Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-09 / 23. szám

Zöldmunkák a szőlőben A szóló az egész tenyészidöben gondos és rendszeres ápolást kí­ván. Az évente ismétlődő munkák közé tartozik az éves hajtások válo­gatása, eligazítása és kötözése, a hónaljhajtások kitörése vagy visz- szacsípése, a hajtások nyári bekur- títása, valamint a tetejezés, vagyis a hajtások végének eltávolítása a te- nyészidö vége felé Az említett mun­kálatok összességét zöldmunkák­nak nevezzük. Akkor kezdődnek, amikor az éves hajtások elérik az 50 cm-es hosszúságot (június), és 14-21 napos időközönkénti ismétlő­déssel egészen augusztus végéig tartanak. IGAZÍTSUK A HUZALPÁR KÖZÉ A fiatal ültetvényekben a telepí­tést követő három évben ún. specifi­kus zöldmunkákat kell végezni, me­lyeknek segítségével a termőre for­dulásig alakítjuk a tőkéket. Az első évben valamennyi éves hajtást meghagyjuk és a fejlődésnek meg­felelően a támkaróhoz kötözzük. A második évben a növekedési erélytől függően a legfejlettebb 2-3 hajtást meghagyjuk, a többit eltávo­lítjuk. A kiválasztott hajtásokat karóhoz kötjük, csúcsrészüket a tenyészidó vége felé lecsípjük. ségét. Ilyenkor hajtásválogatást végzünk, s a fölösleges éves hajtá­sokat kitörjük. Erre akkor lehet sort keríteni, amikor már teljes bizton­sággal megállapítható, hogy melyik hajtáson nincs fürtkezdemény. A hajtásválogatást általában az ala- csonyművelésú tőkéknél alkalmaz­zuk, s mindenekelőtt a meddő éves hajtásokat távolítjuk el. A magasmű­velésű tőkéknél alaposan fontolóra kell venni ezt a beavatkozást. Első­sorban mérlegelni kell, helyesen metszettünk-e? Ennek elbírálásá­hoz mérjük fel a kifakadt rügyek arányát, vegyük figyelembe, hogy a fajta mennyi egyéves fás rész meghagyását igényli s a ténylege­sen meghagyott részekből hány haj­tás fejlődött. További támpontként vegyük számításba, hogy az adott fajta milyen zöldtömeg kinevelésére hajlamos, mennyire sűrű a töke, s milyen a növekedési erélye és az egészségi állapota. Függőleges kordonnál (Vertiko) és némely díszjellegü tökealakoknál az éves hajtások kurtítására is gon­dolni kell. Ezzel a beavatkozással teremthetjük meg az egyensúlyt a hajtások hosszanti növekedési hajlama és a töke kielégítő tápa­Ezzel elősegítjük a hajtások be- érését. A harmadéves ültetvényben már el kell készíteni a múvelésmódnak megfelelő támrendszert, hisz most már az utolsó szakaszába érkezett a tőke alakítása. Ebben az évben már úgy végezzük a zöldmunkákat, mint a termő ültetvényben általában. A magasvezetékes művelésmó- . dóknál hagyományos feltételek kö­zött, tehát helyes metszést és terhe­lést követően csupán az éves hajtá­sok huzalpár közé igazításával, illet­ve kötözésével van dolgunk, ugyan­is ezeknél a tőkealakoknál nem fej­lődnek fölösleges hajtások. Termé­szetesen a törzsből előtörő hajtáso­kat el kell távolítani, kivéve azt az egyet, amelyet biztonsági okokból hagyunk meg. Erre azért van szük­ség, hogy a föld feletti részek esetle­ges károsodása esetén új törzset nevelhessünk. Ezt a biztosító hajtást az egész tenyészidöben rendszere­sen vísszacsípjük, ezzel tartjuk 5-6 levélnek megfelelő magasságban, természetesen karóhoz kötve. Oko­san teszi, aki nem csupán a magas-, de a középmagas művelésű tőkéken is fenntart egy-egy biztosító hajtást A karokon, illetve szálvesszőkön fejlődő hajtásokat egyszerűen búj­tassuk be a huzalpárok közé, a rövi- debbeket átmeneti jelleggel kössük a támrendszerhez vagy az erősebb hajtásokhoz, nehogy kárt tegyen bennük a szél (a rájuk telepedő madarak súlya alatt is kitörhetnek). A kötözést a minimumra kell csök­kenteni, ugyanakkor arra is figyel­jünk, hogy a hajtások egyenletesen helyezkedjenek el, a tőkék szellő- sek, a napfény és a permetlé szá­mára hozzáférhetőek maradjanak. A kordonművelésű tőkéknél az éves hajtások egyharmadáta huzalpárok közé igazítjuk, a többit engedjük szabadon fejlődni. VÁLOGATÁS, VISSZACSÍPÉS Kivételes esetekben előfordulhat, hogy a magasmúvelésű ültetvény­ben ki kell javítani a metszésnél és alakításnál vétett hibákat, mert csak így tudjuk szabályozni a tőke fejlő­dését, mérsékelni a lombozat sürű­nyag-ellátása között. Az említett tő­kealakoknál a hajtások nyári vissza- csípése kedvezően hat a fürtök fej­lődésére, átlagos tömegére A hajtá­sok csúcsi részét a fürtképzödmény fölötti 8-9. levél'után lehet elcsípni. A középművelésü tőkék zöldmun­kái alapjában megegyeznek a ma­gasművelésnél említettekkel. Az alacsonyművelésü tőkéknél a rend­szeres kötözésen kívül hajtásválo­gatást is kell végezni. A meddő haj­tásokat feltétlenül fásodás előtt kell kitörni, a többi hajtást pedig úgy kell elrendezni, hogy a töke az egész tenyészidöben szellös maradjon. A hajtások eltávolításánál a töke további alakítására feltétlenül gon­doljunk. Az idős, rövidesen irtásra kerülő ültetvényben valamennyi meddő hajtást célszerű eltávolítani. _ A meghagyott hajtásokat hónaljazás után kötözéssel rögzítsük a legmeg­felelőbb helyzetben. Ml LEGYEN A HÓNALJHAJTÁSOKKAL? Az utóbbi néhány évben sokat vitatott kérdés, hogy mi az előnyö­sebb: eltávolítani vagy visszacsípni a hónaljhajtásokat? Általános szak- vélemény, hogy az alacsonymüvelé- sü tőkéknél legjobb kitörni a levelek hónaljában fejlődő hajtásokat. Ugyanis ezek besűrítik a tőkét, sok tápanyagot vonnak el, s fölöttébb hajlamosak a betegségekre. A ma­gasabb tőkealakoknál ilyen veszély nem fenyeget, hisz a hajtások cél­szerű eligazítását követően nem sű­rűsödhet be a töke. Ezeken a tőké­ken még előnyös is a hónaljhajtások jelenléte, hisz nélkülözhetetlen tápa­nyagokat szállítanak a legközelebb elhelyezkedő fürtöknek. A tetejezés az utolsó zöldmunka a szőlőben. Nyár végén (augusz­tus), amikor a hajtások lényegében befejezik a hosszanti növekedést, egyszerűen letörjük vagy levágjuk a hajtások csúcsi részét. Ennek ha­tására meggyorsul a hajtások és a termés érése, csökken az árnyé- koltság, s a csapadékos években kisebb a szürkepenész fellépésének a veszélye. ÉVA JAMBOROVÁ mérnök Hogyan készül a biokomposzt? A biológiai kertművelés sikere jórészt attól függ, van-e elég komposztunk a talaj humusz- és tápanyagtartalmá­nak szinten tartására, termőképességének állandó nö­velésére. Ezért a kertbarátoknak azon kell munkálkodni­uk, hogy minél több - lehetőleg vegyi anyagoktól men­tes, tehát biológiai - komposztot készítsenek az állatte­nyésztés melléktermékeiből, a kerti és konyhai hulladé­kokból. A biológiai kertműveléssel foglalkozó irodalom a biokomposzt készítésének több módját ismerteti, közü­lük mindenki mága választhatja meg a feltételeinek legmegfelelőbbet. Nemrég módomban volt tanulmányozni dr. Mezei Ottónénak, a Magyar Biokertmüvelők Országos Klubja biodinamikus műhelye vezetőjének a módszerét. Ő a komposztba szánt szerves anyagokat halomba hordatja, markológéppel 5-10 méter széles - az alap­anyag mennyiségétől függő hosszúságú - prizmába rakatja, majd az alapanyagoktól függően 3-6 hónap elteltével az éröfélben lévő anyagot különféle növényi kivonatokkal kezeli, és újabb 3-6 hónapig tartó érlelés után használja fel a kész biokomposztot. Schmidt Ferenc, a szinai (Sena) bioklub elnöke más módszert választott. A komposzttelepnek kiszemelt 3x10 méteres területen hozzávetőlegesen 0,5 méter mély gödröt ás, a gödör középvonalán - egymástól 0.6^0,8 méterre csöveket vagy fából készült karókat ver a talajba, majd az egész komposzttelepet körülkeríti 0,5 méter magas fémlemez-kerítéssel. A gödör aljára 20 cm-es rétegben istállótrágyát terít, ezt megnedvesíti, majd folyamatosan ráhordja a komposztba szánt kerti és konyhai hulladékokat. A hosszabb növényi részeket «<gallyak, venyige stb.) természetesen felaprítva teszi a komposztba. Amikor az alapanyag-réteg eléri a 20 cm- es vastagságot, az egészet jól meglocsolja és vékony földréteggel borítja. A rétegezést istállótrágyával, majd újfent kerti és konyhai hulladékokkal folytatja mindaddig, amíg a rakvány el nem éri az 1 méteres magasságot. Ekkor az egészet betakarja kaszált fűvel, s kihúzza a korábban elhelyezett csöveket, illetve karókat (a nyílá­sok a felhalmozott anyag levegőztetését szolgálják). Megfigyelései szerint, a rakványban megfelelő levegő­zés esetén három hónapon belül 65 fokra emelkedik a hőmérséklet. Ez a hőmérséklet hozzávetőlegesen 3—4 hétig érleli a felhalmozott anyagot, miközben a rakvány jelentősen süpped. Újabb 3—4 hét múlva a komposzt kihűl, s kezdetét veszi a földigiliszták beköltözése. Iga­zán jó komposztot akkor kap, ha a felhalmozott anyagot még 5-6 hónapig érleli. Mint módja, a komposztkészítést legjobb júniusban és júliusban megkezdeni, merf a nyári meleg időjárás. kedvez a talaj-, illetve komposztlakó élőlények elszaporodásának Persze az sem utolsó szempont, hogy ilyenkor nagyobb mennyiségű zöld szervesanyag áll rendelkezésre, és a háztáji állattartás­ban télen-tavasszal felhalmozódott trágya is felhasznál­ható. Az ősszel halomba rakott anyag nehezebben melegszik fel, így természetesen az érés ideje is meg­hosszabbodik. Az ismertetett módszerek előnye, hogy nem kell forgatni a komposztot, s a telep nagysága a munkafolya­matok gépesítésére is lehetőséget kínál. Hátránya a nagy helyigény, ami a házikertekben is csak kevés helyen biztosítható, a kerttelepeken csak akkor, ha történetesen a kertbarátok közösen készítenek kom­posztot. Nekem, sajnos, meglehetősen kicsi a kertem, így inkább az Alwin Seifert által a Kertészkedés mérgek nélkül című kiadványban leírt módszer mellett döntöttem. A 6x1 méter alapterületű komposzttelepet a kert árnyé­kos részében jelöltem ki, ahol 0,4 méter mély gödröt ástam, s azt még 0,4 méter magas beton-, illetve deszkafallal is körülvettem. A telepen folyamatosan halmozom fel a rendelkezésre álló alapanyagokat (trá­gya, kerti és konyhai hulladékok). A folyamatos felhal­mozás eredménye, hogy a rakványnak hozzávetőlege­sen egyharmada érett, egyharmada átforgatott, s ugyan­csak egy harmada frissen hálómba rakott szerves anyag. Az alapanyagokat szükség szerint 5-10 cm-es darabok­ra vágom és tömörítés nélkül készítek 35-40 cm-es rétegeket, melyekre rendszerint 5 cm-nyi nyúltrágya, esetleg kevés fahamu és csontliszt, majd vékony földré­teg kerül. A rakványt mérsékelt nedvesítés mellett 6-8 hétig érlelem, majd átlapátolom. Forgatás közben ügyel­ni kell arra, hogy a rakvány széléről középre, alulról pedig felülre kerüljön az érlelt anyag. Szükség esetén nedvesítsük meg forgatásnál a halmot, majd az egészet takarjuk be fűvel, és hagyjuk tovább érni. Átrostálás után akkor célszerű felhasználni a biokomposztot, amikor a fás részeken kívül valamennyi alkotó anyag tökélete­sen elbomlott a rakványban. KÖTELES GÁBOR mérnök Miért szárad ki? A kerti iszalag (Clematis jack- mannii) kedvelt lágy szárú kú­szónövény. Nagy sötétkék, lila, rózsaszínű vagy fehér virágaival sokaknak örömöt szerez, ezért a kertbarátok - főleg a kerttelepi kiskertekben - újabban gyakran kísérleteznek a meghonosításá­val. A kísérletezők minden év­ben több ezer iszalagtövet vásá­rolnak a faiskoláktól, mégis csak elvétve látni szépen viruló növé­nyeket. Igen, a telepítés gyakran kudarcba fúl, aminek több oka lehet. A kertbarátok általában tud­ják, hogy az iszalag kedveli a meleg, napos termőhelyeket. A szaklapokból az esetek több­ségében azt is megtudhatják az érdeklődök, hogy ez az érdekes dísznövény fölöttébb érzékeny a könnyen átforrósodó talajra, melyben - főleg az egyébként is gyenge ültetőanyag - gyökerei károsodnak. Ebből következik, hogy a tövek körül a talajt feltét­lenül árnyékolni kell. Legjobb, ha valamilyen évelő dísznövényt fe­lépítünk az iszalag tövéhez. Eh­hez a bőrlevél (Bergenia), a hu­nyor (Helloborus), a gyömbér­gyökér (Geum) vagy más hason­ló dísznövények felelnek meg leginkább. Nagyon fontos, hogy a telepí­tést ne kapkodjuk el. Készítsünk megfelelő nagyságú, legalább 40x40 cm-es ültetőgödröt, s te­gyünk bele jó minőségű kom­posztot. Gyakran árusítanak egyéves iszalag-ültetőanyagot, esetleg tavaszi oltással nevelt töveket. Ezek mindenképpen kö­rültekintő gondoskodást kíván­nak, különben nagyon sok el­pusztul közülük. Akinek távol van a kertje, vagy nem ér rá rendszeresen gondoskodni a te­lepített növényekről, eleve kizá­rólag kétéves oltványokat vásá- roljon-telepítsen. Z. N. Akvarisztika Az élő haleleség A díszhalakat egyebek között élő eleséggel tápláljuk. Igen ám, csak­hogy hol lehet ilyesmit beszerezni? A legismertebb élő haltáplálék a csővájó léreg (Tubifex tubifex). Az 1-7 cm hosszú, cérnavastagságú gyűrüsféreg a földigilisztának az ál­ló- vagy lassan folyó vizekben élő rokona. Csaknem valamennyi akva­risztikái szakboltban beszerezhető. Jól megnedvesített féregcsomók formájában, deciliteres űrmértékkel mérve árusítják. Otthon tegyük a fé­regcsomót kisebb beföttesüvegbe, s az üveget állítsuk lassan csöpögő csap alá. Ugyanis a csővájó féreg fölöttébb oxigén-igényes, s ha nem oldjuk meg az állandó vízcserét, gyorsan elpusztul. Naponta kínál­hatjuk a halaknak, de néha más eleséget is kapjanak a kedvencek, mert a csővájó féreggel való egyol­dalú táplálás máj-, bél- és ivarszervi elzsírosodáshoz vezet. Egyébként a halak maguk is jelzik, mikor van szükségük másféle táplálékra (nem fogadják el, vagy csak ímmel-ámmal fogyasztják a beszórt férgeket). A kezdőknek figyelmébe ajánljuk, hogy a klórral fertőtlenített vezetéki víz ártalmas a csővájó férgekre. Idő­vel kifehérednek, majd nyálkásan szétfoszlanak benne. Ilyenkor az át­nedvesített féregcsomót legalább 8-10 cm magas, jól záródó műa­nyag dobozban, árnyékos ablakköz­ben, esetleg a hűtőszekrény legalsó polcán tárolhatjuk. Az akvaristák között gyakran tej­kukac néven emlegetett televényfér- get (Enchytraeus albidus) nehezebb beszerezni, viszont könnyű házilag elszaporítani. Változatossá teszi a téli etetést, de egyoldalú adagolá­sától óvakodjunk, mert a halak elhí­zásához, terméketlenségéhez, és kedvenceink ragyogó színének el­vesztéséhez vezethet. A szabadból erdei fák tövén megtelepedő moha­réteg alól, korhadó avar közül, eset­leg konyhai-hulladékos szemétdom­bokról gyűjthető be. A plankton-eleségek közül a vízi­bolha (Dalphnia) a leghozzáférhe- tőbb Fölösleges idegenkedni tőle, semmi köze a közönséges bolhá­hoz. Megvásárolható, de kisebb ta­vakban vagy halastavakban is összegyűjthetjük. Befogásához ké­szítsünk szilonharisnyából vagy sű­rű molnárselyemből hosszú nyelű merítöt, mellyel a vízben kis nyolca­sokat leírva, sok vízibolhát befogha­tunk. Lapos műanyag tálakban, né­mi vízben hűs erkélyen három-négy napig tárolható, etetni kis adagok­ban kell. Nagyon jó haleleség a szúnyog- lárva (akad belőle vörös, fekete, fe­hér), néha a szakboltokban is kap­ható. Egyszerre csak keveset vásá­roljunk, mert hűvös helyen is csak ideig-óráig tudjuk késleltetni a bábo- zódást. Márpedig a kikelő lárvák- főleg a dalos- és gyötröszúnyogé- sok bosszúságot okozhatnak a ház lakóinak. Sokan inkább a száraz eleséggel való táplálást választják, hisz a tele- vényféreg kivételével mindenféle ál­lati eredetű táplálék kapható szárí­tott állapotban. Ez a táplálék csak­nem egyenértékű az élő eleséggel, ráadásul így könnyebb is a halak ellátása. Ezenkívül kapható a szak­boltokban porított, szemcsézett és pelyhesített (külföldön az ivadékne­veléshez tejszerü) haltáp is. Újabban elterjedt a sóféregnek (Artemia salina) nevezett apró rá- kocskák petéinek házi keltetése. A dohánymagra emlékeztető peték­ből (szakboltokban keltetési útmuta­tóval forgalmazzák) kikelő, parányi naupliusz-lárvák .kitűnő ivadékele- séget kínálnak, továbbnevelve pedig a nagyobb halak táplálására alkal­masak. Egy-egy házi sóráktenyé- szet általában 14 nap alatt merül ki, ezért az ivadékok folyamatos táplá­lásának biztosítása céljából két pár­huzamos tenyészetet ajánlatos léte­síteni CHVÍLA FERENC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom