Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-30 / 26. szám
RÓZSALONCOK A rózsaloncok virágzása a nyárelő beköszöntét, az első enyhe éjszakákat, a strandszezon kezdetét jelzi. Az alaptajok Kelet-Ázsiából számláznák, a jelenleg divatos, szép hibrideket pedig Nyugat-Európából nemesítették ki. Az 1,5-2 méter magas, ívesen oldalra hajló ágú cserjék idős korukra az 5 méteres magasságot is elérhetik. Nagy, kihegyezett, elliptikus leveleik párosán átellenesek, a tölcsér vagy harang alakú, ötszirmú virágok az előző évi vesszők rügyeiből, rövid oldalhajtásokon fejlődnek. A virágzás május végén kezdődik (az idén az enyhe tél miatt valamivel korábbi volt), és június közepéig-végéig tart. Nyár végén egyes fajták, ha gyéren is, de másodszor is virágoznak. A fajok és fajták többségére jellemző a hajtás hosszáéban húzódó két, egymással átellenes szörcsík. A FONTOSABB FAJOK ÉS FAJTÁK Weigela Florida. Nálunk talán a legelőször ültetett és a parkokban ma is a leggyakoribb faj. Virágai bimbóban sötétrózsaszínúek, a kinyílt virág belső része halványabb rózsaszín, majd elnyíláskor világosra fakul. A virág csészéjén a csészecimpák a tövükig hasadtak. Nálunk az alapfaj mellett a fehér virágú Álba és a széles sárgásfehér levélszegélyű Variegata kapható. Értékes még az alacsony termetű, apró, barnásvörös levelű Purpurea fajta, de ez csak egy-két gyűjteményben található meg. Weigela Praecox. Az előző fajhoz hasonló, de valamivel alacsonyabb termetű és szőrösebb levelű cserje. A többi fajhoz képest korán, május közepén virágzik. Fajtái már részben hibrid származásúak. A Bouquei Rose virágai nagyok, bimbóban kárminvörösek, kinyílva kárminrózsaszi- núek, világosabb szegéllyel és sárgásán csíkozott tokkal. A Le Printemps igen gazdagon nyíló fajta. Az egyes virágok bimbóban világos kárminszi- núek, kinyílva rózsaszínűek, világos szegéllyel. Weigela Coreaensis. 2-3 m magas cserje, gyengén szőrözött vagy csaknem kopasz levelekkel. Virágain a csészecimpák (az előző két fajtól eltérően) csak a csésze feléig hasadtak. A virágok színe többnyire rózsaszín, az Álba fajtáé sárgásfehér. A kiskerti hibridek nemesítése a múlt század második felében indult, és e század elején felerősödött. Jelenleg Hollandiában, a Boskoop-i Kutató Intézetben foglalkoznak vele. A kerti hibridek közös tulajdonsága a dús virágzás, az alapfajoknál általában nagyobb méretű virágokkal. A színskála a fehértől a halványrózsaszínűn át a sötét kárminpirosig terjed, nálunk jelenleg főképp az utóbbi árnyalatok a népszerűek. IGÉNYES NÖVÉNYEK A rózsaloncok a kertben magányosan vagy csoportosan egyaránt jól mutatnak, virágzáskor intenzív színfoltot adnak. Ha elegendő helyük van, akkor nagyon szépek a több fajtából összeállított, sokszínű együttesek. Mutatós társaik a velük együtt nyíló labdarózsa, a kínai gyöngyvesszö és a cserjés pimpó. Igényes növények, tápdús humuszos talajba telepítsük, és rendszeresen öntözzük őket. Száraz helyen hamar elvénülnek, erősen meszes talajon pedig a levelek klorotikusak lesznek. Bojtos gyökérzetükkel idős korban is jól tűrik az átültetést. Közparkban a rózsaloncot - a többi közepes termetű díszcserjével együtt - elegendő 3-4 évenként ifjitva metszeni. Házikertben, ahol mód nyílik az egyedi kezelésre is, ajánlatos az elvirágzott ágak, vesszők egy részét évente (közvetlenül az elvirágzás után) visszavágni az alulról előtörő meddóhajtásokig. így a termésérlelés terhétől megszabadulva, erőteljes új hajtásokat hoznak, amelyek a következő évben ismét gazdagon virágoznak. (Föld Népe) Spárgakel A karfiollal rokon növény - a kertbarátok jobbára az idegenből átvett brokkoli néven ismerik -, finom káposztafélék választékát gyarapítja. Rendkívül értékes, nálunk mégis csak kevesen ismerik, és még kevesebben termesztik. Fogyasztható virágkezdeménye a húsos rózsa a karfiolénál hosszab száron fejlődik, zöld színű, kisebb, lazább és több részből tevődik össze. Az ismert fajták és hibridek jellegzetessége, hogy