Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-27 / 4. szám
Véleményt mond: ORBÁN IRÉN, a Galántai (Galanta) Járási Könyvtár igazgatója ÚJ, VONZÓ MÓDSZEREKKEL A foglalkozásom: könyvtáros. Pedig rejtett álmaimban mindig író szerettem volna lenni. A sors is úgy akarta, hogy tollforgatással keressem meg a kenyeret: pártfeladatul kaptam, hogy legyek a járási újság szerkesztője. Akkor tudtam meg, milyen kín az írás, főleg, ha teljesítményre megy. Pedig ákkoriban még kisebbek voltak az igények - sajnos, mai szemmel - ez az én cikkeimen eléggé érezhető. így hát átpártoltam az írást tisztelők másik oldalára és már több mint húsz éve könyvek közt élek. Szeretem a könyveket és boldog vagyok, ha minél több emberrel tudom megszerettetni őket. Nem tartom szerencsés dolognak, hogy a mi munkánkat is irányszámok, mutatók és százalékok szabják meg. Mivel ezek évről évre emelkedő irányt mutatnak, félő, hogy ez a nemes, közvetlen emberi kapcsolatot igénylő tevékenység odáig fajul, hogy az irányszámok és a kedvező statisztikai kimutatások érdekében megfeledkezünk az emberről, akiért és akinek szántuk. Az összehasonlítás, a viszonyítás azonban megköveteli, hogy néhány adattal érzékeltessem, hogyan dolgozunk 81 ezer könyvünkkel, amelyeknek - a lakosság arányaival összhangban - 45-50 százaléka magyar nyelvű. 4500 olvasót tartunk nyilván, s évente 25 ezer látogatót. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a jnb jóvoltából minden évben közel 1 millió korona értékű új könyvvel tölthetjük fel könyvtárunkat. A könyvtáros feladata nemcsak az, hogy műveljen, hanem az is, hogy neveljen. Arra törekszünk, hogy a könyv, az irodalom - nem csak a szépirodalom - segítségével formáljuk az emberek, főleg a fiatalok jellemét, tudatát, világnézetét, értékekhez való viszonyulását. Célunk, hogy minél több olvasó számára tegyük vonzóvá a könyvtár látogatását. Nem lehet elég korán elkezdeni a könyv megszerettetését. Az óvodások számára mesedélutánokat rendelünk, az iskolásoknak, diákoknak vetélkedőket, előadásokat, író-olvasó találkozókat szervezünk. Sikeresnek mondható együttműködésünk a társadalmi szervezetekkel, főleg a Nőszövetség és a Csemadok járási, illetve alapszervezeteivel. örömmel tapasztaljuk, hogy az iskolaköteles gyerekek közel 70 százaléka könyvtáraink rendszeres olvasója. Hozzánk tartozik ugyanis a járás 300 népkönyvtára, amelyeket módszertani szempontból irányítunk, tehát pontos áttekintésünk van az olvasási kedv, érdeklődés alakulásáról. Nálunk - a tévé és a más szórakozási lehetőségek ellenére még mindig emelkedőben van az olvasás iránti érdeklődés. Annak ellenére, hogy nagy visszaesés tapasztalható a 15-18 éves fiatalok korosztályában, főleg a munkásfiatalokra jellemző, hogy megszakad a kapcsolatuk a könyvvel. A könyvpiacot illetően megjegyzendő, hogy sajnos, nálunk nagyon kevés könyv jelenik meg - szerezhető be - magyar nyelven a legkisebb olvasók számára, hiányoznak az ún. leporellók. Kifogásoljuk a magyar könyvek aránytalanul magas hazai árát is. (Ez a Magyarországról behozott könyvek árára vonatkozik.) Ami önmagam számára is szinte hihetetlen, már 30 éve múlt, hogy a kommunisták sorába léptem. Ez ugyan nem érdem, de sokrétű tevékenységre adott lehetőséget. Talán ez volt az oka. hoqy 1981-ben, amiI kor a járási kulturális intézményekben önálló pártszervezet alakult (addig a járási nemzeti bizottság alapszervezetéhez tartoztunk), engem bíztak meg a pártelnöki tisztség ellátásával. Ezen a nagy felelősséggel járó poszton igyekeztem becsülettel helytállni. Nemrég vitattuk meg a taggyűlésen is a CSKP KB 10. ülésének határozatait. Számomra és valamennyi népművelő számára ez any- nyit jelent, hogy a kitűzött feladatokat maradéktalanul teljesítenünk kell. Munkánk - tömegpolitikai munka is. Nemcsak azért, mivel külön osztályunk foglalkozik a politikai irodalom népszerűsítésével. Együttműködünk a Politikai Nevelés Házával, még járási versenyt is hirdetünk könyvtáraink között és bekapcsolódunk a kerület által meghirdetett politikai irodalmat terjesztő versenybe