Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-25 / 34. szám
Nyikolaj Szladkov A fülesbagoly meg a vakond- Ide hallgass, Fülesbagoly, igaz, hogy te engem le tudnál nyelni?- De le ám, Vakond! Én már csak ilyen vagyok...- Lehetséges az, hogy még egy kisnyulat is lenyomnál valahogy?- Hát, le én! T- És egy sünt? Hi-hi-hi...- A sünt is megeszem, ha arról van szó.- No nézd csak! Hát a tüskéivel mit kezdesz?- Azokat kiköpöm.- Hú, micsoda bátorság! A Medve . a sünre még ráülni is tél... A róka meg a pocok- Pocok, te gyáva, ennyire félsz az ágreccsenéstöl?- Szemernyit sem félek!- És a hangos dobogástól?- Egy picit sem!- És a szörnyű üvöltéstől?- Nem félek én attól egyáltalán!- Akkor meg mi a csudától félsz?- A legapróbb nesztől... A mókus meg az erdei pityer- Pityer madárka, miért hagytad máris abba ezt a szép dalt? Hiszen nincs itt még az ősz, addig igazán énekelhetnél!- Elegem van ebből, Mókus, de mennyire elegem! Gondold el: kerek nyolcvan napig énekeltem! Naponta háromezer-hétszáz dalt fújtam el... Számold csak össze, mennyire jön ki! Kétszázkilencvenhatezer! Berekedtem, elszédültem, elbágyadtam. Most már énekeljenek mások, én teljesítettem az idei nyári normám! Haraszti Ildikó fordítása Sok mindent, aminek használatát ma természetesnek találjuk, valakinek valamikor fel kellett találni. Csak éppen a feltalálók nevét nem ismerjük, s azt is legfeljebb hozzávetőleg tudjuk, mikor és hol éltek. Valamelyik egyiptominak jutott eszébe, időszámításunk előtt úgy 3000 évvel, hogy a Nílus a nagy esőzések időszakában megduzzadt vizét csatornákon kell elvezetni és elárasztani vele a száraz földet. A maradékkal meg feltölteni rossz időkre a kiásott medencéket. Egy, á mezopotámiai Suhi és Mari tartományokat kormányzó fótisztviselö ugyan azzal dicsekedett, hogy a méhészkedést ő találta fel, de nem mondott igazat, mert előtte 1600 esztendővel már kieszelte valaki, hogy a méheket kasba fogva háziállatként lehet tartani. A tógazdálkodás ma modern mezőgazdasági ágazat, de halakat már a rómaiak is neveltek, szaporítottak mesterséges tavakban. A kőkorszak embere állati bőrökbe öltözött, de textilmaradványok tanúsítják, hogy az állati szőrből készült nemezt Ázsiában az időszámítás előtt 500-ban ismerték, a lenből pedig sokezer éve szőnek vásznat. Csontból faragott tűvel illesztette össze a bőrdarabokat öltözetté az őskor asszonya, és ezer évvel időszámításunk előtt egy találékony ember megszerkesztette az ollót. A római mosodák egész utcasorokat népesítettek be, a mázas csempe már Babilonban is kedvelt dísze volt a paloták falának. Dordogne barlangjaiban húszezeréves, kőből faragott faggyúlámpásokat találtak, s állatokat ábrázoló kis játékok kéNévtelen feltalálók szültek majd ötezer éve Mezopotámiában. Ajtózárról már Homérosz írt, és a hölégfűtést római házakban is használták, persze, nem szegény emberek melegedtek vele. Boltíveket már ötezer éve építettek téglából, és Krétában a knosszoszi palota csatornázva volt. A körző és a fűrész feltalálóját a monda szerint féltékeny tanítómestere megölte. A gyújtólencséről Felhők című vígjátékában Arisztophanész tett említést. A csőrlőről mind Arisztotelész, mind Arkhimédész egyaránt beszámolt. A technika egyik hatalmas vívmányáról, a kerékről csak azt tudni, hogy elvét az egyiptomiak már régebben ismerték, de kocsiban csak i.e. 1600 körül alkalmazták. Már az asszírok mérték az időt a klepszidra nevű víziórával. A bronzöntést évezredekkel ezelőtt ismerték Mezopotámiában. Az ókor egyiptomi mesterei tudtak hegeszteni és forrasztani. A kandírozott gyümölcsöt meg a nugátot édesszájú araboknak készítették híres cukrászaik több száz éve. A legrégibb női ruhadarab, az ing Egyiptomból