Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-31 / 13. szám

öntözés - trágyázás gégecsővel Az istálló- és műtrágyáknak hagyományos módon a talajfelszínre történő juttatása és sekély bedolgozása nagy tápanyag-veszteséggel jár, ugyanis a tápanyagoknak csak kis hányada jut el a gyümölcsfák és a szóló gyökérzetéhez. Ha az alaptrágyázást felületesen végeztük, később a tápanyagokat igen nehéz és körülményes a talaj alsóbb rétegeibe, a gyökerek közelébe juttatni. Bár van már talajinjektor, de fáradságos a működtetése. Ha azonban előrelátók vagyunk, a telepí­téskor könnyen hosszé évekre megoldhatjuk a tápanyagok megfelelő kijuttatását, jobb hasznosulását. Figyelemreméltó módszert ajánlanak a csehszlovák kutatók a kis­kertek tulajdonosainak. Azt javasolják, hogy a gyümölcs- és a szóló­oltványok számára ásott 60-70 cm mély gödör aljára 40-50 cm-es magasságban helyezzünk kellő hosszúságú (például 80 cm átmérőjű gödör esetében körülbelül 2,5 méteres), 45 mm átmérőjű, perforált (egy-egy borda között öt 5 x 1 mm-es lyuk van) műanyag gégecsö­Fajtatisztát vagy keresztezettet? A tenyésztők népes táborának egyik csoportja a keresztezett, esetleg bizonytalan származású nyulak tartása, nevelése mellett kardoskodik, a másik egy-egy fajta jellegének megőrzésével, az adott fajta általános tenyésztulajdonságainak is­meretében, tisztavérű nyulakat tenyészt. Minden állat - így a nyúl is - adott genotípussal: örökölhe­tő tulajdonságok összességével, és fenotípussal: külső megjelenési formával rendelkezik. Mivel az egyes fajták e tulajdonságai viszonylag állandók, a fajtiszta állatoknál sokkal könnyebben ellenőriz­hető a termelőképesség és a testfelépítés. Az árutermelő húsnyúltenyésztésben a keresztezés azonban igen nagy jelentőségű, egyrészt az új­szerű külső, másrészt a hibridivadék szervezeti szilárdsága, kedvező növekedési erélye következ­tében. A két külön fajtához tartozó, az önmagában fajtiszta apa- és anyaállat ivadékai tehát igen jó minőségű vágóállatok lehetnek. A tenyésztőnek azonban a törzsanyag kiválogatásakor tisztában kell lennie a szülők fajtatulajdonságaival. Ugyanis a hibridnyulakban a szülőktől származó előnyös tulajdonságok kombinációja kedvezően érvénye­sül az első generációban, szerencsés esetben felülmúlhatja mindkét szülő adottságait. Ezeket a keresztezett nyulakat azonban a másik nemze­dékben tenyésztésbe venni már nem érdemes, mert az előző generációban még háttérben lap­pangó, kedvezőtlen tulajdonságok felszínre kerül­hetnek. Keresztezéskor a következőkre szükséges ügyelni. A fajtatiszta szülök első nemzedékét érté­kesítsük húsra. A törzsállatok kiválasztásakor a nagyobb fülhosszúságú, nyúltabb testű állatok­hoz (nagy csincsilla, buszkáti, magyar vadas stb.) rövid fülű és hengeres testalkatú, telt gerincű keresztezési partnert válassszunk (ilyen az új- zélandi fehér és vörös, bécsi kék, kaliforniai stb.). így olyan utódokat nyerhetünk, amelyeket a feldol­gozóipar is szívesen fogad. Minden színvonalas tenyésztőmunka alapja, kiindulópontja tehát a fajtatiszta tenyésztés. Ilyen módon van ugyanis lehetőség egyöntetű állomány kialakítására, a gazdaságilag értékes tulajdonsá­gok átörökítésének fokozására. A szülőpárok ki­választásakor jóval nagyobb gondot kell fordítani a szigorú szelekcióra, mert a megelőző generáci­ókban rejtetten lappangó, káros tulajdonságok ilyenkor hamarabb felbukkanhatnak. Az adott faj­tára jellemző tulajdonságokkal rendelkező, fajta­tiszta szülök utódainak hústermelése, teljesítőké­pessége semmiben sem marad el a keresztezett nyulakétól. Emellett a sűrített fialtatást a fajtatiszta nyulak szervezetileg jobban elviselik. Ne törekedjünk túlzottan látványos súlygyara­podásra, ez nem továbbtenyésztésre beállított növendékek esetében egyáltalán nem előnyös: a szervezet ellazul, az állat hamarabb kiesik a termelésből. A továbbtenyésztésre kiszemelt növendéknyulakat már 2 hónapos korban célszerű a hízónyulak közül kiemelni, s okszerű takarmá­nyozással fölkészíteni a termelő évekre. A fajta­tiszta szülök tejtermelése, nevelökészsége lénye­gesen jobb, mint bizonytalan származású társai­ké, amelyek őseinek termelőképességét nem is­merhetjük. K. L. vet. A cső egyik végét zárjuk le, a másikat pedig vezessük a felszínre, s erősítsük karóhoz. Ügyeljünk arra, hogy a gégecső szabad vége a fa, a töke törzsének közvetlen közelében 10-15 cm-rel a talaj felszíne felett legyen. A cső felszíni nyílását ne zárjuk el, mert ez nemcsak a folyékony trágya beöntési helye, de segíti a talaj szellőzé­sét is, s ez kedvező hatással van a talajéletre, a hasznos talajbakté­riumok és más mikroorganizmusok szaporodására. A felszín alatti gyökérzónatrágyázás nagy előnye, hogy a tápanya­gokból csak a fal, a szóló gyökérzete részesül. A gyümölcsös, a szóló gyomnövényeit így feleslegesen nem trágyázzuk, illetve ezek nem vehetik el a gyümölcsnek, a szőlőnek szánt tápanyagokat. A füvesí­tett területen azonban nagyon ügyeljük majd, hogy a talajból kiálló cső ne sérüljön meg, ne vágjuk el. A gégecsö segítségével tavasztól őszig zavartalanul trágyázha­tunk. Egyaránt jó eredménnyel használhatunk vízben oldott műtrá­gyát és trágyaleveket. A tapasztalatok azt igazolják, hogy évi három­szori beöntözés elegendő. A virágzás előtt s utána 3-5, ősszel pedig 7-10 százalékos folyékony trágyát használjunk. A beöntésre öntöző­kannát használhatunk. Nagyon ügyeljünk, hogy a csőbe ne kerülje­nek szilárd anyagok, ezért a kanna csövére kössünk zsákvásznat, műanyag szitát, hogy az oldatot megszűrje. A beöntés még köny- nyebb, ha a kannára hajlékony műanyag csövet erősítünk, s nem folyhat mellé a trágyalé sem. Megfigyelések szerint a gégecső használatának további előnyei is vannak. Azokat a fákat, szőlőtőkéket, amelyek törzsének tövében műanyag cső volt, nem rágták a pockok. A gyümölcsfákat károsító kószapocok, amely előszeretettel telepszik meg a gyökérnyak alatt, nem szereti, ha járatában légmozgás van, márpedig a pedorált gégecsö mindezt előidézi. Ezért előnyös, ha a csövet a gyökérnyak alatt átbújtatva közvetlenül a fa törzsénél vezetjük a szabadba (ábra). Az ajánlott módszer nemeseik az almatermésúeknél és a csonthé­jasoknál, de a bogyósgyümölcsűeknél, a szamócánál, a málnánál és a nagy mennyiségű termést adó lugasparadicsomnál is hasznosít­ható. Sőt, még a korábbi ültetésé gyümölcsfáknál és szőlőnél is alkalmazhatjuk, ha a törzstől a korona, a termőfelület sugarának megfelelő távolságban kellő mélységű árkot ásunk, nagyon ügyelve arra, hogy a gyökereket meg ne sértsük, s a gégecsövet itt helyezzük el. A gyökérzóna trágyázása azért is előnyös, mert a szükséges tápanyagok, mikroelemek bármikor, az időjárástól függetlenül (főként nagyon előnyös ez szárazság idején) hatékonyan kijuttathatok. Aszály esetén pedig a csövön keresztül kellő mennyiségű vizet adhatunk növényeinknek, hogy átvészeljék a kritikus időszakot. Sz. F. AKVARISZTIKA Tavasz a sziklakertben A kora tavaszi felmelegedés hatá­sára a sziklakertek és az árnyéki évelóágyak számos növénye feléb­red téli álmából. Amikor a talaj már kellően felszáradt, fogjunk hozzá a tavaszi nagytakarításhoz. Először valamennyiről vágjuk le metszóollóval a múlt évi, elpusztult hajtásokat. Jó néhány évelő, így az ágas homokliliom (Anthericum ra- mosum), a koloncos legyezőfű (Fili- pendula vulgáris) és a piros gólyaorr (Geránium sanguineum) elpusztult részei kézzel kihúzhatok. Az évelők többsége zöld hajtásokkal telel át; ezek közül is gyomláljuk ki az elsár­gult, elszáradt részeket. A sziklakért esztétikus formáinak megőrzésére évente fontos teendő a kívánt növényarányok helyreállítá­sa. Sok faj ugyanis meglepő gyorsa- sággarterjeszkedik. Bizonyos hatá­rig ez helyénvaló. Itt azonban a szép formájú sziklarészleteket is hagyjuk érvényesülni, és a növények is úgy mutatnak a legszebben, ha nem zá­ródnak egymásra, köztük szabad tér marad. A sziklakért igen előnytele­nül megváltozik, ha a vegetáció túl­súlyban van, ha pedig a növényzet a kövek felületét is elborítja, már meg is szűnt a jellege. Ne sajnáljunk tehát erőteljesen beavatkozni az el- burjánzó növényzetbe. Metszéssel, a fölösleges részek vagy egész gyö­keres növények eltávolításával szo­rítsuk vissza őket a kedvező határok közé. A harmonikus színhatás fenn­tartása érdekében is szükség van erre. Például, ha az örökzöld tatárvi­rág erősen elszaporodik, akkor vi­rágzáskor túl sok lesz a fehér szín, hiszen a sziklakertet is többnyire fehér mészkósziklából építjük. A fe­hér szín uralma - még átmenetileg is - egyhangúvá teszi a sziklakertet. A tavaszi nagytakarításhoz a gyomtalanítás is hozzátartozik. A talajt a jó vízvezetés érdekében általában murvával keverjük?, ezért a gyomokat csak speciális, mintegy 3-4 cm szélességű, egyenes vonal­zóra emlékeztető szúróvassal lehet irtani. Gyakran borítjuk a sziklakért tala­ját vékony kolomitmurva réteggel. Erről a felületről a kigyomlált része­ket, a tavalyi korhadt növénymarad­ványokat, esetleg a közeli fákról le­hullott és odasodródott leveleket ge­relyével lehetetlen eltávolítani, mert az a kavicsokat is magával húzza, sőt a növények is megsérül­hetnek. Kiváló eszköz viszont a könnyű, rugalmas fogú, állítható szélességű pázsitseprö, amellyel még az erősebb hajtású növényeket is megtisztíthatjuk a rájuk hullott szeméttől. A sziklakerti talaj alatt gyakran zúzott kőből drénréteg készül a fö­lösleges víz elvezetésére. Emiatt a talajrészecskék viszonylag gyor­san lemosódnak a mélyebb szintbe, így az eredeti talajréteg összetétele Akvárium a lakásban A házgyári lakások szaporodásával mindin­kább elszakadunk a természettől. Ezt azok érzik leginkább, akik faluról költöznek a városi lakóte­lepekre, akik a zöldségeskerttel, virágágyásokkal és baromfiudvarral körülvett családi házat voltak kénytelenek házgyári lakásra cserélni. Szeren­csére van rá mód, hogy legalább részben pótol­juk a hiányzó természetet. Ennek egyik módja a díszhaltenyésztés, az akvarisztika, amihez in­duló sorozatunkban szeretnénk hasznos taná­csokat adni főleg a kezdőknek. Mielőtt munkához látunk, vagy sorra járjuk a szakboltokat, hogy elkészítsük vagy beszerez­zük a szükséges kellékeket, gondoljuk végig alaposan a dolgokat. Lesz időnk a halak, az akvárium gondozására? Tudjuk biztosítani az akvarisztikához elengedhetetlenül szükséges he­lyet és állandó hőmérsékletet? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltunk, megkezdhetjük a tervezgetést. Ha szobai díszak­váriumról beszélünk, akkor rendszerint 70-100 literes víztartályra gondolunk. Személy szerint a 70 cm hosszú, 30 cm széles és 50 cm magas akváriumot tudom ajánlani az érdeklődőknek. Pesze a tartály méreteit a rendelkezésre álló helynek (asztalka, polc, szekrénysor szabad ré­sze stb.) megfelelően módosítani lehet. Arra azonban gondolni kell, hogy a világítótest elhe­lyezéséhez az akvárium fölött legalább 20 cm-es szabad területre lesz szükségünk. Az akváriumok ma már túlsúlyban ragasztás­sal készülnek. Az általam javasolt tartályhoz legalább 6 mm vastag üveglapokra van szükség, hogy megelőzzük a lakás, esetleg a szomszéd beáztatását. A méretre vágott üveglapok élét csiszoljuk vagy csiszoltassuk le, majd lehetőség szerint az akváriumkészítésben jártas személy segítségével ragasszuk össze a víztartályt. A szakboltokban sokféle ragasztó kapható, de a hazai gyártmányú Lukopren is tökéletesen megfelel a célnak. Az egyes ragasztók száradási ideje eltérő, de ezzel nem muszáj foglalkoznunk, hisz alapelv, hogy a kész tartályt csak 48 óra elteltével töltjük fel vízzel. A próbatöltéshez a száraz fürdőkádba terítsünk újságpapírt, he­lyezzük rá az akváriumot, s úgy töltsük fel, hogy alatta az újságpapír száraz maradjon (ezen ellen­őrizhetjük, nem szivárog-e valahol a tartály). Ha ennyire jutottunk, hozzáláthatunk az akvá­rium helyének kiválasztásához. Ha a szekrény­sorba szántuk, akkor nincs sok választási lehető­ség, de arra azért ügyelni kell, hogy ne kerüljön túl közel az ablakhoz. Nem célszerű az ablak elé állítani az akváriumot, mert itt nincs háttér, ráadá­sul a sok fény hatására gyorsan elszaporodnak a zöld algák, nem fogjuk győzni tisztítani a tar­tályt. Az akvárium hátterének kiképzése akkor a legmegfelelőbb, ha olyan benyomást kelt, mint­ha a tényleges üvegfalon túl is folytatódna az akvárium talaja és növényvilága. Ehhez ma már könnyen beszerezhetjük a legmegfelelőbb posz­tereket, melyeket kevés vízüveg, vagy színtelen ragasztó segítségével ragaszthatunk az üveg­edény hátsó falára. CHVÍLA FERENC az évek során előnytelenül megvál­tozik. A felső szintben főként a murva marad. A talajt tehát feltétlenül pó­tolnunk kell. Egy-két ujjnyi vastag­ságban terítsünk szét érett kom- posztot. Ez rövid időre ugyan elcsú­fítja a felületet, de a csapadékkal vagy az öntözővízzel hamarosan bemosódik a kövek közé és a szikla­kért visszanyeri eredeti képét. A nagytakarítás után tavasszal újabb növényeket ültethetünk, az elöregedett, hiányossá vált növény- csoportokat felújíthatjuk. (Keszó) A szobanövények átültetéséről Tavasz elejére cserepes növé­nyeink a leggondosabb ápolás mel­lett is egyre lassabban fejlődnek. Előfordul, hogy az alsóbb levelek rohamosan sárgulnak és a növény esetleg kisebb leveleket hoz a kelle­ténél. Ilyenkor elérkezett az átültetés ideje. Az átültetéshez csak egy-két cen­timéterrel nagyobb cserepet hasz­náljunk, mert túl nagy cserépben a növény nem tudja gyökereivel be­hálózni a földlabdát, így a föld sava- nyodik, a gyökér elrothad. Az ülte­tést zárt helyen végezzük, mert a gyökérnek árt a napfény és a szél. Az új cserepet először áztassuk tisz­ta vízben mindaddig, amíg a légbu­borékok eltávoznak. Ha régi csere­pet használunk, azt is mossuk tisz­tára, hogy az esetleges fertőzések­nek elejét vegyük. Ezután gondosan kiemeljük a nö­vényt a régi cserépből úgy, hogy lefelé fordítva a cserepet óvatosan az asztalhoz ütögetjük. Ha kicsú­szott a földlabda, azt hegyes pálci­kával kissé meglazítjuk, egy-két centimétert leszedünk belőle, s ha túl nagy a gyökérkoszorú, abból is levágunk egy keveset. Az új cserép aljára egy cserépda­rabot helyezünk, hogy a föld ne tudjon a vízzel együtt kimosódni a nyíláson. Erre vízelvezető réteget - kavicsot, homokot - és annyi föl­det szórunk, hogy a növény ugyan­olyan magasságba kerüljön, mint volt. (mkú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom