Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-19 / 20. szám

ÚJ SZÚ E E 1 O lyan korszakban élünk, amikor a tu­domány és a szellemi élet szerepe világviszonylatban felértékelődött. Átalakuló gazdasági és társadalmi életünk szükség­szerűen előtérbe állítja a tudomány és ezzel az értelmiség növekvő szerepét. Abban a törekvésben pedig, mely célul tűzte ki, hogy ,,a szocializmusnak elsősorban önma­gát kell megismernie", megkülönböztetett hely illeti meg a társadalomtudományokat. A jobb eredmények elérése feltétlenül összefügg a tudományos munka szervezé­sével, az intézmények szerkezetével és az együttműködés folyamatával. A reszortkor­látok lebontásával és a komplex eljárások érvényesítésével behatóan foglalkozott a CSKP Központi Bizottsága 9. ülésének beszámolója, mely a tudományos kutatás hatékonyabbá tételének lehetőségeit vizs­gálta, s a kutatócsoportok fokozottabb ösz­tönzését szorgalmazta. Azt az elvet hang­súlyozta, hogy a tudományban végzett munka megítélésének alapvető szempontja a jövőben is az lesz, a tudományos munka­helyek, csoportok vagy kutatók milyen mér­tékben oldják meg az új feladatokat, s tevé­kenységük összhangban áll-e a gyakorlati elvárásokkal. Ebben a folyamatban kétségtelenül fon­tos szerep hárul az értékeket megfogalma­zó és képviselő alkotó értelmiségre. A cseh­szlovákiai magyarság esetében ez az elvá­rás azonban összefügg a tudományos élet megszervezésének igényével is. Nem mondhatjuk el ugyanis, hogy a kutatás terén zajos viták, indulatok jellemeznék szellemi életünket, s azt sem, hogy szakmai törekvé­seink a lehetőségek és a távlatok szem­pontjából tisztázottak vagy egyértelműek lennének. Nemzetiségi tudományos éle­tünkre mindenekelőtt az jellemző, hogy in­tézményesített formában nem létezik, szer­vezett formája nincsen. Eredményeit tekint­ve is egyoldalú képet kaphatunk az elmúlt évtizedek tudományos vagy tudományos igényű tevékenységéről. Ezek jórésze ugyanis az egyéni kezdeményezések, áldo­zatvállalások eredménye, s jobbára iroda­lomközpontú. Arra a kérdésre, Csehszlovákiában szükség van-e (magyar) kisebbségi tudo­mányosságra, a válaszunk aligha lehet két­séges. Köztudott, hogy Európa újkori kultú­rája - és így természetesen a tudomány is - nemzeti nyelveken született újjá, a tudo­mányosság ezért egy nemzet (nemzetiség) értékét, szellemi adottságait is minősíti. Bessenyei György szavai több mint kétszáz év távolából szólnak, arra figyelmeztetve, hogy: ,, Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, idegenen sohasem". De idézhet­jük Széchenyi István szavait is, aki az anyagi és szellemi „kifejlés" előmozdítását abban látta, ha ,, szellemi alapon nyugszik jelenünk és jövőnk". Az anyanyelven zajló tudomá­nyos élet versenyében ezek a gondolatok ma már a megmaradás egyik feltételére is figyelmeztetnek, nevezetesen arra, hogy a korszerű nemzetiségi művelődésben meg­különböztetett hely illeti meg a tudományt. ,,Élet- és jövöképesnek az a közösség számit, amelynek művelődésében a tudo­mány a kor szellemének megfelelő rangot vívott ki magának, amelynek értelmiségé­ben a műszaki szakemberek és kutatók csoportja kellő arányban és színvonalon van képviselve. Ne feledkezzünk meg... a magasan kvalifikált szakemberek alakítá­sának és utánpótlásának a követelményéről sem" - írja a kolozsvári Gáli Ernő Nemzeti­ség, erkölcs, értelmiség című művében. Visszatekintve kisebbségi életünk hét évtizedes történetére, azt kell