Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-31 / 13. szám
lehetséges nem is :ás Itáliában) I is úgy indu- lap semmiben bbitől. Mintha volna. Aisza, tagol nekünk íz előző napo- ártunk a park- sókol, szemé- i között mélyet látok, gy szót sem ^rat mereven sdig nem aka- idolkodásban. a fejét. Nem- lunyorgó sze- újságok mez- öltözetü nőit ány dioptriás iküdt az asza fáradtkék erősünk meg- majd felteszfeljáró melletti jadságtól zsí- Jóla piszokkal i kandikál elő >esejéhez tar- gként. ián áll mögöt- tatott belsejé- kat. Különben van. Ilyenkor i sokdioptriás (a, hogy látom > megint másamikor „tudós senki sem a ilyenkor is lókat olvasott és tudásma- mondom: Im- Emmanuellre zép, ha rossz csak azért, ■deklik a nagy nők. Ez még arázná, miért írnak és körerencsétlenség óta lett ilyen. Valamiféle Vallásmentes Türelemhez és Megértéshez jutott el, amelyet eleinte szinte kizárólag önmagával szemben gyakorolt, ám később engedett ebből az önmagába irányuló emigrációból, és jóindulatúan, figyelmesen hallgatta, ha mondtak neki valamit, sőt kérdéseket is tett fel, igazolva érdeklődését. Csak én tudtam, hogy „igazán" nem az ertiberek érdeklik, hanem a történetek. Nem tudom ugyanis másképpen magyarázni az ugratásoknak elejét vevő egykedvű, mosolygó váll- vonogatást és azt a begyakorolt pillantást, amellyel bárkit zavarba tud hozni. Úgy érzem, ezzel a pillantásHOGYA GYÖRGY a HIT-nek minderre szüksége. A Helyi Invalidusok Társasága munkát biztosít olyan nyomorékoknak, akik valamilyen szerencsétlenség folytán elvesztették régi munkahelyüket. Előtte persze többek között pszichiátriai kivizsgáláson is át kell esnünk. Érti, miről van szó, és mintha azt is sejtené, merre fejlődnek a dolgok. Lebilincselő ember. Beszélgetés közben az asztalán szétszórt iratokat nézegettem. Feltűnik egy aláírás. Az én aláírásom! Ugyanazok a szálkás, hegyes, szúrós betűk merednek rám, mint amilyeneket szétszórtam magam mögött a világban. Tovább bámulva a papísal, mint egy éles pengével fejti le a mondanivalókról, az emberi kicsinyességet és hámozza ki magát a meztelen történetet. Az orvos várótermében huzatot érzek, és csak amikor Arat betol egy kellemesen berendezett rendelőbe, akkor veszem észre, hogy a barátságosan mosolygó és kávéval kínáló orvosból árad a Szél. A Folytonosság Szele. Úgy érzem, emelkedek. Nem repülés ez, nem ütközöm ellenállásba, és nem is egyszerű lebegésről van szó, inkább az a lélegzet visszatartó fojtósság kísér, amelyet akkor érzek, amikor álmomban víz alatt úszom egy hatalmas város sárga lámpákkal homályosan megvilágított és vízzel elöntött utcáin. S miközben így emelkedem, az orvos nagyon finom műszereivel minden mozdulatomat követi és megkérdezi, hány cukorral kérem a kávét. Rátérünk a lényegre, és elmondom jövetelünk célját. Lediktálom az adatainkat, és elmondom, miért van rókát, nemcsak az derül ki, hogy ugyanúgy ír alá, mint én, de pontosan ugyanaz a neve, mint nekem! Mivel semmiféle kis kalapácsot nem vesz elő, hogy megállapítsa, hülyék vagyunk-e vagy sem, arra gondolok, megnézem, ezt a Homo homeostaticus staticus-e vagy pedig dialecticus. % A Máshol Történtek Csapdájához folyamodom. A „Jövőben" tett látogatásomról beszélek neki. Megértőén bólogat, és akkor sem jön zavarba, amikor az elanyagiasodott angyalokról, mint a jövő társadalom alkotóiról, beszélek neki. Arról a korról, amikor mindannyian angyalok leszünk, és az istenek embereket találnak ki a saját szórakozásukra. Most tényleg repülünk. Kihajít minket. - Nincs maguknak semmi bajuk - szögezi le az ajtóban. - Nyugodtan dolgozhatnak. Azt mondhatná valaki, hogy piszok dolog volt tőlem ennyire visszaélni a helyzetemmel és az ő türelmével, de hát a Máshol Történtek Csapdáját a Szükségszerű Bizonyosság befogadására és nevünk és énünk folytonosságának behatárolására használom. Nincs abban semmi piszok. A munkába lépésünkig van még egy napunk, egy ismerősöm tanyájára vonulunk el, nem messzire a partjai között vergődő Szőke folyótól. A fullasztó melegben a nap éppen lecseppenni készülő tojássárgájaként fityeg az északról keletre húzódó Lila-hegyek felett, az