Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-08 / 36. szám
Meg kell őrizni értékeinket!- mondják erre azok, akik a kidobott rozsdás patkót is felveszik. Nem mintha pénzben kifejezhető értékeket gyüjtenének - szerencsére elmúlt az az idő,* amikor ügyeskedők rokkákkal és köcsögökkel kereskedtek hanem mert az ő számukra igenis kedves, s talán emlékeztetnek valamire, valakire. A héhó meg a rokka örzse nénit juttatja eszébe. Lám, mindkét tárgy túlélte tulajdonosát. És nincs már Gizi néni sem, de piros szőttes törülközője térítővé „lépett elő“. A gyerekfogó kendőt pedig - több mint száz éve szőtték -, a dohányzóasztalkán húsz éve megcsodálja mindenki. A kükorsó padlóváza - a szakajtó meg cserepes virágot őriz. Múzeumot csinálni a lakásból? Még csak az kellene! - replikáznak a racionálisan gondolkodók. Ha nem is múzeumot, legalább tájházat minden faluban! - lelkesednek a néprajzosok. Ha jól meggondoljuk, nem is rossz ötlet. Hiszen minden faluban akad elhagyott régi ház, sok helyütt vannak amatőr néprajzosok is, akik az öregek segítségével berendeznék a tájházat. Hogy álmodozó volnék magam i^? Lehet, de olyan szép ez az álom... Összegyűjteni „értéktelen“ értékeinket nemcsak a szakemberek dolga. Mindannyiunk érdeke, hogy unokáink is megismerkedjenek szülőföldjük, szülőfalujuk, vagy szüleik szülőfalujának múltjával, a hajdan volt munka- és háztartási eszközökkel, s hogy becsben tartsák a régmúlt hányatott tárgyait, őrizzék meg- a gyerekeinknek. Mert félő: csak fényképen marad meg örökül a múlt. KOPASZ CSILLA M egkérdeztem egy friss diplomás fiatalembert, tudja-e, mi a héhő. Nemcsak azért nem tudta, mert vidékenként más a neve - hívják gerebennek és héhelnek... Amikor megmutattam neki a kender, a len fésülésére szolgáló eszközt, a hosszú szögekkel kör alakban kivert deszkát, elcsodálkozott, pedig nagyapja-nagyanyja még használta is a héhöt. Sőt, az öregek csak nemrégiben adtak túl a szövőgépen - mert csak galibáz, mondták - s a helyébe modern szekrénysort vettek. A kürtő, a hambit, a tiló, a kas, a hajlok,' a sajtár, a köpülő, a csecseskorsó lassan ismeretlen szavak lesznek, s a szavakkal, együtt eltűnnek régi tárgyaink is. A roskadozó vizes falú vályogházakat nem lehet - nem is érdemes menteni, de százszor is érdemes a régi köcsögöket - ha csorbák is -, hajdan puha kenyeret ringató szakajtót, s érdemes szép faragású sótartót, tékát, ma tyúkólnak használt tulipános ládát, otthon szövött vásznat, fakó hímzést. Minek kacatokat őrizgetni? - kérdezhetik sokan. mmm EBTBUMM!