a nagyobb förózsákon kívül kisebb oldalrózsákat is nevelnek. A spárgakel többféle vitamint (A, B,, B2, C és PP), továbbá kalciumot és vasat tartalmaz, ennélfogva fontosabb szerepet kellene betötelnie a táplálkozásunkban. Termesztéséhez jó tudni, hogy fényből, vízből és tápanyagokból egyaránt többet igényel, mint a karfiol. A rendszeres locsolást meghálálja, de jó vízgazdálkodású talajokon és legalább átlagos csapadékviszonyok között öntözés nélkül is kielégítő hozamot ad. Nagy előny, hogy az átmeneti vízhiány általában nem jár minőségromlással. A nitrogénnel végzett fejtrágyázás a fő- és mellékrózsák fejlődését serkenti, a lombtrágyázásnak (bőr, molibdén) pedig az esetleges sárgulás, a minőséget rontó elszíneződés, valamint az esetleges növekedési zavarok megelőzése a célja. Palántája szabadföldben előnevelhető, tűzdelni lehet, de nem érdemes. Térigénye a karfioléval azonos, tenyészideje 130-180 nap. Ha besűrítjük a növényállományt, nem fejlődik ki tökéletesen a főrózsa, és a mellékrózsák száma is csökken. Viszont a túl ritkára történő palántázástól is óvakodni kell, mert csökken a területegységenkénti hozam. A spárgakel a hideget és a meleget egyaránt jól túri, a közvetlen napfénytől sem kell óvni, mint a karfiolt. Jól hajtatható, másodnövényként korai burgonya, saláta, retek vagy borsó után sorolhatjuk be a növényforgóba. Ha folyamatosan szedjük, egy család ellátására néhány tó bőségesen elég. Piacra az egyszerre sok értékesíthető árut adó, drágább hibrideket, saját szükségletre a több oldalrózsát nevelő, tehát folyamatos ellátást kínáló régebbi fajtákat célszerű termeszteni. A termést a karfiolhoz hasonlóan - a zsenge torzsát hámozás után spárga módjára - készíthetjük el. A rózsák sós vagy savanykás lében csí- rátlanítva télre is eltehetök. (ká) A több évtizedes tapasztalattal rendelkező biokertészek közreadott megfigyeléseit és a saját - mindösz- sze ötéves - eredményeimet összevetve, arra a következtetésre jutottam, hogy a mai feltételek között ugyan nehéz, de azért nálunk is lehet műtrágyák és növényvédösze- rek használata nélkül gyümölcsöt termelni. Az eredményesség elsődleges feltétele, hogy sikerül-e a fák számára háborítatlan, természetes életfeltételeket biztosítanunk. Ezt az alapelvet egyébként Alwin Seifert is kifejtette a Kertészet mérgek nélkül című könyvébe, amikor arra kereste a választ, hogy a vadalmafákat vajon miért nem támadják meg az almamolyok, illetve miért nem fertőz a varosodás. Több könyvet és tanulmányt olvastam elismert biokertészektől, s módszereikből igyekeztem mindazt átvenni, amit feltételeim között sikerrel érvényesíthetek. A biológiai módszerrel ápolt gyümölcsösben előadódó tennivalókat feltételteremtő és kármegelőző teendőkre oszthatnánk. Az első csoportba tartozó tennivalók célja, hogy mérgek és általában vegyi anyagok nélküli, természetes mikrokörnyezetet alakítsunk ki növényeink számára. Olyan életteret, amelyben természetes anyagok felhasználásával - és a talajlakó szervezetek közvetítésével- biztosíthatjuk a fák és bokrok fejlődéséhez nélkülözhetetlen anyagokat. Ilyen környezetben az arányosan táplált növényeket csak ritkán támadják meg a betegségek és kártevők. Ugyanis érvényesül az a biológiai törvényszerűség, hogy a satnyának, betegnek, kevésbé életképesnek vagy ellenállónak pusztulnia kell. Könnyen meglehet, hogy az el nem bomlott mérgező anyagokat (például karbamidot) tartalmazó szerves trágyával, műtrágyával stb. mérgezett növényeket éppen ezért támadják a betegségek és kártevők. Hagyományos feltételek között ezek féken tartására újabb adag mérget juttatunk ki növényvédő szerek formájában, ami csak tetézi a bajt: tovább mérgezzük a növényeket- és a környezetünket! -, ráadásul elpusztítunk egy sereg hasznos élőlényt. A vegyszermentes gyümölcstermesztést a facsemeték biológiai módszerekkel történő kinevelésével kellene kezdeni. Mondom kellene, mert erre legfeljebb a kertbarátok vállalkoznak. Ezért legalább arra ügyeljünk, hogy a kiültetett csemeték hasznos talajlakó élőlényeket tartalmazó talajba kerüljenek. Vagyis biokomposzttal kevert földbe kell telepítenünk. A természetes feltételek megteremtésének egyik mozzanata a gyökérzóna feletti talajtakarás. Előnye, hogy a mulcsanyaggal borított talajból kevesebb nedvesség párolog el, s ez már önmagában kedvező feltételeket teremt a talajlakó élőlények megtelepedéséhez, szaporodásához, illetve a könnyen felvehető természetes tápanyagok „előkészítéséhez". Én legszívesebben ki nem magzott, kaszált fűvel takarom a talajt, de megfelel a szalma, az elvénült széna stb. is. A lehulló falevelek, letöredezett gallyak szintén a fa alatt bomlanak el, sőt a nyesedéket is ide terítem, persze aprítás után. Szeptemberben biokomposztot használok. Lapáttal félrehúzom a gyökérzónát takaró mulcsanyagot, elterítem a komposztot, majd ismét rászórom a mulcsanyagot. Hogy ilyenkor már szinte minimális a fák tápanyagfelvétele? Tudom. Nem is a fák pillanatnyi tápanyag-ellátása a célom, hanem az, hogy az ebben az időben még aktív talajlakó szervezetek a tél beálltáig feldolgozzák a komposzt jelentős részét. így tavasszal az ébredő fák azonnal felvehető tápanyagokhoz jutnak. Sajnos, bármennyire igyekszünk, nem mindig tudunk növényeink számára minden tekintetben kifogástalan életfeltételeket teremteni. Ezért van szükség bizonyos kármegelőző intézkedésekre. A fákat fenyegető varasodást elsősorban a lehullott leveleken telelő gombák terjesztik. Főleg a tartósan nedves környezet kedvez a fertőzésnek, ezért mindig szellős koronaformák kialakítására törekszem, a lehullott faleveleket pedig még a gombaspórák terjedésének kedvező időjárás beköszöntése előtt betakarom újabb mulcsré- teggel, esetleg vékonyan megszórom földdel. Varasodás ellen többen javasolják, hogy metélőhagymát kell ültetni a hajlamos gyümölcsfák köré. Kipróbáltam a módszert, de egyértelmű tapasztalatokról egyelőre nem tudok beszámolni. A szintén jelentős kárt okozó lisztharmat elhatalmasodását legköny- nyebben úgy előzhetjük meg, ha időnként eltávolítjuk a fertőzött hajtásvégeket. Én az őszibaracknál gyakori levélfodrosodás ellen szintén ezt a módszert alkalmazom. A levágott hajtásrészeket, lecsípett leveleket egyszerűen elszórom a fák alatt, a giliszták gyorsan „likvidálják" a friss zöldanyagot. Érdekes tapasztalat, hogy a levéltetű főleg azokban a kertekben, illetve ültetvényekben szaporodik el, ahol nitrátot tartalmazó műtrágyákat használnak, tehát „mérgezik" a növényzetet. A kártevők állományának gyérítését bízzuk a biokertben a le- véltetvek természetes ellenségeire, a katicabogarakra, fátyolkákra stb. Ezek betelepítésével is érdemes kísérletezni, hisz főleg katicabogarat könnyen gyűjthetünk mezei vagy erdei séták alkalmával. Persze a fölöttébb elszaporodott levéltetveket másként is kell irtani, például a megtámadott hajtásvégek lecsípésével és megsemmisítésével. Nagy gond az almamoly elleni küzdelem. Többen állítják, hogy a fák közelébe vetett mák megtéveszti a petéző lepkéket. Igen ám, csakhogy Szlovákia déli körzeteiben több nemzedéke van ennek a kártevőnek, a mák pedig - ha segít egyáltalán - időközben beérik. Kínálkozik egy tudományosan megalapozott . módszer is, mégpedig az almamoly természetes ellenségeinek betelepítése. A petefaló Trichogramma egyedeit (parányi hártyásszárnyú rovarok) kell a fákon megtelepiteni. Persze kimondottan azt a törzset, amelyik a gyümölcsmolyokra „specializálta" magát. Ugyanis más törzsek kizárólag a káposztalepke, illetve a kukoricát károsító molyok petéit kutatják, ezekbe helyezik el saját tojásaikat, hogy a kikelő utódok abból táplálkozzanak. A Nyitrai (Nit- ra) Biotechnológiai Társulásnál egyelőre csak ezeket szaporítják és forgalmazzák, viszont a Szlovák Tudományos Akadémia Ivanka pri Du- naji-i Fitopatológiai és Entomológiai Intézetében tavaly az almamoly petéin élősködő Trichogramma-törzset is sikerült beszereznem. Egy év tapasztalatai alapján nehéz véleményt mondani, de annyi bizonyos, hogy folytatom a kísérletezést. KÖTELES GÁBOR mérnök Mustár a biokertben A mustár többféle szerepet játszik a biológiai módszerrel művelt kiskertben. Elriasztja növényeinktől a férgeket, csigákat és egyéb kártevőket, kiváló mulcsnövény (talajtakarás), zöldtrágyának is alkalmas, ráadásul elnyomja a gyomnövényeket. Több, biokertészettel foglalkozó külföldi szakiró azt javasolja, hogy a mustárt mint védónövényt elsősorban a saláta, paradicsom, szamóca és más konyhakerti növények sorai közé, illetve a gyümölcsfák tányérjába célszerű vetni. A sűrűn kelő növényzet csökkenti a talaj nedvesség- tartalmának párolgását, lekaszálva jó talajtakaró, sűrű gyökérzete pedig regenerálja a talajt, meggátolja a cserepesedést. A sorközökben 15-20 cm magasra hagyják megnőni, azután levágják és helyben talajtakarásra használják (így is riasztja a kártevőket). A növényzet vízellátását nem veszélyezteti, hisz annyi vizet sem fogyaszt, mint amennyi a növényborítottság híján természetes úton elpárologna. Ezen túlmenően porhanyósan tartja a talajt s gátat vet az egyébként köny- nyen hatalmasodó gyomok fejlődésének. A nyár végén vagy ősszel vetett mustár jó téli takaróanyag. Mínusz 7 fokon elfagy s utána nem marad szilárd hulladék, tavaszig teljesen elbomlik. Kora tavasszal elég sekélyen bekapálni a talajba, így mellőzhető a nem éppen könnyű ásás. A tapasztalt biokertészek szerint nagyon előnyös a termés betakarítása után mustárral bevetni a szamóca sorközeit. Ezzel elejét vehetjük az ültetvény elgyomosodásának és kiszáradásának, s a mustár dús gyökérzete porhanyós talajszerkezetet biztosít. A fagyok beálltával a mustár, amely még nem ért rá magot nevelni, elfagy és megfelelő takaróul szolgál a szamócának. Tavasszal elég átkapálni az ültetvényt s a szamócás készen áll az új idényre. A biológiai kertművelés hívei kiszámították, hogy a mustár védő- és takarónövényként történő termesztése, egyéb előnyei mellett, gazdaságos is. Magja nem kerül többe, mint a növényvédő szerek és műtrágyák, melyeket a mustárral pótolni lehet, viszont környezetkímélőbbé tehető a termelés. Sőt, a magot házilag is kitermelhetjük, ami újabb lehetőségeket kínál a termelési költségek minimalizálásához. S talán azt sem árt figyelembe venni, hogy a mustárnak a magján kívül a zöld részei is felhasználhatók a konyhán. Zsenge leveles szárával salátákat és más ételeket fűszerezhetünk. _ .. Fenyeget a peronoszpóra Az étkezési hagyma termesztésekor nem kerülhetjük el a peronoszpóra elleni védekezést. Az ideihez hasonló csapadékos időben, vagy öntözéses termesztésnél, amelyhez meleg idő is társul, jár- ványszerüen fellépő betegség. Fertőzése következtében a leveleken fakult, szürkészöld foltok jelennek meg, amelyeket hamar befed a gomba liiásszürke ^zaporítóképle- teinek tömege. A fertőzött levelek hervadnak, sárgulnak, leszáradnaK. A pusztuló leveleken különböző másodlagos kórokozók jelennek meg, amelyek szaporítóképletei már sötétbarna, feketés foltként tarkítják a károsított részeket. A zöld részek pusztulása következtében nem érik be jól a hagyma. A nyaki rész nem záródik, és ez a különböző rothasztó kórokozók megtelepedését segíti elő. A fertőzés következtében letörik a maghozó növény szára, elmarad a kötődés. A gomba kitartó spórája a fertőzött növénymaradványokon, gombafonálzata az áttelelö növények leveleiben és a fertőzött tövekben telel át. A kártétel megelőzése, az áttele- lési lehetőségek csökkentése érdekében semmisítsük meg a fertőzött növénymaradványokat. Ha kertünkben átteleló hagyma van, kora tavasztól védekeznünk kell a kórokozó ellen. A gomba számára kedvező, csapadékos, meleg időben permetezzünk. Kis felületen az első tünetek megjelenésekor eredményes lehet a fertőzött levelek leszedése és megsemmisítése. A növényzet vegyszeres kezelésére - a kötelező élelmezés-egészségügyi várakozási idő megtartásával - A Ridomil Plus és a Dithane M-45 ajánlható. (kesző)