udvaron por és por fogad. A hatalmas lelombozó- dott diófa alatti asztalon letört lepkeszárny és kiszáradt darázspotroh, az asztal alatt egy förtelmes görbe lábú fekete korcs kutya hever. Az utóbbi szeme alatt ellenszenves barna foltok virítanak. A meleg elől a házba menekülünk, és szétnézünk. A könyvtárban régi könyvek porosodnak, némelyiknek fedele sincs. Kiveszem az egyiket, beleolvasok, és félreteszem. Délután lemegyünk a folyóhoz, és Arat az ölébe véve megfürdet. Már ideje volt, mert a székem bőrülése sötétedni kezdett izzadt nadrágomtól. A csúnya kutya mindenhova követ bennünket. Este szalonnát sütünk az akácfák alatt, és lökünk neki egy pár falatot. A tűz mellett felolvasok a talált könyvből. Jókat röhögünk a szexuál- gimnasztikai gyakorlatok leírásán. Egy magányos grafomán írásai ezek, és bátorságán túl ott érzem a Múlt - ami persze az ö jelene volt - Kihasználatlan Lehetőségeit. Az egyik fejezetben utalást találok a szerző nevére, és egyáltalán nem találom furcsának, hogy ugyanaz a neve, mint nekem. Miután lefekszünk, azon kezdek töprengeni, miaz, ami Csak Itt és Most határoz meg, de elalszom. Reggel nagy viháncolásra ébredek. Tüzel a szukánk és egy csomó különféle kutya kimeredt szemmel, lihegve végzi a dolgát rajta. Felmászok a tolószékembe és kigurulok a házból, le a folyóhoz, egészen a partig. A vastag homokszó- nyegen a „szekér" megbillen, és fejjel előre, félig a vízbe borulok. Szörnyű félelemteljes pillanat, vízcsep- pektól csillogó szemmel nézek a felettem repkedő sirályokra.- Éljen az CSIM-akció! - kiáltom feléjük, de szokásuktól eltérően le sem sz.. .nak. JAROSLAV SEIFERT JAROMIR PELC íhez ettem hozzá. I sem bölcsebbek, ltok meg. ilső lépések sem ylettek, ínyük. rét. S ez, ha kényszeríti a néma ajkakat, hogy megremegjenek, könnyen csókra készteti a szeretőket, ha bolyongnak fénylő tájakon, hol lassabban nyugszik le a nap, mint a trópusokon. A költészet velünk jön a kezdetektől. Mint a szerelem, mint az éhség, mint a vész, mint a háború. Valamikor oly együgyuek voltak a verseim, hogy szinte szégyen. De azért nem magyarázkodom. Hiszem, hogy szép szavakat keresni jobb, mint ölni és gyilkolni. DRIAN <et senki sem szeret, fannyiunknak örökké szükségünk van, olyója, az orvoshoz vezető lépcsők, a fapadok a kupéban, )bős tekintettel végigmért tárgyak, iy szóljak nektek gyöngéd szavakat, hiszen nem igényűtek őket, 'ok, akik a levest öntögetik szét a talponállóban, kik reggelente seprik az utcát, akiket arra sem méltatunk, i vegyük őket, kódunk, mint levegőre a madarak, amely mindenhol ott van, dre, amely mindenhol ott van, zereiemre, amely mindenhol ott van. Ha egyszer kiderülne, hogy minden fölösleges, mint a semmi - tévesen feltárcsázott szám, buta véletlen, elhibázott találat, lezárt bejárat, zsákutca, félbehagyott autópálya, szél elleni szavak, ha végül belőlünk kevés maradna, tulajdonképpen semmi, tőmondat, láz és pont, mégis érzem vitorláimban hogy dagad a sós ízű szél s a sötétség is villog a szemem előtt valami remény fel-fellobbanó pontfényeivel. Jó, én csak egy forró műszál vagyok, melyen áthaladt a te áramod, de ez nagyszerű volt. Képesek voltunk egy pillanat töredékére megvilágítani az éjszakai tájat, hogy olyan olvashatóvá vált. Mint Jan van Goyen, a viharozó tenger fölötti magas felhős ég mesterének képe. Mit akarsz többet? Kulcsár Tibor fordításai G. JAKOVLEV- Tegnap este elolvastam a ,, Háború és békét“- mondta egyszer beszélgetés közben Vitya.- Tolsztojtól?- Nem, Gogoltól - felelte gúnyosan. S mivel csak nem akartam megérteni a dolgot, elmagyarázta, hogy gyorsolvasó tanfolyamra jár.- A kört egy kandidátus vezeti - tette hozzá büszkén.- öt rubelt kér egy óráért. A kandidátusok ennyit szoktak kérni. Nagyon érdekesek a foglalkozások. Megtanít téged ezer szót elolvasni egy perc alatt. v- És bármilyen szöveget lehet így olvasni? - kérdeztem növekvő érdeklődéssel.- Persze. És mindössze három óra alatt megtanulhatod. Vad gondolatok motoszkáltak az agyamban. Közeleg a vizsgaidőszak, és én még alig tanultam valamit. Pedig a harmadik évfolyam nem gyerekjáték a műszaki egyetemen. .. Másnap elmentem Vityával a gyorsolvasó tanfolyamra. A tudományok kandidátusa rögtön megtetszett nekem. Nem volt valami fiatal, de kedvesen fogadott, mintha régi ismerősök lettünk volna és kollégának nevezett, ami igen jólesett nekem. Rajtunk kívül még egy magabiztos mosolyé, divatosan öltözött kislány és egy idősebb szemüveges férfi jött el az órára.- Nos, barátaim, akkor lássunk hozzá - mondta a tudományok kandidátusa. - Először is három alapelvet kell elsajátítaniuk... A szöveget nem vízszintesen, hanem függőlegesen olvassuk. Tekintsünk át egy-egy bekezdést, tehát nem csupán egyes mondatokat. És soha ne térjünk vissza azokhoz a részekhez, amelyeket nem értettünk meg. A mondanivaló egészét megértik anélkül is, tehát csak feleslegesen pazarolnák a drága időt. Aztán mindegyikünk kezébe adta „A három testór“-tés mi az utasításai szerint munkához láttunk. Lehetett hallani a gyors lapozást. Különösen Vitya szorgoskodott, aki ma jött utoljára. A tudományok kandidátusa mindenkihez odament és kedvesen osztogatta utasításait: Hogyan tartsuk a fejünket, milyen távol legyen a gyorsolvasandó könyv a szemünktől és mely ujjainkkal lapozzunk. Tanácsai segítettek. A lapozás még inkább hallhatóvá lett. A három testőr izgalmas kalandjait természetesen már jól ismertem, a kör többi tagja szintén. De azért szívesen olvastam el a regényt másodszor is. Persze, már az új módszerrel.- Kész! - mondtuk csaknem egyszerre: Vitya, a magabiztos mosolyé kislány meg én. Az idős, szemüveges férfi irigykedve nézett ránk és megmozgatta görcsbe merevedett ujjait. - Hiába, már nem olyan fürgék, mint valamikor-állapította meg sajnálkozva.- Sebaj! - vigasztalta öt a tudományok kandidátusa.- Több gyakorlás után majd jobban megy. Aztán ellenőrizte, megértettük-e a szöveget. Eféle kérdéseket tett fel: Kivel párbajozott először d’Artagnan? Ki végeztette ki a myladyt? Miért udvarolt Porthos oly kitartóan Cocquenard-nénak? Mi pedig válaszoltunk: értelmesen és egyetlen hiba nélkül.- Kitűnő - dörzsölte össze a két kezét a kandidátus.- A következő órára hozzák el a rokonaikat és ismerőseiket is. A nyomtatott szavak özönével elárasztott korunkban minden művelt embernek tudnia kell gyorsolvasni. Kifizettük a tandíjat és büszkén távoztunk abban a tudatban, hogy immár a gyorsolvasók táborához tartozunk, amely még kicsiny, de miénk a jövő. Másnap reggel egy nyaláb tankönyvet kölcsönöztem ki. Néhány óra múlva már vissza is adtam valamennyit az ámuldozó könyvtárosnőnek, mégpedig kiolvasva, és újabb terjedelmes könyvet cipeltem haza. A könyvtárosnőnek elárultam, hogy egy ismert tudós irányításával elsajátítottam a gyorsolvasás új módszerét. Később aztán a könyv- tárosnó kosárszámra adta nekem kölcsön a könyveket. 'A teljesítményem javult: már nem kilencszáz, hanem ezer szót olvastam el percenként. Később még többet. A szövegben volt ugyan temérdek olyan kifejezés, melyeket egyáltalán nem értettem, de a kandidátus utasítását betartva, ezekre a részekre nem tértem vissza. Minden a lenagyobb rendben ment. A vizsgákra könyvek nélkül mentem. A többiek mindnyájan lázasan lapozgattak, de én csak mosolyogva néztem őket. Amikor rám került a sor, bátran beléptem a terembe, nyugodt hangon köszöntem a vizsgáztatónak, akinek láttán régebben a hideg futkosott a hátamon. Három kérdés volt a cédulán. Igen ismerősnek tűntek. Világosan emlékeztem rá, hogy az adott témáról mindent elolvastam, amit az utóbbi száz évben írtak. Csak a lényegre nem tudtam visszaemlékezni. Valami csodára várva erőltettem az agyamat, ám mindhiába.- Kénytelen lesz még egyszer eljönni - mondta a professzor, visszaadta a leckekönyvemet és engem ismét kirázott a hideg, mint azelőtt. Most az idegölő magolás hagyományos módszerével készülök a pótvizsgára. De közben röhögök magamban. A vizsgáztató professzoromat ugyanis megismertettem a gyorsolvasás feltalálójával. A professzor el szeretné nyerni a tudományok doktora fokozatot, és úgy kapaszkodott bele az új gyorsolvasó módszerbe, mint a fuldokló a szalmaszálba. Bosszúm napja tehát visszavonhatatlanul közeleg. sági Tóth Tibor fordítása
