Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-05-26 / 21. szám

L apozgatom a CSKP IX. kongresszu­sának jegyzőkönyvét s óhatatlanul arra gondolok, mi az, amit a történelem negyven év múltán megőrzött és a mai nemzedék számára is maradandó lett. A kor szelleme, hangulata kitörölhetetlenül ott van a kongresszus tanácskozásában. Ott van a lelkesedésben, az építő munka lázában, mely a felszabadulás után hatalmába kerí­tette az országot. S ott van a győzelem tudata is, hogy a CSKP történetében ez az első kongresszus, melyet uralkodó pártként tarthat. A párt vezetői között megtaláljuk azokat, akik az antifasiszta ellenállást ide­haza szervezték, s azokat is, akik az emig­rációban tették ugyanezt. Kelet és Nyugat ellentétei egyre kirívóbbak, mégis teljes a kép. Azt mondhatnánk, a boldog béke időszaka ez. A föbeszámolót Klement Gott­wald tartotta, Antonín Zápotocky az első ötéves tervről, Rudolf Slánsky pedig az építömunka szervezési kérdéseiről beszélt. Vladimír Clementis külügyminiszter felszó­lalásában az ország külpolitikai céljait vá­zolta. Hamisítatlan a kép, ütemes tapsok, lelkes éljenzés! Nemzedékem számára jólismert ez a kulissza. Az ütemes hosz- szan tartó taps ma már megmosolyog­tató, annak idején azonban lelkes volt, sok­szor fárasztó, de mindenképpen benne volt a történelem léptékváltásának hangulata, naivitása, azok lelkesedése, akik honfogla­lóként először nézhettek körül a hazában. A tanácskozást az osztályharc gondolata is forrósította, a megosztott világnak ez a so­káig elmaradhatatlan jelensége, mely egy pillanatra sem tette kétessé, hogy az új hatalmi rendszer a többség diktatúrája a ki­sebbség felett. A CSKP IX. kongresszusa, melyet 1949. május 25-29 között tartottak meg Prágá­ban, vitathatatlanul megérdemli a történelmi jelzőt. A több mint kétmillió párttagot és tagjelöltet a kongresszuson 2068 szavazati és 278 tanácskozási joggal felruházott kül­dött képviselte. A kongresszust nemcsak a politikai hatalomban vállalt felelőssége, a Nemzeti Front (mely akkor a „dolgozó nép, a város és a falu politikai blokkja jellegének“ megtestesítője volt) tevékeny­ségének kibontakoztatása szempontjából il­leti meg a történelmi jelző, hanem a kétéves terv sikeres befejezése és az ötéves tervek korszakának elindítása miatt is. a kongresszus hagyta jóvá Cseh- CZ Szlovákia szocialista építésének fő irányvonalát. A tét: a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet volt. Az előterjesztett program merész és hatásos volt. Bár a későbbi években a fejlődési tendenciák felületes értékelése miatt a szo­cializmus építése befejezésének irreális ha­táridejét is közölték (1960), sőt az 1968-as politikai és gazdasági torzulások is meg­akasztották a fejlődést, a kongresszus cél­kitűzéseit a későbbi fejlődés szempontjából is meghatározóaknak kell tekintenünk. Az alapelveket Klement Gottwald Előre a szo­cializmus felépítése felé című kongresszusi föbeszámolója tartalmazta. Gottwald tömö­ren, tíz pontban foglalta össze a feladato­kat. A falu szocialista átalakítása is ezzel a programmal kezdődött, négy pontba fog­lalva a legfontosabb teendőket. A mezőgaz­daság szocialista átalakítása érdekében az első lépések ekkor már megtörténtek [a Lé­vai (Levice) járásban levő Tőre (Turá) köz­ségben 1948 szeptemberében megalakult a szövetkezet], feladattá azonban csak a kongresszus tette. A kongresszuson jóváhagyott program a kulturális forradalom szempontjából is meghatározó jelentőségű volt. A szocialista tudat kialakítása, a múlt eszmei örökségé­nek felszámolása és a szocialista ember nevelése volt a cél. A kongresszus meghir­dette a kultúra demokratizálásának, értékei közkinccsé tételének programját. Jelentős hangsúlyt kapott a nevelésben a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség esz­méje, valamint a burzsoá nacionalizmus és a kozmopolitizmus elleni harc. Gottwald programja szerint a dolgozó népnek „olyan saját soraiból származó értelmiséget kell kialakítani és felnevelnie, amely osztályhű és eszmeileg összeforrott a néppel". A CSKP IX. kongresszusa célul tűzte ki,, hogy Szlovákia életében alapvető változá­sok történjenek az iparosítás, a műszaki és más értelmiség felnevelése érdekében. Eb­ben a törekvésben benne volt a cseh mun­kásosztály önzetlen segítsége is. A kongresszus föbeszámolója a magyar kérdéssel nem foglalkozott. (Egyébként jel­lemző erre az időszakra, hogy nem nemzet­ben, nemzetiségben, hanem társadalmi osztályokban gondolkodott.) A kongresszu­son A marxizmus-leninizmus győzelme ta­nításaival építjük a szocializmust hazánk­ban címmel előterjesztett beszámoló (Vác- lav Kopecky) foglalkozott a magyar kérdés­sel. A beszámoló többek között leszögezte: „Szükséges mihamarabb legyőzni a nacio­nalizmus azon megnyilvánulásait is, melyek fékeznék a köztársaságban élő magyar pol­gártársak helyzetéről elfogadott új intézke­déseket, és amelyek akadályoznák, hogy baráti kezet nyújtsunk azoknak a magyar munkásoknak és magyar dolgozó népnek, amely Szlovákiában segít nekünk a szocia­lizmus építésében." A beszámoló megelé­gedéssel nyugtázta, hogy Csehszlovákia népe ,,örömmel fogadta a két ország között 1949. április 16-án megkötött egyezményt". Elengedhetetlennek tartotta, hogy a két or­szág népének kapcsolatából száműzzék a múlt minden káros örökségét, a kölcsönös elfogultságot, és az internacionalizmus szellemében rendezzék kapcsolataikat. csatlakozott a szocialista építómunkához. Elsők között volt a szocialista mezőgazda­ság alapjai lerakásában (bár e téren az adminisztratív módszerek sem voltak isme­retlenek). Tevékeny közreműködésének eredménye volt, hogy Dél-Szlovákiában 1954. április 1-jén a mezőgazdasági földte­rület 89-90 százalékát már a szocialista szektor művelte. Ott voltak a magyar fiata­lok az Ifjúsági Vasútvonal építésén, az Ifjú­sági Duzzasztógát munkálatainál, a kunői- cei vasmű építésén. Mai szemmel egy történelmi jelentőségű tanácskozásról A kongresszusnak ezek a megállapí­tásai irányelvül szolgáltak a magyar kérdés megoldásában. Szerepe volt abban is, hogy az SZLKP Központi Bizottsága 1950. januárjában tartott ülésén sok minden tisztázódhatott. Megengedhetőnek tartották ugyanis, hogy a reszlovakizáltak maguk döntsenek nemzetiségi hovatartozásukról - ez a döntés a népszámlálás szempontjá­ból szintén fontos volt -, s arról is, hogy milyen tanítási nyelvű iskolába kívánják já­ratni gyermeküket, vagy tagjai akarnak-e lenni a Csemadoknak. Megszűntek azok a korlátozások, melyek az Uj Szó terjesz­tését akadályozták. Az Új Szó 1949. május 1-jétól egyébként napilapként jelenik meg. A hetilapként megjelenő újságnak a pél­dányszáma elérte a kilencvenezret. Ez a példányszám jóval meghaladta azt a mennyiséget, mely a magyarság akkori lélekszámával arányos lett volna. Az 1950. évi népszámláláskor ugyanis 354 332 sze­mély vallotta magát magyarnak. A csehszlovákiai magyarság lelkesen A IX. kongresszuson meghirdetett prog­ram eredménye volt, hogy 1949 őszén - a szlovák iskolák mellett - megnyíltak az első magyar (párhuzamos) osztályok, és ezzel kezdetét vette a magyar nemzetiségi oktatásügy felszabadulás utáni története. 1949 októberében 154 osztályban 5100 tanuló tanult anyanyelvén. Az igazi áttörést azonban 1950 októbere jelentette, amikor már 1260 osztályban 30 ezer diák tanult magyar tanítási nyelvű iskolában. A peda­gógushiányt a Művelődésügyi Megbízotti Hivatal úgy próbálta pótolni, hogy tanfolya­mokat szervezett. Az első ilyen tanfolyamra 1950 július-augusztusában került sor, majd két év múlva - Stary Smokovecben, illetve Trenőianske Teplicében - tízhónapos taní- tóképzó-tanfolyamot szerveztek. A Magyar- országról hazatért középiskolások (230) és főiskolások (225) egy része is (kb. 70 sze­mély) a pedagóguspályát választotta. A bratislavai és a komáromi (Komárno) középiskolák esti tagozatán szintén nyitot­tak pedagógiai tagozatot, s az innen kikerü­lő diákok csatlakoztak azokhoz, akik a nem­zetiségi iskolák megteremtői voltak. K lemzetiségi irodalmunk és kultúránk l\l szempontjából jelentős szerepe volt annak, hogy 1949-ben a Pravda Kiadóvál­lalat magyar szerkesztőségeként megala­kult a Magyar Könyvtár, mely 1952 végén megszűnt. Az első kiadások között találjuk Julius Fuőík Üzenet az élőknek és Peter Jilemnicky Garammenti krónika című mű­vét. Az újrakezdés bölcsőjénél ott állt az a Magyar Bizottság is, melyet 1948 végén az SZLKP Központi Bizottsága mellett ta­nácsadó szervként hoztak létre. A Magyar Könyvtár megindítói között ott találjuk a bur­zsoázia börtöneit megjárt magyar néptaní­tót, Major Istvánt, a Pravda Kiadóvállalat akkori vezérigazgatóját, valamint Szántó László filozófust, a DAV köreihez tartozó kommunista értelmiségit. A IX. kongresszuson megválasztott Köz­ponti Bizottságnak egyébként 155 cseh (55,8 százalék) és 123 szlovák (44,2 száza­lék) tagja volt. Szociális összetételét tekint­ve - többek között - 37,7 százaléka mun­kás, 12,3, paraszt, 22,2 százaléka hivatal­nok és 21,7 százaléka értelmiségi volt. A Központi Bizottság tagja lett Major István és Moákoviő Kálmán (aki Kálmán Miklós néven az egykori Magyar Nap fő­szerkesztője volt). A KB póttagja lett Fábry István, aki az SZLKP KB mellett létrehozott Magyar Bizottság titkári teendőit látta el. A két testvémemzet közötti kapcsolat is hangsúlyozottan szót kapott. Az akkori párt­vezetés tagjai (Ő. Baáfovansky, V. őiroky) a szlovák nemzet egyenjogú helyzetét emelték ki. Úgy ítélték meg, hogy az ún. szlovák kérdés, „a cseh és a szlovák nem­zet testvéri kapcsolata egyszer s minden­korra" megoldódott. A szlovák kér­dést egyesek az iparosítás megvalósítására (V. Őiroky), mások a deklarált jogokra (V. Kopecky) szűkítették le. E szemlélet követ­kezménye lett, hogy az ötvenes években a szlováik nemzeti szervek fokozatosan leé­pültek, s kialakult az államszerveződés aszimmetrikus formája, mely a hatvanas években politikai súrlódásokat is eredmé­nyezett. A kérdést csak 1968 októberében, az államszövetségről szóló alkotmányjogi törvény elfogadásával oldották meg. A nemzetiségi kérdés végleges megoldásá­nak „hiedelme" a későbbi években is bo­nyodalmakat okozott. Az új élet, az új korszak lelkesedéssel teli kezdófejezetei voltak ezek az évek. Olyan monumentális alkotások születtek, melyek kitörölhetetlenek Csehszlovákia történe­téből. E gy évvel a IX. kongresszus után ke­rült sor az SZLKP felszabadulás utáni első kongresszusára (1950. május 24-27 között). A kongresszus behatóan foglalkozott Szlovákia iparosításával és a falvak szocializálásával. A tanácskozás figyelmét azonban elsősorban a párton be­lüli ún. burzsoá nacionalizmus elítélésére összpontosították. Koholt vádak alapján szervezett hajszát indítottak a párt neves, a felkelésben részt vett tisztségviselői ellen. A nacionalizmus elleni harc ürügyén azokat fogták perbe, akik az államalkotó nemzetek közötti jogegyenlőség érdekeit védték. Ez­zel lényegében elterelték a figyelmet a cseh és szlovák burzsoázia nacionalizmusa elle­ni harcról. Ez a folyamat magyar vonatko­zásban is károsan éreztette hatását. Egy­részt a magyarság kollektív búnhődésének felelősségét - másfél évtizeden át - politikai manipulációkkal az ún. burzsoá nacionalis­tákra hárították. Másrészt mondvacsinált hajsza kezdődött a magyar „burzsoá nacio­nalisták" ellen is. A burzsoá nacionalizmus vádja alapító párttagokat, koncentrációs tá­bort megjárt veteránokat sem kímélt. A történelmi fejlődés soha nem egyenes vonalú. A haladó és a konzervatív (vissza­húzó) erők szembenállása, erőviszonyai szabják meq az új eszme útját, lehetősé­geit. Az elmúlt hónapokban nyíltabb lett körülöttünk a világ. A társadalmi kihívások között ott találjuk azokat az elvárásokat is, melyek a történelemmel, a múlttal való szembenézést sürgetik. A szocialista világrendszer ma a me­rész újítások és útkeresések korát éli. Bár divattá vált, hogy egyesek megkér­dőjelezik, vajon meghatározható-e a szo­cializmus, s egyáltalán szocializmus-e az, ami ma épül, úgy véljük, nem a bizarr ötletek, hanem a szocialista eszméket kitel­jesítő valóság dönti el, mivé lesz a ma, ha múlttá válik. Addig is régi és új konzervati­vizmusok nélkül kell szembenézniük az új évezred kihívásaival, s a társadalmi és a gazdasági élet teljesítőképességének a fokozásával, egyéni és kollektí emberi szabadságjogok kiteljesítésével kell bátorí­tanunk a jövőt. Mert az úgysem aszerint alakul, hogy milyen alkalmi szemüvegen keresztül tekintünk rá. Sokkal inkább az értékek és eszmények esélylehetöségei szabják meg, hogy az „idő malmai" ne járjanak üresen. FÓNOD ZOLTÁN Ján Ondriéka: Termés (1977) mmoom MIT...

Next

/
Oldalképek
Tartalom