Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 8. szám
szú 9.11.24. Mielőtt kézbe vennénk az ollót Miért, mikor és hogyan metsszük a gyümölcsfákat? A metszés a korona és a termófelület alakítása és szabályozása, ritkítása és ifjítása szempontjából egyaránt fontos művelet. A metszés fogalma alatt természetesen nem csupán a növények zöld vagy fás részeinek visszavágását, megkurtítását, esetleg tóból való eltávolítását értjük, de a folyamatot kiegészítő eljárásokat is. Ilyen például a kéregbemetszés, köpülyözés, gyúrűzés, a hajtások vagy vesszők lekötözése, a kémiai növekedés- és termésszabályozás, a sebkezelés stb. A metszés konkrét módját és mértékét mindig az ökológiai feltételek, az adott gyümölcstermő növény biológiai sajátosságai, a hajtásnövekedés intenzitása és a termőrészek berakodása alapján határozzuk meg. Mint tudjuk, a gyümölcsfák életének kilenc jól elkülöníthető szakasza van. Ezek közül például a növekedési szakaszban kíméletesen metszünk, célunk a korona kialakítása. Termökorban folyamatos fenntartó, mérsékelt metszést végzünk. Ez garantálja a hajtások megfelelő növekedését, a termörészek arányos berakodását és a fák termóegyensúlyának megőrzését. Az öregedő fákon ifjító metszést kell alkalmazni, hogy meghosszabbítsuk az életüket, sokáig megtartsuk a jó termőképességüket. A teljes ifjítást ma már nem javasolják, a kivénült fát célszerűbb kivágni, s helyette újat telepíteni. Gyakori hiba, hogy a hozzá nem értő kertészkedő úgy akarja kordában tartani az intenzíven növekvő fáit, hogy a hosszúra nyúlt vesszőket rövidre vágja. Ilyet csak az tesz, aki nem tudja, hogy a növekedést specifikus hormonok (auxinok) szabályozzák. Ezek a hormonok a hajtások csúcsi részében képződnek, s a csúcstól az alap felé áramlanak, ahol a legnagyobb a koncentráció. Ebbó következik, hogy az alapi rügyek rendszerint nem hajtanak ki. Ha visszavágjuk a hajtást, akkor a legfelső 2-3 rügy szinte egyenlő eséllyel hajt ki, átvéve a hormontermelési és növekedésszabályozási szerepkört. Jó tudni, hogy a metszés időpontja és a hajtásnövekedés között határozott összefüggés van. A tenyésznyugalmi időszakban végzett ún. fás metszés esetén a hajtásnövekedés mértéke azonos a metszés mértékével. Ezzel szemben a rügyfakadást követő metszésnek, melyet az első növekedési szakaszban végeznek, hajtásnövekedést mérsékelő hatása van. Mégpedig azért, mert ilyenkor a levágott részekkel együtt a fa tartaléktápanyagainak egy részét is eltávolítjuk. A gyümölcsfáknál megkülönböztetetünk visszametszést, ritkító metszést és metszést kiegészítő eljárásokat. A metszés mértéke szerint visszametszésnél hosszúra, rövidre, nagyon rövidre vagy gyűrűre metszésről, a ritkító metszésnél pedig erős, középerős és gyenge ritkításról beszélünk. Az időponttól függően zöld és fás metszést különböztetünk meg Céljától függően a visszametszés lehet alakitó, ifjító és termőre metszés. Ezek sorában általában a hajtások, vesszők, gallyak és ágak bizonyos részét távolítjuk el. Mindig ügyelni kell arra, hogy a metszést a rügy felett és megfelelő metszlappal végezzük, 30 fokos szögben vezetve a vágást. Hosszúra metszéskor a vesszőnek csak a csúcsát (hozzávetőlegesen egyharmadát) távolítjuk el. Ezt a metszési módot az erőteljesen növekvő fáknál alkalmazzuk. Középhosszúra végzett metszésnél - a jó termóegyensúlyban lévő, közepesen erőteljes növekedésű fáknál - a vesszőknek a felét távolítjuk el. Rövidre metszésről akkor beszélünk, ha a vesszőnek 2/3-át levágjuk. Ilyen beavatkozásra akkor kerítünk sort, amikor a termő fák hajtásnövekedését már nem tartjuk kielégítőnek. Gyűrűre metszésnek azt nevezzük, amikor a fölöslegesnek vagy egyenesen károsnak tartott vesszőt az alapi résznél lévő kéregráncokra, gyűrűkre vágva távolítjuk el. Ilyen metszést elsősorban az alma- és körtefákon végzünk. Ritkító metszést a termőkorú gyümölcsfáknál alkalmazunk, tőből eltávolitva a kiválasztott vesszőket, ágakat, s ügyelve arra, hogy a lehető legkisebb sebet ejtsük. A ritkító jellegű zöldmetszést szintén ide soroljuk. A metszést kiegészítő eljárások közül legfeljebb a köpülyözés szorulhat némi magyarázatra. Különleges törzsesítő eljárás, melyet az alma- és körtefáknál alkalmaznak. A vékony törzs, illetve a gyengébb vázágak fejlődésének, vastagodásának serkentésére éles késsel hosszanti bemetszést végeznek. A beavatkozásra rügyfakadástól nyár derekáig lehet sort keríteni. A gyümölcsfa legmegfelelőbb koronaformáját alakító metszéssel neveljük ki. Célunk, hogy a kitelepített oltványon a vesszők visszamet- szésével megteremtsük az összhangot a gyökérzet és a hajtások fejlődése között, mielőbb kineveljük a kívánt koronát és termőre fordítsuk a fát. Tetszés szerint meghatározzuk a törzsmagasságot, a vázágak számát, helyzetét és elosztását. Régebben ritkábbra telepítettünk és nagy koronaformákat neveltünk, s vadalanyú fák 7-10 éves korban fordultak termőre. Újabban sűrűre telepítünk, s igyekszünk lerövidíteni a vegetatív fejlődési szakaszt. A korona kialakítását követően a már termőre fordult fát koronaritkító metszéssel kezeljük, szükség szerint a termörészeket is ifjítva. Cél a szellös, a napfény számára hozzáférhető korona fenntartása. A vázágak külső részeinek megritkítására irányuló, koronaritkító metszés ideje gyümölcsfajonként változik. Az almástermé- súek elvileg az év bármely szakában metszhetők, ha éppen nincs rajtuk termés és a hőmérséklet mínusz 5 fok fölött van, de a legmegfelelőbb időszak közvetlenül szüret után van. A csonthéjasokat augusztusban- -szeptemberben legjobb ritkítani. Kivéve az őszibarackot, melynél ilyenkor csak elömetszést végzünk. A gyenge augusztusi ritkítás a cseresznyénél csak ritkán okoz mézgásodást. A szilva és meggy szintén nyár végén ritkítható legjobban. A bogyósok metszés helyett szintén inkább ritkítást igényelnek, amit legjobb még ősszel elvégezni. Az idősebb fáknál alkalmazott ifjító metszés keretében megkülönböztetünk részleges vagy termörészifjítást, és teljes ifjítást. Az utóbbit már nem alkalmazzuk, viszont a termörészek ifjításának a korszerű termelésben fölöttébb nagy a jelentősége. Mihelyt gyengül a fa hajtásnövekedése, a többszörösen elágazott termőágakat ifjítjuk. Például az almánál általában 6-8 évig életképesek a termőágak, utána ifjitani kell. Szólni kell még a termőre metszésről, amit lényegében csak az öszibarackfák katlan-, illetve zárt koronájánál alkalmazunk. Az alma- és körtefáknál a termőrészek évenkénti ifjítása jelenti a termőre metszést, de régebben például a körténél elterjedten alkalmazták a Lorette-féle zöldmetszést. BELUCZ JÁNOS mérnök, kandidátus IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH Még egyszer a „felülről" történő gyökereztetésról A lap 1988. december 30-dikán megjelent számában érdeklődéssel olvastam a Szölövesszök gyökereztetése felülről című írást. Tudom, hogy nem hazai szerzőtől, hanem a magyarországi Kertészet és Szőlészet cimú szaklapból ollózott anyagról van szó, mégis szeretném felhívni a figyelmet egy vétett hibára. A mellékelt ábrán a szőlővesszők rüggyel felfelé állnak, ami ellentmond a szövegnek, illetve a biológiai törvényszerűségnek. Egyébként az az érzésem, hogy a vitatott cikk szerzője valószínűleg az ún. gombásításos buktatva-elógyöke- reztetési eljárást akarta bemutatni. Ez Magyarországon főleg a II. világháború előtt volt elterjedve, ma a háztáji szaporításban is csak elvétve használják. A módszer a fordított melegágy elvén alapszik. A vesszőket ősszel, vagy a tavaszi nedvkeringés megindulása előtt kell megszedni. Az utóbbi módszer előnyösebb, mert az ősszel szedett vesszők szakszerű tárolása gondot okozhat. Kizárólag a dugványozás és telepítés követelményeinek megfelelő vesszők, tehát csakis az ép, beérett és egészséges többrügyes vesszők jöhetnek számításba, amelyeken a felső két rügy ép és nyugalmi állapot-' bán van. Fontos követelmény továbbá, hogy az alsó szárcsomó csonkmentes, alatta pedig a vesszőcsonk legalább 2 cm hosszú legyen. A gyökereztetéshez előkészített vesszőknek - az alsó szárcsomótól mérve - 50 cm hosszúnak, a csúcsi részen pedig 6-12 mm átmérőjűnek kell lenniük. A vesszóköteget márciusban- áprilisban helyezik a vesszők hosszánál 15-20 cm-rel mélyebb lyukba, természetesen fordított polaritással (buktatva), vagyis úgy, hogy a vesszőkön a rügyek lefelé nézzenek. A köteg lényegében kitölti az egész lyukat, föléje valamilyen nem hőszigetelő anyagot, például vékony homokréteget terítenek. Néha fóliát használnak takaróanyagnak, s csak erre terítik a homokréteget. A közönséges fólia helyett szupervinil alapanyagú 0,1 mm vastag fóliát célszerű használni. A homokrétegre „heves" trágyát kell tenni, vagyis olyat, amely elegendő hőt termel a gyökérképzödés serkentéséhez (szalmás lótrágya). A tehéntrágya nem jöhet számításba, mert ez az ún. hideg trágyafélék közé tartozik. A trágyarétegre földtakarót kell húzni. A fordított melegágyban hozzávetőlegesen 2 hét múlva szöveti differenciálódás veszi kezdetét a szóló- vesszők alapi részén, s kisebb kidudorodások, gombocskák formájában megjelennek az ún. performált gyökerek. Ebben az időszakban a vesszőket felszedik és előkészített gyökereztetöbe dugványozzák, ügyelve arra, hogy a gyökereztetendő rész laza homokba kerüljön (filoxéra-veszély). Ezzel a módszerrel saját gyökerű európai nemes szőlőt, vagy gyökeres alanyt állíthatunk Cséfai Tibor A növény átültetése 1-5 évenként válhat szükségessé, amikor tartóját a gyökérzet már teljesen betöltötte, a tápanyagot elhasználta. Erre a legalkalmasabb évszak az ősz, a tűlevelűek esetében a tavasz. Ekkor is ajánlott a gyökerek visszametszése, és ennek arányában a lombfelület megkurtítása (6. ábra). TÖRPÍTHETŐ DÍSZCSERJÉK ÉS -FÁK Fenyőfélék: törpe kolorádófenyö, spanyol ezüst-jegenyefenyó, atlanti ezüstcédrus, alacsony szavára álciprus, törpe hamisciprus, kínai boróka, közönséges boróka, himalájai boróka változat, törpe kámoni luc, törpe gömbös luc, cukorsü- vegfenyö, törpe szerb luc, hegyi törpefe- nyö, erdei fenyő, tiszafa, nyugati életfa, keleti életfa. Lomblevelű cserjék: törpe japán porbolya, örökzöld borbolya, puszpáng, borsócserje, júdásfa, japánbirs, havasi törpe madárbirs, cserszömörce, svéd madárbirs, kislevelú madárbirs, korai madárbirs, pirostermésú ezüstfa, mályvacserje, keskeny levelű magyal, kínai magyal, széles levelű fagyai, törpefagyai, mirtuszlonc, fehér liliomfa, varázsfa, cserjés pimpó, kökény, túztövis, varjútövis, varjútovis ben- ge, havasi ribiszke, koreai gyöngyvesszö, törpe kényabangita. Lomblevelű fák: mezei juhar, mandzsu juhar, háromkarélyos levelű juhar, japán juhar, tatárjuhar, gyertyán, díszcseresznye, törpe magaskóris, gömbös virágkö- ris, örökzöld tölgy, kislevelú hárs. (Ezermester) Díszfák törpítése (II.) A virág- és dísznövénykedvelök körében az utóbbi időben nálunk is fokozódik a bonsai iránti érdeklődés. Sokan szeretnének mutatós törpefát nevelni a lakásban vagy az erkélyen, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Ebből kiindulva, a múlt héten a törpefáknak alkalmas növények kiválasztásáról, a legmegfelelőbb nevelöedények megválasztásáról, valamint a földkeverék összeállításával és a csemeték ültetésével kapcsolatos tudnivalókról írtunk. Most a törpefák kineveléséhez, koronaalakításához és ápolásához nyújtunk útmutatót, s ismertetjük, hogy milyen díszfák és cserjék törpitésé- vel érdemes kísérletezni. A KORONA KIALAKÍTÁSA A kezdettől fontos alakításhoz szükséges a folyamatos ritkítómetszés, a levegős faforma fenntartása. A durva beavatkozás helyett helyesebb több kis vessző- gally eltávolítása. Tavasszal végezhetjük az alapmetszést, de ha indokolt a formatartáshoz és az alakításhoz, akkor nyáron is többször használhatjuk a metszöollót a hajtások háromnegyed részének visz- szacsípéséhez és esetenként a további ritkításhoz (4. ábra). Ajánlható még a csúcsrügyek rügyfa- kadáskori eltávolítása. A metszés mellett alakítási lehetőség a drótozás is. Bonyolultabb faalakok csakis ezzel érhetők el. Ehhez általában 1,2-1,6-2,0 mm átmérőjű réz-, alumínium vagy műanyag bevonatú huzalt használjunk. A kívánt formára hajlított vastag drótot, esetleg műanyag bevonatú acélhuzalt a cserépbe a nö- vénytöhöz szúrjuk be, s ehhez kössük a még jól hajlítható, alakítható fiatal hajtást (5. ábra). Ha a hajtásokat huzallal szorosan körültekerjük és lapos vagy kombinált fogóval meghúzzuk, a törzs és az ágak vastagodását segítjük elő. Az így alkalmazott huzalt néhány év múlva, az elfásodás bekövetkezésekor eltávolíthatjuk. AZ ÁPOLÁSRÓL Lehetőleg mindig lágy, tehát tiszta eső-, folyó- vagy lágyított vízzel öntözzünk, és olyan gyakran, akkora vízmeny- nyiséggel, hogy a föld folyamatosan enyhén nyirkos legyen. Ezért nyáron akár naponta, földbe süllyesztés esetében viszont kétnaponként szükséges öntözni, míg tavasszal és ősszel ritkábban. Télen pedig minél enyhébb a hőmérséklet, annál fontosabb az öntözés. A fagymentesen teleltetett örökzöldeket is mindvégig tanácsos mérsékelten öntözni. El kell kerülni a föld felületének a kiszáradását. A kertben vagy az ablak- és erkélyládákban teleltetett növényeket télre néhány centiméter vastagon faforgáccsal is ajánlatos lefedni, a gyors átfagyás ellen, és egyben a párologtatás csökkentése érdekében. Fóliával is védhetjük a fács- kákat a hideg ellen. A téli, főképpen a déli tűző napsütéstől árnyékolással védjük őket. Korai vetéssel csökkenthető a kártétel A sávos csipkézőbogár (Sitonia linea- tus) a bogarak rendjében, az ormányosbogarak családjába tartozó, rövid ormányé, barnásszürke, apró szőrökkel, pikkelyekkel borított, 4-5 mm nagyságú kártevő. Legkedveltebb tápnövénye a borsó, de a lucernában, vörösherében, lóbabban, takarmányborsóban és egyéb pillangósokban is gyakran okoz jelentős kárt. A kertben előbb a csírázó borsómagot, később a szikleveles növénykéket tüntetik el szinte nyomtalanul. Az-idősebb növényeken félkör alakban megrágják a lombleveleket, tömeges elöfordulásuktarrágást eredményezhet. A lárvák a nitrogéngyújtó baktériumok által kialakított gyökérgumókban élnek, közvetve nitrogént vonnak el a növényektől, ami - a fertőzöttség mértékétől függően - jelentős terméskieséshez vezethet. A bogarak rendszerint a műveletlen területek, bozótos erdószélek talajának felső rétegeiben telelnek át. Az időjárás alakulásától függően március végén vagy áprilisban bújnak elő rejtekhelyükről, és azonnal táplálék után néznek. A megtermékenyített nőstények később a talaj felszínére rakják tojásaikat. A kikelő lárvák gyorsan berágják magukat a gyökérgumókba, majd ezeket elhagyva, a talajban bábozódnak. A bogarak még a nyár folyamán megjelennek, s néhány hétig tartó kiadós táplálkozás után megfelelő helyet keresnek a teleléshez. Közeli rokonaik a szürke és a borsócsipkézó-bogarak, amelyek szintén gyakori kártevői a borsónak. A kártétel megelőzésének egyik feltété, hogy műveletlen parlagok, illetve lucerna és vöröshere közelébe ne vessünk borsót. Nagyon fontos, hogy a lehető legkorábbra időzítsük a vetést, hogy a borsó „kinőjön" a kártevők foga alól. Végszükség esetén vegyszeres kezelés is alkalmazható. Az első kártevők észlelésekor - a csírázás kezdetétől a növények 3-4 leveles fejlettségéig- - a Metation E 50 0,2 százalékos töménységű oldatával permetezhetjük a borsót. Szalai István
