Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 35. szám
1989 nyarának legnagyobb kulturális szenzációja egy sír feltárása volt a szibériai Barguzinban. A magyar-szovjet-amerikai közös vállalkozás résztvevői szerint a sír Petőfi Sándor, 1849-ben eltűnt magyar költő csontjait rejtette magában. A feltevés igazolásában a feltárt csontok tudományos, antropológiai vizsgálata játssza majd a főszerepet. De vajon miről tudnak „beszélni“ a csontok? Mit tud ma a tudomány megállapítani egy évtizedek, századok múltán napvilágra került csontvázból? Hogyan lehet arcot varázsolni a föld alól kiemelt koponyára? A vallatás A csontleletek orvosszakértöi vizsgálatával a törvényszéki orvostan egyik ágazata, az antropológia foglalkozik. A laikus számára az ásó, vagy munkagép által kifordított csont nem sok információt tartalmaz. Ám az antropológus tudománya segítségével módszeresen vallatóra fogja az élettelen leletet s a csontok vallani kezdenek. Ismeretlen csontlelet felbukkanásakor gyakran az az első megválaszolandó kérdés: emberi vagy állati csontokat rejtett-e mélyében a föld éveken át. A tapasztalt antropológus már a feltárt csontok külső, alaktani jelei alapján el tudja dönteni a kérdést. Csonttöredék esetében a mikroszkópot hívja segítségül. Ha a szövettani kép az emberi csontra jellemző, az antropológus tovább léphet s arra keresi a választ, hány évet tölthettek a leletek a földben. Azaz: mikor kerülhettek a csontok a földbe. E kérdés pontos megválaszolásának rendkívül nagy jelentősége van a bűnüldözés szempontjából. Sok esetben éppen a csontok föld alatt eltöltött időtartamának, s ennek alapján a halál évének megállapítása az egyetlen használható adat egy-egy rég elfelejtett bűnügy felgöngyölítésében. A helyes válasz megtalálásához az orvosszakértö alaposan átvizsgálja a csontokon maradt lágy részeket (izmokat, inakat, porcokat). Ezek állapota, épsége összevetve a csontok lelőhelyének talajviszonyaival s egyéb körülményekkel - mélyen eltemetett, vagy csak a föld felszínén hagyott hullából származnak-e a csontok - hozzávetőlegesen informálják az antropológust a csontok halál utáni koráról. Fontos támpontot ad a koponyaüregbe zárt agyszövet állaga, mely a legtovább áll ellen a csapadék, talajvíz bomlasztó hatásának. Segít a kor meghatározásában a hulla közelében talált ruhafoszlányok, gombok, zsebben hordott tárgyak állapota is. Magában a csontokban is fontos változások történnek az évek során. Megváltozik a csontok ásványianyag-tartalma: az ötven évnél hosszabb ideje föld alatt lévő csontok törékenyek, kis erőhatásra is porrá hullhatnak szét. Természetesen e fontos kérdés megválaszolásában is döntő szerepet játszanak a speciális laboratóriumi módszerek. Fiú vagy lány? A fenti kérdést általában a gyermekáldás elébe néző szülök teszik fel, sokszor csak költői kérdésként, választ nem várva. Az antropológus is gyakran kapja ezt a kérdést a nyomozó szervektől s ő az esetek többségében kielégítő választ is tud adni. Az a laikus számára is világos, hogy a két nem különbözősége a testalkatban is megnyilvánul. E testalkati különbség alapja pedig a női ill. férfi csontváznak, az azt alkotó csontok többségének a nemre jellemző sajátossága. így például a férfi csöves csontjai erős, robusztus felépítésűek, a nők csontja finomabb, karcsúbb. A 16 cm-nél hosszabb szegycsont minden valószínűség szerint férfi holttestéből származik. A legtöbb, s legmegbízhatóbb eltérés a medencecsontokon fedezhető fel, ami a két nemnek a fajfenntartásban betöltött funkciójából következik. Több ezer csontváz adatainak feldolgozásán alapuló tapasztalatok szerint, ha az egész csontváz megvizsgálható, az elhunyt neme szinte 100 százalékos pontossággal meghatározható. Ha csak a koponya áll az antropológus rendelkezésére, ez az arány 90 százalékra csökken; a medence magában 95 százalékos biztonságot ad. A koponya és a medence együttes vizsgálata viszont már 98 százalékra javítja a nem felismerésének esélyét. A halott kora Rendkívül fontos kérdés - az állítólagos Petőfi-lelet esetében is perdöntő lehet- annak eldöntése, hány éves illető csontjait tartja kezében a kutató. A nemhez hasonlóan, az esetben is érvényes: minél több csontot, optimális esetben az egész csontvázat, vizsgálhat meg az antropológus, annál pontosabb a válasza. A kormegállapítás legfontosabb támpontja az ún. csontosodási pontok, a csontösszekö- tési helyek állapota, továbbá a csontok egymással bezárt szögének és a csontvelóüreg szélességének módosulása az életévek függvényében. Aki tartott csecsemőt kezében, a fejét megsimogatta, észlelhette, hogy az egyes koponyacsontok közt hirtelen eltűnik a csont keménysége. „Nem nőtt még be a feje lágya“, azaz a kis és nagy kutacs még nem csontosodott. A „fejbenövés“ azonban csak a leglátványosabb, a laikus számára is érzékelhető változás a gyermeki csontváz fejlődése során. Az orvos- szakértő sokkal több helyet talál, melynek már csontos volta aránylag pontos kormeghatározást tesz lehetővé. Több ezer boncolási lelet eredményeképpen olyan táblázatot állítottak össze, amely a gyermek korát, csontosodási pontjainak állapota szerint, hónapnyi pontossággal adja meg. Felnőttek esetében, lévén a csontozat fejlődése befejezett, a kormegállapítás már nehezebb. Az azonban egyértelműen eldönthető, ha a szakértő az egész csontvázat vizsgálhatja, hogy 25-30 év alatti, ill. ettől korosabb személy földi maradványairól van-e szó. Egy csont és más semmi Szinte hihetetlen, de olykor egy felkarvagy combcsont elég annak megállapítására, milyen testalkatú volt a csont „tulajdonosa“. Ismét ezer s ezer vizsgálat eredményét összevetve állt össze az a hasznos képlet-gyűjtemény, melynek segítségével a talált csontból a testmagasság centiméternyi pontossággal meghatározható. így például a combcsont hossza cm-ben megszorozva 3,66-tal, férfi esetében, megadja az elhunyt test- magasságát. Természetesen más csöves csont esetében a képlet is módosul, azzal a megszorítással, hogy az alsó végtag csontjainak méreteiből kiindulva hitelesebb értékekhez jutunk. A csont nyelvén értő szakembernek egy „magányos“ csontlelet természetesen nemcsak az elhunyt alkatáról adhat információt. Sokszor ez az egyetlen csont elegendő a halál okának felderítésére. A vízben talált holttest esetében perdöntő annak megállapítása, vízbe fulladt-e a szerencsétlenül járt, avagy utólag, már holtan dobták-e be testét, hogy vízbe fulladás látszatát keltve tereljék a nyomozást vakvágányra. Ha az illető vízbe fulladt, a fuldokláskor benyelt vízzel a tüdejébe kerülnek azok a parányi kovamoszatok, melyek a tüdőerek véráramával eljutnak a test többi részébe, így a csöves csontok csontvelőjébe is. A csont szövettani metszetében a kovamoszatok mikroszkóppal, még évek múltán is kimutathatók. Jelenlétük nemcsak a fuldoklást, tehát az élve vízbe kerülést bizonyítja, hanem támpontot adhat arra is, hol történt a baleset. A kovamoszatok ugyanis rendkívül változatos formájúak: más-más fajták élnek az állóvizekben, a Dunában vagy a belé ömlő kis patakban. A mikroszkóp alatt látott minta tehát eldöntheti, hogy a Dunában talált holttest csak a víz sodrával került megtalálási helyére s vízbe fulladásának helye másutt keresendő. Személyazonosítás koponyacsontok alapján Az eddig felsorolt s a csontok vallatásából szerzett adatok végeredményben egy célt szolgálnak: segítenek felfedni a halott kilétét. Ehhez azonban gyakran az is szükséges, hogy legalább megközelítőleg rekonstruálhassuk a halott arcvonásait. Aki már járt a brnói „zsugorított barátok“ kriptájában, bizonyára arra a laikus következtetésre jut, hogy egyik koponya olyan, mint a másik. Az orvosszakértö azonban másként vélekedne: gyakorlott szeme nemcsak csontokat, de határozott arcvonásokat is lát a koponyán. A koponya alapján történő személyazonosítás több mint száz éves múltra tekint vissza. Először a német antropológusok fejlesztették ki módszerét, melynek alapja az a bonctani felismerés, hogy az arc lágy részei (az izmok, népiesen „a hús“) a koponyacsontok különböző részeire eltérő vastagságú rétegben rakódnak fel. Ezt a módszert fejlesztette tovább M. M. Ge- raszimov szovjet antropológus. Ó már a modern technika vívmányait is felhasználta a módszer tökéletesítéséhez: Élő személyekről készített röntgenfelvételek segítségével pontosította az arc lágy s kemény (csontos) részeinek arányait. Az így kiszámított anatómiai törvényszerűségek alapján szobrászati módszerrel a koponya gipszöntvényére könnyen formálható gyurmaszerű anyagot visznek fel. A nem kis művészi érzéket megkövetelő arcrekonstrukció legnehezebb része a csontos alappal nem rendelkező részek (orr, ajak, fülcimpák) kialakítása. Ezzel a módszerrel rekonstruálható, ha előkerül koponyájuk, a történelmi személyiségek arca is. Az így rekonstruált arc nagy segítséget nyújt a bűnüldözésnek a személyazonosításban. Ha ugyanis egy koponya alapján készült „szobor“ arcvonásaiban a hozzátartozók felismerik az eltűntet, az perdöntő bizonyíték lehet. A koponyacsontok megléte egy más személyazonosítási módot is lehetővé tesz, kevésbé munkaigényes. Ez az ún. szuperprojekció, minek igénybe vétele csak akkor lehetséges, ha rendelkezésre áll az eltűnt személy fényképe. A talált koponyát ugyanolyan szögből, ugyanabban a beállításban fényképezik le, mint amilyen körülmények közt az eredeti fénykép készülhetett. Az így kapott felvételt összevetítik az élő személyről készült fényképpel. Ha a két felvételen a csontos részek fedik egymást, a lágy részek mindkét csontos alaphoz egyformán viszonyulnak, a két különböző felvétel ugyanarról a személyről készült. Gyilkosság felderítése - hat évvel a tett után Befejezésül egy példa a csontok vallatásának gyakorlati hasznáról. A hatvanas években a nyugatnémet-csehszlovák határ közelében emberi csontváz került elő egy erdei csapás tisztításakor. Az antropológiai vizsgálat szerint a csontváz körülbelül hat éve volt a földben. A kérdéses évben hat embert nyilvánítottak eltűntnek. Sikerült mind a hatnak a fényképét megszerezni. A szuperprojekció során a koponya körvonalai nem „illettek“ egyetlen fényképhez sem, azaz további eltűnt után kellett nézni. A csontváz újabb átvizsgálásakor olyan csonteltérést fedeztek fel, mely valószínűsítette, hogy viselője élete során ortopéd szakorvosi gondozásban részesült. S valóban, az egyik klinika nyilvántartójában találtak két olyan beteget, aki már évek óta nem jelent meg kontroli-vizsgálaton. Ismét a fényképészeké lett a terep, s az újabb szuperprojekció sikerrel járt: az egyik betegről készült fénykép s a talált koponya körvonalai egybeestek. Kiderült, hogy a fénykép egy bizonyos R. úrról készült, aki állítólag évekkel ezelőtt Nyugatra szökött. Az „állítólag“ olyan szó, mely nem hagyta nyugodni a vérbeli nyomozót. Sikerült kinyomozni, hogy R. közvetlenül „lelépése“ előtt eladta hétvégi házát barátjának, K.-nak. Ez az információ terelte helyes irányba a nyomozást: K. úr nemcsak a hétvégi házat akarta megtartani, hanem visszaszerezni az érte kifizetett nem kis összeget is. A határ közelében fekvő erdőben megölte R. urat, visszavette a házért kifizetett pénzt s rövidesen hí- resztelni kezdte, hogy barátja, sajnos, külföldre szökött.. Nem sejtette, hogy bűntettét majd barátja hat évig földben porladó csontjai fogják „elbeszélni“. Valóban Petőfi csontjai? Mint az az elmondottakból kitűnik, egy- egy csontváz azonosítása gondos, aprólékos munkát igényel, ami néha hetekig, hónapokig is eltarthat. Ezért is fogadta kétkedéssel a magyar tudományos világ a Morvai-féle expedíció jelentését. A jelentés szerint ugyanis a barguzini sír feltárásánál jelenlévő antropológusok már a helyszínen egyértelműen megállapították, hogy Petőfi földi maradványairól van szó. Ismerve az antropológiai személy- azonosítás buktatóit, e „megállapítást" csupán feltételezésnek tekinthetjük. Csak a talált csontok sokoldalú, tudományos alaposságú vizsgálata s eredményének összevetése a költő Barguzinig vezető útjának még feltárandó (!) dokumentumaival, adhat majd igazán meggyőző, hiteles választ kérdésünkre. Dr. KISS LÁSZLÓ S okan életükben legalább egyszer látni, érezni, élvezni kívánják azt, ami Sztranyák Szilviának, a Farnadi (Farná) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola idén végzett tanulójának már megadatott: Párizst.- Szilvia, áruld el, hogyan juthat el egy alig tizenöt éves fiatal Franciaországba?-A legutóbbi iskolaév nagyon sikeres volt iskolám pionircsapata számára, melynek csapattanács-elnöke vagyok. Vagyis voltam, mivel szeptembertől már a Zselizi (Zeliezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákja leszek. Tehát jó év volt, többször is megdicsértek szorgalmunkért, a hulladékgyűjtésben kifejtett buzgalmunkért, eredményeinkért. Végül elnyertük a járás vándorzászlaját, s talán mindezért együttvéve kaptuk a lehetőséget: egyikünk háromhetes franciaországi jutalomúton vehet részt. A szerencsés kiválasztott én lettem.- A szüleid nem aggódtak, nem próbáltak lebeszélni az útról?-Anyu nagyon féltett, először nem is akart elengedni. De aztán apu mellém állt és közösen meggyőztük anyut, hogy nem kell aggódnia, s hogy még egy ilyen lehetőségem aligha lesz majd az életben, így ki Ő már látta kell használnom ezt, ha valaha is látni akarom Párizst.- Rajtad kívül hányán és kik vettek részt- az úton?- Ezt eleinte én sem tudtam, de még az utazás előtt három napot a Prága melletti Seőben töltöttünk, ahol összeismerkedtünk a többiekkel és betanultunk egy rövid műsort - néhány népdalt, egy népi táncot és egy társastáncot -, amit a sidialles-i nemzetközi úttörőtáborban adtunk elő. Seőben derült ki az is, hogy két tizenkét fős csoport megy Franciaországba, a csoportokat az ország minden tájáról összehívott pionírok alkották. Az egyik csoport - ebbe tartoztam én is - a Párizs melletti Bourgasban lakott magánházaknál, a másik a már említett nemzetközi táborban.- Három hétig éltél egy fedél alatt egy francia családdal, így alkalmad nyílt bepillantani az életükbe. Nagyon különböznek egy francia és egy itteni család mindennapjai?- Szinte semmiben. A franciák ugyanúgy dolgoznak, ugyanúgy sietnek mint mi, a gyereknevelés ugyanolyan szigorú, mint nálunk. A családban, melynél laktam, négy gyermek volt, s este kilencre még a legidősebbnek is, aki pedig már 19 éves volt, otthon kell lennie. Ami viszont nagyon különbözik, az az étkezések módja és időtartama. Míg nálunk maximum 3-4 fogás kerül az asztalra, s azt is igyekszik mindenki gyorsan belapátolni, addig ők fogások hosszú sorát eszik végig, lassan, szinte szertartásosan.- Mi volt a legkellemetlenebb élményed az út során?- Hát az éppen az étkezéshez kötődik: otthon megszoktam az egy vagy kétfogásos vacsorákat, így az első ottani vacsorámon már az első két fogásból jóllaktam. Aztán csak néztem a következőket, s zavartan utasítgattam vissza újra és újra a házigazdák kínálását. És persze a nyelv: nem tudok franciául, így szótárral voltam kénytelen társalogni velük, s ez néha nagyon kellemetlen volt.- És mi volt a legkellemesebb, a legszebb élményed?- Párizs. Az Eiffel-torony, a sétahajózás a Szajnán és Versailles. És az, hogy életemben először álltam szörfön. Igaz, nem sokáig, mivel szinte azonnal a vízbe poty- tyantam, de így is feledhetetlen élmény volt.- Mennyi pénzzel vágtál neki Franciaországnak?- Százötven frankot kaptunk fejenként még itthon, aztán kétszázötvenet Bourgasban. Ez elsó hallásra kevésnek tűnik, de nekünk elég volt, mivel a közlekedést, a különböző rendezvényekre való belépőt nem mi, hanem a rendezők fizették. Vettem magamnak egy sétálómagnót és néhány ruhadarabot. Telt belőle ajándékra is a szüleimnek: nekik egy parfümöt, egy porcelán ékszertartót és egy miniatűr Eiffél-tornyot hoztam.- Azt tartják, hogy Párizs nemcsak Franciaország, hanem a divat fővárosa is. Igaz ez?- Hát az utca divatjára értve, semmiképpen. Elég sokat sétáltunk Párizs utcáin, s merem állítani, hogy nem rítunk ki az általános képből, voltunk olyan divatosak, mint a párizsiak. Persze hogy a divatszalonokban mi van, az már más kérdés.- Gondolod, hogy eljutsz még valaha Párizsba?- Nem hiszem, de nagyon szeretnék. Vendéglátóimmal megegyeztünk, hogy levelezni fogunk, s lehet, hogy az ő segítségükkel majd valamikor ismét sikerül kijutnom. KLUKAJÓZSEF ÚJ S3 8 1989.1)