is. De nemcsak erről van szó, hanem arról, hogy egyre több lehetőséget használjunk ki, új, korszerű módszereket is alkalmazzunk a tájékoztatásnak és nevelésnek ezen a rendkívül vonzó, hatékony területén. Különösen ami az ifjúság nevelését illeti. A pártszervek megállapítása szerint is - beleértve elsősorban a CSKP KB 10. ülésén elhangzottakat -, ifjúságunk többsége érzékeny, fogékony a szépre és a jóra, fejlett igazságérzéke van. Számos fiatalra azonban társadalmi passzivitás és a fogyasztói életmód csodálata a jellemző. Viszonylag gyakori jelenség a kultúrálatlanság, a trágár beszéd, a vandalizmus. Ezeknek a negatív jelenségeknek a megelőzésére irányítjuk tevékenységünket a következő időszakban. Sikerült videomagnót szereznünk, s most éppen azon fáradozunk, hogy a szakmunkásképzőben tanulóknak, valamint a többi, erre igényt tartó iskola diákjainak is filmvetítéssel egybekötött előadássorozatot rendezünk. Ezeken a filmvetítéseken részt vennének pszichológusok, jogászok és más szakemberek is, hogy a fiatalok kérdéseire hozzáértő választ adjanak, eligazítsák őket azokban a kérdésekben, amelyekre sem a család, sem az iskola nem adott még nekik megfelelő választ. Meggyőződésem, hogy a könyvtári munkával, a népművészeti tevékenység további kibontakoztatásával, új, vonzó módszerekkel - ezen a téren járásunk jó eredményeket ért már el - hatékonyan hozzájárulhatunk az ifjúság esztétikai, érzelmi és erkölcsi neveléséhez. E tényezők nélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy kialakítható és a köztudatba juttatható a tisztességes, jó minőségű munka megbecsülése, az a helyes értékrend, amelyre társadalmunknak olyan nagy szüksége van, s amely nélkül az átalakítás megvalósítása lehetetlen. abk / É letereje teljében lévő, szikár, mozgékony, jó kedélyű fiatalember a 44 éves Hornyák Ferenc. Abarai (Oborin) családi háza, ha nem is a legnagyobbak, de a legszebbek közé tartozik a községben. Az udvaron végigmenve az embernek az a benyomása támad, hogy gazdája rendszerető, pedáns ember. Mindenütt tisztaság, mindennek megvan a helye. Mosolyogva jön elém, s oly szívélyesen fogad, mintha régi ismerősök lennénk, pedig először találkozunk. ízlésesen berendezett szobába tessékel, s a kellemes melegben miről is kezdhetnénk társalogni, mint az időjárásról. Majd életére, sorsának alakulására terelem a szót, s ö szívesen beszél gyermekéveiről, tanulmányairól, munkájáról és kedvteléseiről.- Ebben a Tice-parti kisközségben születtem. Gyermekkorom legszebb emlékei ehhez a tájhoz, a falu melletti nádas-füzes folyóparthoz kötődnek. Hasonló korú társaimmal becsatangoltuk a környék rétjeinek, erdeinek legrejtettebb zugait is. Izgalmas halászatokat rendeztünk, s a zsákmányt szabad tűzön sütöttük meg. Azóta sem ettem ennél finomabban. Közben természetesen szülőfalumban befejeztem az alapiskola öt Osztályát, s Vajánban (Vojany)- a hatodik-nyolcadikat. Tanulmányaimat ezután a Kassai (Kosice) Gépipari Szakközépiskolában, gépek és szerelvények szakosítással folytattam. Ebben a középiskolában, amely annyi kiváló szakembert nevelt - őszintén bevallom - engem a tantárgyak közül leginkább a történelem érdekelt. Számos kiváló és nagy tudású tanárom közül számomra a legkedvesebb a történelemtanár volt. Tantárgyát úgy meg tudta kedveltetni, hogy érdeklődésem a történelem iránt ma sem hagyott alább. Középiskolai tanulmányaimat 1962-ben fejeztem be.- Gondolom, akkor még kapva kaptak az ilyen jó hírű szakközépiskolát végzett fiatalokon. Elhelyezkedési gondjai nem voltak.-A tőketerebesi (Trebisov) cukorgyárban kaptam állást. A köz.- ponti javítóműhely technikusa, majd az újítások és találmányok felelőse lettem. Akkortájt az újításokért, ész- szerűsitésekért nem fizettek akkora jutalmakat, mint most. Nekem pedig munkaköri kötelességeim közé tar tozott.- De az újítómozgalom szervezése mellett bizonyára maga is nyújtott be néhányat?- Több újítási javaslatom is volt. Hármat elfogadtak és meg is valósítottak közülük. Hogy milyen gazdasági hasznot eredményeztek, arra már nem emlékszem, de mint mondtam, akkor még ezt nem tartották annyira számon.