Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-13 / 2. szám
B iztonságosan odarögzítve a veszedelmes automobil üléséhez, Vinca észak felé tartott. A cseh-morva dombvidéken csak most virágzott a repce. Hogy egyáltalán mehessen, gyorsan kellett hajtania. Egyetlen ugrással áthidalni két helyet, két pillanatot, a feketéből a szivárvány szinei közé jutni. Ez nem a legjobb ötlet, Vincik. Jobb az ostoba ötlet, mint a tétlenség, Vincik. Minden jobb, mint bámulni az üres utcát, a széttaposott puszpánggallyacs- kákat a gesztenyevirágok között. Minden jobb, mint szüntelenül a föld testén vágott frissen befedett sebre emlékezni. Becsöngetett és várt. Még imbolygott vele az egész világ, amint elgémberedett végtagokkal kikászálódott a kocsiból. Egy hölgy nyitott ajtót. Tengerkék dederonruhát viselt, mely olyan finom és könnyúcske volt, hogy a leggyengébb szellő is megzizegtette volna.- Jó napot kívánok. Marié itthon van? - l-igen... - A hölgy úgy végigmustrálta, mintha egy zsinegen a kecskebakjukat is magával hozta volna. Sőt Vinca még hátra is tekintett. Egyes-egyedül állt a kertkapuban. Gyors pillantást vetett a házszámra, stimmelt. Az utcanév is megegyezett: „Gyönyör utca", ez állt a táblán. Oly különös neve volt, hogy nem felejthette el. Ha csak egyenesen a várost vagy a féltekét össze nem tévesztette volna egy másikkal.- Óhajt valamit? • - Csak úgy eljöttem. Marié csavart egyet a tévékészülék gombján.- Nos, beszélj, mi újság van. Ki halt meg közben és kinél volt lakodalom?... Amikor csak hazalátogat, mindig meghal valaki. Ejnye! - Konecnyné udvariasan előrenyújtotta a fejét. - Az újságokban pedig folyton arról írnak, hogy vidéken milyen egészséges a levegő.- Már befejeződött az aratás? - szólt közbe Konecny úr.- Még nem kezdődött el.- Kedveseim, nekünk lassan indulnunk kell. A fiatal úr... hogyan is?...- Vincenc.- Vincenc úr bizonyára megbocsát.- Miért bocsátana meg? Velünk jön.- De hát Marié...- Magunk is mehetünk! »- Légy oly szíves és gyere fésüld meg a hajamat a fürdőszobában! Konecnyné légiesen ellibegett, Marié dacosan hozzálátott fölcsavarni a szőnyeget.- Iszonyú - dörmögte Konecny úr.- Végképp nem értem, hogyan léphet be valaki önként ebbe a házba. Vinca olyannyira vendégnek érezte magát, hogy nyéjasan bólogatott és ugyanolyan kedvesen mosolygott mindenhez, amit hallott és látott.- Hiszen az rettentően kínos lesz, ha majd maga fizeti meg a vacsoráját - sziszegte Koneőnyné a fürdőszobában.- Miért nem jelentetted be nekem, hogy vársz valakit?! Készíthettem volna szendvicset.- A te megjegyzéseid a kínosak! A táncos borozó előcsarnokában bán némileg félszegnek érezte magát, de ma különösképpen.- Gyorsan ülj le, hogy megfoghassam a kezed - mondta neki üdvözlésképpen Marié. - Mert még kereket oldasz.- Ugyan miért oldanék kereket? Hisz most következik a java...