Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-30 / 26. szám
A földbirtokos kastélya ott állott az uradalom közepén. Előtte nagyon szép kert volt, amelyet a nagyságos asszony maga kezelt. Már a kibontott rózsák kiheverték a téli fülledtséget s rügyeik lobogva nyúltak a szép nő felé. A nárciszok hosszú sorban tüskésedtek s a virágjuk is kezdett bomladozni. A japán cserje kövér bimbókat hizlalt a szép tavaszban s pattantak a bimbók. Minden élt, ujjongott, boldog volt, virításra készült. A nagyságos asszony ott állott kedvesen, energikusan a munkások között és rendelkezett. Ó is olyan volt, mint egy nagyszerű tavaszi növény, friss és élő. Szinte virított a szépsége, a friss szél kicsípte az arcát s a napsugár áthevítette átmeneti kis kabátjában. A kis fia ott sündörgött körülötte. Reggel nem eresztette az iskolába, mert az iskola három kilométerre volt a kastélytól s a gyerek nem érezte jól magát. Az igák most nagyon el voltak foglalva s ö nem is volt ellenére, hogy a gyerek gyalog menjen szép napos időben az iskolába, de ma reggel, mikor el akart indulni a fiú, ránézett s aggódva kérdezte, mi baja. Megmérte a lázát, nem volt semmi láz. Mégis arra gondolt, hátha lappang valami a gyerekben, hadd maradjon itthon, úgyis sokat tud a többiekhez képest. Minek üljön ott a ne- hézszagú iskolateremben, hadd ugráljon itthon s éljen, mint a kis csibe, kis malac, többet ér, mintha a többi gyerek szagát szívja. De a gyerek nem érezte jól magát, nem futkosott, kedvetlen volt s mindig mellette lógicsált. Mennyi baj van egy gyerekkel, milyen titokzatos egy gyermeknek a kis élete. Aggódva figyelte, mi van vele. Hűvösebb szél csapott be a kertbe: a bokrokat megrázta s ő azt mondta:- Eredj be a szobába s játsszál a gramofónoddal. A gyerek kis húzódás után bement. Utána nézett s aggódott. Márcsak ez az egy gyereke van itthon, a nagyobbak mind Pesten vannak intézetekben, annál jobban aggódott érte. Most az ura jött keresztül a parkon s szólt: MÓRICZ ZSfGMOND Bement a béresasszonnyal a házba s elszörnyedt. A ház felmázolt hideg földjén valami rettenetes rongyon ott feküdt a gyerek a földön egy kis mocskos ingben. Az egész teste tüzelt. Lehajolt rá s nézte.- Ennek a gyereknek agyhártyagyulladása van. Végignézett az anyán, egy lány volt még ott, a Piros, aki két évig szolgált benn nála a kastélyban, de most már elhagyta a szolgálatot, mert menyasszony, pünkösdkor lesz az esküvője.- Piros! - kiáltott rá. - neked sincs eszed. Hát így kell a gyerekkel bánni? Nem láttad nálam bent, hogy mit csinálunk a gyerekkel, ha baja van? . A lány lesütötte a fejét ellenségesen és hallgatott. A gyerekecske anyja odavetette.- Nem úrigyerek ez, kérem, hanem parasztgyerek.- Hát aztán? Nem mindegy az a gyereknek, hogy milyen házban jött a világra? A betegség, betegség. Agyhártyagyulladás, ha mondom. Maguk megölik ezt a gyereket.- Ó, vigyáz rá a jóisten.- Ne kenjen mindent a jóistenre, hanem rögtön vegye fel azt a gyereket és tegye az ágyba.- Jaj nem szabad ahhoz nyúlni, mert meghal.- Miért halna meg. Az asszony hallgatott.- Dobják a fenébe azt a piszkot, micsoda dolog az, hogy ilyen fertelmes piszokba fektetik meztelenül ezt a szegény kis ártatlant, a nyers földre. Bontsa ki azt az ágyat. Az asszony kelletlenül kibontotta az ágyat. Nem volt abban se párna, se dunna, csak rongyok, ócska ruhák és egy vedlett juhászbunda.- Magának semmi ágyneműje sincs?- Nincs.- Ez rettenetes. Piros, menj fel rögtön a kastélyba, mondd . meg a házvezetőnőnek, hogy azonnal adjon egy párnát és az Ivánkának a régi kis dunnáját. Mikor a nagylány elfutott, rákiáltott az anyára.- Maga pedig azonnal vegye fel azt a gyereket az ölébe, addig is, míg elhozzák az ágyneműt. Hogy lehet, hogy magának semmi ágybelije nincs. NéJ^fcfneg az ember. Az asszony azonban nem mozdult, csak sírt és gyűlölettel nézett maga elé.- Nem hallotta, hogy mit mondok?-Jaj, nagyságos asszony, ne tessék beleszavazni, mert meghal a szegénykém.- Micsoda bolond beszéd ez. Már kezdett gyanakodni, hogy valami babonába ütközött s firtatni kezdte, mi ez. UGsiamam- Fiam, kimehetne a mezőre egy kicsit. Nézzen körül, kedves, dolgoznak-e azok a világ lustái. Én nem mehetek, mert a jorsksirieknél kell lennem. Ott is volt valami baj. Új medencéket építettek s a disznók közt kettő is volt szomorú, jön az állatorvos, hogy beoltsa őket. A kis bricska már be volt fogva, erre ö kiment az udvarba, felült és ki a mezőre. Kukoricát vetettek, s a krumplit is most ültették. Végigjárta a szép mezőt s nézte a búzát, hogy zöldell s leng a rövid szára a szélben. A munkások szorgalmasan dolgoztak. Hirtelen feltűnt neki egy furcsa dolog. Egy törpe kis gyereket látott a felkapált földön s nem értette, mi van vele. Olyan volt, mint egy félemberke. Mintha csak kezecskéi lettek volna s azzal úgy csápolt, mintha a szél lobogtatta volna. Szemet szúrt neki s leszállott a kocsiról, hogy jobban megnézze. Ahogy odamegy hozzá, látja, hogy a kis baba, alig másféléves lehet, be van ültetve a földbe. Megáll mellette, nézi, csakugyan be van ásva a puha, porhanyós tavaszi földbe.- Mit csináltak maguk evvel a gyerekkel? Egy asszony kivált a sorból és odafutott.- A magáé ez a gyerek?- Igen, nagyságos asszony.- Mit csinált maga evvel a gyerekkel?- Hogy el ne másszon, nagyságos asszony. Beásta a gyereket derékig a földbe s annak csak a felső teste állott ki a földből és ragyogó szemmel nézett a kicsike és kis karjait az ányja felé nyújtotta.- Vegye ki rögtön azt a gyereket. Az asszony kiemelte a földből a gyereket.- Nézze csak, egészen el van sorvadva az alsó teste. Hát hogy lehet maga ilyen kegyetlen.- Jaj, nagyságos asszony, nincs otthon kire hagyni, hát ki kell hozni magammal a munkára.- Na és?- Hát mink azt így szoktuk.- Szép szokásuk van. Hiszen felfázik ez a gyerek.- Dehogy fázik, nagyságos asszony, jó meleg a főd.- Ne beszéljen bolondokat. Meg fog halni ez a gyerek, ha maga nem vigyáz rá.- Vigyáz rá a jóisten.- A jóisten vigyáz, de maga nem vigyáz. Meg ne lássam többet, hogy egy gyereket beássanak a földbe. Nagy felháborodással jól lehordta az anyát s még mikor hazament, akkor is csak azon evődött, hogy ennél szörnyűbbet még nem látott. Elmondta az állatorvosnak, aki nevetett rajta s azt mondta, hogy ezen a vidéken még annyi a babona, hogy nem lehet a néppel okosan beszélni. Néhány nap múlva arra járt a cselédlakások közt, ahol az az asszony lakott, aki a gyerekét elültette. Meglátta, rákiáltott s kérdezte:- Na, mi van a gyerekével? Jaj, kézit csókolom, forrósága van, megrontották a gyereket.- Ki rontotta meg?- Még nem tudjuk, de verést kapott.- Milyen verést?- Szemtú.- Mutassa azt a gyereket.- Értse meg, maga szerencsétlen. Micsoda fertelmes rongy az, amin fekszik az a gyerek.- Az javítja meg.- Micsoda?- Azt mondta a néni, hogy erre kell tenni.- Mire? Az asszony nagynehezen kivallotta:- A kondás legszennyesebb ingére kell fektetni és ö ráimádkozott, szenet is vetett neki, ha most a nagyságos asszony megrontja, a gyerek meghal.- Rögtön telefonálok a szolgabíró úrnak, ha azonnal fel nem veszi a gyereket. Majd megtanítom én magát. A saját gyerekét halálra ítéli. Addig csattogott és pattogott, hogy már a Piros is megjött az ágyneművel s az anya még akkor sem akart a gyerekhez nyúlni. Megvetették az ágyat s a Piros vette fel a gyereket a földről és szemmel lehetett látni, hogy a láztól elgyötört gyermek hálásan nézett s elpihent a puha párnán. Az anya azonban a kezét tördelte s jajszóval tört ki belőle a zokogás, hogy vége a gyermekének. A nagyságos asszony otthagyta őket, s hazament. A kisfiához sietett s boldogan látta, hogy a gyerek a meleg szobában elevenen és boldogan játszott. Négy óra múlva jött a Piros és azt mondta, hogy:- Nagyságos asszony, a gyerek meghalt. A földbirtokosné le volt sújtva. Elment a gyereket megnézni. Ott feküdt szegény kicsi, kinyúlva, élettelenül a fehér párnán.- Látják, maguk istenadta boldogtalanai... Ilyen orvosság kell egy gyereknek... Hát hogyne halt volna meg... Beleássák a hideg tavaszi földbe s mikor felfázik, lefektetik a puszta földre a kondás legpiszkosabb rongyára. S azt hiszik, attól meggyógyul. Jaj, ez a mérhetetlen butaság... Az anya dühvei és gyűlölettel nézett rá.- A nagyságos asszony az oka. A nagyságos asszony lelkén szárad! Még három napja olyan volt a gyerek, mint a csík! Olyan eleven és most meg kellett neki halni! Mert a nagyságos asszony megtörte az isteni akaratot!- Ne halljam még egyszer ezt a gonoszságot - kiáltott az úriasszony is, magából kikelve. - Mesterségesen megölnek egy gyereket és még engem tesz felelőssé. Szégyellje magát. Könnyes szemmel ment el a kis béreslakásból s ment vissza a maga életébe. A nap ragyogott, szellő sem volt, az egész természet boldog volt és vidám, de a gyermekecske bizony szegény kis hulla volt, ott feküdt az úri párnán kinyújtózva, mint egy szomorú emlék a kultúrák keresztútján. "110 éve született a magyar irodalom nagy klasszikusa Örkény István* Délután ötkor halkan zihálni kezdett, de senki sem vette észre. A családot a vendégvárás izgalma tartotta fogva. A zihálás erösbödött, később hörgő hangokkal elegyedett. Most se figyelt rá senki, habár az idegek már jelezték, hogy valamilyen rendhagyó hangforrás működik a lakásban. Csakhogy van bennünk egy olyan jelzőrendszer is, amely mindent letompit, hogy késleltesse a rosszat. Amióta ösztöneink elzsibbadtak, csak a közvetlen veszélyre riadunk fel. Míg testet nem ér, nincs semmi különbség egy kiköpött cseresznyemag és egy kilőtt puskagolyó között. A hörgések sűrűbbek lettek, aztán elcsitultak. De éppen akkor, ebben a baljóslatú csöndben, megszólalt egy buggyanó hang, mint amikor megpattan egy ér, s a tüdőből habos vér tódul a szájba. Mind összeszaladtak. Olga mama lassan letette a majonézt, és azt mondta:- Istenem. Márti ot!- Én nem tehetek róla, anyu kérem. Olga mama azt mondta:- Mert sohasem arra figyelsz, amit csinálsz. A nagymamóka közbeszólt:- Ne veszekedjetek, mert bezár a csemegebolt. Csakugyan, valakinek le kellett volna menni és kicserélni a szódásüveget. De nem bírtak mozdulni. Álltak és néztek, mert nincs lenyúgözöbb, mint a szenvedés. Az üveg belsejében pezsgett a víz; a pezsgés megremegtette testét. Száján buborékok bugy- gyantak ki, elpattantak, lefolytak az oldalán. Néma volt, de lehet, hogy szenvedett; ebből a zárt rendszerből nem tudtak kiszökni a hangok. Egy idő múlva kipezs- gett a szénsav, a víz föltisztult, az üveg elcsendesült. Nem szállt föl belőle egyetlen buborék sem. Olga mama föiéje hajolt és haügatózott, az üveg azonban nem adott többé életjelet.- Istenem, mi lesz velünk? - kérdezte a magymamóka. Senki se válaszolt. A nyanya az ágy szélén ült. Arca csupa bemetszés, ránc, barázda, rovás; csak a fogsora villogott fiatalon. Harminckét gyönyörű foga volt az egri SZTK-ból, vadonatúj. Kászonyné Kakas Hanna barátságosan rámosolvaott. és elébe tartotta a mikrofont. Azt mondta:- Csak beszéljen bátran tovább a kedves néni. Se hangosabban, se halkabban, csak úgy, mint eddig. Ez a készülék arra való, hogy megőrizze azokat a szép régi történeteket, amiket a kedves néni mesélni szokott. ■ü M ■■ ■■ ■■ ■■ M H ■■ Bi PETER COWAN A nő rövid ideje állté buszmegállóban. Az árnyék a kövezetről már visszahúzódott a szürke felületen át az épület felé. Haján és meztelen karján érezte a nap hevét. A forróság lassan tompította nyugtalanságát, így gondtalanul várakozhatott, napszemüvege mögött félig lehunyt szemmel. A délután beleolvadt a vakító fénybe és a végtelen hőségbe. A lépések a háta mögött bárkié lehettek volna, aki, mint ö, megpihen a napon az üres autóbuszmegállóban. De meghallotta a férfi hangját: - Nem számítottam arra, hogy látni foglak. Nem mozdult. Szemének gyors rebbenése észrevétlen maradt a sötét szemüveg mögött.- A buszt várom - mondta.- Természetesen.- Valóban a buszt várom. Azt hitted, téged várlak?- Miért hittem volna?- Richard idejön. Az iskolából. Én viszem haza.- Elfelejtettem, hogy iskolába jár. -Tulajdonképpen óvodába, azt hiszem. A férfi megcserélte kezében a táskáját, mert érezte, hogy tenyere megnyirkosodik.- Meleg van a napon - mondta a nő.- Nem jöttél el. A nő megrázta a fejét.- Biztosan... - kezdte a férfi.- Nem tudtam elmenni.- Felhívhattál volna.- Akkor nem. És később...- Később?- Úgy gondoltam, nem hívlak fel. - Értem.- Igen, érted. Meg kell értened. A férfi a szürke kövezetre nézett, mintha a fény fárasztotta volna a szemét.- Sétálj el velem a sarőkig. - szólt. - Mára befejeztem. Hazamegyek és iszom valamit.- El akarom érni a buszt.- Ha jön, még elérheted. Szükség esetén megállítom. Taxi haladt el mellettük, a sofőr őket nézte.- Te is befejezted mára? - érdeklődött a férfi.-A munkát igen. Hazamegyek, foglalkozom a gyerekekkel, kitakarítok, ebédet főzök.- Külvárosi mártír.- Az együttérzésed mindig kellemes.- Nincs belőle sok, azért.- Nincs. A férfi felnevetett, a nő rövid és sűrű hajára pillantott, mely tiszta volt és csillogó, mint az erős fény.- Megtehetnéd, hogy ne dolgozz.- Köszönöm. A függetlenségemért teszem.- Ő beleegyezett?- Nem. Úgy gondolja, hogy többé nem kell pénzt kérnem tőle.- Nem ezért dolgozol, ugye?- Hogy meglegyen a saját pénzem?- Nem. Mert ő ellenzi.- Hogy miért álltam munkába, az az én magánügyem.- Persze. Megálltak a sarkon, a forgalom lelassult az útkereszteződésnél. A férfi megkérdezte:- Feljössz?- El kell érnem a buszt.- Le is késheted. Most az egyszer. /- De Richard vár. A férfi gyöngéden megérintette a nő karját, meleg bőrét.- Biztosan más gyerekekkel játszik. Feljöhetnél.- De a busz...- Elmégy a következővel. A nőt sértette a férfi éles hangja,