-Mi volt az oka annak, hogy otthagyta a cukorgyárat?- Túlságosan sok időt vett igénybe a napi ingázás. A városba beköltözni nem akartam. Engem minden ehhez a faluhoz köt. El sem tudom képzelni magam városi emberként. Annál sokkal erősebb bennem a természetszeretet. Tagja vagyok a vadásztársaságnak, de nem vagyok az a típus, aki csak lelőni szereti a vadat. Kötelességemnek tartom gondozni és védeni is. Nemcsak vadásznak, természetvédőnek is tekintem magamat. Szakképzettségemnek megfelelő állást a faluban nem kaptam ugyan, de alig több, mint tíz kilométerre innen épült akkor a Szlovák Energetikai Művek vajáni üzeme. Itt lettem részlegvezető. A tavalyi átszervezés óta a gazdasági igazgatás osztályvezetőjeként dolgozom. Szeretem a munkámat, elégedett vagyok. Ez utóbbi szavak meglehetősen szerényen hangzanak. Pedig az eltelt évek alatt jó munkájáért bizonyára számos elismerésben is volt része. De minderről hallgat. Távozóban még egyszer végigsiklik tekintetem az udvaron, a házat övező virágágyásokon. A rózsa- és a szölötövek gondosan betakarva várnak a tavaszi ébredésre. Némi nosztalgiával gondolok arra, hogy milyen szép is lehet itt nyáron minden. Nyugalmat árasztó nyári délutánokon szőlőt, virágot ápolni, vagy a Tice füzeinek árnyékában ülve figyelni a víztükröt, várni a kapást. De az sem rosszabb foglalatosság, ha az ember - csak amúgy státuszszimbólumként - nyakába akasztja a puskát, s erdöt-mezöt járva figyeli a vadak élétét, avönvörkö- dik a természetben. Hornyák Ferencnek ez megadatott, sokunknak azonban örökre csak vág/ marad. M0RVAV aA[J0R Éltető eleme a szülőfaluja S okáig latolgattam, szóba hozzam-e, ami az elmúlt hónapokban, hetekben nem kevés község, kisváros pártvezetöségét foglalkoztatta, hogy hallgassak tapintatosan, s tekintsem, kezeljem „belső", bizalmas kérdésnek, ahogyan azt még általában teszik. Végül, miután a válaszok, megoldások keresésében nem kevés tétovázást, sőt melléfogást is véltem fölfedezni, úgy döntöttem, nem hallgatok róla, egyszer ezt is csak ki kell mondani. Tulajdonképpen a CSKP KB 10. ülése fordította a fényt az eszmeipolitikai nevelésnek erre a fontos területére, s a járásokban - a 10. ülést követően - készített elemzésekből az ideológiai munkával foglalkozó tanácskozásokon és üléseken kiderült, hogy az utóbbi időben több helyen megszaporodott a vallásoktatásra járó gyermekek száma. Ahol ezidáig is azzal a tudattal dolgoztak, hogy a világnézeti nevelés nem egyszeri, évente a tervből kipipálható feladat, hanem folyamatos, komplex, életre, magatartásra, emberekre figyelő gondoskodás és munka, ott elenyészóek az ilyen jellegű változások. Ahol nyilvánvaló volt mostanáig is, hogy a világnézet a valóság egészére, és ezen belül különös hangsúllyal az embernek a világban elfoglalt helyére vonatkozó tudatos, fogalmi és értékelő jellegű, általános és lényeges nézetek összessége, tehát minden, ami életüket, körülményeiket meghatározza ott az emberek magatartásában, a gyermekek nevelésére vonatkozó szülői elképzelésekben nem következett be semmiféle törés. A világnézet az emberi cselekvés eszmei motivációs rendszere, s az emberi cselekvést, magatartást a társadalmi nézetek sokkal közvetlenebbül határozzák meg, mint a természeti világról alkotott ^ elképzelések. Meggyőződésem, hogy nálunk, az emberek döntő többségét tekintve, egészségesek a társadalmi nézetek Népünk - éppen mert a világban végbemenő folyamatokra is figyel -, tapasztalatai alapján vallja, hogy jólétét, biztonságát megtalálja hazánk szocialista társadalmában. így vélekednek a munkájuk értelmét látó, két kezük szorgalmából élők, legyenek akár ateisták, akár vallásos emberek. Főleg erőteljesen kifejezésre jut ez az olvasóink lakta falvakban, ahol a szocialista mezőgazdaság kiváló eredményei teremtette életszínvonal fölerósitve táplálja ezt a tudatot. Most, e - többek szerint - váratlan jelenség fokozottabban ráirányította a figyelmet a világnézeti nevelésre. Például az egyik községben - a népművelő eddigi munkáját elmarasztalva - úgy döntöttek, a leghelyesebb lesz, ha azonnal előadássorozatot tartanak erről a témáról... Jobb híján talán így is el lehet kezdeni, habár átgondoltságra, megfontoltságra nem nagyon utal ez a megoldás, hiszen legalább azt tudhatnák, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. Alig néhány faluval arrább más módszereket is tanulhattak volna. Ott évtizedek óta átgondolt, rendszeres és Sokrétű kulturális és népművelő munka folyik. Az ifjúság- és gyermeknevelésről több éven keresztül rendeztek előadássorozatokat, amíg hozzákapcsolták a világnézeti nevelés témáit .is. Közben az ifjúsági klubban az amatőr csillagászat iránt érdeklődők éppúgy megtalálták az őket foglalkoztató kérdésekre a választ, mint a világkörüli utazásokat kedvelők, természetjárók a többi, filmvetítéssel, útibeszámolóval színessé és mozgalmassá tett estéken. Az amatőr színjátszás, a kirándulások, a színházba szervezett utazások ebben a faluban ugyanúgy az emberek életéhez tartozó szükségletek, mint másutt a kocsmábajárás vagy a tévézés. Kell, hogyne kellene a tudatosságot elősegítő, helyünket, helyzetünket meghatározó elmélet. De sokkal inkább kell, sőt nélkülözhetetlen az, hogy lakóhelyükön az emberek jól érezzék magukat, hogy törődjenek velük, figyeljenek az igényeikre. Ami az igényeket illeti, bizony nem kevés helyen vetik el a sulykot, amikor azt gondolják, van üzletközpont, szolgáltatóház, jó a tömegközlekedés, korszerű a vendéglő, tágas, lakodalmak rendezésére alkalmas a művelődési ház, aszfaltozottak az utak, bevezették a vizet, a gázt - mi kell még? Hogy mi? Amit egykor Petőfi a „szellem napvilágának" nevezett, a kultúra kell és kellene- egyre magasabb szinten, minden viszonylatában, s egyre nagyobb mennyiségben. A jólét mai fokán már elvárhatnánk, hogy több könyvet, újságot, folyóiratot vegyenek, olvassanak az emberek. S mi a helyzet? Jobb esetben a stagnálás, a régi szinten maradás, rosszabb esetben- kiadónk könyveinek példányszámai legalábbis ezt jelzik - a csökkenő érdeklődés. Egyre kevesebb fiatalt vonz az amatőr színjátszás, fogynak az éneklöcsoportok, kevés a tánccsoport. Nem kevés műszaki és agrárértelmiségi lakik Dél-Szlovákia kisvárosaiban, községeiben. Jelenlétük - tisztelet a kivételnek - mégsem meghatározó sem a faluközösségek, sem a kisvárosok kulturális életében. Az egyetlen népművelő helyettesítse e megosztott érdeklődésű és műveltségét tekintve is rendkívül szélesen rétegeződé közösségekben az Intézmények egész rendszerét? Mert napjainkra a legtöbb helyen alig-alig pislákol - gyűlésekben merül ki - a társadalmi szervezetek tevékenysége. Rengeteg az adminisztráció, a bürokrácia, a „papír" ott is, ahol az embereknek élő szóra, figyelemre, megértésre lenne szüksége. Oda fordulnak tehát, ahol figyelmet és megértést tapasztalnak. Úgy gondolom, hogy ha városaink, falvaink valamelyikében az eszmei-politikai nevelést elemezve azt kell tapasztalniuk a társadalmi eszményeinkért felelős embereknek, hogy a lakosság egy része, a szülők másutt keresik gyermekeik erkölcsi-világnézeti nevelésének lehetőségeit, nézzenek magukba: vajon mit mulasztottak? Magatartásuk, személyes példájuk, társadalmi elkötelezettségük és másokért felelős munkájuk olyan volt-e, amilyennek lennie kellett. Nem a falujukért, városukért, lakóhelyükért szívesen dolgozó, a társadalmi munkától nem vonakodó emberekben kell a hibát keresni, hanem azokban, akiket mulasztás terhel, hogy évtizedeken vagy éveken keresztül kulturális, szellemi és érzelmi légüres-térben hagyták őket élni. A bőség zavaráról is beszélhetünk akár, már ami az anyagi javakat illeti, ha falvaink körülményeit vizsgáljuk. De azt azért tudnunk kell, hogy az még nem kultúra, ha valaki a legdrágább videót vagy hifitornyot a szobájába állítja. Ideje újragondolni tehát felelősségünket azért is, mit teszünk az emberi cselekvés eszmei motivációs rendszerének formálásáért, azért, hogy társadalmi nézeteikkel összhangban legyen a természeti világról alkotott képük is. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET ÚJS 1989.1.
