Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-02 / 22. szám
mtfoMáfii VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1989. június 2. XXIÍ. évfolyam Ára 1 korona Jó nézni téged, te kislány! Amint belemélyedsz mesevilágodba, s hosszan bíbelődsz egy virágszállal. Kedves kis rajzod, már majdnem kész. S ugye, míg alkottad, gondolatban te voltál a szorgalmas, kisokos és kedvesen cserfes méhecske? Aki mindig segít a bajbajutottaknak, a gyengéknek. Aki igazáért képes ölre menni, s bátran szembeszáll a túlerővel is. A csodaszép az, hogy hiszel abban, amit létrehoztál. Hát igen, ezért is csodálatos a gyermekkor. Bevallom, kicsit irigyellek. Mert jó lenne a helyedben lenni, s újraélni a tovatűnt éveket. Azokat, amikor a gyerek még azt hiszi, milyen jó felnőttnek lenni. Súgjak neked valamit? Persze, nem akarlak megzavarni a munkádban, tehát csak rajzolj nyugodtan, s úgy figyelj. Ott tartottam, hogy gyermekfejjel mindenki azt hiszi, jó dolog felnőttnek lenni. Ne hidd, hogy olyan jó! Pedig ha belegondolok, tulajdonképpen lehetne is. Hiszen annyi minden megváltozott az eltelt évtizedekben! De valahogy falnött fejjel sokszor elrontjuk az egyszerűnek tűnő dolgokat is. Mert ugye, hihetetlennek tűnik, hogy valaha a gyerekeknek nem jutott elegendő étel; gyümölcsről, cukorkáról, csokoládéról nem is szólva? Ugye nehéz elképzelni, mert nektek gyakran nem kell a vajas-sonkás kenyér sem, s a banán helyett, amikor az van, inkább narancsot ennétek! S hogy valaha boldogok voltak a gyerekek, ha új ruhát kaptak, nem az idősebb testvértől levetett holmikban kellett járniuk. Hogy az édesanyák varrták a babákat s a babaruhát, és az édesapák, nagyapák faragták a hintalovat. És háború is volt, amelyben milliók haltak meg. A te szüleid, az én korosztályom is már csak hallomásból, történelemkönyvekből ismeri e borzalmakat. A mi gyerekkorunk már szebb, gondtalanabb volt, mint szüléinké, a tietek nyugodtabb, boldogabb, mint a miénk volt. Persze, be kell vallanunk, hogy életünk a későbbiekben nem mindig úgy alakult, ahogy elterveztük, s ma sem úgy élünk, ahogy szeretnénk. Mert ugye, veled is előfordul, hogy szüleid nem mindig hallgatják meg iskolai beszámolódat, nem nézik örömmel s dicsérik meg szép rajzaidat, hogy gyakran idegesen válaszolnak az egyszerű kérdéseidre is. Hát igen. Ilyenek vagyunk. Pedig szeretünk téged, benneteket. Lehet, hogy jó, hogy nem érted még, nem értheted megannyi gondunkat. Azt, hogy a változó időkben egyre nehezebb megfelelni az elvárásoknak, egyre nehezebb dönteni úgy, hogy azt majd egyszer ne olvashassátok a fejünkre. És be kell vallanunk, a felnőttek vétke, tehát a mi vétkünk is, hogy nincs hol játszanotok, hogy a megmaradt játszótereken kiirtották a füvet, hogy a gyárak többsége szennyezi a levegőt, hogy nem teszünk eleget vizeink tisztasága megóvásáért, hogy a városokban pusztul a növényzet. És egyszer úgyis szemünkre hányjátok - és joggal -, hogy azért vagytok betegesebbek, mert mesterséges tápszeren nőttetek fel, bölcsődékben fertőződtetek, túlvegyszerezett zöldséget, gyümölcsöt ettetek, a tej minőségéről már nem is szólva. Most már ugye, egy kicsit érted, miért nem olyan jó felnőttnek lenni! Mert a mi világunk már nem mesevilág. Mert a valós életben nem mindig győz a jó a rossz felett, nem mindig sikerül segíteni a bajbajutottakon, a gyengéken. És sokan a túlerő láttán nem segítenek akkor sem, amikor pedig íehetnék. De aztán újra kezdjük, s ha kell, naponta megvívjuk kis harcainkat. Érietek. Hogy mire te és társaid felnőtté váltok, jobban, egészségesebben élhessetek, nyu- godtabban dolgozhassatok. Hiszem, mire te anya leszel, gyermeked számára ünneppé varázsolod a hétköznapokat is, hogy átadod mesevilágodat, amely majd benne él tovább. Jó nézni téged, te kislány! S ha majd elkészültél a rajzoddal, otthon fogd meg szüleid kezét, s vezesd el őket a világodba, abba a csodaszép mesevilágba, amelyben most kalandozol. PÉTERFI SZONYA MQEi mm Lőrincz János felvétele
