Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-12 / 19. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÜMáMáfil 1989. május 12. XXII. évfolyam Ára 1 korona I lyentájt évről évre lejegyezzük: az amatőr művészeti évad kicsúcsosodásának ideje van. Ennek megállapításához elegendő, ha csupán a járási, kerületi és országos fesztiválok időtervét vesszük szemügyre. A közhelyes megállapítás mögött mégis sokkal bonyolultabb társadalmi, egyéni, gondolkodásbeli és lelki tényezők együtthatása nyilvánul meg. Majd két évtizede születtek meg azok a jóslatok, amelyek az amatőr művészeti mozgalom kimúlását jövendölték. Akkor egyik jós sem gondolt arra, hogy ha a feltételezett hanyatlás be is fog következni, nem az emberek érdektelensége, hanem az egyre erőteljesebben felmerülő gazdasági tényezők segítik ezt a folyamatot. A valóság egy évtizeddel az ezredforduló előtt úgy mutatja magát, mint a gyönyörű nő, tépett, szakadozott ruhában. Maradt az amatőrök lelkesedése, egyre magasabb szintű a szakértelem, s ahol ezt a működtető intézmények, a támogató termelőüzemek anyagi bázisa lehetővé teszi, már-már a jó értelemben vett profizmus is megmutatkozik. Hogyisne, amikor az amatőr arról ismerszik meg, hogy a világról, az életről megfogalmazott gondolatait akarja kifejezni. Vagy éppen szórakoztatni akar, esetleg a néphagyomány megőrzését tekinti a szabadidőben végzett művészeti munka értelmének. Nincs különbség egy-egy versmondó vagy valamelyik néptáncegyüttesünk második sorában táncot ropó legényke között. Mindegyikük valamit meg szeretne mutatni önmagából, gesztusával a világ egy mikrodarabját - saját gondolatait, érzéseit - mutatja fel. íme, itt vannak, így vannak a csehszlovákiai magyar amatőr művészek is! Nem túlzás ez a megállapítás? Művészek-e valójában a néptáncosok, a-kamarazenekar tagjai, a bábosok, a kórustagok vagy a sikert nemcsak áhító, de azért estéket áldozó színjátszó csoport tagjai? Ha az indíttatást nézzük, aligha adhatunk egyértelmű választ. Ha a különböző szinten megalkotott produkciók minőségét szemrevételezzük, akkor sem mondhatunk biztosat. Hát akkor? Minden esetben az egy-meg-egy-meg-egy eset egyedisége az, ami meghatározza, hogy az egyéni vagy csoportos lelkesedés milyen eredménnyel járt. Lehet-e szó művészi jellegről, vagy mindez megmaradt a szórakozás, jobbik esetben a szórakoztatás talaján. Vagyis: ismét ama sokat emlegetett minőségi tényező szabályozza a néző, a hallgató ítéletmondását. Azt hiszem, ezzel a legnehezebb szembenézni valamennyi amatőr művésznek. Még mindig kevesen tudatosították, hogy a nyíltszíni kiállást, az őszinte véleménymondást, annak megmutatható más módozatait - színpadon, pódiumon vagy a táncházban - a befogadók (akik máskor talán éppen gondolataikkal a kiállók helyén állnak) véleménye is kíséri. Még mindig sokan vannak olyanok, akik elfeledkezve az „amatőr művészi munka" fogalom második és harmadik tagjáról, az „amatórség" pecsétjével mindent megengedhetőnek tartanak önmaguk számára. Ez a jegy mentség lehet a hozzá nem értéssel, a felületesen végzett munkával létrehozott produkcióra is. Ezek az amatőrök arról feledkeznek el, hogy a „művészi" és a „munka" fogalmak sem hagyhatók ki a mindenkori tevékenységükből.'Az bizonyos, hogy elsősorban a munka mennyisége és tartalma határozza meg, hogy a megalkotott produktum kiérdemli-e a „művészi" jelzőt, s a létrehozó az egyszeri alkalommal a „művész" megjelölést. Mert a dolog úgy áll, hogy az amatőr művészt csak a létrehozott alkotás minősíti. Sem státus, sem igazoló papírok, sem a fizetési boríték mérete nem igazolhatja „értékét". Csak önmaga és nézője ítéletére hagyatkozhat. Van azonban ennek a munkának egy olyan része is, amely egyre kevesebb megbecsülést kap. Nem mintha nem teremtene értékeket, nem mintha meghatározó fontosságának nem lenne tudatában. Az iskolákban folyó művészeti nevelés a csehszlovákiai magyar kultúra számára olyan fontos, mint az emberiség számára maga a művészet. Nem tudtatTi jobb és kikezdhetetlenebb hasonlatot találni. Pedagógusaink sok mindenről lemondva vállalják a gyerekek szellemi gyarapodását szolgáló munkát. Versmondók, bábosok, néptáncosok, színjátszók növekszenek tekintetük, kezeik védelmében. Bennük kell látni az amatőr művészeti munkát - remélhetőleg - hamarosan megújító nemzedék nevelőit. Jó, ha nyílt, őszinte kiállásra, öntudatra és a tudás iránti vágyra nevelik őket. Ugyanakkor mintha hiányozna ebből a nevelésből a mindennemű tolerancia iránti érzék fejlesztése. Nemcsak nemzeti, nyelvi toleranciára gondolok, elsősorban a társak, a másik ember iránti toleranciát hiányolom. Toleranciát az iránt, aki egy-egy esetben jobb, mint „mi vagyunk", felkészültebb, mint „én voltam". Ha van valami, amit ebben az évadban a seregszemléken szeretnék általános jelenségként tapasztalni, akkor ez a jobb, a tökéletesebb iránti tolerancia. Ha ez megvan, akkor a bírálóbizottságok döntései sem ronthatják el a másnak nyújtotta élmény örömét. Márpedig ennek az örömnek a megszületése a legfontosabb célja az amatőr művészeti munkának. OUSZA ISTVÁN /Gyökeres György (3), Lörincz János (2) és Bartolomej Cisár (1) felvételei]
