Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 35. szám
I szú 3 19. IX. 1. Illllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllillllllllllllll!lllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll ember problémái, a világról alkotott nézeteinek-formálódása korunkban jelentős helyet foglalnak el a társadalomtudományok kutatási területei között. A szocialista társadalom eddig soha nem tapasztalt mértékben érzékeli az objektív önvizsgálat igényét, és tudományos magyarázatot keres a problematikus jelenségekre, amelyek nem illeszkednek be szervesen a róla megalkotott összképbe. Az ilyen területek egyike a szocializmus körülményei között is létező vallás, az emberek tudatára gyakorolt hatása a szocialista társadalomban, valamint a fiatalok egy részének az utóbbi időben megfigyelhető növekvő érdeklődése a vallás iránt. Erre a problémakomplexusra napjainkban sokan keresik a választ a szocialista országokban, különböző megközelítésből kutatva a megoldáshoz vezető utat. (Ilyenek például V. Garadzsa, szovjet szerző legutóbbi munkái is.) Cikkünk nem tűzheti ki céljául a kielégítő válaszadást, viszont az adott kérdéskörbe egy újabb nézőpontból igyekszik betekintést nyerni. Újabb megközelítések a valláskutatásban A marxizmus fejlődése során megfogalmazta a választ a vallással, mint a társadalmi tudat egyik formájával kapcsolatos kérdések sokaságára. A vallást leggyakrabban szociális-politikai jelenségként vizsgálták, mint a marxizmussal lényegében egyetlen ellentétes ideológiát a szocialista államokban. Olyan munkák, amelyek a vallás lélektanával és lélektani gyökereivel foglalkoztak volna, már lényegesen ritkábban születtek. írásunk éppen e témakörben szeretne újat nyújtani. Egészen napjainkig elsődlegesnek számít a társadalmi tudaton belül a szociálpszichológia, de mindenekelőtt a gyakorlati tudat, az emberek világnézete és magatartása; elfogadott nézet, hogy mindezek spontán módon formálódnak, melyeket az egyént ért konkrét környezeti hatások és az életkörülmények határoznak meg. De, amint arra az alábbiakban rámutatunk, a tudomány még csak ma keresi a magyarázatot árra a kérdésre, honnan az a hatás, melyet az emberiség történelme folyamán évszázadokon keresztül intuitív módon kihasználtak a jelentős ideológiák képviselői, s olykor vissza is éltek vele. A társadalmi lét elsődlegességét valló, teljes mértékben marxista pozíciókból kiindulva, el kell ismernünk azt is, hogy az egyén tudatának formálására hatással van az ember biológiai lényege is (ez esetben konkrétan az emberi agyról van szó). Ezért szükségesnek tartjuk, hogy foglalkozzunk az ember neuro- és pszichofiziológiájáról szóló tudományos ismeretek jelenlegi állásával is. Az agyi folyamatok működéséről szóló pavlovi reflexelmélet máig elfogadott, mindamellett azonban - az egyre precízebb ideg- sebészeti módszerek fejlődésének köszönhetően - a kutatók nagyobb részletességgel is megfigyelhették az egyes jelenségeket, amelyek az emberi agyban lejátszódnak. Ma az agyat amolyan- önszervező rendszerként fogják fel, tehát olyan rendszerként, amely egy bizonyos időszakaszban (az emberi élet) képes megőrizni kvalitatív lényegét; és - ami a számunkra fontos - megállapították, hogy a külső információk behatolása az -agyba bizonyos kódrendszer segítségével történik. (Amint azt maguk a kutatók kifejtették, a jelrendszer problematikáján belül a legnehezebb magának a kódnak a létezését volt megfejteni.) Másszóval, a fejlődő agy, mintha magába szívná a külső információs közeget, s a különböző ingereket egy nyelvezetté, saját kódjaivá alakítaná át. Miben különbözik tehát a fejlett agy a fejletlentől, például a felnőtt agya a gyermekétől? A paleolit óta már nem a nagyobb térfogatban, vagy a neuronok (agysejtek) nagyobb számában. Lényegtelen különbségektől eltekintve, minden embernek egyforma agya van. De amint azt egy spanyol neurofiziológus, Cajal megírta: ,,Á filogenetikai táblán, a gerincesek sorában arra a következtetésre jutottunk, hogy a gondolkodás képessége és legnemesebb formái (a tehetség és a zsenialitás) nem az agy méreteitől függnek, sem pedig a benne lévő agysejtek számától, hanem csakis a kinövések gazdagságától, amelyek az egyes agysejteket és agysejtcso- portokat egymással összekötik, vagyis az aszociációs (az egyes agyféltekéken belüli) és komisszurális (a féltekéket összekötő) pályák bonyolultságától.“ Nemcsak a gyermekkor meghatározó A köztudatba már belevésödött az a felfogás, hogy aki életének első éveiben ingerszegény környezetben nevelkedik, szellemi képességeit később nem tudja teljes értékűen továbbfejleszteni. Pedig ennél fontosabb és gyakorlatilag nem ismeretlen az a tény, hogy az asszociációs és komisszurális pályák nemcsak a gyermekkorban fejlődnek, hanem - a komisszurális pályák fejlődésének határa a 18. életév, az asszociációs pályáké pedig korhatárhoz nem kötött. Ha mérlegeljük, hogy ezeknek a pályáknak az összehangolt munkája nélkül nem működőképes a második jelrendszer - az ember tipikusan közösségi jellegű magatartásformái -, világossá válik, mekkora ennek a felfedezésnek a jelentősége. Hogy pontosít- sunk - a második szignalizációs rendszer ma nemcsak az emberi beszéd által behatárolt: ide soroljuk a jeladást, az írott szöveget, a számolást, a művészeteket, a zenét. Az ember pszichikai tevékenységének tökéletesítéséhez vezető út tehát az agykéreg szerkezetközi pályákkal való, egész életen át tartó gazdagítása. De amint kiderült, a már meglévő gazdag összekötő pályák - az asszociációs és komisszurális pályák egyaránt - a teljesen egészséges emberi agyban sem kell, hogy mindig teljes értékűen működjenek. Leningrá- di kutatók, N. Behtyereva vezetésével kimutatták az egészséges agy működésének két különböző állapotát, amelyeket - a szerzőktől függően - állandó és mozgásban lévő (Behtyereva), vagy aktivált és inaktivált állapotnak (Szmirnov és Borodkin) nevezték el. Az egészséges emberi agy ebben a két állapotban működik (a következőkben Szmirnov megnevezését fogjuk használni), mely állapotok határozottan megnyilvánulnak az ember magatartásában. Aktivált állapotában az agy munkája kiegyensúlyozott, javul a rövid és hosszú távú emlékezet, megnövekszik a beszédre való motiváció, javul az elvont és alkotó gondolkodás képessége, gazdagodnak a kifejezőeszközök, pozitív érzelmi állapot jön létre A másik, inaktivált állapot az emocionalitás csökkenése, a kifejezőeszközök és a beszéd- készség elszegényedése és gyengülése, a rövid és hosszú távú emlékezet romlása- jellemző. A kutatások során megállapították, hogy az effajta állapotok gyógyszerekkel történő kiváltásán kívül ugyanezek a hatások elérhetők külső információs szignálok útján is. Ami talán a leglényegesebb felfedezés, hogy az agy működése szempontjából nem a szignálforrás minősége (hang- vagy fényhatás), hanem a hatások időbeli és energetikai jellemzői, tehát a változatosság és az időbeli kibontakozás volt. A szignál sztereotip jellegének mértéke és ezzel szemben a változatosság, az újdonság azt vonta maga után, hogy az agy alkalmazkodott: aktivált vagy inaktivált állapotba került. Ezek a tények igazolják az agynak a természetes információs környezetben történő evolúciójáról szóló általános fiziológiai elméleteket. Ami alkotóképességünket meghatározza Más kutatók továbbvitték Behtyereva és munkaközösségének eredményeit. Feltételezték, hogy a belépő szignál változásainak bizonyos határértékeken belül kell lezajlania, amelyek az emberi agyműködés szempontjából optimálisak. Ki is derült, hogy az agy a tizedmásodpercnyi időközönként változó külső információt tudja a legkönnyebben befogadni. (Ezeket az értékeket az evolúció szabja meg, ezeken belül él az agy, mint rendszer - vércsere, oxigéncsere és az idegpályák aktivizálódása útján.) A legjelentősebb eredményeket a zenei kísérletek során sikerült elérni, amikor tehát külső információs szignálként a zenét alkalmazzák (Novickaja, Dubovik). A melodikus, változatos zene elősegítette az aktivált állapot kialakulását. A zenehallgatás eközben nem gátolta bonyolult látásszignálok egyidejű befogadását, mi több, megkönnyítette a szín- árnyalatok megkülönböztetését. Ami társadalmi szempontból lényeges: hosszan tartó ráhatás után bonyolult érzelmi állapot állt be, amely az ógörög katarzisra (megtisztulásra) emlékeztetett - a pozitív érzelmek és enyhe bánat keveréke kezdett felülkerekedni (A katarzis a műalkotásnak, főleg irodalmidrámai műnek az a hatásmódja, amellyel az embert a köznapok világából kiemeli és magasabb, megtisztult erkölcsi-lelki világba emeli - a szerk. megj.) Megjelent az érdekes, alkotó tevékenység iránti vágy is. A rövid és hosszú távú emlékezet jelentősen javult, csakúgy, mint a beszédkészség. Az orosz szavak frekvenciós szótára alapján a 389-2187 közötti értékű szavak voltak használatosak, amelyek általában a filozófiai fogalmak határán mozognak, például: öröm, jóság, rossz, élet, szeretet, boldogság. Az egyhangú, sztereotip zene az agyműködés inaktiválódásához vezetett. Feszültségek keletkeztek a hallás- és látásingerek befogadása között. Csökkent az összpontosítóképesség és romlott az emlékezőtehetség. Hosszan tartó ráhatás után egyes személyeknél mindez közönybe, ingerültségbe, haragba csapott át. Pozitív érzelmeket nem váltott ki az ilyen zene, s a szavak gyakoriságának értéke is csak a 144-388 között mozgott, ami a gyakorlati élettel összefüggő kifejezéseknek felel meg, mint például: ház, üzlet, tárgy, vendéglő, ablak, pénz. A hasonló célt szolgáló gyermekekkel végzett kísérleteknél kiderült: a gyermekek aktivált állapotukban erős rajzolás utáni vágyat éreztek. A zenén kívül (és itt az időbeli sztereotípia mértékében jelentősen különböző, ún. klasz- szikus és modern zene problematikájához jutunk el), további kísérletekben az emberi beszéd, az élőszó és változatainak pótolhatatlan szerepe is megmutatkozott mindkét állapot kialakulásánál. A kutatók feltételezése szerint más érzékszervi csatornákon keresztül is (mind ez idáig a hallás a legkidolgozottabb) általában egyforma a reakció, s ez a feltételezés már az objektív kísérletek megvalósításának kérdését is magával hozza. Mindenesetre, ilyen összefüggésekben is, határozottan előtérbe kerül a művészeteknek és az élőszónak az egyén nézetei kialakulásában játszott, a tudományos kutatások által is alátámasztott pótolhatatlan szerepe. Agyműködésünk is az érzelmi- -értelmi gazdagodásra épit Gazdag tényanyaggal járult hozzá az adott témakörhöz a pszichofiziológiának az agyféltekék funkcionális specializációját kutató ága. Az emberi agy két féltekére való felosztása anatómiai szempontból is indokolt. A köztük lévő kapcsolatot az ún. corpus callosum biztosítja. Ennek a megszakítására történő (amerikai) kísérletek, amelyeket először a magasabb rendű gerinceseken, később az emberen is végeztek, szenzációs felfedezéshez vezettek, miszerint két tudat, két ember lakozik mindannyiunkban: a néma, de kommunikációra képes jobb félteke, és a logikai beállítottságú bal, amely a beszédre is képes. De ahogy az a legtöbb szenzációs embertani kísérlettel lenni szokott, a nem megszakított féltekékkel már csak a feltételezések egy részét sikerült bizonyítani. A féltekék funkcionális specializálódásának ténye, mint tipikusan emberi jelenségé, azonban eléggé ismert, megváltozott viszont a féltekéknek a kiegyensúlyozott agyműködéshez való hozzájárulásának értékelése. A bal félteke - amelynek eddig domináns szerepet tulajdonítottak, merthogy fontos szerepet játszik az ember beszédbeli megnyilvánulásaiban, az elvont gondolkodásban, és sérülése ezen képességek elvesztéséhez vezet -, prioritása is megszűnt. Tisztázódott a „kevésbé fontosnak, szubdominánsnak“ tudott jobb félteke szerepe is. Ez döntő szerepet játszik a zene, a színek, a térbeli viszonyok, az arcok és dallamok felismerésében, befogadásában, szabályozza a fantáziamü- ködést, irányítja a képzeletét és az álmokat. A beszéd viszont már mindkét félteke együttes munkájának eredménye - a jobb az intonációért felelős, a bal az artikulációt teszi lehetővé. A jobb félteke hozzájárulása az agyműködés kiegyensúlyozott munkájához összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a bal féltekéé. A külső információ hatására történő aktiválódása maga után vonja a bal félteke aktiválódásának maximumát, s ez által serkenti gyakorlatilag az egész agyműködést. Másrészt, a bal félteke külső, specifikus információs szignálokra történő aktiválódása a jobb féltekében lokális idegkötegek aktiválódását idézi elő. (A kutatók feltételezik, hogy ez a jobb félteke fejlődéstanilag idősebb mivoltának és az életfenntartás szempontjából fontosabb funkcióinak az eredménye, szemben a bal féltekével, amelynek funkciói a társadalom kialakulásával fejlődtek ki.) Ma tehát ismeretes, hogy az agyműködés munkabírásának javításához vezető út mindkét félteke együttes hozzájárulásától függ, valamint a belépő információs jelzés variabilitásától, amely elsősorban a jobb félteke számára fontos. Egész lényünkkel nemesebbé igyekszünk válni Nézzünk egy kicsit körül a valóságban. Az ember nem születik egy adott világnézetre, nincsenek genetikai, sem funkcionális feltételei annak, hogy ateistává lesz vagy vallásos érzelmű emberré válik-e, de ugyanúgy, reakciós ideológiák sem lakoznak az emberi agyban. Mégis, ezek tucatjai nem szűnnek meg létezni a civilizált világban sem. Mi lehet ennek az öka? Miért van az, hogy a társadalomban, ahol nem kellene, hogy meglegyenek a vallás létezésének okai, mégis, a vallásos hit valós jelenség a szocialista társadalomban is? A vallás szociális gyökerei mellett (a gno- zeológiai gyökerekre most nem térünk ki), léteznek lélektani okok is. A kíváncsiság - már gyermekkorban kialakul, és egészen a felnőttkorig vékony szálként húzódik az ember kezdeményező-alkotó lényege mentén, a tudás utáni vággyal, a gondolkodás kreativitásával együtt. Bizonyos korhatárig minden gyermek kíváncsi, azután a személyiség kreativitása általában hirtelen lecsökken és csak egyes embereknél marad meg ez a képesség. Mi is formálja az ember tudatát korunk társadalmában? Eleinte a család, majd az iskola, végül maga a társadalom, annak sajátos légköre. A bal féltekének a külső és információs rendszerek általi ártalmas, egyoldalú megterhelése a jobb félteke rovására történik. E tény lebecsülésének következményeiről sok szó esik a civilizált világ iskolarendszereivel kapcsolatban. Komensky fogalmát a „játékos tanulásról“ a gyakorlatban ma „a tanuló edény - amelyet meg kell tölteni“ elmélet váltotta fel. Egyes kutatók ezzel kapcsolatban olyan erős kifejezést is használnak, mint ,,a jobb félteke funkcionális éheztetése" (J. Bogen). Az iskolában meglévő egyhangúság a minimálisra csökkenti az agy munkát végző pályaszakaszait és hosszan tartó inaktivált állapot kialakulásához vezet, amely közönyt vált ki. Másrészt azonban az agy óriási módon szabályozni is képes túlterheltségét- nemcsak kikapcsolással (inaktivált állapot), hanem kereséssel is... A jobb félteke segítségével keresi és megtalálja a számára szükséges külső információ variánsát. Gyermekkorban ily módon gyűjtjük az információt a családban. De mi történik később? Ma a tömegkommunikációs eszközök a leghozzáférhetőbbek. Óriási befolyásuk tényét senki sem vonja kétségbe. Ezek az eszközök önmagukban neutrálisak, a lényeg azonban az, hogy miféle információt szolgáltatnak. És ezen a ponton eljutottunk a tömegkultúra, mint az egyik lehetséges variáns kérdéséhez. A kultúra eljut hozzánk, befolyásolja nézeteinket, magatartásunkat, és világnézetünk alakulására is kihat. Gyakran nem is tudatosítjuk, miért. Szinte bámulatosnak mondható, hogy ösz- tönszerüen bár, de mégis milyen tapasztalattal és gyakorlati érzékkel használta ki évszázadokon keresztül az egyház az információs szignálok leggazdagabb és legváltozatosabb formáit, amelyekre a tudomány csak korunkban mutatott rá. Ezek segítségével az egyház- még a huszadik században végbement hatalmas átalakulása ellenére is - képes volt magára vállalni sok, mélyen humánus problémát, még az emberiség globális problémáit is, amelyek korunk emberét nyugtalanítják. Hogy ezekre milyen választ tud adni, az emberek, főleg a fiatalok számára, kezdetben nem lényeges. Csak a forma, az egyszerű és könnyen befogadható a fontos. Az egyház sok mindent ma már nemcsak ösztönszerű- en, hanem tudatosan használ fel. Itt kell kitérnünk a család egyénre való hatásának problematikájára. Ha a család vallásos nézeteket vall, nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a következő nemzedékekre is átöröklödik. Különösén abban az esetben, ha ehhez további tényezők is hozzájárulnak, amelyekről a fentiekben szóltunk. Ily módon a társadalmi élet egyéb jelenségeihez is eljutunk, melyek fokozatos megszűnését feltételeztük (például a nemzet a szocializmusban). Véleményünk szerint az egyén világnézetének spontán módon történő formálódásával együtt (amelyet eddig feltételeztünk) további tudományos figyelmet érdemelnek ezek a kérdések is, és további kutatások tárgyát képezik majd. Dr. JÚLIA BUREŐOVÁ A tudatformálás - biológiai kutátások tükrében iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim
