Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-16 / 24. szám

Kiss József szó VI. 16. Hetven évvel ezelőtt kiáltották ki a Szlovák Tanácsköztársaságot rár kevesen élnek azok közül, akik jVl cselekvő részesei voltak a hetven évvel ezelőtt, a kelet-szlovákiai Presovban lezajlott forradalmi eseményeknek. S az erő­sen ritkuló nemzedékhez tartoznak azok is, akik még gyerekként, önfeledten ámuldoztak a városka ünnepi sokaságában. Akkor még nemigen fogták fel, mit is jelent az a prokla­máció, mely a proletárhatalom továbbterjedé­sébe vetett mély hittől és meggyőződéstől vezérelve juttatta kifejezésre, hogy megala­kult a Szlovák Tanácsköztársaság. Az új, igazságos világ csíráiból még alig életre kelt hajtások viszont mély nyomokat hagytak az akkori, a felnövekvő, de a későbbi kelet­szlovákiai generációk tudatában is. Az 1919- es magyar, szlovák, ukrán és cseh forradal­márok szándékának örökséggé válása azon­ban maga is történeti utat tett meg. A Szlovák Tanácsköztársaság fennállásának rövidsége, de minden bizonnyal a csehszlovákiai mun­kásmozgalom fejlődésvonalához való viszo­nyulásának bonyolultsága folytán is nem vált Csehszlovákia Kommunista Pártja létrejötté­nek közvetlen előzményévé. Persze, a Szlo­vák Tanácsköztársaság résztvevői ott voltak a csehszlovákiai szociáldemokrata baloldal nemzetiségi szétforgácsoltságának leküzdé­séért folyó harc élvonalában. A polgári de­mokratikus Csehszlovákiában, mely az osz­tályharc természetes bázisává és keretévé vált, a tanulságot az a fokozatos felismerés szolgáltatta, hogy a proletárforradalom sorsát Közép-Európában a burzsoázia nemzetközi méretű támadásba lendülése pecsételte meg. Vele szemben nem jött létre a proletariátus nemzetközi frontja. A húszas években az 1919-es forradalmá­rok internacionalista hagyatéka a csehszlová­kiai kommunista mozgalom soraiban főleg a Magyarországi Tanácsköztársasághoz kö­tődött. A vele foglalkozó írások ez idő tájt sokkal inkább a magyar kommunista emigrá­ció terméséből származtak, mintsem a hazai forradalmi publicisztikáról adtak volna szá­mot. A CSKP 1924-ben megtartott II. kong­resszusán Kari Kreibich felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarországi Tanácsköztársa­ság sokkal élénkebb érdeklődést érdemelne a csehszlovákiai kommunista mozgalomban. Ez a megállapítás a párton belüli, a Kommu­nista Internacionálé kritikája nyomán kibonta­kozott vita zárószakaszában hangzott el. A vi­ta során Kari Kreibich és Bohumír Smeral az osztályharc közép-európai sajátosságai iránti érzékről tett tanúbizonyságot. A történelmi visszatekintést alighanem azért szorgalmaz­ták, hogy tágabb összefüggésben láttassák a forradalmi folyamat korabeli kötöttségeit, s ugyanakkor szélesebb időkereteket átfogó meghatározóit is. Az akkori helyzet és a ko­rábbi forradalmi kísérlet szembesülésének eleve bizonyos eligazító, a sajátosságokra figyelmeztető szerepet tulajdonítottak akkor, amikor végül is a forradalmi távlatok semati­kus értelmezése kerekedett felül. ifejezetten aktuálpolitikai indítékokból fakadtak az 1919-es év forradalmi tör­ténéseiben ösztönzést kereső megnyilatko­zások a húszas évek végén és a harmincas évek első felében. Az a parlamenti felszóla­lás, amit Josef Jurán kommunista képviselő, a Magyarországi Tanácsköztársaság létrejöt­tének 10. évfordulója alkalmából tartott, a ta­nácshatalom forradalmi értékgyarapító szere­pét állította középpontba. Igaz, hogy a Szlo­vák Tanácsköztársaságról közvetlenül nem esett szó e beszédben, mely a kommunista sajtóban is megjelent, azonban annak egész beállítottsága a magyarországi és a Szlovákia egy részére is kiterjedő tanácsrendszer inter­nacionalista örökségének aktualizálásáról vallott. S e szándék közvetlenül kötődött a for­radalmároknak azokhoz az 1919-es elképze­léseihez, amelyek a szocialista forradalmat láncreakcióként értelmezve ennek megfelelő­en szorgalmazták a legszorosabb, föderatív nemzeti-állami összefogást. Mindez össze­függött a CSKP V. kongresszusa utáni politi­kai irányvétellel, amikor a párt csak fokozato­san jutott el a gazdasági és a politikai válság, valamint a forradalmi helyzet közötti koránt­sem egyszerű áttételek felismeréséig. A for­radalmi lehetőségek túlbecsülése együtt járt a nagy október utáni tapasztalatok mechani­kus átültetésével a harmincas évek elején uralkodó állapotok közé. A forradalmi múlthoz való viszonyt a közvetlen politikai célszerűség jellemezte. A Magyarországi és részben a Szlovák Tanácsköztársasághoz kapcsolódó forradalmi hagyományteremtés olyan erőfor­rásnak számított, mely a bur­zsoázia hatalmának megtörésére irányuló közvetlen harcba szólít. Ilyen ösztönzést vár­tak a Szlovák Tanácsköztársaság 15. évfor­dulója alkalmából rendezett kelet-szlovákiai ünnepi megemlékezéstől is. gottwaldi vezetés igyekezete az osztályellentétek megítélésében a va­lósághoz közelebb kerülve, a tágabb szövet­kezés lehetőségeit keresve a Szlovák és a Magyarországi Tanácsköztársaság hagya­tékának árnyaltabb értelmezésében is visz- szatükröződött. Minden valószínűség szerint ez a tendencia fedezhető fel a DAV körül csoportosuló szlovák marxista értelmiségnek abban a szándékában, hogy kiépüljön a szlo­vákiai forradalmi mozgalom archívuma. A gyűjtőkörnek a Szlovák és a Magyarországi Tanácsköztársaság dokumentumaira is ki kel­lett volna terjednie. A sokrétű dokumentum­anyag iránti igény óhatatlanul is a forradal­mi mozgások társadalmi alapjainak kiszélesí­tésére és hatósugarának kiterjesztésére fi­gyelmeztetett, s arra ösztökélt, hogy a kom­munisták gondolkodása bejárja a proletariá­tus, a nép és a nemzet kategóriáit. A tanács­hatalom forradalmi tartalma - amelyet Ladis- lav Novomesky, a DAV-ban megjelent cikké­ben megkísérelt körülhatárolni -, ily módon kezdett olyan hagyományforrássá válni, mely társadalmi folyamatokban és fejlődéstenden­ciákban is körvonalazódott. Figyelmet érde­mel, hogy a szlovákiai haladó magyar értelmi­ség tagjai, a Sarló élgárdájának képviselői, a forradalmi érlelődés folyamatában a mar- xizmus-leninizmus platformjára eljutva ké­pesek voltak érzékelni az 1918-1919-es for­radalmakban jelentkező osztály- és nemzeti érdekek kölcsönös viszonyának bonyolult­ságát. A Szlovák és a Magyarországi Tanácsköz­társaság hagyományainak ápolása az antifa­siszta népfrontpolitika idején fokozatosan el­vesztette a napirenden levő feladatok ösztön­ző erejét. A nemzeti és nemzetiségi közössé­gek fasizmus elleni felsorakoztatása a tanácsuralom internacionalista tartalmából csupán általános erkölcsi bátorítást meríthe­tett. A nemzeti felszabadító harc, majd pedig a csehszlovákiai nemzeti és demokratikus forradalom körülményei nem kedveztek a Szlovák és a Magyarországi Tanácsköztár­sasághoz kötődő hagyományok feleleveníté­sének. nkéntelenül is felvetődik a kérdés: mi értelme hát a történelmi kitekintésnek olyan időszakba visszapillantva, amikor a proletárhatalom hagyatékának megterem­tése a csehszlovákiai kommunista mozgalo- mon belül tulajdonKéppen nélkülözte a mar­xista-leninista történettudományi megalapo­zottságot. Vagyis olyan időszakról van szó, amikor a forradalmi hagyományokhoz való ragaszkodás egyet jelentett a közvetlen pro- pagandisztikus hatáskifejtéssel. A múlt és jelen közötti akkori viszony mai megvilágí­tásba helyezve a tudományosságra támasz­kodó ideológia közvetítő szerepének szüksé­gességét domborítja ki. Arra figyelmeztet, hogy a fordulatot jelentő történelmi esemé­nyek eszmei visszfénye csak úgy vetülhet ki, ha sikerül azok történelmi helyét kijelölni mind korabeli beágyazottságukban, mind pedig a fejlődéstendenciák összefüggésrendszeré­ben. S ez határozottan kifejezésre jutott, amikor Csehszlovákiában és Magyarorszá- on a szocialista fejlődés kibontakozásából ezdtek kisugározni az 1919-es események forradalmi lényegét közel hozó erővonalak. A közös internacionalista hagyományok ápo­lásával szemben egyre erőteljesebben jelent­kezett az az igény, hogy a múlt öröksége tükrözze a szocializmushoz vezető fejlődés­vonal folytonosságát, s ugyanakkor a disz­kontinuitást is. ilos Gosiorovskynak A szlovákiai szov­jethatalom című tanulmánya 40 évvel ezelőtt a párt elméleti folyóiratában, a Nová Mysl-ben - melynek lényeges gondolatai az Új Szó hasábjain is napvilágot láttak - jelezte a Szlovák és a Magyarországi Tanácsköztár­saság történelmi jelentőségének felmérését és ideológiai hatóerővé válását szolgáló irányvételt. A későbbi fogantatású, e problé­makörnek szentelt feldolgozások azonban ar­ról tanúskodnak, hogy jelen és múlt kapcsoló­dásában el kell kerülni á történelmietlen visz- szavetítések útvesztőit is. Megmutatkozott, hogy a Szlovák Tanácsköztársaság történel­mi helyének kijelölése nem lehet eredményes olyan megközelítésben, mely a tanácshatal­mat a szocialista építés közvetlen előzmé­nyének állítja be. Annak a szemléletnek, mely az osztály-, a forradalmi és a nemzeti érdeke­ket, valamint az állami létkérdést és az inter­nacionalista összefogást csak a szocialista építés viszonyainak prizmáján keresztül lát­tatja, számtalan ellentmondásba kellett üt­köznie. Ezek számbavétele, főleg az ötvenes évek végén nem jutott el azoknak az okoknak a tisztázásáig, amelyek a nagy októbert köve­tő forradalmi hullám sajátosságaiban rejlet­tek. Nem kapott kellő méltánylást az a tény, hogy a nemzeti és az internacionalista érde­kek összefonódása a nagy október utáni, a széles nemzetközi keretek között végbeme­nő forradalom sodrában, megkövetelte a for­radalmi erők legszorosabb közös fellépését, beleértve a fegyveres segítséget is. Ebben a helyzetben a forradalom valamennyi helyi sikerét a proletariátus nemzetközi összefogá­sa tette lehetővé, s annak részeként a forra­dalom továbbterjedésének is újabb gócpont­jává vált. A forradalmi folyamat egyenetlensé­géből adódó ellentmondásokat viszont az ötvenes évek végén és a hatvanas években egyes szerzők úgy próbálták áthidalni, hogy a nemzetközi segítség révén felszabaduló potenciális forradalmi energiát az egész szlo­vákiai proletariátus, sót az egész szlovák nép tényleges forradalmi felkészültségével azo­nosították. A hatvanas évek végén viszont a proletárhatalom szerveinek szlovákiai létre­hozásában, valamint a Szlovák Tanácsköz­társaságnak a Magyarországi Tanácsköztár­sasághoz és a Csehszlovák Köztársasághoz való viszonyában érzékelt ellentmondások feloldása úgy történt, hogy a Szlovák Tanács- köztársaságot egyesek megpróbálták kire- keszteni a történelmi folyamatok szerves kö­zegéből. edvezö alkalmat teremtett a Szlovák Tanácsköztársaság létének problé­maérzékeny, árnyalt megvilágítására a 60. évforduló. Ekkor azokról a mozzanatokról is súlyuknak megfelelően esett szó, amelyek csökkentették a szocialista forradalom tovább­terjesztésén fáradozó magyar forradalmá­rok igyekezetének hatásfokát. Hangsúlyt ka­pott, hogy a magyarországi kommunisták ki- íejezésre juttatták az Osztrák-Magyar Mo­narchia felbomlását követő változások elis­merését a békés egymás mellett élés szelle­mében, a lemondást az állami-területi integri­tás elvéről, mely Magyarországnak a szom­szédos államokhoz való viszonyában a fő neuralgikus pontnak számított. Ugyanakkor előtérbe került: a Magyarországi Tanácsköz­társaság forradalmi külpolitikát folytatott arra törekedve, hogy a forradalom magával ragad­ja az egész közép-európai térség népeit. Eközben a stratégiai célkitűzéseket kénytelen volt olyan, a külpolitikai helyzet villámgyors változásai által és bizonyos pillanatnyi átme­neti szükségletek hatásával kikényszerített intézkedéseket és lépéseket tenni, amelyek különböző nehézségeket és zavarokat okoz­tak. A vesztes államtól örökölt pozíciók meg­könnyítették az antant és a szomszédos or­szágok burzsoáziája számára, hogy naciona­lizmus szításával és a munkásság félreveze­tésével katonai rablótámadást indítsanak a Magyarországi Tanácsköztársaság ellen. A marxista történeti kutatás igazolta, hogy a Magyar Vörös Hadsereg ellentámadása nyomán kiépülő proletárhatalmat Szlovákiá­ban a forradalom érdekei vezérelték. A Szlo­vák Tanácsköztársaság kikiáltását mély inter­nacionalizmus hatotta át. Tanúskodott a pro­letariátus legszorosabb föderatív államszö­vetségként megvalósuló összefogásáról, s ki­fejezésre juttatta az imperialista gyűrűbe szo­rult proletárhatalom védelmét is. Magyar Vörös Hadsereg jelenléte /^Szlovákia területének több mint egy- harmadán meghatározta a dél- és kelet­szlovákiai vegyes lakosságú területek legön- tudatosabb munkásainak forradalmi aktivitá­sát. A tényleges helyzet értékelése és a de­markációs vonal túloldalán várható fejlődés­tendenciák megítélése azonban erősen ma­gán viselte az osztályellentétek kiéleződésé­nek leegyszerűsítő felfogását, a proletariátus forradalmi felkészültségének és öntudatának túlbecsülését. Látni kell azt is, hogy az önren­delkezésnek a proletariátusra leszűkülő értel­mezése nehezítette a nemzetiségi kérdés demokratikus tartalmának érzékelését és an­nak a szerepnek a lebecsülését erősítette, amelyet az újdonsült csehszlovák állam a csehek és a szlovákok nemzeti fejlődése számára jelentett. A magyar, szlovák és cseh forradalmárok önrendelkezés-értelmezése abból a meggyőződésből indult ki, hogy azt végül is szinte önmagától bekövetkező, s az egész Szlovákiára és Csehországra is kiterje­dő forradalmi robbanás oldja meg. Ez idő tájt, a 70-es évek végén, sor került a Szlovák Tanácsköztársaság állami-politikai hatóerejének pontosabb behatárolására is. A Szlovák Kormányzótanács jogköre olyan körülmények között érvényesült, melyet mindkét proletárhatalom szerveinek és kép­viselőinek a legszorosabb együttműködése jellemzett. A közös érdekek háttérbe szorítot­ták az államjogi vonatkozásokat, a Szlovák Tanácsköztársaság területi körülhatároltsá- gának és hatáskörének részletekbe menő tisztázását. A Szlovák Tanácsköztársaság ki­kiáltására úgy került sor, hogy az egész szlovák proletariátus érdekeinek letétemé­nyeseként lép fel. Fennállásának és létrejöt­tének adott formájában azonban csak kiindu­lópontjává és mozzanatává vált annak a tö­rekvésnek, mely az egész Csehszlovákiára kiterjedő forradalmi hatalom megteremtésére irányult. Csupán kísérlet volt és maradt a pro­letárállam létrehozására Szlovákia területén. gy tűnhet föl: a történeti kutatásra már csupán az a feladat vár, hogy még tovább árnyalja azoknak a gyökereknek a megvilágítását, amelyekből a Szlovák Ta­nácsköztársaság proklamálása sarjadt. A tör­téneti publicisztikának pedig abból kell na­gyobb részt vállalnia, hogy a Szlovák Tanács- köztársaság hagyományainak ápolása a ke­letkezéstörténet és a fennállás bonyolultságát érzékelve éljen a köztudatban. Az átalakítás jelenlegi folyamata azonban újabb oldalait tárja fel a szocialista átalakulás megvalósítá­sára irányuló első közép-európai kísérletnek. Gazdagodik szocializmusképünk a marxi-le­nini szocializmuselmélet mélységeibe hatol­va. A szocializmusértelmezés számára újabb ösztönzésekkel szolgál a szocialista tulajdon­ra és a termelőeszközök társadalmasítására vonatkozó, marxi elvekkel kapcsolatos prob­lémák feszegetése. A marxi tulajdonfelfogás középpontjában a társadalmi megvalósulás áll. A termelőeszközök állami tulajdonba véte­lével a szocializmus megteremtette kezdeti állami-politikai létezésmódját. Az állami for­mának azonban a marxi gondolatok értelmé­ben olyan ismérveket kell szereznie, hogy a termelőeszközökhöz való viszony közössé­gi jelleget öltsön az egyének öntevékenysége és társulása révén. A szocializmus fejlődésé­nek mai szintjén egyre inkább érződik, hogy szükség van annak tisztázására: milyen funk­ciókat vehetne át az egyének közösségi tevé­kenysége, elsősorban a vállalati önigazgatás szerveződése. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ez a szocializmus továbbfejlődésének új erőforrásait szabadítja fel nemzetközi mére­tekben is. A mából kiinduló, de ugyanakkor a törté­nelmi folyamatok korabeli meghatározott­ságát figyelembe vevő történelemszemlélet alapján nő az érdeklődés az iránt, hogy mennyire jellemezte az önigazgatás felfogása és gyakorlata a proletárhatalom államrend­szerré szerveződését hetven évvel ezelőtt Magyarországon és Szlovákia egy részén. Hisz ezzel a hét évtizeddel ezelőtti szándék internacionalista hagyományainak újabb for­rásaira bukkanunk. Egyes történészek arra hívják fel a figyelmet, hogy a Magyarországi Tanácsköztársaság létrejöttének belső és külső körülményei, s így a tanácshatalom szlovákiai kiépülésére irányuló igyekezet ko­rabeli feltételei nem kedveztek a legtágabban értelmezett munkásdemokrácia érvényesülé­sének. Ugyanakkor, főként Kun Béla egyes kijelentéseire támaszkodva hangsúlyt kap, hogy az akkori forradalmárnemzedék a ta­nácshatalmat a munkásigazgatás megvalósí­tásaként és kiteljesedéseként értelmezte. ersze, az elképzeléseket és a szándé­kokat szembesíteni kell a valósággal. S ez egyet jelent a korabeli irányítás fino­mabb struktúráinak átvilágításával. A jelen és a 70 évvel ezelőtti múlt párbeszéde tehát tovább folytatódik... I*i*oletári enress, tfotntk i. V v métfak m. jéaft tüfe CERVENE NOVIN ORGAJs SlOV£NSKtCH SOCIÁUSTOV tssii* m 3HJ ftsiíerov Síoygftská Revolucná VláéiaRaéa sitförená. '■*» »••**>* »>*»:<# ***** ■, nxsrsrsisár ■ ■> '> zúzásé kKMMnwWt *♦» *«** arata** mk *n . ■■■■■ ■■X*.*/-*#** mm*.. fÜ ‘ ^ ‘‘ > «<ÍF , ÍW„ istm&tmif­& >* l4 **u \: Mim- y 'pt j *«> *, < : * > ■ ■ -'-ÍV' W i A Öervené noviny első számának címoldala (Archívumi-felvétel)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom