél­ni, ki a szavatartó ember. Természetesen, a gésát nem le­het hibáztatni a Liberális Demokrata Pártot ért újabb botrányért. Minden­esetre az ügy a lehető legrosz- szabbkor jött, pár nappal a részle­ges felsőházi választások előtt. Ek­kor már egy másik hölgy is megje­lent a japán politikai színpadon: a leg­erősebb ellenzéki párt, a Szocialis­ta Párt elegáns vezére, Dói Takako. A hatvanegy éves hölgy tempera­mentumát és munkabírását máris Margaret Thatcheréhez hasonlítják, kellett gondolni, ki lesz az újabb utód, akiről már valóban semmi kel­lemetlent és meglepőt nem lehet kideríteni. A párt agg, 70 éven felüli politikusai - bármennyire is szeret­tek volna maguk közül látni valakit a kormányfői székben - jellemző módon senkit sem mertek jelölni, hiszen jól tudták egymásrój, hogy mindannyian fogadtak el kisebb-na- gyobb összegeket. Ezért esett a vá­lasztás egy náluk fiatalabbra, Kaifu Tosikira, aki még nincs 60 éves, és már két előző kormányban volt okta­tásügyi miniszter. Róla már beiktatá­sának napján megírták az'újságok, hogy neki sem „tiszta“ a lapja, de ennek ellenére még tartja magát. Hogy meddig, az nagyon kétsé­ges, hiszen sokat elárul „népszerű­ségéről“ az új kormányfő személyé­ről tartott parlamenti szavazás is. A szocialista többségű felsőházban elszenvedte első kudarcát, mivel a képviselők 125:127 arányban in­kább Dói asszonyt szerették volna miniszterelnöknek. Kaifunak az volt a szerencséje, hogy a kormányfő személyéről a végső szót az alsóház mondja ki, s itt a többség - az LDP fölényének köszönhetően - reá sza­vazott. A felsőházi voksolás kimenetele azonban mindenképpen jelzi, hogy Dói Takako politikai pályafutása fo­lyamatosan felfelé ível. Ennek ö is tudatában van, s már erőteljes kam­pányba kezdett az októberi alsóházi választások előtt. Nagyon határo­zottan kijelentette, az ellenzéki pár­tok összefogásával el kell érni, hogy az alsóházban véget vessenek az LDP fölényének. Ehhez negyven mandátumot kell elhódítania a kor­mánypárttól, s ha ez megtörténne, akkor a törvényhozás mindkét házá­ban a mostani ellenzék lenne fö­lényben. A Szocialista Párt vezére nagyon világos és máris népszerű progra­mot hirdetett meg. A jogi végzettsé­gű politikus kilátásba helyezte az árdrágító hatású, tavasszal beveze­tett 3 százalékos fogyasztói adó megszüntetését, az agrárpolitika fe­lülvizsgálását (mivel a Takesita-kor- mány szélesre tárta a szigetország kapuit az amerikai mezőgazdasági termékek előtt, s ezzel nagy konku­renciát teremtett a hazai termelők számára). Dói asszony a gyengébb nemre is gondol, s azt hirdeti, el kell érni, hogy a japán nők a jövőben ne legyenek kiszolgáltatottak és szol- galelkűek. Ellenzi a történelemhami­sítást is, nevezetesen azt, hogy az eddigi kormányok kétségbe vonták Japán agresszor szerepét a máso­dik világháborúban. J apánban mindenesetre véget ért egy korszak, amelyre az volt az érvényes, hogy a nők ne üssék az orrukat a politikába. Az eddig statisztaszerepre kárhoztatott ellenzék is felnőtt, s részt követel magának a hatalomból. Egyre erő­teljesebben sürgetik, hogy a jövő júliusban esedékes parlamenti vá­lasztásokat már ősszel tartsák meg. Kérdés, hogy Kaifu Tosiki kormánya és az LDP elég erős lesz-e ahhoz, hogy ellent tudjon állni ennek a kö­vetelésnek. Ha sarokba szorítják és igent mond az előrehozott választá­sokra, akkor ezzel saját maga alatt vágja a fát. Nem lenne meglepő, ha ősszel az esetleges választások után ismét más - ezúttal már nem LDP-politikus ülne Tokióban a mi­niszterelnöki bársonyszékben. P. VONYIK ERZSÉBET « or.zégos -ovié, ban, ebben a k°zep-azsiai koztars g vjdéken lakó népek petést szerezhetnek Az ósidók otezen ^ joggal szere. listájában a buharai (vagy P évi) népszámlálások pelhetnek. A korábbi jPéJf .u' ® nik a zsidókról, számuk is eredményei szerint emlite általában“ a zsidókat értik, szerepel - « •» - SSS5ÄÄ te.epül,.»1* j* beleértve azokat is, akik viszo V g buharai zsldókrol? Európából. Val°n1°9°:s-e ku anekdotán és képtelen SiÄttsteiliS Ä5S Ä3S. Történelmi. Régébe« és Népreizl «*■ zetének munkatársa. Közép-ázsiai zsidók A FELEDÉS HOMÁLYÁBAN Kiderült, hogy a közép-ázsiai zsidók történetét sűrű homály borítja, márpedig manapság több mint 100 ezer zsidó él ebben a térségben. A Szovjetunió határa­in kívül több tudományos központ foglal­kozik történelmük, néprajzuk és irodal­muk tanulmányozásával. Tádzsikisztán­ban és a vele szomszédos Üzbegisztán­ban pedig - azokon a vidékeken, ahol a buharai zsidók már több évszázad óta élnek - gyakorlatilag nem folynak ilyesfaj­ta kutatások. Bármennyire különös, de tény az, hogy Oleg Panfilov intézeti kollégájánál, Amnun Davidovna!, a történelemtudomá­nyok kandidátusánál talált válaszokat kér­déseire. Ez a tudós volt az egyik kezde­ményezője annak, hogy a köztársasági Kulturális Alap mellett a közép-ázsiai zsi­dókkal foglalkozó bizottságot alapítsanak. Davidov és Panfilov beszélgetésének szövegét közölte a Komszomolec Tadzsi- kisztana című köztársasági ifjúsági lap, amely orosz nyelven több mint 70 ezer példányban jelenik meg.- Ismeretes az az idő, amikor Közép- Ázsiában megjelentek a zsidók, akiket ma buharainak neveznek?- Ez még az ősidőkben történt. Az időszámításunk előtti 572-edik évben Na- bukodonozor babiloni király meghódította a zsidó államot, és népét erőszakkal saját birodalmának területére telepítette át. A zsidó nép történelmében ez az ese­mény ,.babiloni fogság" néven ismert, ez mintegy 50 évig tartott. A zsidók felszaba­dítója Kürosz perzsa király volt. De nem minden zsidó tért vissza szülőföldjére, egy részük az ókori Iránban telepedett le; amelyhez közép-ázsiai területek is tartoz­tak. Hiteles tény, hogy időszámításunk V. századából való az első irodalmi emlék, amely hagyományos zsidó írással, de perzsa nyelven készült. Mellesleg szólva, ugyanez az emlék egyúttal a perzsa nyelv közép-ázsiai elterjedésének legkorábbi bizonyítéka,- Vannak-e adatok arról, hogyan éltek akkor és később egymás mellett a zsidók és Közép-Ázsia öslakói?-Távoli őseink élete a soknyelvű Kö- zép-Ázsiában nem mindig volt idillikus. Kapcsolataik az irániakkal teljes mérték­ben kedvezően alakultak, felszabadítóju­kat, Kürosz királyt pedig a zsidók Messi­ásnak kiáltották ki. A X. századtól kezdve az iráni tadzsikokhoz fűződő kapcsolatok is ugyanilyenek voltak. A zsidók átvették a tadzsik nyelvet, a tadzsikok sok szoká­sát, hagyományát. A XIX. században - a XX. század elején azonban a zsidók helyzete a Buharai Emirátusban rendkívül nehéz volt: megfosztották őket attól a jog­tól, hogy földjük legyen, tehát a földműve­lés lehetőségétől is. A zsidók csupán kézművesek • és kereskedők lehettek, a városokban csak a számukra kijelölt negyedekben telepedhettek le, ruhájukon pedig ismertetöjelet kellett viselniük - rá­varrott rongydarabot vagy kötélből készült övét. A zsidókat arra kényszerítették, hogy felvegyék az iszlámot. A Közép-Ázsiában élő zsidók azután kaptak teljes szabadságot, hogy a huszas években itt is létrejött a szovjethatalom. Korlátlanul bejuthattak bármely taninté­zetbe, földet kaptak, s ezen zsidó szövet­kezeteket és kolhozokat kezdett alakítani. Ezek az egyesülések a negyvenes évek közepéiq léteztek, de azután feloszlatták őket...- Eléggé nehéz olyan közép-ázsiai zsidót találni, aki ismeri az ivrit nyelvet, a jiddis pedig egyáltalán nem terjedt el közöttük.- Már említettem, hogy a közép-ázsiai zsidók a tadzsik nyelvet vették át, amely körükben társalgási nyelvjárássá alakult át, Írásban pedig a zsidó ábécé jeleivel tolmácsolták. Mellesleg szóval, a közép­ázsiai zsidó iskolákban is ilyen módon folyt a tanítás. 1928-ban a latin alapján ábécét hoztak létre, valamivel később pedig az orosz iskolákban is tanultak. Az a körülmény, hogy a közép-ázsiai zsidók az irodalmi tadzsik nyelvhez fordultak, szerintem természetes, történelmileg in­dokolt volt: hiszen ősidő óta használatos volt körükben a perzsa nyelv, amely rend­kívül közel áll a tadzsikhoz.- Tudom, hogy századunk elején Wil- nóban (a mai Vilniuszban) tadzsik nyelvű újság jelent meg, de zsidó Írásjelek segít­ségével, ..- Hasonló folyóirat és újság jelent meg Szamarkandban. 1938-ban azonban megszüntették, ahogyan a zsidó színhá­zat, múzeumot is bezárták. A sztálini időben sok mindent tettek avégböl, hogy népünk elfelejtse etnikai gyökereit. Mind­ez természetesen a legnegatívabb hatás­sal volt a társadalmi világszemléletére. A zsidók egyre gyakrabban titkolták nem­zeti hovatartozásukat, a legutóbbi évtize­dekben pedig észrevehetővé vált, hogy elpártolnak a tadzsik nyelvtől és az orosz­ra térnek át.- A történelmi igazságosság helyreál­lításához nyilván segítséget nyújt majd a közép-ázsiai zsidókkal foglalkozó bi­zottság, amelynek létrehozását javasolják a köztársasági Kulturális Alap mellett. Elsősorban milyen feladatokat kell ennek megoldania?- Etnikai ökológiával kell foglalkoznia, ha szabad ezzel a kifejezéssel élni. Eh­hez pedig az szükséges, hogy ismerjük a Közép-Ázsia zsidó lakosságra, társa­dalmi helyzetére, valamint a tadzsik, az orosz és más nyelveknek e lakosság körében való elterjedtsége mértékére vo­natkozó tárgyilagos adatokat. Az a meg­állapítás, hogy a közép-ázsiai zsidók tel­jes értékű nép - nemcsak a kutatási céloknak fognak megfelelni, hanem e nép sok képviselője természetes kívánságá­val is összhangban lesz. Ennek történel­mi-kulturális szempontú igazolása is van. Arról van szó, hogy a különböző népek között éló zsidók bizonyos kulturális sajá­tosságra tesznek szert. Ezért a közép­ázsiai zsidók azzal is tisztában vannak, hogy ók különböznek az európai és más zsidóktól.- Tegyük fel, megtöri a jég. ön szerint milyen konkrét lépéseknek kell következ­niük?- Újra életre kell hívni a zsidó újságo­kat és folyóiratot, ki kell fejleszteni a kö­zép-ázsiai zsidók történelmének, népraj­zának, nyelvének, irodalmának, művé­szetének alapos tanulmányozását. Csu­pán a tárgyilagos tudományos ismeretek szorítják ki a mindenféle mendemondát és tévedést, amelyet a személyi kultusz és a pangás.ideje hozott létre. (TASZSZ)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom