Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-03 / 9. szám
Nem akartam hinni a fülemnek: Szlovákia fővárosában él egy asszony, aki tizenhét életet adott és férjével együtt gyermekeit példásan felnevelte, egy részüket már saját útjukra bocsátotta. Nem a szenzációt kerestem, amikor elhatároztam, hogy bemutatom olvasóinknak ezt a családot. Meg akartam őket ismerni, mert saját, és a környezetemben élő családok tapasztalata alapján tudom, mennyi feszültséggel jár egy vagy két apróság gondozása is. Hosszú évek, vagy talán egy egész élet kell ahhoz, hogy a szülő nyugodt szívvel kimondhassa, már mindent megtettem érte, értük. Hogy teljesen hiteles legyen a családról megírt vázlat, nem hallgathatom el, nem fogadtak ujjongva, lelkesedve. Látogatásom során lassan kiderült, miért. Évekkel ezelőtt, amikor jelenlegi lakásaikba költöztek, többször szerepeltek a lapok hasábjain. Ezek után az emberek egy része nem úgy viszonyult hozzájuk, mint ahogyan az ő családjukban szokás - megértőén, segítőkészen. Sokan éreztették a gyerekekkel: nem erény sok testvérrel együtt felnőni. Szívtelen, sőt kimondottan rossz szándékú megjegyzéseket kellett hallgatniuk, s ők ezt máig nem felejtették el. Most, hogy az édesanyát ismét „felfedezték", amikor a nőnap alkalmából a többgyermekes anyák abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy pártunk és kormányunk vezetői külön fogadják őket, nem szeretnék újra magukra vonni a figyelmet. Pedig nekik igazán nincs miért restelkedniük. Bár csak valamennyi kis családban hozzájuk hasonló becsületes emberek növekednének fel! De hogyan is élt, él Katari na Vaculová?- A férjemmel együtt egy kis faluból, Jablo- nicából származunk. Én hat gyerek közül voltam a legfiatalabb. A férjemék hárman voltak a családban. Édesanyám korán elhunyt, tizennyolc éves koromtól a saját lábamon álltam. Amikor összeházasodtunk, a férjem hivatásos katona volt Csehországban. Hat évig az Óriáshegységben a határőrségnél szolgált, később Bratislava mellé helyezték. Már akkoriban háromszor költözködtünk, s ezeket a hurcolkodásokat további hét követte. Képzelje el, mit jelentett ez, hiszen az emberek azt mondják, egy költözködés kész leégés! Elgondolkodva nézett maga elé, kezét összekulcsolta, én pedig egy pillanatig nem tudtam tovább kérdezni. Az arcán ugyan nyomot hagyott már a több mint öt évtized, a szeme is olykor könnybe lábadt, attól függően életük melyik oldaláról beszélt, de a kezét nézve senki sem mondaná, mennyi munkát végzett. Olyan, mintha mindig csupán simo- gatásra használta volna. Pedig dehogy...- Hiába voltunk közel a fővároshoz, akkoriban még a helyőrségtől igen rossz volt a közlekedés. A gyerekek nem utazhattak az iskolába, gondot jelentett a bevásárlás. Nem láttam más kiutat: házmesteri állást vállaltam egy belvárosi ház földszinti lakásáért. Közben a férjem is munkahelyet változtatót?, az energetikai művekhez ment dolgozni. Műszakokra járt. Itt többet keresett, napközben pedig többet segíthetett. Mert bizony arra szükség volt. Számtalanszor előfordult, hogy éjszakai műszak után nem feküdt le, mert én nem győztem volna mindent. Faggatom, hogyan is osztotta be idejét, hogyan volt ereje, hogy az egymás után érkezett apróságokkal törődjön. Mosolyogva mondta:- Én magam sem tudom már. Sokszor visszagondolok azokra az évekre, amikoraiig cseperedett fel az egyik s én már a másikkal jöttem haza a szülészetről. A férjem segítsége nélkül nem ment volna mindez: nálunk soha nem volt elosztva a női és a férfi munka. A mosás, a pefenkavasalás, vagy éppen a főzés olyan természetesen volt közös kötelesség, mint ahogyan a közös nagy bevásárlások máig is hagyományosak. Hét év megszakítás után, amikor az egyetemi könyvtárban dolgozott, Ján Vacula visz- szatért az energetikai művekhez, ötszobás lakást kaptak Karlová Vesben, de az egyre népesebb családnak ez is szűk volt. A hivatal viszont nem engedett: nagyobb lakás nincs, kettő meg csak két családnak jár. Amikor a legidősebb fiú betöltötte a tizennyolcadik életévét, akkor váltak jogosulttá a másik lakásra. Ekkor készült el a Dőlné Hony-i lakótelep. Itt kaptak otthont. A négy- és háromszobás lakás ugyan különálló, de egy emeleten van.- Sokan irigykednek a lakás miatt. Azt is beszélik, ingyen lakunk, pedig havonta több mint ezer korona a két lakás bére. De most már könnyebb, a gyerekek egy csoportja felnőtt, dolgozik, s Így a költségek fedezéséhez ők is hozzájárulnak. Szerénykedve mondja el, hogy mindegyiknek szakmát adtak a kezébe. A legidősebb fiú apja nyomdokaiban halad: hivatásos katona. Peter a fémmegmunkáló vállalatnál dolgozik. Jankó a bratislavai autógyár szakmunkástanulója. A legkisebb négy fiú alapiskolás még. De a tíz lánynak is változatos, szép szakmája van. Marienka építőipari szak- középiskolát végzett, a Hydrostav vállalat dolgozója, Anicka az egyik fővárosi kórházban ápolónő, az ő példáját követve jelentkezett Martina az egészségügyi szakközépiskolába. Az egyik Vacula lány Zlaté Klasyba ment férjhez és nevelőnöként dolgozik. Elen- ka kissé csalódott, mert nem vették fel a köz- gazdasági középiskolába, de már megszokta, megszerette az elárusítói szakmát, melyet kitanult. S hogy a nagymama ne unatkozzon, Vierka lánya, aki óvónő, együtt lakik velük a kisfiával, amíg a férje katona...-Amikor kicsik voltak a gyerekek, más . jellegűek voltak gondjaink. Képzelje el, ha felütötte fejét egy-egy influenza, mumsz, bárányhimlő! Sorra elkapták egymástól. Az ilyen időszakokban a nappalok és az éjszakák összemosódtak, hogy is bírtam alvás nélkül? Volt néhány vakbélmútétünk is. Nevettek már a kórházban, hogy nem is tudták, ezt is lehet örökölni vagy ragályos talán? Hányszor voltunk a készültségen valamilyen sérüléssel? Leestek futkározás közben a betonon, vagy éppen ott felejtette valamelyik az ujját, amikor becsukták az ajtót! Egy ilyen alkalommal jött az ötlettel a férjem: vegyünk egy használt autót, könnyebben mozoghatunk. Aztán arról beszélt, milyen körültekintően kellett a gyerekeket nevelni. Hisz egyszerre voltak (vannak) felnőtt, serdülő és kisgyermekeik. Mindegyikhez meg kell találniuk a sajátos utat, hisz hiába testvérek, az egyéniségük különböző.- Különösebb gondunk nem volt a gyerekek nevelésével. Azt hiszem, a problémáink is olyanok, mint a többi családban, csak épp meg kell szorozni őket a mi családunk tagjainak számával. De az örömökről ugyanezt mondhatom el. Nem érzem magam különösnek, hisz minden nő tudja, aki életet adott, mit jelent, amikor először mozdul meg a magzat, mit jelent az első sírás meghallása, mit jelentenek a betegágy mellett átvirrasztott éjszakák, de azt is, hogy a gyerekek ragaszkodását nem pótolhatja semmi sem. Csodálkozva hallgattam minden szavát, megpróbáltam kifürkészni, honnan merítette a sok erőt, a bátorságot - mert ennyi gyerek vállalásához az is kell - és folyton az járt az eszembe, hogy szeretet nélkül semmiképp sem lehet így élni. A házasságban, a családban sem. Talán ez a nagy család titka, mely számomra, számunkra rejtély marad.- Nem túl gyakran, de akadnak nagy alkalmak, amikor valamennyien együtt vagyunk. Hisz nem egyszerű és egyre nehezebb úgy összehangolni valamennyi kis család életét, kötelességeiket, hogy egyszerre legyen szabad idejük. De például az én ötvenedik, illetve a férjem ötvenedik születésnapján mindenki itt volt. Meg az esküvők is ilyen alkalmak. Az utóbbiból az elmúlt évben három volt. Mit mondjak: öröm és gond párosul mindennapjainkban. De szerencsére az előbbi mindig ellensúlyozza az utóbbit. Milyen gondterhelt voltam, amikor a férjem születésnapjára megérkezett Csehországból várandósán a lányunk. Aggódtam, mi lesz, ha épp most szül, s ö csak annyit mondott: tudod, mami, összecsomagoltam, magammal hoztam a legszükségesebb holmit, hátha véletlenül Bratislavá- ban születik meg a gyermekem. De ezt az alkalmat mégsem szalaszthattam el... Katarína asszony főképp akkor tárulkozott ki előttem, amikor otthon levő lányai magunkra hagytak. - Tudja, ők nem szeretik, ha ,.belső “ ügyeinkről beszélek - magyarázta. Amíg Aniőka a konyhában tett-vett, Vierka a kisfia körül sürgölődött a szomszéd szobában, Elenka pedig a mellette levőben pihen- getett - tegnap múlt el a láza, azért volt itthon - próbáltam a titkok nyitját feltárni, bepillantani a családba. Már jóval elmúlt dél, amikor megérkezett Jankó, kezében nyomtatványokkal, melyekre az ösztöndíj kérvényezéséhez van szükség. Meg is jegyezte Vaculová asszony:- Képzelje csak el, milyen bonyolult volt az ügyintézés, ha nálunk a gyerekeknek igazolásokra, kérvényekre volt szükségük. Most már könnyebb, önállóan intézik dolgaikat, segítenek egymásnak. Mint a többi anyukára, Katarina asszonyra is várt a leckeírás ellenőrzése, de szerencsére ebben is segítenek már a nagylányok. A kisfiúk - a négy alapiskolást így nevezik a családban - már az ő felügyeletükkel tanulnak.-Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy ennyi gyerek mellett érzéktelenné válik az anya az apró gondokkal, vagy a nagyobb eseményekkel kapcsolatban, pedig az én esetemben ez nem Így van. Mélyen átéltem és átélem ma is a kis sérüléseket, a gyerekek hancúrozásának következményeit. Valamennyiükért izgultam és izgulok, amikor érettségiztek, vagy amikor a nagyfiam főiskolára járt. Szívesen hallgattam, amikor a gyermekek nevelésével összefüggő gazdag élettapasztalatairól beszélt. Mihelyt lehetett, bevonta őket a háztartási munkák végzésébe. Kötelességtudatra, egymás megbecsülésére intette őket. De arról nem szólt, hogy a munka java ennek ellenére az ő vállán maradt. Hisz a család életét meg kellett szervezni. Jól bánni az anyagiakkal, beosztani a pénzt. A nagyobb kiadásokat kölcsönökkel oldották meg, s mindig azon igyekeztek, a gyerekek ne érezzék a hátrányát annak, hogy az ő családjuk nagyobb a szokásosnál.- A főzés az én dolgom. Mert déltől estig fokozatosan érkeznek haza és az első megálló a konyha. A legnagyobb segítőtársunk az automata mosógép. Naponta üzemben van, néha többször is. Itthon mosunk mindent. Szerény, de örömmel teli a család élete. Közös szabadságra nem mehettek soha. Hová ennyien? De a felnőtt gyerekeik már kétszer meglepték szüleiket: egy-egy beutalót hoztak számukra, hogy legalább egy hétre kikapcsolódianak. Katarína Vaculová számára természetessé vált ez az életstílus. Nem, nem akarja magát összehasonlítani a gyárakban, a hivatalokban dolgozó nőkkel. Reájuk a munkahelyi műszak után szintén vár az otthoni. A különbség csak az, hogy Katarína asszonynak a tizenhét gyerek mellett mindig három műszakja volt. DEÁK TERÉZ F eltették már a kérdést, mi is tulajdonképpen az emberi test? Van, aki úgy jellemzi, mint a legelmésebb szerkezetet. Talán találóbb az a költői megállapítás, amely a természet csodájának nevezi, mivel testünk valóban élő csoda. A természet bámulatra méltót alkotott. Vegyünk sorra néhány érdekességet. Testünk mintegy 45 billió sejtből áll. Osszeszámlálásukhoz (hatvanéves időtartamban számolva) mintegy ezer életre lenne szükség. A legkisebb sejt a vörösvérsejt, a legnagyobb a petesejt. Ha a vérsejtet egy lencséhez hasonlítanánk, a tojás egy nagyobb labda lenne. Egy 70 kilogrammos ember testében 45 liter víz van és 7-10 kilogramm zsiradék. Ezzel szemben csak 3 grammnyi vasat találnánk benne, ami egy kisebb gombnak felel meg. Ezenkívül a testben megtalálhatók ugyanazok az elemek, mint a földkéregben. így tehát az ember valóban por és hamu, igaz, hogy nem közönséges. Testünk 233 csontból áll. A legkisebb a középső fülben lévő kengyel, a legnagyobb a combcsont. A testsúly mintegy felét az izomzat képezi.A legnagyobb szerv a máj, a legnagyobb kiterjedésű pedig a tüdő, mintegy 130 négyzetméternyi, ami negyvenszerese a bőrfelületnek. A szív átlagosan 45 másodpercenként átpumpálja a szervezet egész vértartalmát, vagyis öt litert. Egy óra alatt ez több mint három hektolitert, egy nap alatt pedig (nyugalomban) 70-90 hektolitert jelent. Talán elegendő is ennyi adat! Testünk legfontosabb része az agy és a központi ideg- rendszer. Ezért a természet nagyon erős csontburokkal (a koponyával) védi, amély néhány helyen dupla. Maga az agy folyadékban van, ebben lebeg, és így meg van védve az erős rázkódásoktól. Ezért tehát nagyon erősnek kell lenni annak az ütésnek, amelyet az agy megérez (és agyrázkódást okoz). El tudják képzelni, milyen gyakran volna agyrázkódásunk, ha az agyunk, mondjuk a hasunkban lenne? Tulajdonképpen sohasem kerülnénk ki a kórházból. A lélegzés közben összehúzódó és táguló tüdő számára a természet egy rugalmas mellkast alakított ki és alája Ismerj ü k test ü n két? jobboldalt elhelyezte a szervezet vegytisztítóját, a detoxikáló állomást, vagyis a májat. A puha és rugalmas hasfal ugyan nem védi túlságosan a beleket, de a belek szabadon mozoghatnak, így könnyen kitérnek az ütések elől. (Az aránylag puha hasfal teszi lehetővé, hogy a nők például a terhesség alatt meghízzanak, a férfiak hasa pedig a sok sörivás után megnőjön.) A természet a legtöbb fontos szervet azáltal is biztosította, hogy kettő van belőlük, esetleg működésükhöz tartalékot, illetve biztosító mechanizmust teremteti, amelyet a mai napig nem sikerült teljesen megismernünk. Nemcsak azért van két szemünk, hogy plasztikusan lássunk, hanem azért is, hogy az egyik szem megsérülése esetében tartalékunk legyen. Élhetünk fél tüdővel, fél májjal, a lép és az egész vastagbél nélkül, probléma nélkül nélkülözhetünk két méter vékonybelet, élhetünk egy fél vesével, nem beszélve arról, hogy megélhetünk végtagok, orr, fülcimpák, és a test más perifériális részei nélkül. A természet valóban körültekintően és jól ellátott minket az életre. így aztán nagyon sokszor csak azért kell felkeresnünk az orvosi rendelőket, mert nem bánunk megfelelően a természet csodájával. Valószínű, hogy egyetlen személyes tárgyunkkal sem vagyunk olyan gondatlanok, mint legnagyobb értékünkkel, az egészségünkkel. Ez talán elsősorban azzal magyarázható, hogy egészségi állapotunkat tulajdonképpen nem is tudatosítjuk, amikor nincsenek szubjektív panaszaink. Egészen természetesnek vesszük, olyan valaminek, amit kaptunk, ami adott és ami történjen bármi is, egész életünkre szól. Csakhogy mindennek van határa, szervezetünk is egy ponton azt mondja, elég. Amikor az ember nehezen kezd lélegezni, hirtelen tudatosítja, hogy van tüdeje, amit azelőtt tudomásul sem vett, sót dohányzással kitartósan károsított is. Aztán azt követeli, hogy az orvos hozza helyre azt, amit maga rontott el. Ha fájni kezd a hátunk, vagy más nehézségek merülnek fel, felkeressük az orvost, mondván, mutasd most meg, hogy mit tudsz, miért kapod a fizetésed! Adjál tablettákat, cseppeket, injekciókat, csinálj, amit akarsz, csak legyek ismét egészséges. Mielőtt panaszaikkal felkeresik az orvost, gondolkodjanak el afölött, milyen életmódot folytatnak. Lehet, hogy végül rendeződnek a dolgok tabletták, cseppek vagy injekciók nélkül, sót még a kórházi kezeléstől vagy műtéttől is megkímélhetik magukat. Ez pedig elsősorban kinek-kinek saját érdeke. Dr JAR0MjR koHLÍŐEK, kandidátus 1*1 Dl í iTi If BD Tia
