Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-25 / 34. szám
ÚJ szú 3 89. Vili. 25. SAJÁTOSSÁGOK ÉS EGYMÁSRAUTALTSÁG A szlovák nemzeti felkelést jellemző nemzetközi fegyverbarátság hagyományai elevenen élnek a köztudatban. A szovjet támogatás kezdettől fogva a legszámottevőbb katonai, anyagi, erkölcsi és politikai segítséget jelentette. A csehek részvétele elsősorban a csehszlovák állameszme és a nemzeti egyenjogúság erőforrása. A magyar antifasiszták szerepe az arányokat tekintve a harmadik helyre kerül. Nemritkán azonban valamiféle bizonytalanságérzet kíséri ennek kimondását. Tulajdonképpen az is vita tárgya, hogy valójában mennyi magyar antifasiszta is szállt szembe a fasizmussal Szlovákia hegyeiben. Az a tény, hogy a fasizmus leveréséhez való hozzájárulás legkisebb mértékegységévé állami és nemzeti közösségek váltak, s Magyarország a vesztesek közé került, valahogy, talán még ma is árnyékot vet a magyar részvétel politikai jelentőségére. Tulajdonképpen a szakirodalom az ötvenes években sem tagadta, hogy az antifasizmus és a nemzeti függetlenség azonosulását a magyarországi feltételek között több körülmény nehezítette. Mindez inkább csak arra igyekezett magyarázatul szolgálni, hogy az'antifasiszta koalíció országainak Szlovákiába került harcosai iránt kiemelt figyelem nyilvánul meg. A Szlovákiában harcolt magyar antifasisztákat á felszabadulás után jó ideig a csehszlovákiai köztudat megpróbálta kirekesz- teni nemzeti közegükből, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: Milyen a helyzet ma, a közgondolkodás vajon képes-e már megragadni és elválasztani az átmenetit a távlatoktól úgy, hogy a történetiség ne szenvedjen csorbát? Ma is alighanem elgondolkodásra késztet Balogh Sándornak még a nyolcvanas évek elején tett megállapítása, mely a magyar népi demokratikus kormányzat külpolitikájával foglalkozó könyvének előszavában olvasható. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a fasizmus leverését átélt idősebb, és az őket követő nemzedékek tudatában a korabeli nemzetközi összefüggések nem tükröződnek a maguk teljességében. S enN egyvenöt, békének nevezett viharos esztendővel az események után, négy és fél évtizeddel azt követően, hogy a szlovák nemzet felsorakozott a fasizmussal fegyveresen szemben álló népek mellé - már nem csupán a szlovák nemzeti felkelés históriájára vagyunk kíváncsiak, hiszen többé-kevésbé ismerjük a tényeket, inkább az összefüggéseket keressük, hogy a történejem rendjében ugyan milyen következményekkel járt az a harc, amely eleve egyenlőtlen volt, hiszen még a vesztésre álló náci hadsereg is szükségképpen erősebb és hatékonyabb volt, mint a szlovák felkelők félig reguláris, félig partizán csapatai, mégis több hónapig nyolc náci hadosztályt kötött le. A világ lángokban állott. A háború korántsem csupán a hadszíntereken zajlott, hanem a lelkekben is, az egyénekben ugyanúgy, mint a társadalmi tudat műhelyeiben. Emlékeztessek arra, hogy milyen óriási volt a tét? Ebben a háborúban, amely emberi fajunk eddigi legborzalmasabb eseménye lett, társadalmi érdekek mellett nemzeti érdekek ütköztek, a világ érdekszférákra történő újrafelosztása mellett az ideológiák eddig ismeretlen méretű összecsapása ugyancsak zajlott. Egyetlen mozzanatra hívnám fel a figyelmet e kiterjedt elmélkedésre alkalmas területen. Mégpedig arra a tényezőre, amely éppen a mi kö- zép-kelet-eúrópai tájainkon döntő hatású lett a háború idején, ahol felismerték jelentőségét és végzetes mulasztásokhoz vezetett elhanyagolásuk. \ Közismert tény, hogy még a Komintern népfront-gondolatot meghirdető, VII. kongresszus után sem nek folyománya, hogy a közvéleményben nem alakult ki árnyalt kép arról, milyen nehéz és bonyolult feladatok hárultak a magyarországi kommunistákra és a velük együtt haladó demokratikus erőkre. Elhomályosul, hogy az újjáépítéssel együtt járt a háborús szerep megítélésének tehertétele. A történelmi tisztánlátás persze nem probléma- mentes Csehszlovákiában sem. Az egykorú és a múltbeli érvelések részelemei nem vesznek ki egyköny- nyen a köztudatból, a folyamatokból kieső láncszemek pedig kedveznek a különböző irányú leegyszerűsítéseknek. Végső soron ilyen színezetet kaphatnak azok a méltatások is, amelyek a szlovák nemzeti felkelésben részt vett magyar antifasisztáknak a csehszlovák-magyar együttműködésben játszott szerepét hangsúlyozva szinte egyforma fennköltséggel fogalmazódnak meg politikai beszédekben, a történeti publicisztikában és a tudományos munkákban. Ezek alapján nemritkán úgy tűnhet fel, hogy a kelet-európai társadalmi átalakulás folytán, a negyvenes évek végén e részvételnek már szinte a puszta ténye valamiféle elrendeltetésszerüséggel, mintegy varázsütésre hagyománnyá és közéleti hatóerővé vált. S így a közös érdekek fokozatos felismeréséhez vezető út majdhogynem az elhanyagolható tényezők közé sorolódik. Talán nem is azért, hogy a háború utáni ellentmondások, ellentétek és konfliktusok háttérbe szoruljanak. S amiatt sem, hogy a szlovákiai magyarság háború utáni jogfosztott- ságáról - ami a felkelés idején kedvezően mutatkozó kilátások ellenére is bekövetkezett - elterelődjék a figyelem. Minden valószínűség szerint a minőségi változások érzékeltetésének erőteljes szándéka húzódik meg a szóban forgó értelmezés mögött. így viszont a felkelésnek az a szerepe, amelyet a két ország népei közötti új típusú kapcsolatok kialakításában játszott, leszűkül az antifasiszta összefogás tézisszerú elvi alapjaira. Elmosódik a felkelés fasizmusellenességének szlovák -magyar vonatkozásait átható saját- szerűség, az egymásrautaltság, a nemzet- és országmentés szoros történt meg a marxista társadalomszemlélet és a nemzeti érdekek szerves kapcsolatának tüzetes felülvizsgálata, s még kevésbé került sor gyakorlati politikai következtetések levonására. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a fasizmussal szembeni ellenállásban széles náci támogatást kell találni, tehát a társadalom olyan rétegeivel is megegyezésre törekedtek, amelyek egyébként a szocializmus marxista értelmezésétől távolállottak. Ugyanakkor a baloldalt - a szociáldemokratáktól a haladó polgárságon át egészen a kommunistákig - fölöttébb zavarta az a persze nem mellékes körülmény, hogy a fasizálódó jobboldal, - nem szóivá a nyíltan fasiszta politikai társulásokról - egyértelműen épített a nacionalizmusra, a nemzeti demagógiára. Érvrendszerük egyszerű, sőt primitív volt: a szocializmus, természetéből következően nemzetközi, tehát ennek nemzeti szocialista változatára van szükség, amely Közép-Kelet-Európa minden országában, minden nemzetében egyértelműen szovjetellenes volt. Sőt: általában az ellenes indulatok szítása és az ilyen típusú alantas szenvedélyekkel való visszaélés jellemezte a jobboldalt. Az antiszemitizmus is közös sajátosságuk volt, s a román Vasgárda emellett uszított a magyarok ellen, a magyar jobboldal, még csak nem is a nyilasok, hanem a tájékozatlanok nagyon nagy köre is az összes szomszéd ellen, Trianon sokkjából még két évtized után sem ocsúdva fel, a szlovák Hlinkapárt a cseheket és a magyarokat tekintette esküdt ellenségének, helyenként programokba torkolltak a szerb-horvát ellentétek. A baloldali mozgalmak, még érdekösszefonódása. E prizmán keresztül történelmi szükségszerűség válik megfoghatóvá, még akkor is, ha annak a felkelés ismételhetetlen körülményei közötti cselekvő tudatosítását szertefoszlott remények, meghiúsult kezdeményezések és elvetélt kísérletek jelezték. Talán a végkifejlet elhomályosíthatja a segítségnyújtás kölcsönösségét. A tényekre, részletekre és tendenciákra egyaránt ügyelő történelmi visszapillantás azonban megkönnyíti a lényeglátást. Ismeretes, hogy a Szovjetunióból jött magyar partizánszervezők eleve azzal a megbízatással érkeztek a felkelés területére, hogy elősegítsék a partizánmozgalom széles körű magyar- országi kibontakozását és kiterebé- lyesedését. S ez a felkelés szlovákiai vezető szerveinek támogatásával találkozott. A korabeli szlovákiai Pravda meleghangú, lelkes cikkel köszöntötte Kozlov őrnagy szovjet és magyar partizánokból álló szervezőcsoportját. A szerző, Július Sef- ránek, még húsz évvel később is, az Új Szó hasábjain megindultsággal emlékezett a magyar partizánokkal folytatott őszinte, szívélyes beszélgetésre, amely arról tanúskodott, hogy a szlovákiai felkelők mekkora fontosságot tulajdonítanak a magyarországi helyzet alakulásának. A felkelés vezérkara a magyarországi demokratikus fordulatban látta az igazi biztosítékot a felszabadított terület déli szakaszát fenyegető veszély elhárításához. A magyar partizánok által folytatott propaganda és harci tevékenység, természetesen elsősorban a határ mentén váltott ki a felkelés iránti szimpátiát. A szlovákiai és a magyarországi fasisztaellenes küzdelem konkrét, kölcsönösen összefüggő szükségleteinek összehangolását erős korlátok közé szorították az eltérő feltételek, a magyar- országi ellenállás szétszórtságából fakadó nehézségek. Az viszont bizonyos, hogy a szlovákiai és a magyarországi ellenállás viszonyában a kölcsönösség nemcsak objektív követelményként jelentkezett. A belőle fakadó feladatok egymást erősítő szerepére hívta fel a figyelmet a Kommunisták Magyar- országi Pártjának moszkvai vezetőa második világháború előestéjén is lényegében tehetetlenek voltak ezekkel a demagóg módszerekkel táplált tömegindulatokkal szemben. Igaz, Ladislav Novomesky a szlovák állam leendő vezetői által szított Prága-ellenes hangulatban megfogalmazza híres cikkét: Nem búcsúzunk! Igaz, Balogh Edgár a balaton- szárszói találkozó résztvevőihez intézett levelében megismétli a sarlós gondolatokat: a Duna-medence népei csak együtt és sohasem külön- külön, s mégkevésbé egymás ellenében boldogulhatnak. Igaz, Molnár Erik nem véletlenül ekkortájt kezdi el konkrét kutatásait a magyar történelemben, az addigi általános elméleti munkásságát felváltván. Edvard Kardelj is úgy érzékeli ez idő tájt már, hogy a délszláv népek sajátosságait sem lehet elfelejteni a jugoszláv egységen belül. Ezek azonban a kezdetek lehettek csupán. Fontosak, de egyelőre csak kezdeményezések ... V égig kellett élni a háború döbbenetét, a nacionalizmusok és a fasizált nacionalizmusok tom- bolását, hogy a népfrontos összefogás gondolatába a nemzetébresztés marxista módszerei és gyakorlati politikája is belekerülhessen. Hadd említsem a tragikus ellenpéldát: Lengyelország|nemzeti létét már 1939 szeptemberének végére megszüntették. A Sztálin és Hitler között megkötött második, a barátsági szerződés titkos záradékának eredményeként, sajnos, a Szovjetunió is közrejátszott e tragédia beteljesítésében. Erre az időre - és ez még tetézte a tragédiát - a sztálini önkény áldozatává lett a lengyel kommunisták jelentős része is. A félsége, hangsúlyozva: a magyar antifasiszták azzal nyújthatják a legértékesebb segítséget a felkelőknek, ha saját nemzetüket szólítják harcba a fasizmus ellen. Persze, Moszkvából nem volt könnyű megítélni, hogy a hazai ellenállás mikor, s milyen akadályok leküzdése árán juthat el e fejlődési fokra. Azt azonban valószínűleg jól érzékelhették, hogy e ténynek komoly kihatása lehet az ország és a nemzet háború utáni helyzetére. S ezzel kapcsolatban említést érdemel egy mindeddig figyelmen kívül rekedt, a londoni magyar emigráció soraiból érkezett reagálás. Az ottani csehszlovák sajtóban megjelent, minden bizonnyal az egykori sarlósnak, Ferencz Lászlónak a tollából származó cikk a szlovák nemzeti felkelés kitörését üdvözölve a dél-szlovákiai magyarokat szólította fel tömeges csatlakozásra. Arra buzdított, hogy az egész szlovákiai magyarság nevében szánjanak síkra a köztársaság felújításáért, igényt tartva a kisebbségi jogokra. A hol Szlovákia, hol pedig Magyarország területén tevékenykedő magyar partizánok felhívásai nem terjedtek ki a jövőbeni belső és nemzetközi helyzet összefüggéseinek feszegetésére. Nógrádi Sándor osztagának fogadalmában ugyan hangsúlyt kapott, hogy hűségesküt tesznek ,,a szabad, független és demokratikus Magyarországra - történelmünk nagy szabadságharcosainak szent eszméjére.“ Nem állhatott érdekében a felkelés vezetőinek sem azoknak a kérdéseknek az előtérbe helyezése, amelyek a jövőt illetően túlmutattak a náci Németországgal való szembefordulás és a fasiszta árulókkal történő leszámolás keretein. Hiszen ismeretes, milyen reményekkel töltötte el őket, hogy a Faragho Gábor tábornok vezette fegyverszüneti delegáció kijutott Moszkvába. S hogy meddig tágultak az érdekegyeztetés határai, arról beszédes bizonyítékot szolgáltat egy szinte hihetetlennek tűnő, alapjában véve már régóta ismert, de kellő figyelemre nem méltatott katcjnai kezdeményezés. Visszaemlékezésemben maradt nyoma annak, hogy magyar főtisztek 1944. feudális, félpolgári Londonban székelő emigráns kormány hallani sem akart az antifasiszta koalícióról, sem nemzetközi méretekben, s még kevésbé nemzeti keretek között. A nemzetközi együttműködésre még rákényszeríthették Churchillék Si- korski tábornokot, de a hazai ellenállási mozgalom végzetesen kettészakadt. A polgári erők és a kommunisták szembenállása borzalmas tragédiákkal, máig nem gyógyuló sebekkel járt, s végeredményben az ellenállás erejét, hatékonyságát gyengítette. A szlovák nemzeti felkelés szervezőinek döntő érdeme az volt, hogy felismerjék a kommunisták részvételének múlhatatlan szükségességét a valós nemzeti programok megfogalmazásában és végrehajtásában. Különlegesen nehéz helyzetben, hiszen Hitler mintha „függetlenséget“ ajándékozott volna a szlovákoknak, holott csupán Tisot és Sano Machot kapták a nyakukba, nemzeti alapon úgy tudtak népfrontot szervezni az antifasiszta gondolat jegyében, hogy kiállván a Csehszlovák Köztársaság új egysége mellett -, a nemzetköziség eszméje sem maradt idegen. A szlovák nemzeti felkelés - állapította meg Ladislav Novomesky - ,, betetőzte a szlovák nemzeti öntudat fejlődését". És hozzátette: ,,A felkelés nemzeti öntudatunkban arra tanít, hogy a szlovák nemzet érdekei a haladásért, a demokráciáért, a forradalom mellett a szocializmusért vivőt harc közben jutottak el a megoldásig. Sohasem ezekkel az erőfeszítésekkel ellentétben és végképpen nem velük szemben. “ Ne idealizáljuk a múltat. A szlovák nemzeti felkelés szervezése, illetve a harcok közben felismert igazságok az elmúlt évtizedek során nemhogy nem mindig érvényesülhettek, hanem időnként pontosan ellenkező tendenciák is érvényesülhettek. A szocialista országok történetében, október elején afelől érdeklődtek a felkelés hadvezetőségénél: milyen magatartást tanúsítanának, ha a magyar hadsereg hadiállapotba kerülne a németekkel, s arra kényszerülne, hogy a felkelés területére vonuljon vissza. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége is foglalkozott a kérdéssel. Több tagja megértőén nyilatkozott, mert úgy vélte, hogy ezzel lényegesen megjavulna a felkelés katonai-stratégiai helyzete. Nyilván tudatában voltak annak, hogy a felkelés még oly zsugorodó területének megvédése is milyen súllyal esik latba a cseh-szlovák viszony államjogi rendezése során. Úgy tűnhetne, hogy a londoni emigráns kormány viseltetett ez ügyben végül is elutasítóan. Kiderült viszont, hogy onnan október 17-én, tehát a nyilas-puccs után még válasz érkezett, mely csupán arra figyelmeztetett, hogy hasonló lépés megtételéhez szükség van a szövetséges hatalmak, London és Moszkva hozzájárulására. A magyarországi fejlemények nyomán maga a lehetőség minden bizonnyal szinte azonnal feledésbe merült. Egyéni szerepvállalás és a fasizmus elleni közösségi fellépés összhangba kerülésének esélyeit számtalan, gyorsan változó körülmény befolyásolta. Többek között erről is katartikus erővel vall Cseres Tibor nagysikerű Parázna szobrok-ja. Egyik-másik szereplőjét akár a Kozlov brigádhoz tartozó szlovákiai Petőfi partizánegység parancsnokáról, Grubics századosról is mintázhatta volna, aki nem érte meg a felszabadulást. Nevét, emlékét az ötvenes évek végén az árulás alaptalan vádjától is meg kellett tisztítani. N apjainkban országok és népek közeledése, az európai ház építése új dimenziókat kölcsönöz a szlovák nemzeti felkelés internacionalizmusának és a magyarok részvételének is. Az országok, népek, nemzetek és nemzetiségek együvé tartozásának erősítése a közös érdekek, valamint a sajátosságok és a különbségek minél teljesebb tiszteletben tartására épül. Erre figyelmeztet a felkelés örökségének nemzetközisége. KISS JÓZSEF a felszabadulás után, mindig azok a szakaszok jelentenek kritikus pontokat, amikor a nemzeti érdekek érvényesítése - különböző okok miatt - nincs összhangban a haladás egyetemes tendenciájával, s háttérbe szorította a népfrontos stratégiát. Vagy azért, mert e három tényező bármelyikét mellőzi, feleslegesnek tartván, vagy azért, mert e tényezők közül bármelyiket, például a nemzeti gondolatot, torzítva, jelentőségét túlhangsúlyozva érvényesíti. Legyen bár a szándék pusztán taktikai elgondolás, időleges nehézségek legyőzése - előbb vagy utóbb óhatatlanul stratégiai, távlati tervekhez kapcsolódik. így került sor - hogy a szlovák nemzeti felkelés példájánál maradjak - a felkelés jelentőségének lebecsülésére, az akkor született megállapodások megszegésére, az úgynevezett burzsoá nacionalisták elleni koncepciós perekre. Ne becsüljük le a múlt tanulságait... Ezek a tanulságok - természetesen - sohasem automatikusan érvényesülnek a jelenben, viszont a történeti gondolkodás érzékeltetheti a folytatható folyamatokat. A szlovák nemzeti felkelés szervező politikai gondolatok érvényességét éppen napjaink nemzetközi kommunista mozgalmának megújulási készsége igazolhatja a leginkább. Hiszen a peresztrojka elvei között egyaránt szerepel a marxista elmélet megújulási készsége, a problémák újragondolása szükségszerűségének felismerése, a nemzeti sajátosságú fejlődés elismerése és elősegítése, mint olyan tényezőnek az erősítése, amely a társadalmi összefogást erősíti a haladás, napjaink forradalma érdekében. A szlovák nemzeti felkelést a túlerő szétszórta. A felkelés vezető gondolatai azonban eszmei túlerőként négy és fél évtized súlyos történelme után is érvényesek maradtak. E. FEHÉR PÁL HALADÁS, NEMZET, NÉPFRONT
