Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-21 / 16. szám
Az árukínálat bővítése, a megrendelésre készített cikkek változatossága, a lakossági szolgáltatások, együttműködés a nagy ipari vállalatokkal - elsősorban a szakmunkák átvállalása -, a népművészeti hagyományok ápolása és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása - ez jellemzi az ipari szövetkezeteket. Eredményeikről, gondjaikról beszélgettünk a szlovákiai szövetség vezetőivel, illetve néhány szövetkezet elnökével. AZ IGÉNYEKNEK MEGFELELŐEN- A jelenlegi ötéves tervidőszak elejétől folyamatosan teljesítjük terveink valamennyi mutatóját - szögezte le Branislav Bíróé, a Szlovákiai Ipari Szövetkezetek Szövetségének elnöke. - Tavalyi eredményeinkért sem kell szégyenkeznünk. Több mint 4 milliárd 94 millió korona értékű teljesítményt nyújtott 51 992 dolgozónk. Lakossági szolgáltatásaink értéke meghaladta az 1 milliárd 133 millió koronát. A szocialista és a tőkés államokba 23 százalékkal növekedett a kivitelünk. számíthatnak a nagy építőipari vállalatokra. Ezért alakították ki saját építőcsoportjaikat. Például a brati- slavai székhelyű Sluzba ipari szövetkezet önerővel építette fel skali- cai részlegét, vagy a Kozatex a so- morjai (Samorín) és a Plavecky Stvrtok-i egységét. Az első említett szövetkezetnek ugyanis igen rosz- szak a tapasztalatai a nagy építőkkel: a szlovák főváros Centrál fürdőjét még tizennégy év után sem fejezték be, nekik pedig üzemeltetni kell... Hasonló a helyzet a gépekkel, berendezésekkel is. Ha egy-egy • A megrendelésre gyártott bútorok nagy előnye a variálhatóság - ezért a fokozott érdeklődés irántuk A számok önmagukért beszélnek, de érdemes egy pillantást vetni arra is, mi rejlik mögöttük. Az eredmények titka a szövetség vezetői szerint az, hogy már a nyolcvanas évék elejétől valamennyi szövetkezetben következetesen előtérbe került az anyagi érdekeltség. Arra törekednek, hogy minden tag felelősséget vállaljon az eredményekért. Az árutermelésben például igyekeznek alkalmazkodni a kereskedelem igényeihez. Kis sorozatú gyártmányaik keresettek, és azt is mindig szem előtt tartják, hogy ne raktárkészletet növelő termékeket gyártsanak.- Szövetkezeteinket úgy irányítjuk, hogy a rugalmasságot követelő változások soha ne érjék őket meglepetésszerűen - mondotta a szövetség elnöke. - Még akkor sem veszíthetik el a fejüket, ha a külföldi megrendelő nem kér többet a termékből. így volt ez például a hloho- veci Lubonas szövetkezet esetében. Két évig sikeresen exportálták a kerítésnek való dróthálót Szaúd-Arábi- ába, aztán egyszerre megszűnt az érdeklődés a gyártmány iránt. Ilyen esetekben is meg kell találni a kivezető utat: új partnert kell keresni, vagy pedig a termelési programot kell módosítani. CSAK ÖNMAGUKRA TÁMASZKODHATNAK Arra már régebben rájöttek az ipari szövetkezetek, hogy csupán a saját erejükre támaszkodhatnak. Például a beruházásoknál nemigen szövetkezetnek néhány darabra van szüksége valamilyen kellékből, szinte nem akad gyártó, aki eleget tenne kérésüknek. Még ha ígéretet kapnak, akkor is hosszú ideig tart a szállítás. Ezért aztán nem csoda, ha az ipari szövetkezetek egy része ilyen szempontból is önellátó: képesek a gyártáshoz szükséges eszközöket előállítani.- Nemcsak a gépek, munkaeszközök okozzák a gondot, hanem a szállítói-megrendelői kapcsolatok is - magyarázza Branislav Bíróé.- Ezen úgy segítünk, hogy a kellékek gyártását is magunkra vállaljuk. Például a Kozatex, amely bőrdisz- múárut készít, szinte önellátó a felhasználandó kellékekből. A prievi- dzai faipari szövetkezet az alapanyagokat - beleértve a hulladékot,- komplex módon feldolgozza. A hlohoveci Lubonas szövetkezet pedig az alapanyaggyártástól kezdve a késztermékig mindent maga , végez el. HÁTRÁNYOS HELYZETBEN - MEDDIG? Az új gazdasági mechanizmus bevezetésétől, az átalakítástól a gondok megoldását, a problémák felszámolását várják. Arra nem panaszkodnak, hogy nincs elég munkájuk, hiszen termékeik iránt az érdeklődés olyan, hogy az elvárásnak nem is tudnak eleget tenni. Alap- anyag-ellátottsáauk viszont sok fejtörést okoz a szövetkezetek vezetőinek. Gyakran bizonytalanok, mit kapnak a szállítóktól, a határidők is sokszor „csúsznak". Ez okozza olykor a készletek felesleges felhalmozását, de a berendezések és a munkaerő nem folyamatos kihasználását is. Az ipari szövetkezetek illetékesei úgy érzik, nem egyenrangú partnerei az állami vállalatoknak. Mert mit tehetnek ők például azzal kapcsolatban, hogy a földműves-szövetkezetek melléküzemágaiban az ugyanolyan tevékenységet végzők keresete - mivel az adót nem ők fizetik - havi háromszáz, esetleg ötszáz koronával is magasabb. A munkaerővándorlást ilyen körülmények közepette nehéz megakadályozni. További megkötések is kedvezőtlenül befolyásolják az ipari szövetkezetek eredményes működését. Az üzemanyag-felhasználás huszonöt százalékos csökkentése, a faalapanyag mennyiségének „lefaragása" szintén rosszul hat a tevékenységükre. Nem kis gond az utánpótlás, a fiatalok képzése is. Aránytalanul nagy megterhelésnek érzik a szak- tanintézeteknek nyújtott anyagi ráfordítást. VESZTESÉG ÉS ÚTKERESÉS Ez utóbbi különösen érinti a brati- slavai Vzorodev ipari szövetkezetét.- Ma már a szabász, varrónő szakma nem tartozik az attraktívak közé - mondotta Mária Bálázóvá elnök. - Ha végül is sikerül megnyernünk a lányokat és kitanulnak a mi költségünkön, akkor férjhez mennek és a gyermeknevelés miatt évekre kiesnek a munkából. De lényegében nem is ez a természetes hiányzás a gondunk, hanem az, hogy viszonylag kevesen térnek vissza hozzánk. A nemzeti bizottságok engedélyei alapján szolgáltatást nyújtók egy részének is mi tettük lehetővé a szakma kitanulását, de nekünk ebből csak ráfizetésünk van, hasznunk nem. Pedig arra ennek a szövetkezetnek is igen nagy szüksége volna. Hisz az elmúlt évet 300 ezer korona hiánnyal zárta. A konfekcióval foglalkozó szlovákiai ipari szövetkezetek közül ők nyújtják a legnagyobb arányú szolgáltatást a lakosságnak - ez tevékenységük 68 százalékát teszi ki - és 64 részlegükön nem könnyű a nyereséges tevékenységet megszervezni.- Nem vagyunk elégedettek és nem adjuk fel - határozottan jelenti ki az elnök. - Az Unitex vállalattól sikerült gyapjú- és egyéb divatos anyagot beszereznünk, a lévai (Le- vice) Levitextől pedig farmeranyagot, amelyet Brnóban ,,márványosí- tanak". Ezekből az anyagokból készült ruháink igen keresettek a vásárolni szándékozók körében. Ausztriából és az NSZK-ból is hoztunk be szöveteket, melyekből elsősorban alkalmi ruhák készülnek. A bratislavai Dunaj áruháznak is varrnak 12 féle modellt - egyenként 100-150 darabot, külföldi alapanyagból. A második negyedév végén kerülnek ezek az exkluzív ruhák az áruházba. Új utakat is keresnek. Egy osztrák céggel szeretnének sikeres együttműködésre lépni és esetleg közös vállalatot is létrehozni. A LEGJOBBAK KÖZÖTT Ján Jankoviö, a bratislavai Kozatex ipari szövetkezet elnöke viszont már arról számolhatott be, hogy ók a szlovákiai ipari szövetkezetek közül elsőként már létrehozták Munkácson az Intergalko közös vállalatot. Vannak ugyan még megoldatlan kérdések, amelyeknek eldöntését a felsőbb szervektől várják, de az elnök azért így nyilatkozik: Mi készek vagyunk az együttműködésre és idén már nyereséget szeretnénk elérni ebben a vállalkozásunkban. A Kozatex ipari szövetkezet egyébként termékeinek felét a világ 22 országába exportálja. Azt szeretnék elérni, hogy valamennyi külföldön forgalmazott divatcikkük a hazai üzletükben is kapható legyen - ne csak a szövetkezet mintaboltjaiban árusítsák azokat. És idén egy újdonsággal is meglepik a piacot: esernyő, öv, kézitáska és cipő együtteseket gyártanak. Iván Tureőek, a bratislavai Sluzba Ipari Szövetkezet elnöke is elmondotta, mivel bővül tevékenységük, javulnak szolgáltatásaik:- Fényképészeti szolgáltatásainkat a diapozitívekról készített fényképekkel bővítjük. A már működő minilaboratóriumokon kívül szeretnénk továbbit létesíteni és video- programok készítésével is foglalkozunk majd. A sokat bírált Centrál uszodában is bővítjük szolgáltatásainkat: a kozmetikait és a vendéglátó- iparit és reméljük, hogy a parkolás is r ' videsen megoldódik. Teljességre törekvés nélkül vázoltuk a szlovákiai ipari szövetkezetek helyzetét, a legeredményesebbek törekvéseit, az új lehetőségek kihasználásának kezdeményezéseit. A fogyasztók szemszögéből egyöntetűen leszögezhetjük: az ellátásból, a választék bővítéséből még nagyobb részt vállalhatnának. Szolgáltatásaik iránt is növekszik az igény. Bíztató, hogy az új törvény értelmében további nyolc ipari szövetkezetét alapítottak a meglévő 110 mellé és 30 újabb kérelmezőről döntenek az illetékesek. DEÁK TERÉZ • A piest'anyi Pieát'anka ipari szövetkezetben készített blúzok, ruhák igen keresettek a vásárlók körében i itt készülnek a Kozatex divatos táskái... (Gyökeres György, R. átursa és CSTK felv.) ÚJS 1989.1 Eredmények és gondok a szlovákiai ipari szövetkezetekben