Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 3. szám
ÚJ szú 15 1989.1.20. 10 millió dollár is, amit a két Rodriguez által a nicaraguai ellenforradalmároknak juttatott a „kartell". Ennek ellenére éppen ezek a dollárinjekciók szülnek máig is különböző spekulációkat és számos feltételezést. Tavaly májusban a Frontline folyóiratnak adott nyilatkozatában Milian-Rodriguez kijelentette: ,,Most aztán elítélhetik az Egyesült Államok kormányát a kábítószer-kereskedelem terén fenntartott kapcsolatai miatt, ahogyan csak akarják, de vannak erre példák. S ennek a játszmának a játékosai újra és újra megjelennek. Végül valaki csak rájön, hogyan is van ez a valóságban." Kicsit ködös szavak, ám valamit mégiscsak jeleznek. Például azt, hogy a „kábítósze- rek-kontrafegyverek“ tranzakció az USA kormányának valamely nagyon magas rangú tagja tudtával valósult meg. Számos megfigyelő azt állítja, hogy ez a személy George Bush volt, az eddigi alelnök, mostantól a Fehér Ház ura, akit hosszú ideig a kábítószerek elleni reagani hadjárat zászlóvivőjének tartottak. Tavaly nyáron, választási hadjárata idején forró perceket okoztak Bushnak a hasonló állítások. Hallani sem akart az egész ügyről, és a kábítószerek kérdésében ragaszkodott korábbi álláspontjához: „A »nar- kóterroristák«-harcban nem lenne szabad helyet adni semmilyen sajnálatnak, semmilyen kiegyezésnek. Ezek a szavak azonban némiképp ellentétben állnak azokkal az információkkal, melyeket Bush CIA-beli kollégája, Félix Rodriguez ejtett el. Ezekről Milian-Rodriguez számolt be. Arra a kérdésre, kinek dolgozott Félix Rodriguez, Milian-Rodriguez így válaszolt: „Nos, a kormány tagjai közül egyedül Bush alelnökről tett említést... Egyenesen Bushnak számolt be. Meggyőződésem volt, hogy az alelnököt rendszeresen tájékoztatta. Milian-Rodriguez, a „kiváló fiatal könyvelő" továbbra is börtönben van. Félix Rodriguez, a CIA régi ügynöke viszont szabadlábon. „Bush lrangate-je“ - ahogyan a nyugatnémet Dér Spiegel hetilap nevezte az Egyesült Államok új elnökének az Arms Supermarket hadműveletben való részvételének különös körülményeit - meglepően gyorsan elcsendesedett. (Tribuna) Medellín, a kokain fővárosa A kolumbiai kokain-háború áldozatai (A Dér Spiegel felvételei) Tizenhat évvel ezelőtt a floridai Miamiban szervezte be az amerikai Központi Hírszerző Szolgálat (CIA) Ramon Milian- Rodriguezt. Ennek a „kiváló fiatal könyvelőnek" az volt az egyik első feladata, hogy átadja a pénzt (zsoldot) azoknak az embereknek, akik 1972 júniusában betörtek a Demokrata Párt központjába, amely a washingtoni Watergate épületegyüttesben volt. Valóban jellemző kezdete volt az annak a karriernek, amely tizennégy évvel később fejeződött be. Milian-Rodriguezt letartóztatták az FBI ügynökei. Letartóztatása pillanatában ötmillió dollár volt nála. Ez még egy kiváló könyvelő esetében is túl sok pénznek számít. Csakhogy a CIA egykori alkalmi munkatársa nem volt egyszerű könyvelő. „Mosónő" volt, így hívják általában azokat a személyeket, akik a kétes forrásokból származó pénzeket más, „tiszta" bankszámlákra vezetik át. Milian-Rodriguez egyszerűen „mosta a piszkos pénzeket", amelyek kábítószerek eladásából és csempészéséből származtak. A működésük helyszíne után „medellíni kartellnak" nevezett kábítószer-kereskedők számára „mosta" a pénzt, s ma már nehéz lenne megállapítani, valójában mekkora összeg ment át a kezén. Mielőtt 1986 januárjában végérvényesen rács mögé került volna, az volt az egyik utolsó feladata, hogy a nicaraguai ellenforradalmároknak átadja a „medellíni kartell" szép „ajándékát", közel tízmillió dollárt. Az akciót egy hasonló nevű „kollégájának", Félix Rodrigueznek kellett volna végrehajtania. A „másik" Rodriguez évekig volt a CIA ügynöke, többen azt állítják róla, hogy részt vett Che Guevara meggyilkolásában. Az viszont egészen biztos, hogy szoros kapcsolatokkal rendelkezett a washingtoni legfelsőbb politikai körökben. Mint az Arms Supermarket fedőnevű titkos fegyverüzlet egyik szervezője, valóban ideális személy volt erre a titkos akcióra is. Míg azonban Félix Rodriguez még mindig szabadlábon van, addig közeli munkatársa, Ramon Milian-Rodriguez „pénzügyi machinációk" bűntette miatt az amerikai szövetségi börtönben tölti halmazati büntetését: 43 év szabadságvesztést. A medellíni székhelyű kolumbiai kábítószer-kartell volt könyvelője beismerte, a narkóüzlet délamerikai vezetői azért vettek részt anyagilag az Arms Supermarket hadműveletben, hogy továbbra is jogot kapjanak a zavartalan üzletelésre. S ez valóban jövedelmező üzlet volt. Mint azt a New Statesman brit hetilap írta, Milian-Rodriguez havi beruházásai a „kimosott" pénzekből néha elérték a 200 millió dollárt. Könyvelőjének letartóztatása idején a „medellíni kartell" tőkéje 11 milliárd dollár körül mozgott. Ezzel az összeggel összehasonlítva az az ötmillió dollár, ami letartóztatásakor Milian-Rodri- gueznél volt, valóban csak „egy kis készpénz". Egyébként így vélekedtek a „kartell" vezetői is. Jelentéktelen összegnek tűnik az a kb. U tón Karthágóból Tunisz felé elénk tárul az ország gyöngyszemeként emlegetett Sidi Bou Said panorámája. A városkának különleges hangulatot kölcsönöznek a házak hófehér falai, azúrkék ajtói és ablakai, a kapuk kovácsoltvas rácsainak harmóniája. Elkápráztat a rengeteg virág, a nyári veröfényben az ég és a tenger csaknem teljesen egybeolvadó kékje. Kalandozásra csábít ez a szépség. Az egyik utca két oldalán húzódó bazársoron úgyszólván minden kapható, ami egy turista érdeklődésére számot tarthat. Közben elgyönyörködünk az utcasarkokról olykor-olykor elénk táruló tenger felejthetetlen látványában. Elfáradva beülünk néhány percre az egyik hangulatos kisvendéglőbe, egy frissítő mentateára. Áthaladunk Gammarthot tengeri üdülőtelepen, ahol a pálmasorokkal szegélyezett utak, az elegáns villák, luxusszállók, kisvendéglők, a tengerparti strand finom homok- szőnyege hamisítatlan mediterrán hangulatot áraszt. A főváros felé tartva idegen vezetőnk az ország újabbkori történelmével, valamint gazdasági és társadalmi helyzetével ismertet meg bennünket. Az évszázadokon át arab dinasztiák által kormányzott ország életébe 1881 -ben hozott gyökeres változást a francia gyarmatosító hadsereg bevonulás. Oltalma alatt a francia tőkés csoportok megkezdték az ország természeti kincseinek rendszeres kifosztását, ami a tömegek ellenállását, majd pedig a forradalmi mozgalom megerősödését váltotta ki. Ennek eredményeként Habib Burgiba, az ország majdani elnöke megalapította az Új Desztur Pártot. Hosszan tartó tárgyalások után az ország végül 1956-ban elnyerte függetlenségét, majd a nemzetgyűlés 1957-ben kikiáltotta a köztársaságot. Ezzel kezdetét vette az ország gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedése. Igaz, az elmúlt 30 esztendő alatt megtett út nem volt mindig töretlen, s a társadalmi feszültségek több ízben is tömeges megmozdulásokhoz vezettek. Bár az országnak a kőolajon és a foszfáton kívül egyéb e>£ tálható nyersanyaga úgyszólván nincs, a mezőgazdasági termékek közül is csupán olívaolajat, déligyümölcsöt és bort tud exportálni, mégis jelentős haladást ért el. Ezt mindenekelőtt annak köszönheti, hogy idejében felismerte és kamatoztatta az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, ami évi átlagban mintegy 600 millió dolláros devizabevételt jelent. Nem kisebb jelentőségű a külföldi töke beáramlása, bár ez sem oldja meg teljesen a munkanélküliséget, mégis hozzájárul annak csökkentéséhez, s az ország iparának korszerűsítéséhez. Mivel a 6,5 milliós lakosságnak mintegy 40 százaléka 20 évnél fiatalabb, elismerésre méltó tény, hogy az iskolahálózat kiépítésével Tuniszi utcakép (ŐSTK-felvétel) teljes körűvé vált az ifjúság beiskolázása. Ugyancsak nagy gyakorlati jelentősége van a hagyományos francia-arab kétnyelvűség megőrzésének mind az oktatásban, mind pedig az élet egyéb területein. A televízió két csatornán arab és francia nyelvű műsort sugároz, s az ország északi részében az olasz televízió adása is jól vehető. Lépten- nyomon meggyőződhettünk, milyen eredményeket ért el az utóbbi időben a tunéziai építészet, alkotó módon új, modern elemekkel kiegészítve a hagyományos mediterrán formákat. Az ország