Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-08-18 / 33. szám
F él órával a futballmérkőzés megkezdése előtt 132-szer dobban percenként az edző szíve; nagyjából kétszer olyan gyorsan ver, mint normális körülmények között. De ez semmi. Az elektródok mást is elárulnak. Például, hogy a meccs második percében 142-re nő a pulzusszám; ekkor éppen az ellenfél kapujára száll egy lövés. Röviddel utána már 152 - gólt kap a csapat... Nem keveseknél a szünetben sem megy 140 alá a percenkénti érverés. Mindez a kölni testnevelési főiskola tanárainak kutatásaiból derül ki - tizennégy élvonalban edzőn végeztek kísérletet. Rendkívüli izgalmakkor (támadás, ellentámadás, kapu előtti kavarodás, sérülés) szinte „őrjöng“ a trénerek szíve, eléri a 170-es „sebességet“. Az EKG-vizsgálatok riasztóak: a meccseken 120 az átlagos érverés. Főleg a fiatalabb „kispadosokra“ leselkedik veszély. Megvadult zerge- ként ugrál a szívük... EMÓCIÓK. Az ismert Hennes Weisweiler több nyugat-európai nagycsapatot irányított. Aritmiában (szabálytalan szívműködés) szenvedett, de kizárta annak veszélyességét. Minden mérkőzést a szó szoros értelmében lázasan élt át. Már nincs az élők sorában... Annak ellenére, hogy zürichi „szöcskéi“ (Grasshoppers, a Slovan mostani KEK-ellen- fele) 4:1-re vezettek, a partvonal mentén futkosott, ordítozott, idegeskedett... Váratlan halála sokkolta kollégáit a világ minden táján. Egyikük hallatta is hangját: ..Ha egy hónappal korábban történik a tragédia, nem újítom meg a szerződésemet. Nyugod- tabb foglalkozás után nézek. Most talán kertészkednék...“ Sok edző mond hasonlókat, hogy aztán csak az elméletnél maradjon. A futball-labda hallatlanul felkorbácsolja az emóciókat. Emlékezzünk: az 1950-es világ- bajnokság döntője előtt a riói Maracanában egyedül csak a hazaiak „nyerhettek“. Legalább is így gondolták a brazil vendéglátók. A jövendő nemzeti hősöknek már ott csillogtak a legmodernebb személygépkocsik, a világ legnagyobb stadionjában 20 ezer pezsgő várt az ünneplőkre. Aztán Uruguay válogatottja győzött. A pezsgő megmaradt, a „limuzinok“ eltűntek a garázsokban. Halotti csend uralkodott a hatalmas stadion lelátóin; karnevál helyett temetés. A brazilok edzője infarktussal a kórházban kötött ki. Tizenkét néző Helmut Schön ritkán mosolygott nem tudta túltenni magát a vereségen: szélütés és öngyilkosság végzett velük. Négy esztendővel később a magyaroknak már a svájci világbajnokság előtt „aranycsapatuk“ volt. Ki gondolta volna, hogy a labda annyira gömbölyű?! Az ezüstérmesek féltek hazamenni. Szövetségi kapitányuk, Sebes Gusztáv hónapokig betegeskedett. Gyógykezelése után is tudta: szíve sosem lesz teljesen egészséges... Joao Saldanha a brazil bajnokság döntőjének egyik mérkőzésén elhamarkodottan pisztolyt rántott és rálött csapatának kapusára. Képtelen volt megbékélni a gondolattal, hogy a Botafogo vereségét Manga „portás" okozta. A lövés szerencsére célt tévesztett. De a kapus jobbnak látta gyorsan „világgá futni“. Nem csoda! GAZDAG ÖRÜLTEK? Puskás Ferenc. minden idők egyik legjobb játékosa görögországi edzősködése során a BEK-döntöig vezette a Panathinaikosz Athén együttesét. Egyszer azonban, amikor védencei az utolsó percben kapott góllal 1:0-ás vereséget szenvedtek, hirtelen éles fájdalmat érzett a mellkasában. Túlélte és a rá jellemző humorral mondta az újságíróknak: „A szívem bizonyára nagyon erős és teljesen egészséges...“ Rosszabbul, tragikusan végzett egykori játéj kostársa, Lóránt Gyula. (Tőle származik a tragikomikus mondás: „A világlegjobban fizetett őrültjei vagyunk“). Őt a PAOK Szaloniki kis- padján érte az infarktus és a halál. Otto Rehhagel a csapatáról, a Werder Brémáról folytatott tévébeszélgetés során lett rosszul, szívbántalmakkal szállították kórházba. A híres-hírhedt Helenio Herreráról. a Nagy Mágusról azt állították a szurkolók, hogy géniusz; az ellenfelek, hogy szélhámos. Herrera a pálya körül rohangált, nem ritkán veszekedett a bíróval, heccelte védenceit. Túlzott magabiztossággal, pökhendiséggel, arroganciával, de eredményeivel is állandóan provokálta az ellenfeleket. Máig is sokan átkozzák „hitvallásáért“: „Ha nem kapsz gólt, nem veszíthetsz“. Két infarktus után nyugdíjba vonult... KÖNYÖRÜLET. Sir Alf Ramsey faarccal ült a kispadon. Neki is akadtak azonban nehéz percei. Ilyenkor izzadni kezdett és olyan idegfeszültség vett rajta erőt, hogy képtelen volt beszélni. A hasonlóan népszerű és mosolytalan kollégája, Helmut Schön is mindig nyugodtnak tűnt. Néha viszont a páöröm tetőfokon. Edző és játékos (Archívumi felvételek) lyán történtek annyira „kiborították", hogy elfutott a kispadról és a leghíresebb drámai hősök gesztikulálásával kezdett „fohászkodni“: „Emberek, könyörüljetek!“ Gyakran kibírhatatlan a feszültség a pálya szélén. A lengyel Wojciech Lazarek beismerte: kulcsfontosságú találkozók után csak két nap múlva tért magához igazán. A „bialo- czerwonych“ sikereinek egyik kovácsa, Kazi- mierz Górski edzőtársához képest a szupernyugalom megtestesítője volt. És mégis: az angolok elleni történelmi győzelmet hozó mérkőzésen (1:0) nem bírta idegekkel; arcát eltakarva besietett a Wembley öltözőjébe. Még öt perc volt hátra a játékból... A harmadik lengyel, Jacek Gmoch kertelés nélkül kimondja: ..Stressz nélkül nincs siker“. A szabad szájú Max Merkel mindig azzal biztatta magát: ..Túl kell élnem... “ Es itt vagyunk az edzői kockázat tudatos beismerésénél. Milan Miljanics három infarktusnak volt tanúja. Az egyik szenvedő alany meg is halt. Ennek ellenére így beszélt: ..Nem tudom, rendben van-e a szivem. És nem is akarom tudni. “ Menotti, Happel vagy Thys füstfelhőbe burkolódzik a meccs folyamán. Mások pohár után nyúlnak. Szomorú példa erre Branko Zebec: vodkába fojtotta edzői tehetségét. Udo Lattek a sörnek hódolt, ládaszámra itta a folyékony kenyeret. Egy másik kollégája „rumos“ állapotban ment ki a tréningre és ezt kiáltotta védencei felé: ,,Melózzatok, az életemnél is fontosabb a csapat“. Természetesen ez extrémitás. De az élsport ma már lehetetlen dolgokat produkál. A BORÍTÉK TITKA. Az úgynevezett nagy futballban tevékenykedő edzők gyakran kerülnek extrém helyzetbe. „Búcsújárásuk“ egyik klubtól a másikig, a minden áron való győzelem követelése megviseli őket, nem múlik el nyomtalanul. Ráadásul mindenki beléjük törli a cipőjét. Nem véletlenül mondta a távozó tréner utódjának: ..Itt van két boríték. Ha rosszul megy a csapatnak, nyisd fel az elsőt“. Megtörtént. Az együttes a táblázat végére került. Az egyes(számú borítékban ez állt: ..Mindenért engem hibáztass! Újabb fiaskó esetén bontsd fel a második borítékot“. Amikor a klub abszolút sereghajtó lett, az edző reménykedve kezdte olvasni a második üzenetet: Készíts két borítékot...“ Udo Lattek, a Bundesliga legsikeresebb szakvezetője, aki most újságíróként tevékenykedik, ironikusan beszél az edzői munkáról: ..Idegen testek verejtékével keressük kenyerünket...“ A nem kevésbé sikeres brazil Mario Zagallo szavai jobban kifejezik a lényeget: ,,Az edzőnek a művészhez hasonló tehetséggel kell rendelkeznie. Hátránya, hogy munkáját, elképzeléseit, koncepcióját csak a játékosok vihetik sikerre.“ Mindkét állítás igaz. Nem is erről van szó. Hanem arról, hogy a futballedzők élete, egészsége ne forogjon kockán. De hol vagyunk már a sport eredeti értelmétől...? , TOMI VINCE A sport már nem játék, de... Kevés szót fordítanánk arra, ami köztudott. Csak hát a rideg tények. A sport világszerte általában üzleti vállakózássá vált, avagy show-vá, látványos cirkusz olykor, amely egyébként vajmi keveset von le a tiszta eszközöket használó versenyzők teljesítményének értékéből. Itt hangsúlyozzuk a tiszta eszközöket, mert gondoljunk csak a különböző bundaügyekre, a világméretű doppingbotrányokra. Dollár- milliók forognak és ez a folyamat nyilvánvalóan visszafordíthatatlan. A dollármilliókból természetesen nem kis mértékben részesülnek maguk a versenyzők, a maratoni futástól a labdarúgásig, a tenisztől a golfig; és ezt természetesen nemcsak a díjakat jelenti, hanem az eredményekkel járó, az erkölcsi dicsőségen messze túlmenő reklámbevételeket. Ebben a világban, ebben a sportvilágban élünk, ha tetszik, ha nem. De éppen ezért különösen megrendítő számunkra néhány olyan pillanat, néhány olyan emberi reflex, amely visszaadja a hitünket: az „eladó az egész világ“ forgatagában mégiscsak létezik igazi emberi, sportemberi magatartás is. Készakarva nem fair play díjasokról szóltunk. Máig magunk előtt láthatjuk a korábbi belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokság döntőjét. A mindent eldöntő utolsó játszmában 20:20-as állásnál a svéd Johanson javára a bíró megítélt egy pontot. És ebben a pillanatban Johansson felteszi a kezét, a bíróhoz fordul és mutatja, hogy ellenfele labdája hozzáért az asztalhoz; „csusza“ volt, a pont az ellenfélnek jár. Kitört a tapsvihar. A sors ezúttal igazságos volt. Végül Johansson nyerte a mérkőzést és ezzel az Európabajnoki címet. De gondoljuk csak el: azon az egyetlen pici pontocskán elcsúszhatott volna az aranyérem, a dicsőség és minden, minden, ami ezzel jár. Arra a csodálatos, ösztönös reflex-becsületre emlékezünk, ez az, ami annyira megmaradt bennünk. Nem a győzelem. Labdarúgó-világbajnokság Mexikóban, Anglia - Argentína mérkőzés. írjuk, ragozzuk, mit jelent egy csapat vagy az egyén számára a továbbjutás, illetve a győzelem? A kérdés költői. Maradona, a világsztár, bedob egy trükköt, kézzel segíti az angol Peter Shilton kapujába a labdát. Százezrek, milliók látják, csak a bíró nem. A világhírű kapus néhány métert előre lép, nagyon finom mozdulattal jelzi a kezezést, aztán visszaáll a kapujába; hiszen a játékvezető megadta a gólt. Még most is látjuk Shilton arcát. Nyugodt, rezzenéstelen. Ennek a csodálatos kapuvédónek egy pillanatig nem jutott eszébe az, hogy őrjöngve a bíróhoz vagy a partjelzőhöz rohanjon, hogy hisztériás jelenetet csapjon, holott tulajdonképpen a dolog tárgyi részét tekintve még igaza is lett volna. De hát a játék játék, a bíró bíró, az ítélet ítélet. É ezzel kész. Nem sokkal utána nagyon közel került egymáshoz Maradona és az angol kapus. A rutinos Shilton „törleszthe- tett“ volna. Nem tette. Sportember. Ember. Csak mellékesen jegyezzük meg: ugye, emlékeznek, Pfaff mit müveit a magyar Fazekassal a spanyolországi világbajnokságon, vagy még inkább arra, hogy Schumacher hogyan ütötte agyon, jóformán halálra, a francia Battistont. Néztük a magasan díjazott, nagy hírű olaszországi nyílt teniszbajnokságot. A döntőben a szőke hajú „golden boy“- nak becézett Agassi játszott az argentin Mancini ellen. Iszonyatos, ötjátszmás, esztétikailag is gyönyörű csata két szupertehetség között. Nincs hisztéria, nincs vita. Van két momentum azonban. Mancini egy fantasztikus fonákot üt. Védhetetlen. Agassi elmosolyodik, megtapsolja ellenfelét. És egy ennél fontosabb. Egy újabb Mancini-ütésnél, pontosabban adogatásütésénél Agassi némán előre lépked, kétséges számáré, hogy jó volt-e ellenfele poénja. Mancini is előre jön, a vonalra mutat. Agassi bólint és zokszó nélkül egyetért ellenfelével. Pedig - újra hangsúlyozzuk - ennek a bajnokságnak a megnyerése súlyos dollár-tízezreket jelent, meg a címmel járó gyönyörű és értékes emléktárgyat, s az ázsió reklámértékű emelkedését. A mérkőzést és ezzel a bajnokságot Mancini nyeri. Agassi előre fut, átöleli ellenfele vállát, őszinte mosollyal gratulál. Hát igen... A magyar Széchy Tamásnak, az „úszópápának“ egymillió dollárt ígértek, ha odaadja, pontosabban szólva, eladja edzéstervét az USA-ba. Széchy kapásból nemet mond: „Nekem még generációkat kell felnevelnem“. Tessék utána számolni. Egymillió dollár hivatalosan is hány tízmillió koronát jelent... Csak egy-egy pillanatot idéztünk. Szerencsére akadna még, ha nem is túlságosan sok. De amikor elkeseredünk fölöttébb gyanús mérkőzéseken, vagy akár Ben Johnsonon, doppingügyein - szerencsére, szerencsénkre sorban fölvillannak előttünk az „igazság pillanatai”. És ha rövid időre is, de csendes öröm tölti el szívünket. (S. T.) ÚJ SZÚ VASÁRNAPI kiadAs Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes: Csetö János és Szilvássy József. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovicova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4454 és 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18. vasárnapi kiadás: 673 70. sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 819 02 Bratislava. Martanovicova 25, telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovicova 25, 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 13 - korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.
