Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 10. szám
Az atom energiája felszabadításának legnegatívabb következménye az atomfegyver. Minden más katonai célokra alkalmazott találmánynál nagyobb fenyegetést jelent az emberiség számára, mivel bevetésének hatását nem lehet irányítani, ellenőrizni. Az ember elő tudja állítani ezeket a fegyvereket, nem tudja azonban a hatalmában tartani őket. A nukleáris fegyvereket ezért jogosan sorolják a tömegpusztító fegyverek közé. Tény az is, hogy az atombombát az USA kétszer vetette be a második világháború végén, két japán város, Hirosima és Naga- szaki ellen. A hatásuk borzalmas volt és következményeik még ma is - több mint négy évtized elteltével - érezhetők a japán társadalomban. Még borzalmasabb tény, hogy az egyes országok fegyvertárában összesen 50-60 ezer nukleáris robbanófej, illetve bomba áll, melyek bolygónk többszörös elpusztításához is elegendők lennének. Ebből is látható, mi az atomfegyver, s nyilvánvaló, hogy a nemzetközi jognak szabályoznia kell a vele kapcsolatos kérdéseket. Ezért a nemzetközi jog létezésük óta foglalkozik a nukleáris fegyverekkel, s elmondhatjuk, hogy a tudósok, politikusok, katonák és a különféle tömegmozgalmak több, mint negyvenéves igyekezetének eredményeként ezek a kérdések a világ figyelmének homlokterében állnak. A nukleáris fegyverek széles korú elterjedése lehetővé tette azonban azt is, hogy az egyes államok, illetve képviselőik hatalmi pozicióból viszonyulnak gyártásukhoz és nem veszik figyelembe azt a veszélyt, amely az emberiséget, a természetet, egyszóval az életet fenyegeti. Az atomfegyverek problémája a legbonyolultabbak közé tartozik, megoldása ugyanakkor a legsürgetőbb is. Az emberiségnek fel kell eszmélnie az atomfegyverek további terjedése iránti közömbösségből. Itt hangsúlyoznám azt, hogy Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára 1986. január 15-én hozta nyilvánosságra az atomfegyverek századunk végéig történő felszámolásának programját. Az atomfegyverekről szóló legnagyobb történelmi jelentőségű dokumentum ez. Csak az atomfegyverek teljes - és háborús alkalmazásuk nélküli - megsemmisítése után mondható el, hogy az ember uralma alá hajtotta ezeket az eszközöket. Három évvel a program meghirdetése után megállapíthatjuk, hogy megtörtént az első lépés ebbe az irányba. Az 1987 decemberében Washingtonban aláírt megállapodás szerint felszámolják a közepes és a rövidebb hatótávolságú rakétákat. A nemzetközi jog az atomfegyverek problémakörének megoldását több szempontból igyekszik megközelíteni. A nemzetközi jogtudomány vizsgálja az atomfegyver-kísérleteket, az atomfegyverek elterjedése megakadályozásának lehetőségeit, az atomfegyvermentes övezetek kérdését, az atomfegyverek csökkentésének és az atomháború kirobbantása megakadályozásának lehetőségét. A problémamegoldás említett szintjei az atomfegyverek teljes betiltásához kellene hogy vezessenek, vagyis oda, hogy ne létezzenek atomfegyverek. Az atomfegyverek tilalmának más értelmezése szerint ez a tilalom csak azt jelenti, hogy legálisan nem lehet atomfegyvert alkalmazni, de mi történik akkor, ha mégis alkalmazzák, bár nem legálisan?! Az atomfegyver bevetésének következményei egyformán veszélyesek, akár nem legálisan, akár másként, például önvédelemből vetik be. El kell mondani, hogy az atomfegyverek betiltása érdekében sok minden történt már a nemzetközi jog területén. Több nemzetközi szerződést írtak már alá, illetve ratifikáltak, melyek közül sokat be is tartanak, s melyek csökkentik az atomháború veszélyét. Sajnos nem sikerült teljes mértékben megszüntetni a föld alatti atomfegyver-kísérleteket, bár a Szovjetunió ilyen irányú igyekezetét tanúsítja, hogy négyszer hirdetett meg egyoldalú moratóriumot a föld alatti kísérletekre, azzal a felhívással, hogy tegyen így az Egyesült Államok is. Mivel az USA folytatta a kísérleteket a Szovjetunió 1986. április 11 -én bejelentette: a továbbiakban nem érzi magára nézve kötelezőnek egyoldalú moratóriumát. Atomhatalmaknak az ilyen fegyverekkel rendelkező országokat tekintjük: az Egyesült Államokat, a Szovjetuniót, Nagy-Britanniát, Franciaországot, Kanadát és Kínát. Közülük Franciaország és Kína nem csatlakozott ahhoz az 1963. augusztus 5-én aláírt egyezményhez, amely betiltja a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett atomfegyverkísérleteket. Az egyik legvitatottabb kérdés, hogy a nemzetközi jog jelenleg tiltja-e az atomfegyvereket vagy sem. Az általános felfogás szerint az atomfegyverek tiltottak és atomfegyvert nem lehet legálisan alkalmazni. Ismerjük azonban egyes imperialista országok, NA- TO-tagállamok katonai szabályzatait, melyek többek közt - háború esetén - az atomfegyverek alkalmazásáról is rendelkeznek. Ugyanakkor az USA, az NSZK, Franciaország és Nagy-Britannia számos katonai stratégiája vallja azt, hogy az 500 kilométernél rövidebb hatótávolságú taktikai atomfegyverek alkalmazása megengedett. Sőt, azt állítják, hogy ezek bevetése nem feltétlenül vezet totális atomháborúhoz, azaz a legnagyobb hatótávolságú atomfegyverek alkalmazásához. A NATO-tagállamok felelős katonapolitikusainak ilyen állásfoglalásai egyértelműen utalnak arra, miért olyan bonyolult az atomfegyverek betiltása, illetve ezt megelőzően a kísérletek tilalma. Márpedig gyakorlatilag ez a kiindulópont, hiszen az atomfegyver-kísérletek nem a robbanóerö valamiféle elvont mérését szolgálják, hanem azzal az erővel kísérleteznek, amely fegyverré változik, önmagában véve, már a kísérlet is rengeteg pénzbe kerül, és nem túl valószínű, hogy egy konkrét kísérlethez ne kapcsolódna egy atomfegyver konkrét modellje. Az atomfegyver-kísérletek tilalmával kapcsolatban sokáig problémát okozott az, miként lehet megállapítani, hogy ilyen kísérlet történt, valamint az is, hogy az ellenőrzés nemzeti vagy nemzetközi legyen-e. A legáltalánosabb szerződés, amely tiltja ezeket a kísérleteket, a már említett, 1963. augusztus 5-én Moszkvában, a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia képviselői által aláírt ún. atomcsendszerződés, amelyhez száznál több ország csatlakozott. Az említett atomhatalmak a gyakorlatban megtartják e szerződést, amely azonban nem akadályozhatta meg az atomfegyverek elterjedését, illetve az új eszközök kifejlesztését. Jelentős az a szerződés is, melyet 1974-ben írtak alá a Szovjetunió és az USA képviselői a föld alatti kísérletek hatóerejének és számának korlátozásáról és az ilyen kísérletek nemzeti ellenőrzéséről. Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása az atomhatalmak azon nemzetközi kötelezettségére vonatkozik, hogy ne adjanak el, illetve ne adjanak át atomfegyvert más államoknak, valamint arra is, hogy az atomfegyverrel nem rendelkező államok se állítsanak elő saját atomfegyvert. Egy ilyen nemzetközi szerződés megkötésére számos javaslat, tervezet született. Az atomfegyverek elterjedését akadályozó szerződés (atomsorom- pó-szerzódés) végleges szövegét az ENSZ Közgyűlésének 22. ülésszaka hagyta jóvá 1968. június 12-én, s a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia 1968. július 1-én írta alá. Az atomsorompó-szerzödéshez 136 állam csatlakozott, köztük Csehszlovákia is. Franciaország és Kína ezt a szerződést sem irta alá. A Szovjetunió és Franciaország azonban 1975-ben közös nyilatkozatot tett arról, hogy nem adnak át senkinek atomfegyvert (hasonló közös nyilatkozatot tett 1977-ben a Szovjetunió és Nagy-Britannia). Feltételezhető, hogy saját atomfegyver birtoklására törekszik jelenleg Izrael, a Dél-afrikai Köztársaság és Pakisztán. Ha ez sikerülne nekik, az adott térségekben jelentősen bonyolódna a nemzetközi helyzet, mivel ez további államokat is arra késztethetne, hogy saját atomfegyvereket állítsanak elő. A legnagyobb sikereket eddig az atomfegyvermentes, illetve a békeövezetek gondolata aratta. Az ilyen övezetek célja az, hogy hozzájáruljanak az atomsorompó megszilárdításához és ezzel az atomháború veszélyének csökkentéséhez. Az atomfegyvermentes övezetek gondolata konkrét kifejezésre jutott például az 1958. évi ún. Rapacki-tervben, a Palme-bizottság 1986. évi tervezetében, s a tavaly februári Jakes-tervben is. Mindhárom esetben az ilyen övezetbe Csehszlovákia is beletartozott volna. Mindeddig a legnagyobb atomfegyvermentes övezetet az 1967. február 14-én Uj-Mexikóban aláírt szerződés hozta létre (tlatelolcói szerződés), amely 8 millió négyzetkilométert nyilvánított atomfegyvermentessé, e területen 140 millió ember él. Az atomfegyvermentes övezeteket követelő mozgalmak az összes világrészre kiterjednek. Ismertté váltak azok a követelések, hogy az egész afrikai kontinenst mentesítsék az atomfegyverektől, Ázsiában pedig az egész Indiai-óceánt, s Európában főleg az északi és a déli területeket. Az atomfegyverek betiltásának sajátos részét képezi a stratégiai támadófegyverek csökkentésének és korlátozásának kérdésköre, mivel potenciálisan e fegyverek bevetése jelenti a legnagyobb veszélyt. Pusztító erejük megsokszorozódik azzal, hogy az ICBM-ra- kéták 10-12 robbanófejet hordozhatnak. Nagy eredmény volt az, hogy 1979 júniusában a Szovjetunió és az USA képviselői Bécsben aláírták a SALT-II szerződést, amelyet azonban az USA nem ratifikált. A Szovjetunió nagy igyekezetét fejt ki annak érdekében, hogy e fegyverek számát mindkét oldalon a felére csökkentsék. Ugyanakkor kétoldalú szerződések is érvényben vannak a Szovjetunió és az USA, illetve a Szovjetunió és Nagy-Britannia között az atomháború elhárításáról. Ezek csökkentik az atomháború veszélyét a nyílt vizeken vagy a lé'gkörben előadódható incidensek esetén. A legutóbbi ilyen megállapodást a Szovjetunió és az USA 1987-ben kötötte - létrehozták mindkét fővárosban az ún. kockázatcsökkentő központokat. E célból a Szovjetunió és az USA között 1963-ban illetve a Szovjetunió és Nagy-Britannia között 1977-ben létrehozták az ún. forró vonalakat is. E rövid áttekintésből is nyilvánvaló, hogy a nemzetközi jogi rendelkezések tiltják az egyes atomfegyver-kísérleteket, egyes területeket atomfegyvermentes övezetekké nyilvánítanak és tiltják az atomfegyverek terjesztését is. Az atomfegyverek alkalmazásának tilalma levezethető a hadviselést, illetve a fegyver- használatot szabályozó nemzetközi jogi rendelkezésekből is. Tiltottak azok a fegyverek, amelyek alkalmazása ellentétben áll a háború humanizálásának elvével. Tehát azok a fegyverek, amelyek nagy szenvedéseket okoznak a katonáknak és a polgári lakosságnak, s nem korlátozódnak csupán a hadviselő személyekre. Nem fér kétség ahhoz, hogy az atomfegyverek alkalmazása a legsúlyosabb béke elleni bűntény lenne. Ezt vallják azok a különféle mozgalmak is, amelyek a dolgozó tömegek millióit képviselik. A Szovjetunió és más szocialista államok e mozgalmakra is támaszkodnak, amikor az ENSZ-ben évről évre előterjesztik javaslataikat az atomfegyverek teljes betiltására és felszámolására. A szocialista államok nemzetközi jogtudománya egyértelműen kinyilvánítja azt az álláspontját, hogy a tömegpusztító fegyverek: az atom-, a biológiai és a vegyi fegyverek tiltottak, seza tilalom minden államra vonatkozik. Ezért a társadalmi mozgalmak jelentős feladata a közvélemény befolyásolása révén nyomást gyakorolni a NATO-tagállamokra annak érdekében, hogy tartsák tiszteletben ezt a tilalmat. JURAJ CÚTH professzor, a tudományok doktora, egyetemi tanár IJ SZÚ 5 9. III. 10. A bécsi Ringen, egy közepesen elegáns szálloda éttermében beszélgetünk Arisztidésszel, akiről sokéves ismeretségünk során sohasem sikerült megállapítanom, hogy voltaképpen kicsoda-micsoda: a görög Pánhellén Szociális Mozgalom, a PASZOK utazó-tájékoztató diplomatája vagy félhivatalos kormánymegbízott, aki kelet-európai hírlapírókkal barátkozik, gondosan ügyelve arra, hogy széleskörűen, kulturáltan, a távlatokat is felvázolva a legjobb értelemben befolyásolja - próbálja befolyásolni - az övezet közvéleményét. Ennek a közvéleménynek - és közvéleményformának ítélt sajtójának - hirtelen megemelkedik az értéke, amikor Athént bizonyos megrázkódtatások érik. Persze, politikaiak. Arisztidész professzor most nem vesztegeti a szót.- Egy pillanatig se higgye, hogy Görögországban a hangos és felhangosított botrányok az alakuló történelem mérföldkövei lennének. Mi, a PASZOK-kurzus túl fogjuk élni ezt ,a legkisebb megrázkódtatást is. Éppen úgy mint a megelőző- eket. Az 1988-as esztendőben - mintha a história egy óriási tölcséréből zúdította volna minden átkát kizárólagosan görög földre - „minden összejött". A nyolcvanas évek legnagyobb hatású politikusának magánéletéből így próbáltak botránykövet szobrászkodni a falanszterbe való botcsinálta kőfaragók, és itt van a bank- és bankárbotrány. Egy pénzügyi szerencselovagról el sem lehet képzelni, hogy nem a hatalmon lévőket próbálja kitüntetni sajátos előzékenységével. Ahogy többfelé mondják: a mocsár nem kerülte el messzire már a kormányzat „száját" sem, hogy egészen képletesen szóljak. A „képletesség", persze nem kívántatik - a görög politika zavarai ugyanis korántsem csupán képletesek. Ebben az esztendőben a politika legfontosabbnak látszó tétje az, hogy ki kormányozza tovább az országot? Az egyetlen kormányképes baloldali-demokratikus erő, a Pánhellén Szociális Mozgalom (amelynek vezetési stílusa ugyanakkor nem nélkülözi az autokratikus, antidemokratikus stigmákat sem) vagy valami más? Talán egy olyasfajta, pontosabban nem körvonalazott - most ellenzéki - koalíció, amely a felelősségteljes baloldal nem kormányzó pártjait éppen úgy felölelné, mint a centristákat és a jobboldalt?! Emlékeztetni nem árt, hogy nemrég négypárti ellenzéki tárgyalás volt Athénban, ahol - ma már ennyit mindenki tud róla - élesen felvetették az ellenzékiek demokráciaigénnyél kapcsolatos jogos követeléseit. Az immáron átalakított kormány és a némileg módosult kormánypárti vezetés azonban nem lehet bizonyos abban: ellenfelei e megbeszéléseken közös politikai-stratégiai akcióprogram kereteiben egyeztek meg (vagy készítik elő a megegyezést) - avagy csupán arról van szó, hogy szeretnének egy a jelenlegi, (gaullista-szagú) szisztémánál valamivel demokratikusabb játékszabályokat. Nem lehet kétséges, hogy az egymásról lesújtó véleményt alkotó, ám egymást hivatalosan többnyire korrekten minősítő baloldal és jobboldal pártjainak hirtelen és talányos közeledése szerfelett nyugtalanítja a PASZOK-vezérséget. És ez az igazi szenzáció! Nem a szerelmi élete miatt irigyelve dorgált miniszterelnök viselkedése, még kevésbé a bankbotrány, a hozzá kapcsolódó korántsem épületes bankárbotrány mindenkit szinte körkörösen kompromittáló korrupciószagú fejleményei. Ugyanis a valóságos politikai áramlások félreérthetetlen módon tudatják létezésüket, és ezek stabilabb résztvevői a közéletnek, a politikának, mint bármi más, amivel a (főként jobboldali) ellenzék most megpróbálja újra kényszerpályára kényszeríteni az athéni kormányt. Görögország az év derekán választ. Ellenzéke megpróbálja előrehozni az erőpróbát, ám Papandreu presztízskérdést csinál az eleve bejelentett, alkotmányos június 18-ai dátumból. Ma már azonban felgyorsultak a görög politikában a választásokkal összefüggő események. Mint már annyiszor: ezúttal is megkezdődött a görög-amerikai támaszpontszerződés újratárgyalási vitájának újabb fordulója. Ez ügyben a görög társadalom is eléggé tájékozatlan. Vannak, akik - egy megfogalmazásbeli félreértés miatt - teljesen bizonyosak abban, hogy az esztendő végére megszűnnek a támaszpontkapcsolatok. Az igazság ennél prózaibb: a négy amerikai katonai bázis további használatát biztosító szerződés legfeljebb „felmondható", nem pedig automatikusan megszűntnek tekintendő, mint ahogy ezt sokan - köztük külföldi diplomaták is - interpretálták éveken át. így a Papandreu-kormánynak ez ügyben is maradt még ígérnivalója! Andreasz Panandreu - korántsem rögtönzésképpen, sokkal inkább átgondoltan - megismételte ezzel kapcsolatban a szokásos és a nemzetközi közvélemény által is elfogadhatónak tartott görög követeléseket: így a szerződés meghosszabbítása fejében követeli az amerikai szolidaritás nemzetközi érvényű megerősítését a görög-török vitában. Ennek „alkér- dései": támogatás a ciprusi rendezésben, még nagyobb támogatás az égei-tengeri vitában. És persze, bérleti díj, a nemzeti szuverenitás támaszpont jogcímű csonkítását nem adhatják ingyen. Külpolitikai kérdések mindezek, és Athén új, megújult külpolitikájának van mivel érvelnie önmaga hasznosságát bizonyítandó, más vonatkozásban is. Hiszen a balkáni együttműködés élharcosa lett a pánhellén vezérlésű Görögország: a balkáni konferencia életre lehelése - és ezzel együtt az albán kapcsolat felértékelése - egyik legfontosabb vívmánya a PASZOK-Hellásznak. De nem kell restellkedni a közös piaci és tágabb nyugat-európai kötelékek eredményei miatt sem. Görögország elérkezett a sikerek, a győzelmek, a minidiadalok, a taktikai előnyök betakarításának küszöbéhez. A PASZOK azt mondja: nem változtat a menetrenden, a legközelebbi választási megmérettetésre június 18-án kerül sor, egy perccel sem korábban. Majdnem fél év van hátra. Ez az időszak elegendőnek látszik - látszhat - arra, hogy az ellenségei által leírt Papandreu-adminisztráció újabb tettekkel és főként újabb ígéretekkel élessze fel a görögökben a reményt, hogy a közös piaci tagság eredményei elöbb-utóbb beérnek, hogy a ciprusi kérdésben érlelődő eredmények már nem késlekedhetnek a végtelenségig, hogy a nemzetközi enyhülésben játszott görög nagypolitikai szerep előbb-utóbb méltánylásra talál a legfontosabb hatalmi központokban. Aki türelmetlenül szemléli a PASZOK-erófeszítéseket, annak elsősorban arra a kérdésre kellene válaszolnia: van-e jobb kormányképes alternatíva? Érdemes-e máris lefutottnak tekinteni a korántsem lefutott politikai meccseket? KRAJCZÁR IMRE