- Ezt az egészet anyám találta ki. Havonként egyszer megjátsszék apámmal a borozóban, hogy nem ismerik egymást... Apámnak éppolyan ügyesen kell udvarolnia, mint hajdanán. És ha én véletlenül idehaza vagyok, én játszom a mamám húgának a szerepét. Érted, miről van szó? Vinca értette. Csak azt nem tudta, hogy nevetni való dolog-e ez, vagy micsoda tulajdonképpen. Konecnynét csakhamar fölfedezte a rendkívül vonzó ősz hajú világfi, habozás nélkül odaült az asztalához, és még éjfél előtt teljesen rábízta, hogy saját belátása szerint válassza ki azt a helyet, ahol pihenni akar. Konecny úrnak ez alkalommal legalább volt mit innia. Merő tekintettel bámulta a zúgó ventilátort, a zenekar vidáman játszott, a merész kivágású ruhát viselő énekesnő pedig minden szám után készséggel hajlongott. A beléptidíj huszonöt korona volt. Vinca a nappali szobában feküdt a heverön. Úgy begöngyölközött a takaróba, hogy alig tudott lélegezni. Marié a szomszédos hálószobában aludt az anyjával, a kedves elnyűtt Konecny úr pedig elment valahová a fürdőszobán át, és már nem tért vissza. Ugyancsak JAN KOSTRHUN- És honnét, ha szabadna tudnom?- Messziről. - Aki képes rá, hogy ilyen messzire ugorjék, alighanem elveszíti a jelentéktelen kicsinyességek iránti érzékét. Vinca ezt a beszélgetést teljesen fölöslegesnek és haszontalannak tartotta.- A neve?- Vincenc Adámek. És úrnak tanulok. - Vinca elmosolyodott, a hölgy elveszítette védelmező biztonságát. Bizonytalanul elbiggyesztette fölső ajkát. Éppúgy jó harminc esztendős is lehetett, mint ötven. De mégis inkább ötven, feltéve hogy Marié a lánya volt. A hölgy úgy tért vissza a házba, miként azt fiatal korában megszokta. És Vinca tudatára ébredt, hogy a kecskebak még nem kell hogy a legnagyobb szerencsétlenséget jelentse a házban. Marié lihegve futott oda hozzá, köny- nyü, leheletfinom tengerkék dederonruhát viselt.- Hogy kerülsz ide?!- Csak úgy... Mindjárt megyek is.-Kis bolondom... Gyere beljebb... Vagy még várjál egy kicsit. Hadd nézzenek meg alaposan a szomszédok. Vinca barátságosan végigjáratta tekintetét a környékbeli ablakokon. A függönyöket huzat dagasztotta.- Kislányom, ne feledd, hogy ma este nincs szabadunk - kiáltotta oda nyájas hangon Marienek az anyja. Marié ingerülten legyintett, s közben rákacsintott Vincára.- Bemutatlak benneteket egymásnak. Vinca visszakacsintott a lányra. Néhány nappal ezelőtt még úgy szaladt volna, hogy ide-oda himbálózik a feje.- Mami, ez itt Vinca Adámek. Tudod, mi együtt járunk.- O... örvendek... Konecnyné. Vinca ugyancsak örült. Koneöny úr nem fejezte ki magát érthetően. A karosszékben ült, beche- rovkát iszogatott és a televízióban a Di- vá Bárát nézte. Csak miután a vadász gyengéden megcsókolta Bárát az égő ‘"halottaskamra előtt, kérdezte meg:- Iszunk egy keveset, fiatalember?- Köszönöm - válaszolta Vinca.- Ha nem, akkor nem.- Látod! - mutatott Konecny felesége a képernyőre. A vadász gyengéden átfogta Bára vállát a karjával és elindult vele a fénylő láthatár felé. A vadász lova mellettük lépkedett.- Ehhez azonban egy vadászra lenne szükséged - figyelmeztette Koneöny úr a feleségét. - Es egy lóra. a hölgyek eltűntek, hogy még egyszer rendbe tegyék magukat. Koneöny úr és Vinca szégyenkezve bámultak egymásra.- Jobb lenne, ha bemennénk.- Meg se várjuk a hölgyeket?- Tudja... - Koneöny úr zavartan körültekintett. Úgy hatott, mint egy ügynök, akit lelepleztek az esküdt ellenség álarcos bálján. - Tudja... mi odahaza... hogy is mondjam csak... Megállapodtunk valamiben. Vagy inkább játéknak nevezhetném. De én valahogy nem érzem elhivatottnak magamat rá, hogy beavassam magát a háztartásunk menetébe.- Szívesen alkalmazkodom. Konecny úr buzgón bólogatott. Leültek egy asztalhoz a terem legeldugottabb sarkában és Konecny úr rendelt magának két deci fehérbort. - Lehetne melegebb is.-Hozzon, kérem, egy üveggel... Vagy inkább kettővel.- Először az egyiket, majd később a másikat, nemde? - A pincér egy pohár jégkockán át beszélt hozzájuk. Annyi bizonyos, hogy Vinca nem szándékozott vele vitába szállni.-Nekem... fiatal barátom... mindössze húsz koronám van. - jegyezte meg szégyenkezve és pironkodva Konecny úr. Vincának, csodálatos módon, úgyszintén. - Erről ne is beszéljen. Mindannyian a vendégeim, ha már any- nyira megleptem magukat.- Óóó... - nyüszített fel Koneöny úr. - Ezt talán tudatnom kellene a feleségemmel. Koneőnyné és Marié veszekedtek valamin. A mamának meglehetősen fontos lehetett a dolog, legalábbis abból ítélve amilyen hevesen gesztikulált. Marié csak a fejét rázta. Éppen átvágtak az üres termen, ügyesen aprózva a fénylő parketten, és nagyon csinosak voltak. Különleges ruhájukban és a vöröses félhomályban úgy festettek, mintha nővérek lennének. Koneőnyné leült mindjárt a táncparkett szélén, Marié semmivel se törődve ment tovább egészen ahhoz az asztalhoz, amely eldugva állt a márványoszlop mögött. Vinca a poharáért nyúlt. Marié feltűnés nélkül odaintett nekik.- Ez... ez... ez talán magának szól. Csak menjen oda hozzá, kérem, Maruá- ka mindent megmagyaráz magának. Maruska! Vinca először ivott néhány kortyot. Gyakran megesett vele, hogy a városvalószínűnek látszott, hogy Vincán kívül aligha törődött vele bárki is a házban. Az éjszaka szokatlan mormogó hangjai egy idegen ágyban. A szomszéd szobában megnyikordult az ágy. Csönd. Aztán Marié mamája: - Még nem alszom! Vinca megizzadt. Jobban már nem tudta visszatartani a lélegzetét. Csönd, ágynyikordulás, csönd, majd ismét Koneőnyné:- Nyughass már végre!- Miért teszed ezt velem?! Marié sírva fakadt.- Vedd tudomásul, hogy ez tisztességes ház.- Hát valami rosszat akarok tán csinálni?! Az istenre, kérlek, ne mondd nekem, hogy akarsz! Édes lányom.- Húszéves vagyok!-Éppen azért már lehetne eszed... Van legalább valamennyi pénze? Az efféle vidéki tahók gazdagok szoktak lenni. És dolgosak. Legalábbis ameny- nyire én tudom.-Gyűlöllek, tudd meg... Megszököm! Halk, visszafojtott sirás, rekedtes zokogás.- Ne nyúlj hozzám! Csend. Ágynyikordulás. Csend. Derengő villanás a kinyílt ajtóban, óvatos léptek. Marié remegett, sirt és egész teste forró volt. Az ajtót nyitva hagyta maga után. A világosabb ablakkal szemben egy fekete árnyalakot látott Vinca, amint egy alacsony széket átvisz a tükörtől az ajtóhoz. A fekete árnyék óvatosan leült, néhányat roppant a térde.- Ne haragudj, kérlek, ne haragudj rám... Hogy nem mondtam el neked mindent... Féltem... Nem tehetek róla.- Még én se mondtam el neked mindent. Simogatták és csókolgatták egymást, mig végül egyáltalán nem lehetett tudni, hogy melyik könny és melyik kéz melyiküké tulajdonképpen. Vinca pillantása az ajtóra esett, be volt csukva.- Ez a maga gépkocsija? - kérdezte reggel Koneőnyné, és alig várta meg a választ, mert futott a hivatalba. Azt reggeliztek, ami éppen a házban található volt. Egy karéjka Sanával megkent kenyeret s hozzá teát. A kenyér még a múlt héten megkeményedett. Mariét kifestette az éjszaka. Arca napbarnított volt, bársonyosan barna szempár, ajka kiszáradt, fáradt. Fekete haja fiúsán rövidre nyírva, pontosan pajkos szél kezébe és fehér párnába való haj.- Nem óhajtasz megfürödni?- Pompás ötlet... A fürdőszoba ajtaját nem csukta be a lány. A rádióban éppen az időjárásjelentést olvasták fel az aznap reggel hétkor mért adatok alapján. Zubogott a Víz a zuhanyozóban, a sárga burkolatkockák forróságot leheltek magukból. Mezítelen lábak slattyogása, a víz simogatja a finom bőrű női testet. Árnyjáték a fehér falon; a tükörben fejtörő módon szétnyirkált fényképek. A vakítóan fekete onyxszel kirakott fürdőkád alakot vált az ember szemében... A hófehér függöny mögül előbukkan a fekete ló, a reggeli réten legelő fekete ló, a messzeségbe kinyújtott tenyéren kószáló fekete ló, a halottaskocsi elé befogott fekete ló.- Mi van veled? - Marié rémülten állt Vinca előtt, a puha fehér köntös félig fedte csupán a vállát, félig takarva formás combját. Vinca megrázta a fejét, el akart mosolyogni. Ám a szeme sarkában csupán egy halvány szarkaláb jelent meg, any- nyira merev és mozdulatlan volt az arcán a bőr, megnyílt, szabaddá lett az út a rejtett belső képek előtt, mások szeme számára is. Elátkozva kicsúsztak a hőségbe, oly könnyedén siklottak, mint az esőcseppek a zsenge falevélen. így tehát Vinca mosolygott és félt a szavaktól, hogy úgyis elárulnák öt. Inkább bemenekült a fürdőszobába. Odatartotta arcát a krómozott rúd végéről ráhunyorgó vajsárga rózsa alá, melyből kellemesen meleg víz permetezett rá.- A tegnapi nap bánt? - kérdezte Marié.-A tegnapi napra nincs időm.- Nekem mindenképpen áruld el, mi bánt... Ne gyötörj...- Időnként előfordul velem az ilyesmi. .. Amikor nem tudom, mit kezdjek az élettel... Amikor túlságosan bőkezű, vagy túl fukar hozzám.- És most?- Roskadoztam az ajándékok alatt. - Vinca elzárta a meleg vizet, s megengedte a hideget. A jégdarabok közvetlenül a csövekben olvadtak fel. Változatlan arccal lépett ki a fürdőszobából. De most mégis más volt.- Megmutatom a fényképalbumomat. Megláthatod, milyen voltam pici koromban, amikor kihullottak a fogaim... Egy fényképen meztelen vagyok... Akarod látni? - Marié szorongva leste a fiú arcát. Hófehér köpeny ráborítva egy szoborra, melyet ott felejtettek egy elhagyatott vidéken. Fehér és fekete. A világ minden színe és egyetlen szín. Mint a tenyér, mint a szem, mint két ember színe.- Nagyszerű érzés, hogy az enyém vagy. - Jobb vallomásra nem volt képes. Simogatta a lányt és hallgatta, mint lélegzik. A hó se hideget nem árasztott, se nem olvadt. Könnyedén és nesztelenül hullott a földre.- Inkább a kertet mutatom meg neked - mondta Marié kis idő múlva. Elnevették magukat.- Hiába keresel kibúvót. A kertet is megtalálnám rajtad. Meg a hegyeket és a réteket s a folyók forrásvidékét... Mindent... Az egész világot. Marié megfenyegette. A kert mindössze két kis virágágyásból állt. Kész nagyvárosi csoda. Egy almafa, két bokor földieper, néhány, a földből kikandikáló retek. Az igazi csoda lehajolni a földre és találni valamit, amiből élni lehet.- Ez az egyetlen emberi hely a házban. - Marié leült a fűbe; két ember részére nem volt ott hely. - Ha majd egyszer valamikor házat építünk... Mit nevetsz? Vinca megcsóválta a fejét. - Csak úgy eszembe jutott, vajon honnét veszik mások a bizonyosságot, hogy az ő házuk más lesz, mint az, ahol születtek.- Akár önmagunkból is... Csak az üres házak egyformák. A völgyben elterülő nagyváros fél megmutatni magát a napnak. így, szürkés párába burkolózva fáradt arcra emlékeztetett.- Hazamegyek.- Nem érzed itt jól magad, ugye?...- Nem azért.- örömmel veled mennék...- Jöhetsz.- Majd egyedül megyek. Bár úgy rosszabb lesz... Sátor és hálózsák, ahogy már mondtam.- Inkább a fehér ruhádban gyere.- Fehér ruhában?! Túrára?- Nem túrára mész. KÖVESDI JÁNOS fordítása • • Részlet a neves cseh író Vakáció című kisregényéből. HOGYA GYÖRGY Kora hajnalban indultam csak a csillagok pislákoltak nyan a nyári égbolton. Megbc tam, amikor beültem a kocsi beindítottam a motort. Várta kicsit, amíg bemelegszik. I hajtottam az álmos, sötét há2 zött. A város mögötti keresztező egy alacsony alakot vettem Mozgásáról ítélve, idősebb f hetett, kissé fáradtan ment szélén. Elhaladva mellette, a I fényében mélységes fájdalrr lantottam meg az arcán. Ann; nére, hogy nem szoktam ideg felvenni, most megálltam. To is ráérősen közelített, mint al dolkodik, elfogadja-e a segi met. Kinyitottam az ajtót, és k tem. Mikor hozzám ért, rám bólintott, és némán helyet mellettem. Mielőtt becsapta v< ajtót, a belső világítás gyenge mellett is észrevettem, hogy bátja itt-ott piszkos, mintha vagy pörkölés nyomait viselni Annak ellenére, hogy nem tem a férfit, volt valami a vis« sében, ami barátságossá tette FIALA ILONA Nem jó ez így. Valami r tenni. Csak úgy magának mc bér. Nem is mondhatta másr vizsgázik éppen, ö nem bíi hogy felkészüljön. Ráér! Ez majd elmegy a másodikra, \ Igaz, több vizsga is van még, Csak szépen sorjában. Mit n sokkal magasztosabb gondol; valami nagy dolgot szeretne nyitani akar. Bebizonyítani ; nincs igazuk, amikor szobac őt. Egyszerűen csak arról van rá esténként csavarogni vac járni. A fejét kell törnie, hoc nagy dolgot, valami eget rengi ra szótlan. A fiúk néha azt hi múlt. De hát ő nem pazaroló: esti dumákra. Politika, kultur; munkahely... Ajaj, minek erre ni. Gondolkodni kell. Hogy es; nagy, de igazán nagy dolog. A srácok csak vizsgázzan tojva az este! Istenem, egy il miatt! Ó majd a jövő héten m megcsinálja. Igaz, akkor csú esedékes másik vizsga. Hát pont van egy vizsgára, meg ; bőven. Nyugodtan gondolkoc a gondolatok! Mért csapongi arra kényszeríti magát, hogy teljes, nagyon fontos és értéki s ehelyett ezek a csip-csup eszében. Csak azt tudná, mc a szobatársai, hogy járjon !■ képzelnek, tán beteg? Vizsi akarja magát végre aludni, ez kalmasabb idő a gondolkod minden elvonja a figyelmét, ni sítani arra a bizonyos nagy t kell majd vinnie, na persze, ele mi legyen az. S az is idegesíti Nem érdekli a tévé. Nem és ne érti, miért pazarolják diáktárs alantas dolgokra. Mélyen a gondolataiba meri álom. Csak akkor riadt fel, megérkeztek. Mindketten jól '