kulturális életének szerves részévé váltak a művészeti fesztiválok, melyeken számos nemzetközi hírű külföldi együttes is részt vesz. Enyhe lankáktól övezett tágas tengeröböl védelmében fekszik a főváros. A függetlenség elnyerése óta eltelt fejlődését mindennél ékesebben bizonyítja, hogy lakóinak száma megduplázódott, s jelenleg méghaTunéziai filmkockák ladja az egymillió főt. Többemeletes bérházai, modern szállodái, a bankok, utazási irodák, légitársaságok, vállalatok modern székházai inkább világvárosi, mint arab jelleget kölcsönöznek a belvárosnak, természetesen bizonyos mediterrán kiegészítéssel. A belváros lényegében sakktáblás elrendezésben, két, egymást metsző tengely köré épült. Az egyik tengelyt a Burgiba és a Franciaország sugárút, a másikat a Párizs és a Karthágó sugárút képezi. A két tengely találkozási pontján méltóságteljesen áll Burgiba lovas szobra. Közelében emelkedik a neobizánci stílusban épült Paulai Szent Vince székesegyház és a francia nagykövetség épülete, mindkettő hűen szimbolizálva az egykori francia gyarmatosítók hatalmát. De itt található a Városi Színház szecessziós épülete is, melynek lépcsőit délutánonként ellepik a főváros fiataljai, ez egyik legkedveltebb találkozóhelyük. A belváros talán legszebb és legimpozánsabb útvonala az V. Mohamed sugárút, melynek legfőbb varázsát a mindkét oldalon végighúzódó kettős pálmasor adja. A sugárút egyik oldalán központi hivatalok, minisztériumok toronyházainak tövében szerényen, mintegy kuriózumként húzódik meg egy picike hagymakupolás ortodox templom. Szemben a Kongresszusi Palota hófehér, kupolás épülete vonja magára a figyelmet. Nem mulaszthatjuk el megtekinteni a világhírű Bardo Nemzeti Múzeumot, amely a Maghreb legnagyobb ilyen jellegű intézménye, s római mozaikgyűjteménye a leggazdagabb az egész világon. Anyagát a tunéziai őstörténeti, a pun, a római, a keresztény, az arab-muzulmán, valamint a görög gyűjtemények alkotják. A kiállítási termekben található egykori pun sírkövek, egy obeliszk, egy trónszék, Hannibál katonájának díszes vértje, valamint a korabeli használati tárgyak, dísztárgyak mind arról tanúskodnak, hogy a korábbi pun művészeti stílusok jóval Karthágó elpusztítása után is éltek és hatottak. Az öskeresztény leletek közül megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a kereszt alakú fehér márvány keresztelőmedencék, amelyek sajátosan északafrikaiak, mivel a korabeli itáliai keresztelő- medencék például nyolcszögletüek voltak. A múzeum leggazdagabb részlege a római korszakot bemutató gyűjtemény, amely főként mozaikok, de ugyanakkor szobrok, érmék, használati tárgyak segítségével valóban átfogó képet nyújt a kései római kultúráról. Figyelemre méltó, hogy a szobrok többsége Karthágóból került elő. Rendkívül érdekesek a görög gyűjtemény oszlopai, márvány- és bronzszobrai, vázái. Közülük is talán a legkiemelkedőbb a győztes sportoló, Agoné bronzszobra. Ugyanakkor az arab-muzulmán korszak anyaga a tunéziai közelmúlt hangulatát idézi. Órákig, sőt napokig is elkalandoznánk a múzeum termeinek útvesztőiben, de legalább ennyire érdekes látnivalót ígér az óváros, a Medina megtekintése, amely az iszlám építészet és kultúra emlékeinek legeredetibb és legjobban megőrzött gyűjtőhelye. A mecsetek, vallási emlékhelyek, iskolák, közigazgatási épületek és lakóházak sokasága valósággal ámulatba ejti a szemlélőt. Központja azonban a bazár (arabul: szűk). A szűk a vászontetövel fedett utcácskák két oldalán, szinte megszakítás nélkül sorakozó apró boltocskák labirintusát jelenti, a boltok hátsó részében pedig a műhelyek vannak. Kapható itt minden elképzelhető és * számunkra gyakran elképzelhetetlan árucikk, s alkudozni szinte kötelező. A csaknem háromezer éves múlttal büszkélkedő Tunézia számtalan új élménynyel gazdagította történelmi és művészeti ismereteinket. Azzal a jóleső érzéssel hagyjuk el földjét, hogy bár a birodalmak, hódítók, gyarmatosítók letűntek, az alkotó ember munkájának eredményei ma is láthatók. Bízunk benne, hogy ezek a jövő nemzedékek számára is fennmaradnak, hozzájárulva a történelmi örökség ápolásához. KOHÁN ISTVÁN
