Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-09 / 23. szám

TUDOMÁNY TECHNIKA Mikroszámítógép-újdonságok az NDK-ból A KGST-országok legnagyobb, Nyugat-Európában is elismert, szá­mítástechnikai eszközöket gyártó és szállító vállalata a ROBOTRON, amely Csehszlovákiába is exportál korszerű személyi számítógépeket. Elsősorban az EC 1834 jelzésű sze­mélyi számítógépről van szó, ame­lyet az 1987-es lipcsei vásáron aranyéremmel tüntettek ki. Nálunk ezt a típust legutóbb a bratislavai Technika Házában, a Datasystém által rendezett számítástechnikai ki­állításon mutatták be. Az EC 1834-es számítógépet Karl-Marx-Stadt-ban gyártják és a berlini ROBOTRON Export-Im­port, illetve a prágai KOVO külkeres­kedelmi vállalat közreműködésével jut el a hazai piacra. Ára a kompo­nensektől függően 150 ezer korona körül mozog. Figyelembe véve a Banská Bystricában gyártott PP 06-os, az importált alaprészek­ből összeállított sluáovicei TNS, a prágai KS-X, vagy a tőkés orszá­gokból behozott Olivetti, Logostar, Commodore, IBM, Novotec szemé­lyi számítógépek árait, az EC 1834- es ára teljes mértékben elfogadha­tónak tekinthető. A vásárló számára fontos szempont az is, hogy nem kell devizával fizetnie érte. Ami olcsó és jó, azt rendszerint nehezen lehet beszerezni. Ez a megállapítás az új ROBOTRON számítógépre is érvényes, amely tu­lajdonképpen az első, nagyobb so­rozatban gyártott, jó minőségű sze­mélyi számítógép a szocialista pia­con. Az említett típusokon kívül Bulgá­riából is behozunk még kisebb téte­lekben PRAVEC elnevezésű, 8 és 16 bites személyi számítógépeket. Jelenleg a magyarországi VIDEO­TON elektronikai vállalatnál is foly­nak tárgyalások a VT 32-es, a VT 11 -es valamint a VT 160-as típusú, IBM PC/XT kompatibilis számítógé­pek behozataláról. Csehszlovákiá­ban az elsők között a Szlovák Villa­mos Művek állami vállalatnál kezd­ték alkalmazni az NDK-ban gyártott személyi számítógépeket, az EC 1057-es számítógép intelligens ter­mináljaiként. Az EC 1057-es szintén ROBOTRON márkájú, újabb típusú, nagy teljesítményű, a közepes szá­mítógépek családjába tartazó elekt­ronikus adatfeldolgozó rendszer. Az EC 1834-es gép részletesebb ismertetése előtt tekintsük át a „ré­gebbi" típusú ROBOTRON mikro­számítógépeket. Az A 5120-as képernyőre, az A 5130-as pedig nyomtatóra orien­tált, modulárisan szerkesztett, álta­lános felhasználásra szolgáló irodai számítógép. Ezek a berendezések alkalmazhatók adatfelvételre, adat­átvitelre, vállalati könyvelésre, szö­vegszerkesztésre, tudományos-mű­szaki számításokra stb. Mindkét számítógép 64 kByte (kilobájt) kapa­citású központi tárt tartalmaz, amiből a felhasználónak 38 kByte memória áll a rendelkezésére. Bővített válto­zataik 112 kByte-os tárral vannak felszerelve, amiből 64 kByte-ot lehet használni. Az 1715-ös kényelmes, egyszerű kezelésű, jó formatervezésú, érté­kes személyi számítógép, amely megbízható munkatárs lehet. A bér- elszámoláson az anyagnyilvántartá­son, a tervezési és statisztikai érté­kelésen kívül a termelő munkahe­lyeken felhasználható a műszaki­technológiai előkészületekre, a konstrukciós munkák ésszerűsíté­sére és a termelés irányítására. 64 kByte-os központi tárral van ellátva, amely 256 kByte-ra bővíthető. A hardware Zeilog 80-as processzo­ron alapuló, rugalmas asztali rend­szer. A software legfontosabb része a Digital Research CP/M 2.2-es ver­ziójával teljesen kompatibilis, SCP jelzésű operációs rendszer. Ezenkí­vül BROS és JAMB operációs rend­szerekben is üzemeltethető. Az utóbbi biztosítja a szovjet NEVA 501-es számítógépekkel való kom­patibilitást. Az A 7150-es nagy teljesítményű, moduláris mikroszámítógép. A hard­ware változtatása nélkül különböző operációs rendszerek üzemelteté­sére alkalmas. Grafikus nyomtató­val, rajzolóval (plotter) és grafikus tablettel lehetővé teszi a számító­géppel való tervezést. A képernyő felosztható grafikus és alfanumeri­kus részre, s 5 vonalfajtát, 8 féle sráfolást, 4 különböző szintű vilá­gosságot tud megjelentetni. A 16 bites mikroporcesszor, a nagy tárka­pacitás és a hozzácsatolt programok az egészségügyben, a közlekedés­ben, szállodai és egyéb szolgáltatá­soknál használhatók fel. A Grúz SZSZK Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében új oxigénterápiás osztályt nyitottak. A betegeket oxigénnel telített zárt kamrákba ültetik, s a növelt légnyomású oxigén kedvezően hat a tüdő-, a szív, a bőr- és a szembetegségek gyógyítására. Az oxigénkamrák jól beváltak, a szülészetben, egyes mérgezések, égési sebek, fertőzések gyógyításánál, valamint a rendkívül igényes sebészeti beavatkozásoknál. A Szovjetunióban a világ más államaihoz hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak az oxigénterápiás kezelésnek. Jelenleg már 170 kórházat láttak el nagy nyomású oxigénkamrákkal. A felvételen az egyik oxigén­kamrás kezelóterem látható. (A ŐSTK felvétele) Az EC 1834-es modern technoló­giával ellátott, IBM PC/XT kompati­bilis, bővíthető személyi számító­gép. Gyorsan és megbízhatóan mű­ködik. Programfelszerelésének kö­szönhetően sokkal többre képes, mint az elődei, viszont nagyon ha­sonlít a fentebb említett A 7150-es számítógéphez. Felhasználható mérnöki munkákra, vállalati gazda­sági számításokra, irodai munkák automatizálására (határidőnapló, te­lefonszámok és címek nyilvántartá­sa, szövegszerkesztés stb.) vala­mint programok fejlesztésére. A hardware főbb összetevői: a processzor K 1810 WM86-OS jel­zésű, Intel 8086-kompatibilis, 16 bi­tes mikroprocesszor, a központi tár 256 kByte-os RAM, amely össze­kapcsolható egy 384 kByte-os, 54 integrált áramkörből állló RAM-mal, így a maximális kapacitás 640 kByte. (A „RAM" Randem Acces Memory = véletlen hozzáférésű tá­roló. A számítások folyamán hasz­nált belső tároló, különösképpen a közbenső eredmények megőrzé­sére.) Billentyűzete a régebbi típusú ROBOTRON mikroszámítógépeké­től teljesen eltérő, finom kivitelezé­sű, német vagy angol elrendezésű. Képernyője 31 cm átmérőjű, 25x80 jelet tartalmazó fekete/fehér alfanu­merikus monitor. Tartalmazhat szí­nes, grafikus képernyőt is. A K 6313 és a K 6314 jelzésű nyomtatók szín­vonala messze elmarad a tárak és a processzor színvonalától. Az ASK és a KIF illesztóegységek lehetővé teszik több 1834-es számítógép egymáshoz csatolását, illetve ezek helyi vagy távolsági csatlakoztatását az EC 1057-es közepes számító- géprendszerhez. Az EC 1834-es személyi számí­tógép a DCP jelzésű, MS-DOS kompatibilis operációs rendszer fel­ügyelete alatt dolgozik. Az Egyesült Államokban kifejlesztett MS-DOS a világon a legelterjedtebb, rend­szer- és felhasználói programokkal legjobban ellátott, egyfelhasználós, merev és hajlékony lemezre orien­tált operációs rendszer. A 8 bites mikroszámítógépeken működő forrásprogramok és adat­halmazok könnyen átvihetők az EC 1834-es gépre. Ez hajlékony le­mezek és az SCP-DCP speciális program segítségével történik. Az EC 1834-es a VEB Kombinát Ro­botron 2. generációjú személyi szá­mítógépek rangos képviselője. A magas szintű programozási nyel­vek túlnyomó részéhez fordítóprog­ramot tartalmaz. Leghasználato­sabb a Turbó-Pascal valamelyik vál­tozata, a C-nyelv, a Basic, esetleg a Fortran 77, a Modula 2. A gép széles körben alkalmazható ott, ahol eddig 8 bites rendszereket használ­tak. Az eddigi lehetőségek kibővíté­sét magasabb szinten teszi lehető­vé. A Robotronról alkotott képhez az is hozzátartozik, hogy az említett számítógépeken kívül adat- és bankterminálokat, interaktív grafikus terminálokat (képernyőket), rajzoló­táblákat, memóriával ellátott elektro­nikus írógépeket, valamint kábelmé- rő műszereket is gyártanak. IZSÓF BÉLA Szófiában az elmúlt év végén inzulintermelö berendezést helyez­tek üzembe, s ezzel Bulgária is felzárkózott ahhoz a néhány országhoz, ahol bevezették az inzulin mesterséges előállítását. A felvételen Milán Trenovszki technológus az alkilosodás mérté­két ellenőrzi. (A ŐSTK felvétele) Mit tud az új motoros járvaszecskázó? ■ffiir* A prostéjovi mezőgépgyártásnak több mint százéves hagyományai vannak. Az Agrozet Prostéjov vállalat termelési programja jelenleg elsősorban a motoros járvaszecskázók, a kistraktorok, a komlóbetakarító és a burgonyaültetó gépek gyártására irányul. Ezek egy részét a KGST- országok közti gyártásszakosítás keretében a szocialista országokba szállítják, de termékeik a nem szocialista piacokon is keresettek. A vállalat egyik termékújdonsága az SP 8-049-es motoros járvaszecs­kázó, amely a közvetlen etetésre és a sí lózásra termelt takarmánynövé­nyek, a fonnyasztott szálas takarmányok és a szalma betakarítására szolgál. Különböző adapterek csatlakoztatásával gabonafélék, hüvelye­sek vagy kukoricacsövek betakarítására is felhasználható. Elődjétől, a bevált SPS 35-ös prostéjovi járvaszecskázótól külső megjelenésében nem nagyon különbözik, a módosítások inkább belső szerkezeti felépítését változtatták meg, amelyek lényegesen nö­velték a gép teljesítőképességét, üzembiztonságát, s egyszerűsítették a kezelést. Megemlíthetjük például az elektronikus védőberendezést a fémtárgyak behatolásával szemben, a három fokozatú pneumatikus sebességváltót, a vágóberendezés négy fokozatú sebességváltását, a nagy befogadóképességű terménytartály felszerelhetőségét, az irányí­tás automatizálását a sorban vetett növények betakarításánál, valamint a nagyfrekvenciás vadriasztó berendezést. A korszerű gépelemek felhasználásával a gép kezelési feltételei is javultak. A járvaszecskázó hidraulikus kormányszerkezettel van ellátva, amely a legnehezebb talajviszonyok és munkafeltételek mellett is mente­síti a vezetőt a nagyobb erőkifejtéstől. A hidraulikus meghajtással kombinált nagy teljesítményű motor lejtösebb területeken is lehetővé teszi a gép alkalmazását, egészen 17 fokos lejtésszögig. J. S. Oltás leukózis ellen? A leukózis, vagyis a vérrák vírusa az immunrendszer meghatározó sejtjeit, a limfocitákat támadja meg. Más vírusoktól eltérően (influenza, kanyaró, mumpsz) e kórokozó a sejtbe behatolva nem pusztítja el azt, hanem rosszindulatúvá alakítja. A vírus a limfociták felszínét egy fehérjemolekulával jelöli meg. A lim­fociták felszínén más fehérjék is vannak, amelyek feladata az ide­gentestek, az antigének felismeré­se. A kutatók feltételezik, hogy az antigének összekapcsolódnak a sejt felületén hagyott jelzőmolekulával, és kétféle típusú komplexet képez­nek. A komplexek megjelenése jel­zés az immunrendszer számára: meg kell kezdeni az antitestek ter­melését, e komplexek mindkét típu­sa ellen. Az antitestek sajátos híd- ként szolgálnak az ölőtestek számá­ra, amelyek megsemmisítik a rossz­indulatú sejteket. E bonyolult me­chanizmus ellenére azonban a szer­vezet gyakorlatilag védtelen a víru­sos leukózissal szemben: minden beteg sejtet nem képes elpusztítani, a megmaradtak gyorsan szaporodni kezdenek, a betegség súlyosbodik. A Szovjetunió Orvostudományi Akadémiája kísérleti biológiai tudo­mányos laboratóriumának munka­társai megpróbálták kideríteni, miért topog egy helyben az immunrend­szer. Egereket olyan vírussal fertőz­tek meg, amely gyakorlatilag ugyan­úgy alakítja át az egerek sejtjeit rosszindulatúvá, ahogy az emberek­nél a leukózis vírusa. Áz egyik vona­lon, az egymástól egypetéjű ikersze­men megkülönböztethetetlen egye­bekből álló nemzedékben minden állat megbetegedett, a többi vonalon az egerek immunisaknak bizonyul­tak. Ez utóbbiak immunrendszere (A szerző felvétele) s valószínűleg az első típusú antigé­nekkel képzett komplex ellen termel antitesteket, míg a megbetegedett egerekben antitestek csak az egész immunrendszert megtámadó máso­dik típusú antigénekkel szemben termelődnek, (gy ez utóbbi antites­tek szintézise révén az immunrend­szer saját magát pusztítja el, és kifejlődik a leukózis. A betegség le­küzdéséhez az immunrendszert „rá kell venni", hogy antitesteket ter­meljen az első típusba tartozó anti­gének ellen is. A kutatók ehhez antigéneket és antitesteket különí­tettek el az egerek szövetmintáiból, beoltották őket a beteg egerekbe. A „megnehezített" antigéneket és antitesteket az immunrendszer ide­genként fogadta, így igen aktívan termelni kezdte ellenük az antiteste­ket. A leukózis elleni oltás biztató kísérleteit egyelőre még csak egere­ken próbálták ki. (Nauka i zsizny)

Next

/
Oldalképek
Tartalom