Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 10. szám
A KGST-országok együttműködésének négy évtizedét elemző és bíráló módon értékelve aránylag megbízhatóan különböztethetjük meg az elért pozitív eredményeket és a hibás elképzeléseket. Az eddigi fejlődés és a jelenlegi helyzet egyértelmű tanulsága az, hogy a tagországok belső gazdaságának és együttműködésüknek nehéz problémái nem csökkenthetik az integráció elmélyítésére irányuló igyekezetét, annál is inkább, mert világszerte a gazdasági élet interna- cionalizálódásának a folyamatait tapasztalhatjuk. Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy az európai szocialista államok olyan helyzetben léptek a gazdasági együttműködés útjára, amikor gazdaságukra még érezhetően hatottak a világháború súlyos következményei, s ugyanakkor egy újabb háborús konfliktus veszélye fenyegetett. A helyzet bonyolultságát az is fokozta, hogy a KGST európai tagországainak gazdasága jelentős mértékben függött a tőkés országok gazdaságától. Ez a függőség egyaránt megnyilvánult a külkereskedelemben, a tudományos-műszaki fejlesztés területén, valamint a banki-pénzügyi kapcsolatokban. A KGST keletkezése idején a szervezet tagországai az ipari fejlettség tekintetében közelebb álltak a fejlődő országokhoz, mint az iparilag fejlett államokhoz. Szorosan összefüggött ezzel a lakosság társadalmi-gazdasági összetétele, amelyben az agrárjelleg dominált. Az iparosításhoz aránylag gyenge alapok álltak rendelkezésre, mind a tüzelőanyag- és energiaforrások, mind pedig a kohászat, az építőanyagokat gyártó ipar és a nehézgépipar fejlettsége szempontjából. Az együttműködés fejlődésére jelentős mértékben kihatott az egész szocialista közösség védelmi képességének a növelése is, ami fontos tényeA MEGOLDÁS AZ INTEGRÁCIÓ ELMÉLYÍTÉSÉBEN REJLIK zóként érvényesült az iparosítás folyamatában. Az együttműködés a kisebb és a közepes nagyságú európai szocialista országok számára iehetövé tette a gyors ütemű gazdasági és szociális fejlesztést, s a termelési szerkezet alapvető átalakítását. A Szovjetunió természeti forrásaira és nagy piacára támaszkodva a tagállamok optimális mértékben fejlesztették ipari termelésüket, s főleg Csehszlovákia és az NDk jelentős szerepet tölthetett be a többi tagország iparosításának elősegítésében. Az ipar és az építőipar már a hatvanas évek végére döntő hányadot (több mint 50 százalékos részarányt) képviselt a nemzeti jövedelem termelésében, ami a dolgozók összetételi arányaiban is megnyilvánult. A KGST-országok közössége létrehozta a világ egyik legnagyobb tüzelőanyag- és energiatermelő, kohászati és építőanyag-ipari központját. A közösség országai 1970-ben 1,6 milliárd tonna egyezményes tüzelőanyagot termeltek, s 155 millió tonna acélt gyártottak. Ezzel megbízható alapokra helyezték a további gazdasági fejlődést, amely főleg a gépipari és a vegyipari termelés kibontakoztatására irányult. A hatvanas évek végére a KGST- országok az ipari termelés tekintetében megközelítették a fejlett államok színvonalát, s ezzel együtt felmerült az együttműködési rendszer további korszerűsítésének az igénye. A gazdasági integráció szükségességét az egyes tagországok azonban nagyon eltérő mértékben érezték, s egyes elméleti elképzelések is inkább fékezték ezt a folyamatot, nemhogy támogatták volna. A hetvenes évek kezdetén a reformtörekvések főleg Csehszlovákia, Magyar- ország és Lengyelország részéről nyilvánultak meg, s a Szovjetunió beleegyező hozzájárulásának köszönhetően 1971-ben sor kerülhetett a szocialista gazdasági integráció komplex programjának elfogadására. Az integrációs folyamatokra kidolgozott javaslatok a népgazdaság minden területére kiterjedtek, s e folyamatok központi irányítási rendszerének a kialakításával is számoltak. Ennek ellenére a további fejlődés folyamán az együttműködés gazdasági mechanizmusának, s a nemzetközi tervezési rendszernek a kifejlesztése vakvágányra került, s máig sem került sor az elképzelések megvalósítására. Ezzel tulajdonképpen két teljes évtized ment veszendőbe, amelynek folyamán a következő jelenségeket tapasztalhattuk:- nagyon eltérő irányzatok alakultak ki az egyes tagországok belső gazdasági irányítási rendszerének a fejlesztésében, ami főleg Magyar- ország, Lengyelország, valamint Románia esetében nyilvánult meg a legnagyobb mértékben, s ezek az irányzatok többnyire nem hozták meg a várt eredményeket;- kifejező mértékben csökkent a gazdasági növekedés átlagos évi dinamikája, mégpedig az 1971 -1975-ös években elért 6,4 százalékról az 1976-1980-as években 4,1 százalékra, majd pedig az 1981-1986-os években 3,2 százalékra. Rendszeres lemaradásokra került sor a tervek teljesítésében, főleg a dinamika felújítására irányuló stratégiai célok elérésében. Különösen kedvezőtlenül alakult a helyzet a beruházások területén, ahol a fejlesztések beszúkítésének hosszú távra szóló következményei voltak;- a hatvanas évek végére kialakult gazdasági szerkezet továbbra is változatlanul fejlődött, a Szovjetunió gyors ütemben növelte tüzelöanyag- és energiatermelését, valamint kohászati iparát, habár az iparilag fejlett tőkés országok ezekben az ágazatokban jelentős mértékben visz- szafogták a termelést; ennek következtében a korszerű ipari ágazatok fejlesztése a háttérbe szorult, s a termelés műszaki színvonala egyre jobban elmaradt a nemzetközi élvonaltól;- a korszerű gazdasági és szociális fejlődést a tercier szektor, az infrastruktúra elmaradottsága is fékezte, s növekedtek a feszültségek a környezetvédelem, a lakásépítés, az egészségügyi ellátás, az oktatásügy, a közlekedés és főleg a távközlés területén, ami a korszerű számítástechnika kihasználásának nélkülözhetetlen feltétele;- lemaradás következett be a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, főleg a Szovjetunióban, Lengyelországban és Romániában, ami ellátási nehézségeket okoz, s kedvezőtlenül hat az érintett országok külkereskedelmi mérlegére:- az európai tagországok gazdaságára nagyon kedvezőtlenül hatott a hetvenes évek második felétől bekövetkezett nagymértékű cserearányromlás, ami együtt járt a szabad devizákban megnyilvánuló eladósodás növekedésével, s az aránytalanul nagy törlesztési kötelezettséggel, amely folyamatosan elvonja a nemzeti jövedelem jelentős részét, s a legjobb minőségű termékeket;- fokozódott az európai tagországok kettős irányú bekapcsolódása a nemzetközi munkamegosztásba, ami kedvezőtlenül hat a kölcsönös piac minőségi színvonalára. További problémákat is lehetne említeni, de azt is figyelembe kell venni, hogy a gazdasági fejlődés mindig együtt jár a kisebb-nagyobb nehézségekkel. Ezek leküzdéséhez mindig meg lehet találni a megfelelő megoldást. Amennyiben például a nyugat-európai államok felismerték az integráció nélkülözhetetlen szükségességét, s azt a tudományos-műszaki és a politikai együttműködés területére is kiterjesztették, ebből a KGST-országoknak is le kell vonniuk azt a következtetést, hogy az integrációs kapcsolatok elmélyítését alapvető stratégiai irányvonalnak tekintsék. Bármilyen szigorúan is értékeljük a fennálló gazdasági helyzetet, ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a KGST-országok közössége a Szovjetunió részvételének köszönhetően továbbra is tekintélyes nyersanyag- és energiaforrásokkal, terjedelmes tudományos-műszaki kutatási és fejlesztési háttérrel, magas fokon képzett szakemberekkel, tapasztalt dolgozókkal rendelkezik, s a termelés műszaki fejlesztésében, az anyagok jobb hasznosításában hatalmas tartalékai vannak. Nem rendelkezik azonban hatékony gazdasági mechanizmussal, olyan együttműködési rendszerrel, amely az egyes népgazdaságok fejlődését, s a nemzetközi integrációt a kor követelményeinek megfelelő szintre emelné. Ez a mechanizmus még csak most van kialakulóban. FRANTIŐEK STRÁNSKY mérnök, docens, Külgazdasági Kapcsolatok Kutatóintézete A Kazah SZSZK területén fekvő Uralszkban üzembe helyezték a Csehszlovákiából importált új automatikus telefonközpontot. E jelentős beruházásnak köszönhetően tízezerrel lehetett növelni a telefonállomások számát a városban. (CSTK felvétele) Az Ikarus a KGST-külkereskedelem ben A magyarországi Társadalmi Szemle, az MSZMP elméleti és politikai folyóirata felkért hat magyar vállalati igazgatót, hogy körkérdésre adott válaszaikban nyilatkozzanak vállalatuk szocialista piacon betöltött helyzetéről, s a KGST-országokkal folytatott kereskedelem problémáiról, perspektíváiról. Az alábbiakban az ankét egyik résztvevőjének, Lepsényi Istvánnak, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár műszaki igazgatójának a válaszait közöljük. A körinterjú teljes szövege a folyóirat idei második, februári számában jelent meg. • Vállalatuk tevékenységében milyen mértékű a KGST-piacok súlya? Milyen érdekeik fűződnek a KGST-kapcsolatokhoz?- A közel százéves Ikarus történetében - ellentétben a magyar gépipari vállalatok többségével - a kitörés lehetőségét a KGST- együttmüködés teremtette meg. Annak ellenére; hogy az elmúlt 40 évben az Ikarus mintegy 50 országba szállított autóbuszokat, a dinamizmust a KGST-kapcsolatok, azon belül is a szovjet üzletek biztosították. Évi 13 ezer darabos termelésével így harcolta ki az Ikarusz a 5. helyet a világ autóbuszgyártói között. Az elmúlt 5 évben termelésünk 82-88 százalékát értékesítettük szocialista országokban, 8-11-százalékát belföldön és 6-8 százalékát konvertibilis piacon. • Hogyan hatnak a rubelforgalom szabályozói s ezek változásai? Mennyire szolgálják ezek a kereskedelempolitikai érdekeket? Hogyan értékelhető az állam és a vállalat kapcsolata a szocialista kereskedelmi forgalommal összefüggésben?- A rubelforgalom szabályozói a kvázipiaci környezetben is hathatnának célravezetőén, ha a rendszer valós jellemzőit jobban figyelembe vennék. Egy olyan nyílt gazdaságban, ahol az értéktörvény a meghatározó, az árfolyamváltozások a gazdasági mutatókon keresztül ösztönözhetik, illetve visszafoghatják az exportot. Ám a szocialista exportban a gazdaságosságot más mutatókkal kifejeződő értékítélet befolyásolja. Ezért alapvetően elhibázott az a vonalvezetés, amely előbb az árfolyammal befolyásolja a gazdaságosságot, majd ennek hatását adminisztratív módszerekkel ,,visszakorrigálja“. 'A rubelforgalom szabályozásbeli változásának kihatásai nem teszik lehetővé a stabil piacokra alapozott hosszú távú gondolkozást: ma a szocialista export nem vonzó, másodrendű tevékenységnek számít. Olyan, mintha valaki munkanélküli-segélyből élne: meghalni sok, élni kevés. A kereskedelempolitika feladata, hogy megteremtse a feltételeket a Magyarországon megtermelt áruk minél előnyösebb értékesítéséhez. Normális körülmények között nem lehet cél a forgalom visszaszorítása, a kialakult üzleti kapcsolatok leépítése, a kapacitások ki nem használása. A nemzetközi tendencia is a munkamegosztás bővülését, a kereskedelem növekedését jelzi... Többek véleménye szerint a szocialistaex- port-növekedés - a dollárfelhasználás mértéke miatt - növeli eladósodásunkat. Ez összefügg azzal, hogy a kitermelt keményvaluta elosztása állami monopólium. A beidegződéstől, bázistól, kapcsolatoktól, nem pedig a versenyképességtől függ, hogy ki mennyit szerez. Ebből következően arra sincs biztosíték, hogy a megszerzett kemény valutát a leghatékonyabban használjuk fel. A szocialistaexport-szabályozás növelte a feszültséget a szocialista exportban érdekelt vállalatok között. Az ellentmondásokat gyakran nem is közvetlenül a szabályozók érzékeltették, hanem a végterméket kibocsátó vállalat közvetítette belföldi szállítói felé. A végtermék-kibocsátó és a szállítóvállalatok között tényleges érdekegyeztetést csak jól működő piac eredményezhet. Amíg ez létre nem jön, visszásságokkal kell együtt élnünk. Az importkorlátozások oldása - lehetőség biztosítása a vállalatoknak, hogy létük fenntartása és az egészséges verseny érdekében maguk keressék meg termékeik lehetséges ellentételeit, törjék meg a monopolhelyzeteket - túlságosan lassan halad. Sok még a külkereskedelem „állami monopóliumához" ragaszkodó kereskedelmi vállalat, amely meglévő paternalista kapcsolatait kihasználva próbálja hadállásait védeni. A szocialista export szabályozórendszerének az általános exportösztönző szabályozáson belül kell reformkonform megoldásokat találnia. Ennek nem mond ellent az árfolyamok gyakoribb mozgatása, vagy ágazatonkénti árfolyamkorrekciók alkalmazása sem, ha a fogadópiac sajátosságai ezt indokolják. A vállalati önállóság növelése, a tevékenységbővítés (barter, közös vállalkozások) hosszú távon is lehetőséget teremt a szocialista export-import fenntartására. • Van-e esély a forgalom növelésére vagy csökkenésének elkerülésére a vállalati lehetőségek, a piaci igények és kereskedelempolitikai összefüggések ismeretében? Reális alternativa-e a forgalom átterelése tőkés viszonylatokba?- A forgalom közvetlen átterelése tőkés relációba több okból nem lehetséges. A dollárpiacokon jellemző a tartós túltermelés (pl. az NSZK közúti járműgyártói az elmúlt években kapacitásukat alig több mint 50 százalékos kihasználtsággal üzemeltették), míg a szocialista országokban a hiány még néhány évig megmarad. Ezenkívül az igények jelentősen eltérnek a különböző országcsoportokban. A műszaki színvonalat nem fizeti meg a szocialista üzemeltető, a fejlődő országok pénzügyi lehetősége pedig korlátozott. Nincs minden piacon egyformán értékesíthető gépipari termék, a konstrukciós megoldások, alkalmazott technológiák, költségszintek esetenként teljesen eltérnek. Az igények tartósan fennmaradnak, sőt növekszenek a tömegközlekedési eszközök iránt, s ez is alátámasztja a szocialista exportforgalom növelésére vagy legalábbis szinten tartására vonatkozó véleményeket. • Melyek szocialista importunk perspektívái, illetve főbb gátjai?- A szocialista import perspektívái jelenleg igen ellentmondásosak. Visszatérő tapasztalat, hogy elfogadható minőségű és műszaki színvonalú szocialista termék beszerzése akadályokba ütközik. Az autóbusz kellő „keménységű" ugyan, de a közvetlen kereskedelemnek mindkét oldalon adminisztratív akadályai vannak. Annak ellenére, hogy a szocialista országok elmúlt 40 éves fejlődése alapvetően párhuzamos és jelentős mértékben autark volt, a szocialista import perspektíváit pozitívan ítélem meg, bár aránya az összimporton belül nem lesz növekedő. A kapcsolati rendszer, a hasonló problémák és az esetenként hasonló megoldási kísérletek gazdaságilag összekötik ezeket az országokat. Ez az együttműködés és az import szempontjából kedvező. A KGST-mechanizmus változatlansága azonban az előnyös helyzet kihasználásának fő akadályává válhat. A Szovjetunióban lezajló változások mértéke, iránya azonban erősíti a fejlődés lehetőségeit. Ezt a közvetlen piaci tapasztalataink is alátámasztják. ÚJS 1989.1