mondanunk, jobbára mindig problematikus volt a kisebb­ségi tudományosság ügye... Holott a társa­dalomtudományok keretében hasznos és hasznosítható szerepet vállalhatnak olyan intézmények, melyek egy nép, népcsoport életével, társadalmi mobilitásával, művelt­ségszerkezetével, munkahelyi problémái­val, a munkaerővándorlás kérdéseivel stb. foglalkoznak. Erre annál is inkább szükség van, mivel az országosan szervezett tudo­mányos intézetek jobbára „mellőzhető" részkérdésként tekintenek erre a kérdésre, a magyarországi kutatások pedig - és ez természetes is - a nemzeti kultúra vonzás­körére szűkítik le a kérdést. Ezért volna szükség a saját, belső erőből építkező, szervezetten működtetett tudományos élet megszervezésére, amely hasznosan segít­hetné a hazai kutatásokat, s intézményesí­tett helyzetével ugyanakkor része lehetne annak a kisebbségi/nemzetiségi tudomá­nyosságnak, mely Közép-Európa, illetve Európa térségeiben az elmúlt évtizedekben létrejött. A két világháború között a nemzetisé­gi elnyomás másodrendű sorsra kárhoztatta a kisebbségeket. De a tudomá­nyos élet megszervezését nehezítette a po­litikai pártok küzdelme is. Az a tény, hogy a csehszlovákiai magyarság első és egye­düli főiskolája a (skótok közbenjárásával létesített - 1925 szeptemberében megnyílt) losonci (Lucenec) teológia volt, mindennél jobban bizonyítja azokat az áldatlan állapo­tokat, melyek a magyar nemzeti kisebbség helyzetét meghatározták. Ebben az idő­szakban az egyetemnek még magyar tan­széke sem volt! A tudományos tevékenység elsősorban a magánkutatásokra szorítko­zott, s a különböző vidéki és városi egyesü­letek (kaszinók, társaságok) tettek kísérletet a „népszerűsített tudomány" megszerve­zésére. E téren a lévai (Levice) Casino, a kassai (Kosice) Kazinczy Társaság, a ko­máromi (Komárno) Jókai Egyesület, a rövid életű losonci Madách Kör és a bratislavai Toldy Kör tevékenységét említhetjük. A ki­sebbségi tudományosságot - intézménye­sített formában - elsőként az 1931 novem­berében alakult Csehszlovákiai Magyar Tu­dományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (népszerű nevén: Masaryk-akadémia) je­lentette. A Masaryk köztársasági elnök egy millió koronás adományából létrejött intéz­mény három osztályának (tudományos, iro­dalmi és művészeti) több mint hetven alapí­tó rendes tagja volt. A pártérdekek és a hoz­zá nem értés azonban csakhamar kikezdte az intézmény életét. A tagok kiválasztását a jobbára szociáldemokratákból álló előké­szítő bizottság végezte, s ez eleve idegen­né tette az intézményt a haladó és baloldali értelmiségiek egy része számára. Folyóiratok terén a Nemzeti Kultúra (1933-1935), valamint a (magyar és német nyelvű) Nemzetiségi Kisebbségek című, négy számot megért folyóiratot említhet­nénk. A Masaryk-akadémia kiadásában megjelent Magyar Figyelő (1933-1935) ti­szavirág-élete csupán a lehetőségeket ér­zékeltette. A történetírás és az irodalomtudomány terén Sas Andor vívott ki magának megbe­csülést. Rajta kívül említést érdemel Alapy Gyula, Gömöry János, Haiczl Kálmán, Machnik Andor, Surányi Géza, Váradi Ala­dár, akik elsősorban a kisebbségi szellemi élet minősítésében, adatfeltárásában vé­geztek hasznos munkát. Az „összegező" .munkák között említhetjük Kemény (G.) Gábor így tűnt el egy gondolat című iroda­lomtörténeti kísérletét is. A nyelvtudomány, nevelés- és népesedéstudomány terén Or­bán Gábor, Krammer Jenő, Révay István, a néprajz területén Tichy