Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-28 / 17. szám
Mária Lajgutová A szolgáltatóház előtt reggel óta nagy a forgalom. Ki vágott virágot vásárol, ki pedig a fodrászhoz, vagy a személyi igazolványhoz szükséges fényképekért jött. A hnb kisüzeme vezetőjének szobájában is élénk beszélgetés folyik. Arról van szó, hogy az asztalosműhelyt, amely tavaly is csaknem háromszázötvenezer korona forgalmat ért el, átadják a szövetkezetnek. Pósa Zoltán, a hnb elnöke így érvel:-Az asztalosrészleg _vezetője itt akart hagyni, ez az egyik ok, a másik, hogy a szövetkezetnek fel kell számolnia jelenlegi műhelyét, Úgy egyeztünk meg, hogy ezt a lakossági szolgáltatást a jövőben ők látják majd el. Az efsz vezetői arra is szavukat adták, hogy munkával, anyagiakkal is hozzájárulnak egy kisebb autójavító műhely és gépkoFejes László esi mosó építéséhez. A lakosok több esetben is szóvá tették már, hogy ilyen szolgáltatásra igényt tartanak. A rimaszécsi (Rimavská Sec) hnb kisüzeme jelenleg tizennyolc féle szolgáltatást nyújt. Idestova húszéves múltra tekint vissza. Ezalatt hol megszűnt egy-egy tevékenység, szolgáltatás, hol pedig újraindult vagy éppen újat vezettek be. A nyolctagú kőművescsoportjuk minden Z akciós építkezésből kivette és kiveszi a részét. A közelmúltban ők építették az egyik élelmiszerüzletet és a nemrég átadott ravatalozót. Jelenleg az alapiskola hat tanteremmel való bővítésén fáradoznak. Tavaly tervüket magasan túlszárnyalták.- A jövő évben megkezdjük az új szolgáltatóház építését, s ha elkészül, további szolgáltatásokat vezetünk be- tájékoztat az elnök, majd így folytatja:- Bár helyiség dolgában szűkösen állunk, nemrég beindítottuk a női szabóságot. Hulladékfelvásárlás céljaira egy családi házat alakítunk át, már csak a vízvezeték bevezetése van hátra. Gaibl Józsetné (A szerző felvételei) S mivel a szolgáltatóház Z akcióban épül, a kőműveseink, a lakosaink is kiveszik részüket a munkálatokból. Három kisebb település tartozik Ri- maszécshez, amelyet hét évvel ezelőtt központi községgé nyilvánítottak. Lakosainak száma valamivel több, mint kétezerháromszáz, ebből a székhelyközségben ezerhatszázan élnek. A központi községnek azonban nagy a vonzáskörlete. Ezért igyekeznek szolgáltatásaikat fejleszteni. Évekkel ezelőtt csak egy fodrászuk volt, ma négy. Azt mondják, mindig van munkájuk. Hamarosan ez a részleg telefont is kap, hogy a kapcsolatteremtés feltételei javuljanak, az asszonyoknak ne kelljen órákat várakozniuk, amíg rájuk kerül a sor.-Az egyik fodrásznő kiváltotta az iparengedélyt, önállósította magát, így a jövőben lesz konkurencia is - jegyzi meg Gaibl Józsefné, a kisüzem vezetőjének helyettese. - Ezért elsődleges feladatunknak tartjuk, hogy mi is felújítsuk a berendezést, a fodrászatban jobb és szebb környezetet teremtsünk.- Mi sem leszünk munka nélkül- vág szavába Fazekas Andrásné, aki itt tanulta ki a mesterséget és egy ideig pedikűrösként dolgozott. - S a barátnőnk konkurenciája mindannyiunkat jobb munkára ösztönöz majd.-A ravatalozót az idén adtuk át - mondja Fejes László, a kisüzem vezetője. - Azt tervezzük, hogy dolgozóinak számát négyre növeljük. Azt is fontolgatjuk, hogy megrendelésre élő virágból koszorút készítünk. A fényképészetet felújították. Tavaly a részlegen hatvanezer korona volt a bevétel. Mária Lajgutová a járási székhelyről jár ide munkába. Fekete-fehér és színes képeket készít, megrendelésre házhoz megy. Ki sem látszik a munkából, időbe telik a képek kidolgozása, de főleg a szárításuk. Évekkel ezelőtt megrendelték a korszerű szárítóberendezést, de ígéreten kívül mást nem kaptak, (gy aztán előfordul, hogy egy- egy jelentősebb akció után egész éjszaka dolgozik, hogy a megrendelő időben megkaphassa a képeket.- Túzifavágást, kertszántást, parkettcsiszolást is vállalunk, élővirágot értékesítünk, van villanyszerelőnk, szobafestőnk, szippantókocsink, fuvarozási részlegünk. Lakodalmakra, nagyobb rendezvényekre edényeket, poharakat, evőeszközöket kölcsönzünk- sorolja fel további tevékenységüket a kisüzem vezetője. - A múlt évi bevételünk 2,5 millió korona volt, s ennek közel negyven százaléka a lakossági szolgáltatásból származik. A tiszta nyereség az összbevétel 7,4 százalékát teszi ki. A múlt évi eredményeink, a lakossági kereslet arra ösztönöz bennünket, hogy szolgáltatásainkat bővítsük. S ha igaz, a kisüzem hamarosan önálló jogi személyként dolgozik és javulnak majd a bérezési feltételek is. Korábban hírnévnek örvendő pékség működött A településen. Amikor a járási székhelyen megépült a kenyérgyár, a pékséget bezárták. A hnb kisüzeme szeretné újra üzembe helyezni, de az efsz-nek is vannak ilyen szándékai, sőt azt hallani, hogy a közép-szlovákiai pékségek igazgatóságának is. Pósa Zoltán ezt így látja:-Bárki is lesz az üzemeltető, az' a fontos, hogy ne legyen kihasználatlan és mielőbb kielégítse a lakosság igényeit jó minőségű friss kenyérrel. A harmincöt dolgozót alkalmazó kisüzem végzi a közterületek karbantartását, tizenkét lakásban, az óvodában, a hnb épületében pedig biztosítja a meleget, gondoskodik a szükséges javításokról. Mindebből kevés a haszna. Mégis szó nélkül végzik, mert tudják, hogy szükség van erre. Azt azonban nem értik, hogy azt az összeget, amit a lakosok a szemét kihordásáért befizetnek, miért nem számíthatják be lakossági szolgáltatásból eredő bevételként.- A szolgáltatóház építése még meg sem kezdődött, de mi már gondoltunk arra is, hogy ha majd megnyílik, legyen kozmetikusunk, pedikűrösünk. Egy rimaszombati (Rimavská Sobota) kisFazekas Andrásné lánnyal kötöttünk szerződést, aki ipari tanuló, s mire a létesítmény elkészül, meglesz a szakmunkásbizonyítványa. Egyébként a fodrászatban dolgozó Bodor Anna is nálunk tanult szakmát - újságolja Gaibl Józsefné. - Én azt vallom, hogy a szakemberutánpótlásra a kisüzemeknek is oda kell figyelniük. Tévéjavítással is foglalkoznánk, ha volna szakemberünk. Ebben a központi községben tizennégy iparosnak adtak szolgáltatás végzésére engedélyt. Úgy látszik, megértették, hogy a lakossági szolgáltatások szükségesek és gazdaságosan is végezhetőek. A kereskedelmi tevékenységtől sem riadnak vissza. Elsőként egy használtcikk-üzletet akarnak nyitni, amelyben a lakosok a fölösleges tárgyaikat, ruhadarabjaikat értékesíthetnék. Egyéb szolgáltatásaikról azt mondják, hogy jól kiépített az üzlethálózatuk, csupán azt kifogásolják, hogy kevés a félkész és a fagyasztott áru. A nemzeti bizottság feladata e téren is lépéseket tenni, hogy a lakossági szolgáltatások megfeleljenek a követelményeknek. NÉMETH JÁNOS Vg, Ilii KjÉrta... Orvos. Pályakezdő. Álma valóra vált. Szereti magára ölteni fehér köpenyét, munkahelyével - fenntartásokkal ugyan - elégedett. A bratislavai Egyetemi Kórház II. belgyógyászati klinikája dr. Ambrózy Ewald első munkahelye. Kissé csodálkozva fogad, mintha nem értené, mit is akarok tőle. - így képzelte a kezdetet? - kérdezem a belgyógyászati osztály egyik rendelőjében, amelyet ostrommal foglaltunk el kollégái elől. - Az orvosi szobában szó sem lehet beszélgetésről, tizenöten szorongunk ott- magyarázta.- Gyerekkoromban, míg a többiek homokvárakat építettek, vagy rúgták a lasztit, én kis pajtásaimat „gyógyítottam". Elég hamar tudtam a választ arra a kérdésre, mi leszek, ha nagy leszek. Pedig az orvosi hivatás iránti vonzalmat nem a szülői házban szívtam magamba. Édesapám a Dimitrov Vegyi Művekben munkás, édesanyám elárusítónő. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Szép, nyugodt gyermekkort, zavartalan tanulási feltételeket biztosítottak számomra. És mindehhez az anyagiakat is. Habár, ha jól belegondolok, nélkülük, közel harmincévesen, nem boldogulnék még ma sem. Az egyetemig vezető út egyenes volt. Gimnazista éveimben a nyári szünidő egy részét a Bezruő utcai kórházban segédápolóként a belgyógyászaton töltöttem^ 1981-ben felvételiztem a Komensky Egyetem orvosi karára, ahová helyszűke miatt nem vettek fel. Mondjam azt is, mit éreztem? Düh és keserűség kavargóit bennem. Egyértelműen pofonnak éreztem az elutasítást. Tudtam, orvos akarok lenni. Belgyógyász, semmi más. Fellebbeztem és szerencsém volt. Felvettek- mondja, s a nyolc évvel ezelőtti események még ma is felkorbácsolják szenvedélyét. - A tanulás évei gyorsan teltek. Csak két vizsgáról „repültem" és tulajdonképpen a második évfolyamtól az ötödikig segédápolóként dolgoztam a kramárei kórház nőgyógyászati osztályán. Egy diáknak jól jön a havi 300-500 korona, s ráadásul én negyedéves hallgatóként megnősültem, sőt megszületett első gyermekünk is. Nem mondom, kemény évek voltak, nem volt sem lakásunk, sem pénzünk. A feleségem anyasági járadékából és az én ösztöndíjamból nem tudtunk volna megélni. A szülők segítettek. Hol nálunk, hol az anyósomnál laktunk, s továbbra is ők láttak el mindennel. Míg nem volt meg a kislányunk, a feleségemmel néha részt vettünk egy-egy egyetemi SZISZ-rendezvényen, ámbár - ha jól belegondolok - sok szabad időm nem volt. Majd kész orvosként több időm jut mindenre - mondogattam magamnak, s hittem abban, hogy úgy lesz. Az orvosi fogadalmat 1987-ben tettem le. Mozgalmas év volt, hiszen állást kellett találnom és megszületett a második gyermekünk. De ebben is szerencsés voltam, különösebb nehézségek nélkül jutottam be az egyetemi kórházba. A munkahelyemen egy hónapot töltöttem, katonaság előtt bele sem kóstolhattam a szakmába. De azt azonnal észrevettem, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. A kezdő fizetésemet 1750 koronában állapították meg. Míg katona voltam, a feleségem kiharcolt egy vállalati lakást - az egészségügyben dolgozik, mint ápolónő amelyet természetesen ki kellett fizetni. Munkahelyemen kamatmentes kölcsönt kaptam, 23 ezer koronát. S hogy a lakást berendezhessük, fel kellett vennünk az újházas kölcsönt is. Miután hazajöttem a katonaságtól, gondoltam, most már egyenesbe jövünk. A fizetésemet felemelték 2100 koronára, de azt is megmondták, amíg nem teszem le az első szakvizsgát, nem emelhetik. A nejem 600 koronát kap. Ha a bevételünkből leszámítom a rezsit - összesen 1350 koronát -, nincs meg a család létminimuma sem. Ezért a nemzeti bizottság szociális osztályától havi 250 korona segélyt kapunk. Csak mellékesen jegyzem meg, volt alapiskolai osztálytársam fizetésemnek minimum a másfél-kétszeresét keresi meg. Pedig én tíz évig keményen tanultam. De nem is ez bánt, hanem az, hogy továbbra is a szüléink nyakán élünk. Mert bár nincsenek nagy igényeink, nem tudnánk megadni a gyerekeknek mindazt, amire szükségük van. A lányainkat a nagyszülők öltöztetik, sőt, a nagyobb bevásárlás terhe is őket nyomja. És ugyanígy élnek kezdő kollégáim is. Látnom kell, ez az általános ábra. Ennek dacára szerencsés vagyok. Az osztályon az idősebb kollégák segítenek, megbíznak önálló feladatokkal és szakmailag is továbbképezhetem magam. De vannak dolgok, amik bántanak. Elkeserítenek főleg a betegek ellátását nehezítő munkakörülmények, dühít a sok adminisztráció. Naponta több órát kell ülnöm az írógép mellett, és nálunk gyakran előfordul az is - mivel kevés az egészségügyi segédszemélyzet az orvos kíséri a beteget a szakvizsgálatokra. Pedig a kórteremben, a beteg mellett volna a helye. Látom, hogy nincs elegendő gyógyszer, fecskendő, és annak ellenére, hogy az egyetemi kórház műszerezettsége jobb, mint máshol, nincs meg az osztályon mindaz, amire szükségünk volna, vagy amiről a szaklapokból tudomást szerezhetünk. Az egyetemen erről nem beszéltek. És arról sem, mennyire nem lesz az embernek szabadideje. Gyakran előfordul, hogy a beteg- felvétel húzódik, tehát később érek haza. Foglalkoznom kell a gyerekekkel, és miközben a feleségem elmesélné a nap eseményeit, már arra gondolok, mihez kezdek előbb. Végig kell néznem az orvosi szaklapokat és tanulnom is kell. Úgy érzem, nincs időnk élni. Ritkán jutunk színházba, moziba, barátokhoz, pedig a nagyszülők vállalnák az „őrzök" szerepét. Tény az is, a költséges szórakozást a pénztárcám sem bírná. Persze tudom, ha a feleségem is dolgozik, könnyebben boldogulunk majd. Érdekes, hogy a hivatásomat ilyennek képzeltem el gyerekfejjel is. Elképzeltem, korszerű kórházban gyógyítom majd a betegeket, ahol a nővérek mosolyogva teszik majd dolgukat, s mi valamennyien nyugodtan meghallgat- iuk a beteg panaszait. Nem tudhattam, hogy az orvosok erkölcsi, anyagi megbecsülése ilyen szintű lesz. Ma, kezdőként, már nem rózsaszín szemüvegen át látom az életet. Sem a sajátomat, sem a kórházon belülit. Mégis- és ne nevessen ki senki - bízom abban, hogy egyszer úgy lesz, ahogyan én megálmodtam. Nem nevetek, szorítok dr. Ambrózynak. PÉTERFI SZONYA ÚJS 8 1989.1'