Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 19. szám
MILNE A bűvös hegyoldal Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt hét gyermeke. Az első három fiú volt, s a király nagyon örült nekik. Amikor azonban a másik három is fiú lett, bizony már nem örült annyira. Azt kívánta, hogy bárcsak születne egy lánya. Próbálta öt vigasztalni a királyné.- Meglátod, kedves férjuram, a következő gyermekünk kislány lesz. Nem sokkal ezután megszületett a hetedik gyermekük. A család nagy örömére kislány lett. Szép nevet akartak neki adni, s elhatározták, hogy Nárcisznak fogják hívni. Egy hónappal Nárcisz királykisasszony születése után megtartották a keresztelőt. Hópehely tündért kérték meg rá, hogy legyen Nárcisz királykisasszony keresztanyja.- Hópehely igen jószívű tündér - mondta a király a királynénak -, és remélem olyan ajándékot kap majd tőle a lányunk, aminek hasznát is veszi. Szépséget, bölcsességet, gazdagságot, vagy jóságot. Amikor Hópehely tündér megnézte bölcsőjében a királykisasszonyt, fogta a varázspálcáját és ezt mondta: ,,Nárcisznak keresztellek! “ Aztán szavalni kezdett: „Nárcisz, Nárcisz pici lány, Virág nőjön lépte nyomán! Amerre jár, amerre lépeget, Virág borítsa a kerteket!“ A vers után pillanatnyi csend következett. A király ezalatt azon gondolkodott, hogy mit is mondott a tündér. „ Virág nőjön lépte nyomán? Ez minden?" - tűnődött. Csalódottan fordult a tündérhez, hogy megköszönje a jóságát, de az akkor már messze járt. Múltak a hetek, hónapok, s amikor Nárcisz királykisaszszony egyéves lett, tipegni kezdett. Senki sem emlékezett a tündér szavára, ezért aztán meglepődött ám a király, amikor egy nap hazaért a vadászatról, merthogy kedvenc sétahelye tele volt sok-sok apró virággal.- Mit jelentsem ez?! - kérdezte a főkertészt.- Ó, ha én azt tudnám, felséges királyom! Egy biztos, nem én Szkukálek Lajos illusztrációja ültettem ezeket a virágokat! - mondta a kertész.-Akkor ki tette? Ki járt erre ma délután?- Csak Nárcisz királykisasz- szony - válaszolt a kertész. Ekkor a királynak eszébe jutott, hogy mit is mondott a keresztelőn Hópehely tündér. Este, mikor-lefeküdtek, hosz- szan tanácskozott a királyi pár.- Ha szó szerint kell értenünk, amit a tündér mondott, akkor Nárcisz nem járhat összevissza a parkban - szólt a király. - A virágágyakon kell sétálnia, és nem léphet az ösvényekre. Ha virág lesz mindenütt, akkor talán már a kertészekre sem lesz szükségünk.- Milyen igazad van! - helyeselt a királyné. Nárcisz ezután csak a virágágyakon futkározhatott. Irigykedett a többi gyerek, mert ők meg csak az ösvényeken játszhattak. Egy napon Nárcisz királykisasszony rosszul érezte magát. Orvost hívtak hozzá. Megvizsgálta a királykisasszonyt, és • így szólt:- Nárcisz királykisasszonynak sokkal több mozgásra van szüksége. Többet kell szaladgálnia, ugrálnia, táncolnia. A királyné nagyon elkeseredett, azon töprengett, hol tud majd Nárcisz eleget mozogni. Szomorúan leült és kinézett az ablakon. A kert végében egy zöld hegyoldalt pillantott meg, amelyen nem nőtt egyetlen szál virág sem. A királyné boldogan vezette el lányát a zöld hegyoldalra. Nárcisz minden nap ott játszhatott, futkározhatott reggeltől estig a többi gyerekkel. S amerre járt, mindenütt virág nőtt lépte nyomán. A zöld hegyoldalt pedig mindenki csak a bűvös hegyoldalként emlegette. GYÚR ÁSZ ÉVA fordítása MEGFEJTÉS Az április 28-i számunkban közölt feladatok megfejtése: minden szám hattal osztható: a kettessel jelölt árnyék. Nyertesek: Szabó László, Felsöszeli (Horné Saliby); Boros Ágota, Nagy- megyer (Calovo); Hindi József, Őtúrovo-Nána; Feren- czi Tibor, Ipolyság (Sahy); Vámos Timea, Losonc (Lu- cenec). Rolls és Royce Henry Royce angol lakatosmester a század elején mindenféle modern masinával, akkor újdonságnak számító elektromos készülékkel foglalkozott, s mivel ügyes szakembernek ismerték, meglehetősen jól keresett. Sikerült is félretennie annyi pénzt, hogy 1902-ben vehetett magának egy francia automobilt, de sehogy sem volt megelégedve vele. Nagy műszaki képzelőerővel megáldott ember lévén elhatározta hát, hogy épít egy másikat, saját igényeinek és ízlésének megfelelőt. 1904-ben meg is lepte magát egy kéthengeres kocsival, s mivel autója másoknak is tetszett, felötlött benne, hogy szerkeszt még egy-két hasonlót. A francia Panhard gyártmányú autók angliai képviselője, az autóversenyzőként is ismert, régi angol arisztokrata családból származó Charles Steward Rolls hajlandónak mutatkozott a majdani Royce kocsik képviseletét is átvenni, ha társ lehet az üzletben. Meg is itták a tervre az áldomást, bár akkor még egyikük sem vette igazán komolyan a dolgot. De Royce a nála jóval tapasztaltabb Rolls tanácsai alapján mégis tökéletesítette a maga kéthengeresét, és 1906-ban bemutatták az első Rolls-Royce kocsit. Csaknem ötven lóerős volt a motorja, és sima úton mintegy száz km/órás végsebességre volt képes, ami az idő tájt szenzációnak számított. A bámulatot keltő teljesítmény a gondos szerelömunkának volt köszönhető, amely a Rolls Royce kocsikra később is jellemző maradt. Megbízhatóságuk alapozta meg világhírüket, és az, hogy Royce hajlandó volt jó pénzért bárkinek a saját egyéniségéhez illő autót tervezni, s akár a legkülönösebb kívánságokat is figyelembe venni. Tehette, mert sosem volt híve a gyári futószalagnak, amit lehetett,továbbra is kézzel szerelt és szereltetett a nála készült kocsikon. Tán épp ezért lett a Rolls-Royce fogalom. (kun) Gondolkodom, tehát... ÁRNYÉK A képen különféle ábrákat és árnyékukat láthatod. Az egyik árnyékhoz viszont nem tartozik ábra. Melyik az az árnyékkép? D' Yrf* « * P.^ 4f» P? 0 1 0' vr> * U ■ T? O i ö Q $ *$>• KOCKA-KIEGÉSZÍTÉS Tudsz térben gondolkodni? Ha igen, akkor törheted a fejed, hogy a négy számozott alakzatból melyik az a kettő, amelyikből egy szabályos kocka állítható össze. Nos, melyekre tippelsz? ELSŐ OLVASMÁNYÉLMÉNYEM Csehszlovákiai magyar írók vallomásai Kövesdi Károly A könyvek hatalma TT Hiába lapozgatok emlékezetem könyvében, az első olvasmányélményemre sehogyan sem tudok visszaemlékezni. Hogyan is választhatnám ki azt az egyet, amelyik kimagaslik a többi közül, amelyikre nyugodt szívvel rámondhatnám: ez az, ez volt az igazi. Sorakoznak elém a gyermekkor hősei: Tóm Sawyer, Robinson, Hatteras kapitány, Maugli. Mindegyikük sorsát végigizgultam, valamennyiüknek kezet adnék. Hogyan is helyezhetném egyiket a másik elé? Olyan ez, mintha egy dús réten keresném a legszebb virágot. A legillatosabbat, legszínpompásabbat. Képtelen feladat, hisz ahány virág, mind szép, ahány könyv, annyiféle, s mind hagyott valami nyomot a falusi kisfiú lelkében, aki egy rab éhségével falta a könyveket. De talán nem is az a legfontosabb, hogy melyik volt az első, legerősebb, hanem, hogy: voltak. Hogy ünneppé varázsolták a hétköznapokat. Pedig nem mondhatnám, hogy unalmas gyerekkorom lett volna, hisz falum határa, a dombok, erdők, a folyópart annyi meg annyi kalandot kínáltak! A pajtásaimmal megélt kalandok, csínytevések azonban csöppet sem kisebbítették a könyvek varázsát. A kettő kiegészítette egymást. Így fordulhatott elő, hogy egyszer Afrikában lehettem, máskor a shervoodi erdőben, s az esős nyári napokat éppúgy kedveltem, mint a napsütést. Milyen jókat lehetett olvasni a nyári esős délutánokon, különösen szénaillatban! S talán az sem lényeges, hogy némelyik könyvet túl korán olvastam, másokat késve, hiányt pótolva. Saint Exupéry Kis hercege, az a csodálatos mese például huszon-egynéhány éves koromban akadt a kezembe. Túl későn, hisz akkorra már annyi mindent megéltem, láttam erőszakos halált, s magam is átéltem halálfélelmet, már utánam volt az első komoly szerelem. Mégsem igazán későn, hisz a kis herceg sorsán érett fejjel is kiperdült a könnyem. Ha az első olvasmányaimra visszagondolok, szerencsésnek kell tartanom magam, mert bár szüleim, dolgos emberek lévén, nem sok időt töltöttek olvasással, hamar felismerték betűéhségemet, így aztán a karácsonyfa alatt mindig akadt könyv is ajándékba a játékok mellett. Talán vénséges vén emberként is emlékezni fogok a Vitéz szabólegényre, a Grimm-fivérek meséskönyveire, Andersen ólomkatonájára. Még most közel harminc év távlatából is fel-felötlik némelyik meséskönyvem színe, hangulata, sót, olykor találkoztam illatokkal, amelyekről gyerekkorom egy-egy kedves könyve jut eszembe. Nem lehet elfeledni a notting- hamieket - hogy melyik meséskönyvböl, azt már sajnos igen akik hogy ne kelljen cipekedniük, a vásárba menet előre guri- gatták a sajtjaikat. Most is látom, hogyan görögnek a malomkeréknyi sajtok a bárgyú nottinghamiek örömére, s hatalmas csalódásukat, amikor hiába keresték vá- sárszerte az előreküldött sajtokat. Hogy Nottingham Angliában van, arról természetesen fogalmam sem volt akkor. Később, kamaszkoromban az útleírások és vadásznaplók, útikönyvek korszaka következett. Ebben az időben én is arról álmodoztam, hogy Kittenberger Kálmánhoz, Molnár Gáborhoz hasonlóan, én is utazó leszek, oroszlánvadász és biológus. De hát Gömörben nincsenek oroszlánok, így aztán szegény macskák itták meg a levét a korai vadásszenvedélyem- nek, őket hajszoltam párducok, kafferbi- valyok helyett. Ebben az időben kapásból felsoroltam volna harminc antilopfajtát, de nem hiszem, hogy tíznél több madarat ismertem volna a kertünkben is előfordulók közül. Azért ezekből a könyvekből is tanultam valamit. Elsősorban földrajzot, biológiát, történelmet. Mivel az iskola nyűgeit nem igen kedveltem, hiányos tudásom, felkészületlenségem buktatóin gyakran az így, mellékesen felszedett ismeretek segítettek át. Ezentúl a könyvek sok dologra is ráirányították a szemem, amire az iskola képtelen volt. Általuk szerettem meg a művészetet: a festészetet, a zenét, és sok egyebet, s ezek nélkül, úgy érzem, bárdolatlan, félember lennék. Már gimnazista lehettem, amikor nővérem, megelégelve az egyoldalú ,, kosztat", valami komolyabb könyvet nyomott a kezembe. Hogy mit, arra nem emlékszem, de attól fogva hatalmas óceánként rám zúdult az egész világirodalom. Ez volt az igazi „reneszánsz", még tanítás alatt is olvastam, a pad alatt. Ennek a habzsolásnak is megvolt aztán a visszaütóje: a magyar irodalom klasszikusait úgy kellett pótolnom. Szerencsére Mikszáth, Móricz elbeszélései is vannak olyan kemény ve- retűek, mint teszem azt, Hemingway írásai. Sokáig kalandozhatnék olvasmányélményeim között. Volt abban ocsú is, tiszta búza is. Filléres regény éppúgy, mint filozófia. Egyiket sem vetem el, nem is vagyok rá büszke. De szentül meg vagyok győződve róla, hogy azok a felnőttek, akikből csalók, törtetők, érzéketlen, más embert semmibe vevő emberek váltak, biztos nem olvasták gyerekkorukban A rendíthetetlen ólomkatonát. Nem olvashatták, mert nem lennének olyanok, amilyenek. Persze, nem becsültem soha túl a könyvek hatalmát. Ma sem hiszem, hogy képesek megváltoztatni a világot, jóra fordítani minden gonoszt. Ám, aki nem olvas, lemond a lehetőségről, hogy gazdagabbá váljék, hogy érzékennyé váljon a világ sorsára, hogy jobban megértse embertársait. A könyvek világában, ebben a csodálatos erdőben élesedik a hallásunk, látásunk, s talán a szívünk is nemesebbé válik. Bármilyen bonyolult, zajos és könyörtelen is a világ, a könyvek mindig segítenek eligazodni benne.