Kálmán, Khín Antal, Manga János munkáját említhetjük A műkritika, irodalmi és társadalmi publi­cisztika területén Balogh Edgár, Brogyányi Kálmán, Szalatnai Rezső, Vájtok Sándor, Sándor László, Zapf (Bellyei) László, Do- bossy László, Jócsik Lajos, Kovács Endre, Peéry Rezső és Sziklay Ferenc tevékeny­ségét említhetjük. Vass László 1938 febru­árjában a Magyar Napban így jellemezte a korabeli állapotokat:,, Amitől félni leheteti, lassan bekövetkezik: művelődési életünk elparlagiasodik... utolsó morzsáit éli föl az éveiben megsokasodott tudósnemzedék, amely itt maradi közöttünk magányos hír­mondóul a század eleji magas ívelésű tudo­mányos életből. Művelődési lehetőségeink egyre szűkülnek. Tudományosságunk, ami pedig egy nemzet szellemi életének min­denkor legbiztosabb fokmérője, elveszti él­tető gyökereit... Főiskolás ifjúságunk között lámpással kell keresnünk azokat, akik tudo­mányos pályára szánják magukat... És a későbbi tudósjelöltben is sután, hiányo­san, rendszertelenül épül fel a szaktudo­mány anyaga..." S ajátos szerepet vállaltak a két világ­háború között a tudományosság ter­jesztésében azok a haladó szellemű fiata­lok, köztük sarlósok, akik a különböző hazai egyetemeken, főiskolákon megszervezték a Magyar Szemináriumot. E rendezvény keretében a magyar hallgatók „önnevelő módon" és a saját anyanyelvükön egészít­hették ki tanulmányaikat. A két világháború közötti kisebbségi élet problémáiról áttekin­tő képet nyújt a Kisebbségi problémák című kötet (1937), valamint Az Ország Útja című folyóirat kiadásában (6. szám) megjelent Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938 című tanulmánygyűjtemény. A csehszlovákiai magyarság a felszaba­dulás után hároméves késéssel lépett a szocialista fejlődés útjára. A magyarságot sújtó diszkriminációs intézkedések miatt 1945 és 1947 között az értelmiség jelentős része elhagyta az országot. A gottwaldi jégtörő február 1948-ban azt a választóvo­nalat jelentette, amely nemcsak a hatalom kérdését döntötte el, hanem a nemzetiségi kérdés igazságos rendezésére is megte­remtette a feltételeket. Ezek a hónapok a művelődés területén is alapvető változá­sokat eredményeztek. A magyar nyelvű lapok és folyóiratok (Új Szó, Szabad Föld­műves, Alkotó Ifjúság, Fáklya stb.) megindí­tása után megkezdődött a nemzetiségi is­kolák szervezése is. Ezzel egyidöben meg­kezdődött a magyar nyelvű tanárképzés. Olyan intézmények vállalták ezt a feladatot, mint a Szlovák Egyetem Pedagógiai Kara, később a Pedagógiai Főiskola, majd a Ko­mensky Egyetem Bölcsészettudományi Ka­ra, illetve a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főis­kola. Az irodalmi élet megindításában olyan kiváló személyiségek segédkeztek, mint Fábry Zoltán és Sas Andor, akik a „szegény nemzet" nevében, az emberség és ma­gyarság igényei szellemében kezdtek hoz­zá a nemzetiségi kultúra megszervezé­séhez. Az első lépések - érthetően - az irodalom térhódítását jelentették. Csakhamar jelent­kezett azonban a történettudomány is. Fábry Zoltán a gondolat és béke igaza nevében a kultúra háromezer éve örökösé­nek vallotta magát. Sas Andor Irodalmi és történeti tanulmányai (1953), majd később a munkácsi Schönborn-uradalom társadal­mi és gazdasági viszonyaival foglalkozó monográfiája (Egy kárpáti latifundium a hű­béri világ alkonyán, 1955) egyaránt a kez­detet jelentette. Munkásságukhoz csatla­koztak később a kritikusok (Tóth Tibor, Csanda Sándor, Turczel Lajos és mások) és az ötvenes évek végén sorompóba lépett az a nemzedék, mely meghatározó módon ma is jelen van irodalmi és kulturális éle­tünkben. A tudományos élet szervezésében az első évektől kezdve meghatározó szerepet vállalt a Komensky Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalmi Tanszéke. Az oktatási feladato­kon túl a tudományos és kutatómunka ne­hezét is magukra vállalták. Úttörő munkát végzett Csanda Sándor, aki elsőként foglal­kozott a felszabadulás után a két világhábo­rú közötti irodalommal, Turczel Lajos, aki a csehszlovákiai magyar szellemiség fejlő­dési feltételeit, sajtótörténetét stb. vizsgálta. A nyelvészet terén Orbán Gábor, Sima Ferenc és Jakab István tevékenységét, a hungarológiai kutatás terén Jár ka Pasia- ková és Garaj Lajos munkásságát említhet­jük. Az irodalomtörténészek munkáját gaz­dagította Rákos Péter sokrétű tevékenysé­ge a prágai Károly Egyetemen, valamint Szeberényi Zoltán és Alabán Ferenc mun­kássága a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán. A társadalomtudományos kutatások te­rén a hetvenes évek végén meghatározó szerepet vállalt magára a Madách Könyv- és Lapkiadó. Az Új Mindenes Gyűjtemény megindításával a tudományos munka céljait kívánta segíteni. A kiadó egyébként a het­venes évek elejétől programszerűen vállalta a nyelvtudományi, történelmi, néprajzi, va­lamint társadalomtudományi müvek megje­lentetését. (Ezek között említhetjük Sas Andor A koronázó város című kötetét is.) A történelemtudományok terén Blaskovics József, Kiss József, Püspöki Nagy Péter, Popély Gyula munkássága érdemel figyel­met, a filozófia területén Mészáros András, a néprajzkutatásban Ág Tibor és Liszka József fejt ki érdemdús tevékenységet. A természettudományok területén Töl- gyessy György sokoldalú tevékenységét emelhetjük ki. Rajta kívül a fiatalabb kutatók közül Szöcs Ferenc, Bauer Győző, Both Bálint, Bödők Zsigmondmunkásságát emlí­tenénk. Jogi és demográfiai jellegű kérdé­sekkel Gyönyör József foglalkozik, közgaz­dasági tudományokat Mihály Géza, szocio­lógiai kutatásokat Végh László végzett Var­ga Sándor levéltári kutatásokkal hívta fel magára a figelmet. Jócskán vannak azon­ban olyanok is, akiknek tevékenysége - tár­sadalmi és természttudományi folyóirat hiá­nyában - kevésbé ismert a magyar közvé­lemény előtt. Azt mondhatjuk, bár a személyi feltételek jobbára kialakultak, hisz szakember dolgá­ban lényegesen jobb a helyzet, mint néhány évvel korábban, a magyar kisebbségi tudo­mányos élet alapvető hiányossága, hogy az intézményesített megoldás mindmáig elma­radt. Az az elképzelés, mely a hetvenes évek elején azt remélte, hogy a tudományos munkahelyeken elhelyezkedett fiatal kutatók lehetőséget kapnak arra, hogy a nemzetisé­gi kutatást segítsék, csak szándék, vágy­álom maradt. így aztán fehér foltja továbbra is a nemzetiségi kultúrának a társadalomtu­domány, a történettudomány, a hely- és kultúrtörténet, a szociológia, a néprajz, me­lyek hatékonyan segíthetnék a szocialista nemzettudatot. Az elmúlt évek tapasztalatai azt is bizonyítják, hogy a különböző emlék­napok, vagy a Csemadoknak a művelődési életben vállalt szerepe csupán hiánypótló, de semmi esetre sem oldhatja meg a tudo­mányos tevékenységre váró feladatokat. M eg kell említenünk, hogy a nemzeti­ségi kutatások területén a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológia Intézete Prágában, illetve az opavai Sziléziai Intézet végzett felmérő munkát. Szlovákiában 