származik. Az ernyő kezdetben napernyő volt, talán csak egy pálmaág, de Juvenalis római költő egy verstöredékében esernyőről ír. A mai szappan őse germán eredetű, faggyúból és hamuzsírból készült. Az ágy, a heverő az ókor óta alapvetően nem változott. Hordót a kelták is készítettek. A fémkés a bronzkor vívmánya. A szőnyeg ázsiai eredetű. Egyiptomi építészek is megrajzolták az épületek tervét, az ókori Rómában lakótömbökbe zsúfolták a szegényebb néposztályt, s a bérkaszárnyák között volt hétemeletes is. Ninivé- ben kikövezték az utcákat, vízvezeték is volt, s mindez háromezer évvel ezelőtt. Mindezeket az idők során ke-: zembe került könyvekből jegyez- gettem ki, ama némelyekben élő tévhit eloszlatására, hogy mindent, ami ezen a világon hasznos, az elmúlt egy-két évszázadban találtak ki. Halasz Gyula Oly ismerős e táj és fönn az égen a bányatelepi új iskolában a hold, mely most kél alkonyi fehéren, oly fiatal, még maga is gyerek. hogy eltűnődve nézem De arcán olyan kedves, szép komolyság, u p és faggatom magam: mint aki tudja, rábízva az ország hol is, mikor is láttam? - s ujjongva felelek, mert rá a gyerekek. (A amikor rálelek Ó mutatta nékem tegnap a Iáját: o a válaszra: tegnap, egy iskolában... egy kislány rajzát a faliújságon... s mit a felnőttek mosolyával néztünk, Ott dülöngéltek, s éppen így, az ágak, itt állok most az élő, zúgó tájon... z ott kanyarodott e cérnaszál patak, £ ott terelte haza a kecskenyájat Mert olyan szép és' nagy csudát tehet _i egy kisfiú a fehér hold alatt, ceruza és ecset o ott szálltak rá fűszálra és virágra egy kislány kezében, N aludni térő lepkék, bogarak. élő kertet ír, élő réteket * és füvet és virágot ír a réten —1 Hl Egy tanítónő mutatta e tájat... és tücsöknótát és alkonyatot N Mint birodalmában, ügy vezetett és fehér holdat az alkonyi égen! Nyári derű ÁLLATI! Egy kölyökegér egy röpködő denevért figyel, aztán felsóhajt:- Ha felnövök, én is pilóta leszek. KI AZ OKOS?- Én nagyon okos gyerek voltam. Már tíz hónapos koromra megtanultam járni.- Ezt nevezed te okosságnak? Én még hároméves koromban is ölben cipel- tettem magam. GÖRÖGÖSEN- Ha feldobom zöld, ha leesik piros, mi az?- Görögdinnye.- Hát ez: ha feldobom zöld, ha leesik nyávog?-Ez a görögdinnye, csak macskára esett. ZSEBELÉS- Nézd, kisfiam, milyen szép zsebe van annak a kengurunak a hasán.- És mondd, anya! Farzsebe nincs? Gondolkodom, tehát... MADÁRFOGÁS MEGFEJTÉS Az augusztus 11-i számunkban közölt feladatok megfejtése: lazac; vízszintes sorok - 1234, 4321, 2143, 3412. Nyertesek: Öllé Krisztián, Nagymegyer (Calovo); Simonies Szilvia, Naszvad (Nesvady); Foglár Zoltán, Almágy (Gemersky Jablonec); Szakái Ilona, Dunaszerdahely (Dunajská Streda): Vadkerti Tamás, Sókszelőce (Selice). A felső tablón látható madarak többségének pontos árnyképe ott található az alsó tablón. Szerepel azonban mindkét tablón két-két olyan madárrajz, illetve árnykép is, amelynek nincsen párja. Melyek ezek? ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM Csehszlovákiai magyar írók vallomásai Szeberényi Zoltán A kaland bűvöletében Későn váltam rendszeres olvasóvá, a tudatosság fokára pedig jószerivel csupán felnőtt koromra értem. Sokáig a folyót, az árterület háborítatlan tenyészetét, a felhőtlen hancúrozást, a sportszerű játékokat, az erő- és ügyességpróbákat a könyveknél többre becsültem. Kor- és sorstársaimmal minden szabad percünket a Vág-Dunán töltöttük, az őserdőt, a prérit, a végtelen tengereket jelentette számunkra. Inkább a fiziológiai, mint a betúéhség vetett haza bennünket késő este, holtfáradtan, olvasás-* ra már alkalmatlanul. Életem első évtizedében többnyire közvetett irodalmi hatások értek, nem is olvasmány-, hanem könyvélményt őriz emlékezetem. Környezetemben az anyám volt olvasó, a rajongók fajtájából, számára egyetlen író létezett: Jókai. Mindent elolvasott tőle, amihez csak hozzájutott. Házi „könyvtárunkat“ is mintegy féltucat Jókai kötet képezte, anyám évente újraolvasott kedvencei: Az arany ember, Fekete gyémántok, Szegény gazdagok, Szeretve mind a vérpadig, A mi lengyelünk, A tengerszemű hölgy stb. Valami régi sorozat darabjai, súlyos, cikornyás díszítésű, aranyozott fedelű, ódonillatú kötetek. Gyakran biztatott olvasásukra, de kevés sikerrel. A régies nyelv és helyesírás, a sok idegen szó, a körülményesen kibontakozó történetek kedvemet szegték. A hősöket és sorsukat mégis jól ismertem. Anyám meséiből. Gyakran és lelkesen idézte fel kedvencei történetét. Különösen Tímár Mihály sorsa ragadott meg, de ebben - gyanítom - része volt az érdekfeszítö mesén kívül a Dunának, a Senki-szigete romantikájának, az események kötődésének szülővárosomhoz. Tízéves lehettem, amikor döntő fordulat következett be olvasói fejlődésemben. Kezembe került Defoe Robinson Crusoe című regényének az ifjúság számára átdolgozott, színes ábrákkal, rajzokkal bőségesen illusztrált változata, címlapján a szimbólummá emelkedett, kecskebőr-ruhába öltözött marcona emberalakkal. Hosszú évekre kiható találkozás volt ez. A regénycselekmény fordulatai összecsengtek a prepuber- tás kor belső késztetéseivel, a kaland- és utazási vággyal, a fantasztikum és egzotikum iránti vonzódással, az erő és bátorság, a leleményesség feltétlen csodálatával. S a hajótörés, a berendezkedés, a szigetélet huszonnyolc hosszú évének izgalmai mögött megérezhettem valamit a saját világát a maga erejéből felépítő ember küzdelmeinek heroizmusából is. Mindenesetre a műfaj szerelmese lettem, hosszú évekig robinzonádokra vadásztam, kevés kerülhette el mohó érdeklődésemet. A legmélyebb emlékeket azonban Verne Gyula regénye hagyta bennem. Életem úgy alakult, hogy fél évtizeden át minden nyarat anyai nagyanyáméknál, egy Vág-parti faluban töltöttem. Az ott fellelhető könyvek közül egy volt kedvemre való: a Kétévi vakáció, Verne tökéletes robinzonádja. Évről évre elolvastam, pontosabban „egésznyári“ olvasmányom volt. Gyönyörűséggel követtem a nagy pedagógiai-irói művészettel és gazdag képzelöerővel megírt történetet a különböző nemzetiséghez tartozó, 8-13 éves gyermekekről, akik egy lakatlan szigetre vetődve életképes „társadalmat“ hoztak létre a „rendszeretet, az állhatatosság, a bátorság“ adottságaira támaszkodva. Az élmény olyan erős volt bennem, hogy meg kellett másokkal osztanom.. Alkalmi pajtásaimnak részleteket olvastam fel, majd a legizgalmasabb epizódokat el is játszottuk. A szerepeket én osztottam ki, a „rendezés“ is rám tartozott, a cselekmény minden mozzanatát ismertem. A történet szinte minden hősét alakítottam, kivéve a néger hajósinast. Nem a bőre színe miatt, nem is alacsony „tiszte“ zavart, még mulasztása sem, ami a hajónak a nyílt tengerre kisodródását, így a gyerekek életveszélybe kerülését okozta. Az alakoskodás, a gyáva hallgatás, bűnének halogató leplezése volt számomra (és számunkra) ellenszenves, s ezen a töredelmes megbánás sem sokat enyhített. A megalkuvás, a hibák férfiatlan titkolása, a gyáva meghunyászkodás a kamaszok őszinte világában még megbocsáthatatlan bűn. A felnőttség küszöbére érve kezdtem csak felfedezni, hogy az igazi irodalomban a kalandon, az izgalmakon, az erőn és bátorságon kívül más értékek és érdekességek is fellelhetők, olvasói fejlődésem elkerülhetetlen fordulata volt ez is, az értő és tudatos olvasás első fokozata, mely örökre elhalványította bennem a kalandregények olvasásának felhőtlen gyönyörűségét. 1 1989.