1975 óta működik Kassán az SZTA Társadalomtudományi In­tézete, tevékenységükről azonban csak el­vétve szerezhetünk tudomást. Az SZLKP Központi Bizottsága Marxizmus-Leniniz- mus Intézetének is kiterjedt kutatóprogram­ja van. A bratislavai Kultúra és Közvéle­ménykutató Intézet is részt vett egy időben a magyar nemzetiségi kultúra fejlődési irá­nyait vizsgáló kutatásban, a kutatás gazdag eredményei azonban, sajnálatosan, zártkö­rűek maradtak, a későbbi években pedig nem folytatódtak. A nemzetiségi kultúrát is érintő rendszeres kutatómunkával (könyv- kultúra, könyvtári szolgálat stb.) a Matica slovenskán kívül más intézmény - tudtunk- kal - nem foglalkozik. A szlovák és cseh kutatók közül a nemzetiségi kutatás ismert személyiségei Milos Gosiorovsky, Juraj Zvara, Viliam Plevza és Karol Pomaizl. A tudományos élet szervezését illetően - a két évtizeddel korábbi véleményünket megerősítve - azt mondhatjuk, az egyete­mi, főiskolai munkahelyek részei lehetnek a kutatásnak, tartalmi telítettségük miatt azonban nem helyettesíthetik a tudomá­nyos intézetet. így aztán mindmáig megol­datlan az irodalomtudomány és a nyelvtu­domány szerepe, mivel az SZTA meglevő intézetei a nemzetiségi kutatás igényeit — érthető módon - nem vállalhatják fel. A társadalom- és természettudomány terén a legkönnyebben megoldható kérdésnek a folyóiratkiadás mutatkozik. A jelenleg mu­tációban megjelenő Természet és Társada­lom ugyanis (önálló szerkesztéssel) átve- hetné ezt a feladatot. A tudományos mun­kahely megteremtése szempontjából három megoldás kínálkozik. Egyrészt: önálló inté­zet kialakítása, másrészt az SZTA kereté­ben szervezett intézeté. Elképzelhető azon­ban az is, hogy a Komensky Egyetem magyar tanszékének keretében hoznak lét­re kutatórészleget. Az ukrán (ruszin) nem­zetiségi kultúra esetében ez a modell érvé­nyesül. A preéovi J. P. Safárik Egyetem ukrán tanszékén ugyanis mintegy két évti­zede működik egy részleg, mely az ukrán nyelv és irodalom kérdéskörét kutatja. A nemzetiségi kultúra és szellemiség legalább négy szakterületen igényelné a kutatómunka megindítását. Éspedig: a történettudományok, az irodalom- és nyelvtudomány, a néprajz, valamint a szoci­ológia és politológia területén. Az intézet konkrét kutatási programját a létrehozó szerveknek kellene meghatároznia. Nyil­vánvaló, hogy az önismeret és nemzettudat alakítása mellett a közeledés és a meqértés eszméjét Is hatékonyan segíthetné. Ú gy gondoljuk, a cselekvésre való kész­ség nagy érték a jövő szempont­jából. S bár nem osztjuk Niccolo Machia­vellinek a fejedelemhez szóló tanácsát, miszerint „a kedvezéseket pedig apránként kell adagolni, hogy jobban éreztessék hatá­sukat. ..", úgy véljük azonban, hogy az értelmiségi funkciók működtetésének, a fel­halmozott tudás bővített újratermelésének az ügyét jelentősen segítené, ha az igény végre célhoz érne. Szándék és tett meg­erősíthetne bennünket a közös felelősség­ben, s hozzájárulhatna nemzetiségi mikro- társadalmunkban a tudomány és szocializ­mus szövetsége erősítéséhez, az európai kultúra és a nemzeti műveltség irányába ható törekvéseink, társadalmi céljaink elé­réséhez. Az értékek elérése minden emberi tevékenység lényege, s ezért meghatározó lehet a szellemi élet kiteljesítését segítő igények és célok megvalósításában is. FÓNOD ZOLTÁN 1989. V. 19. TUNHANY1 HU M Igények és gondok a nemzetiségi tudományos életben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom