Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-24 / 8. szám
Oktatásügyünk négy évtizede A Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó magyar szerkesztőségének ritkán van lehetősége arra, hogy a tankönyveken és a módszertani kézikönyveken kívül más kiadványokat is megjelentessen. Az ilyen „fehér hollók" egyike az 1988-as év utolsó napjaiban megjelent A szlovák oktatásügy negyven éve a szocialista Csehszlovákiában című reprezentatív kiállítású, színes fotókkal illusztrált, krétapapírra nyomott 168 oldalas könyv. (Megjegyezzük, pontosabb lett volna a címben a szlovákiai jelző használata - a szerk.) Szerzői - Július Lihocky és munkaközössége- az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériumának vezető dolgozói, akik társadalmunk, s azon belül iskolarendszerünk alakulását nemcsak részleteiben, hanem összefüggéseiben is ismerik. A hazánk felszabadulásának évfordulójára készült kiadvány eredetije (szlovák) és a magyar változat a múlt évben jelent meg, idén az orosz, az angol, a francia és a spanyol nyelvű fordítás lát majd napvilágot. Egy-egy nyelvi változat példányszáma, sajnos meglehetősen alacsony (a magyar nyelvű mindössze 400 példányban jelent meg, célkiadványként, tehát könyvesboltban nem kapható és meg sem rendelhető). Ez teszi indokolttá, hogy a könyvben megfogalmazott fontosabb gondolatok legalább egy részét és az érdekesebb adatokat az olvasók elé tárjuk. A szerzők ..... a párt- és kormán yhatározatokra, az oktatási törvényekre és más pedagógiai dokumentumokra támaszkodva mutatják be a csehszlovák közoktatási rendszer demokratizálódásának és átszervezésének 1945 utáni szakaszait. Statisztikai és más faktografi- kus adatokkal támasztjuk alá oktatásügyünk viharos fejlődését". A számokat diagramokkal és táblázatokkal teszik szemléletesebbé. Rámutatnak arra, milyen politikai és gazdasági helyzet közepette vált lehetővé a szocialista oktatásügy alapjainak a lerakása a felszabadulás után, konkrét adatokkal illusztrálják az oktatásügy addigi helyzetének tarthatatlanságát. (Szlovákiában a felszabadulás előtt az adott korcsoportnak csak 7 százaléka tanulhatott középiskolában és nem egészen 1 százaléka a felsőoktatási intézmények valamelyikében. A munkásfoglalkozásokra való felkészítés nem volt az iskolarendszer része). A fejlődés már az óvodások, az óvodák és az óvónők számának rohamos növekedéséből is látható: az 1985/86-os tanévben Szlovákia 3-6 éves gyermekeinek 91,4 százaléka járt óvodába (1945-ben 11,1, 1950- ben 26,4 százalék); az 1945/46-os tanévhez viszonyítva 1985-ben az óvodák száma tizenkétszeresére, az osztályoké huszonegyszeresére, az óvónőké negyvenötszörösére nőtt, míg az egy osztályra jutó óvodások száma 52,25-ről 27,2-re csökkent. Az alapiskolában tanított tantárgyak a tudomány, a technika és a kultúra jelenlegi szintjét tükrözik, s a tanulókat itt készítik fel a középiskolai tanulmányokra - állapítják meg a szerzők. A felsorolt adatokból többek között azt is megtudjuk, hogy Szlovákiában az 1985/86- os tanévben 34 733 pedagógus a 2329 alapiskola 25 563 osztályában 721 269 gyereket tanított. A szerzők hangsúlyozzák a tanulók személyisége fejlesztésének a fontosságát, ugyanakkor a pedagógusok tevékenységének igényességét is. A középiskolák új típusa, a szakmunkásképző intézet az ifjúságot a munkásfoglalkozásokra készíti fel. A szakmunkásképző intézetekről szóló fejezetben a szerzők összehasonlítják a felszabadulás előtti és a szocialista társadalomban folyó szakmunkásképzést, konkrét adatokkal szolgálnak az iskolák, az osztályok, a tanulók, a pedagógusok számáról, bemutatják néhány szak tipusóratervét és leírják a képzés menetét. Hangsúlyozzák: „Az 1984. szeptember 1-jétől érvényes, az alap- és középiskolák rendszeréről szóló törvény értelmében jogilag megszűnt a középiskolai és a szakmunkástanulók (,,tanoncok‘j közötti lényeges különbség". A könyvben felsorolt adatok szerint az 1985/86- os tanévben Szlovákiában 301 szakmunkásképző működött. Az osztályok száma 5309, a tanulóké pedig a három középiskolatípus (gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző intézet) közül itt volt a legmagasabb: 138 260. Hazánkban a gimnáziumnak vannak a leggazdagabb hagyományai. A szerzők részletesen szólnak azokról az előnyökről, de negatívumokról is, amelyek a gimnáziumnak a fel- szabadulás utáni gyakori átszervezése következtében gyorsan változó típusaira voltak jellemzők. Néhány adat: az 1985/86-os tanévben a szlovákiai gimnáziumok száma 127, az osztályoké 1559, a tanulóké 44 711, a végzősöké 12 613. Az adatokból arra nem derül fény, hogy a végzősök közül hányán jutottak be az egyetemek vagy főiskolák valamelyikére. A szerzők azonban kiemelik, hogy a gimnázium a diákokat a fak- tografikus ismeretek helyett megfelelő politechnikai műveltséggel és a tudományok alapjainak elméleti ismereteivel vértezik fel. Lényeges változásnak számít, hogy a gimnáziumokban bevezették a szakképzés alapjainak a tanítását (gépészet, számítástechnika, közgazdasági ismeretek stb.) A szakközépiskolákkal foglalkozó fejezetben a szerzők áttekintést adnak ezen iskolák fejlődésének folyamatáról, arról, milyen szerepet kellett betölteniük a szakközépiskoláknak a. szocialista építés első éveiben, mi a feladatuk napjainkban. Szólnak a tanulmányi formákról, s arról is, hogy az egyes elképzelések mennyire váltották, illetve nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Fontosnak tartják azt is hangsúlyozni, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki elvégzi a szakközépiskolák valamelyikét. Mint a könyv minden fejezetében, ebben is típusóraterv szemlélteti a szakközépiskolákban tanított tantárgyakat és ezek óraszámát évfolyamonként. A fejezetből azt' is megtudjuk, hogy míg 1974-ben 167 tanulmányi irányzatot tartottak számon, a korszerűsítés után, 1984-tól ezek száma 97-re csökkent. Az 1985/86-os tanév érdekesebb adatai: az iskolák száma 178, az osztályoké 2531, a tanulóké 77 542. A kiadvány a 9. fejezetben Szlovákia nemzetiségi (magyar és ukrán) iskoláival foglalkozik. Rámutat arra, hogy hazánkban a nemzetiségek tanulóifjúsága számára jogi szempontból A csehszlovák állam- szövetség alkotmánytörvénye, valamint A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetét szabályozó 1968. október 27-i alkotmánytörvény biztosítja az anyanyelven való tanulás lehetőségét. A nemzetiségi iskolákban a tanulók a szlovák tanítási nyelvű iskolákkal egyenértékű műveltséget szereznek, és megkülönböztetés nélkül kapcsolódhatnak be társadalmunk építésébe. Megállapítja: „A Szlovák Szocialista Köztársaság Oktatási Minisztériumának minden olyan utasítása és módosítása, amely a csehszlovák iskolarendszert alkotó különböző iskolatípusok oktató-nevelő munkájának a tökéletesítését és hatékonyságának a fokozását szolgálja, tekintettel van a nemzetiségi iskolák sajátos problémáira is. Ezeket az intézkedéseket alkotó módon alkalmazzák a nemzetiségi iskolákban is, s ezáltal a nemzetiségi iskoláknak az oktatási-nevelési folyamatban elért eredményei nem maradnak el a szlovák vagy a cseh iskolákban elért eredményektől." Utalunk arra, hogy a szlovák tanítási nyelvű iskolákhoz hasonlóan a felszabadulás, elsősorban azonban 1948 után a nemzetiségi iskolákban is lényeges fejlődés volt tapasztalható mind az iskolák, az osztályok, a tanulók és a pedagógusok számát, mind az oktatás színvonalát tekintve. 1950. szeptember 1-jén 1260 magyar tanítási nyelvű osztályban 30 000 tanuló tanult anyanyelvén. „Az asszimilációnak, valamint annak az állampolgári jognak a következtében, amely szerint bárki szabad elhatározása szerint adhatja gyermekét bármelyik tanítási nyelvű iskolába, az elmúlt időszakban megváltozott a nemzetiségi iskolák fejlődése és hálózata is" - szögezik le a szerzők. Napjainkban a társadalmi követelményeknek megfelelően a nemzetiségi iskolák és osztályok hálózata kiépült és állandósult - teszik hozzá. A nemzetiségi iskolák helyzetét az alábbi táblázatban mutatjuk be: A közölt adatokra vonatkozóan a szerzők megjegyzik: „A Szlovák Szocialista Köztársaságban élő nemzetiségek gyermekeinek beiskolázásáról feltüntetett adatok nem teljesek. Több magyar és ukrán nemzetiségű szülő az óvoda befejezése után gyermekét szlovák tanítási nyelvű alap-, majd középiskolába íratja be, miközben magyar vagy ukrán nemzetiségüket a gyermekek is megtartják". Külön fejezetben foglalkoznak a különleges gondoskodást igénylő ifjúság számára létesített iskolák hálózatának kialakulásával. A feltüntetett adatok (Szlovákiában az 1985/86-os tanévben 353 ilyen iskola működött, s ezek 2154 osztályában 25 854 tanulót oktattak és neveltek) azt bizonyítják, hogy végre- valahára a szülök is élnek a társadalom adta lehetőségekkel, az ilyen iskolákat nem a „bolondok" iskolájának tekintik, hanem megértik, hogy a hallás- vagy látássérült, a beszédhibás, a különböző mértékben testi vagy szellemi fogyatékos gyermekek nevelését és oktatását megfelelő szakmai megalapozottsággal csak a gyógypedagógiai iskolák képesek ellátni. Nem feledkezett meg a szerzői közösség az iskolán kívüli nevelésről sem. Aránylag részletes tájékoztatást nyújtanak az olvasónak a napközi otthonokról és az iskolai klubokról, a pionír- és ifjúsági házakról, a szakkörökről, az erdei iskolákról, a művészeti alapiskolákról, a nyelviskolákról, az ifjúsági és gyermekotthonokról. A továbbiakban a könyv vázolja a pedagógusképzést, majd (szintén külön fejezetben) kitér a felsőoktatási intézmények hálózatára, részletesen foglalkozik az egyetemek és főiskolák feladatával és munkájával. A fejezetből megtudjuk, hogy Szlovákiában az 1985/86-os tanévben 13 felsőoktatási intézmény 42 karán 9216 oktató 49 196 hallgatóval (ebből 2200 külföldi) foglalkozott. A szerzők azokat a feladatokat is bemutatják, amelyeket a felsőoktatási intézményeknek a kutatásban és a tudományos munkában kell betölteniük. A fejezet sajnos nem tér ki a hallgatók nemzetiségi összetételére. Mivel a felnőttek oktatása és továbbképzése a társadalom lényeges feladata, a szerzők e témának is megfelelő figyelmet szentelnek, és rövid áttekintést adnak a felnőttoktatás és továbbképzés fejlődéséről, formáiról és napjaink gyakorlatáról. A következő rész oktatásügyünk szerkezetét és irányítását mutatja be. Ábrák szemléltetik, milyen a szerkezete az iskolavezetésnek (konkrétan egy alapiskolában), mely intézmények kinek felelnek az egyes iskolatípusok szakmai és gazdasági irányításáért, majd röviden elemzi iskoláink anyagi-tárgyi ellátottságát. Az utolsó fejezetben a szerzők a CSKPXVII. kongresszusának határozatai alapján vázolják a közoktatás fejlődésének fő irányát az ezredfordulóig, és rámutatnak a legfontosabb feladatokra. Mindent összevetve, megállapíthatjuk, hogy A szlovák oktatásügy negyven éve a szocialista Csehszlovákiában című könyv tartalmi és esztétikai szempontból egyaránt kielégíti az olvasók igényeit, és érdeklődésre tarthatna számot, szélesebb körben is - ha valahol hozzá lehetne jutni. ' KECSKEMÉTHY GYŐZŐ A nemzetiségi iskolák néhány adata az 1985/86-os tanévben (zárójelben az ukrán iskolák adatai) óvodák alapiskolák szakmunkásképzők szakközépiskolák gimnáziumok Az iskolák 336 264 28' 182 183 száma (64) (19) (6)4 (7) (4) Az osztályok 646 1 990 182 139 130 száma(89) (84) (-) (10) (16) A tanulók 15635 49 222 4 425 4 000 . 3100 száma (1 985) (1 343) H (777) (300) 1 ebből 4 önálló magyar tanítási nyelvű 2 ebből 5 önálló magyar tanítási nyelvű 3 ebből 10 önálló magyar tanítási nyelvű 4 nyelvoktató osztályokat nyitó iskolák ANCSEL ÉVA-------------------------------------------------------Új bekezdések az emberről • Az élet semmit se titkol olyan eredményesen, mint azt, hogy őt élni • érdemes. De meg kell sérteni a titkát, át kell törni a biztonsági zárakon és • akkor már bosszút is állhat érte, az se baj. J Az életnek, vannak ismerői. De a saját életéhez - szerencsére! • - mindenki kontár. Szerencsére, mert „szakszerűen" élni embertelen. 2 Aki azt állítja, hogy az ö élete „nyitott könyv", az nem tudja, mit beszél. • Csak a nagyon rossz regényekben hasonlít az élet nyitott könyvhöz 2 - ahol nincs egy zug, egy rejtett sarok, ahová még lézersugárral sem • lehet bevilágítani -, ahol nincs két örökre összetapadt oldal, amelyeket 2 már nem nyit kétfelé semmilyen penge, ezért ami ott áll, az már örökre • kibetűzhetetlen marad. • A jó író tud írni. A nagy író tud nem írni, amikor nem tud írni. • Nem tudom, hogy miért fordulnak az emberek tanácsért ahhoz, akit • bölcsnek tartanak. Hiszen mi másról ismerszik meg a bölcs, ha nem arról, • hogy tanácstalan. 2 A felejtés: passzív hazugság. • Aki egy embert bánatában vigasztalni próbál, az a lélekkel vitatkozik 2 Nem tudván, hogy a bánat érvekkel sebezhetetlen. • Az optimizmus nemcsak idült, de gyógyíthatatlan. Hiszen a valóság 2 állandó elvonókúrája sem segít rajta. • Mózes az Ótestamentum Sziszüfosza, még akkor is, ha ö csak kétszer 2 ment föl a hegyre. Csakhogy ő valamit akart is azzal, ami a kőre volt • vésve, ezért voltak útjai talán még reménytelenebbek, mint Sziszüfoszéi. Úgy tudjuk, hogy Mózes kétszer járt a hegyen, pedig lehet, hogy csak ez a két út volt hivatalos - a többiről nem adtak ki közleményt. Lehet, hogy járt Mózes titokban is, hogy megmondja: „gondolná meg jobban az Ur, hogy miket ír az embereknek küldött kőtáblákra". Az ember kinyílik, amikor csodálkozik. Jól mondjuk, hogy: „szemünk, szánk elállt". A csodálkozás öröm, mivelhogy fölfedezés. Aki nem tud csodálkozni, az örülni se tud. De baj van, ha már csak hivatásos bűvészek mutatványain csodálkozunk és nem tudjuk hogy egy kéz félszeg mozdulása, egy öreg verébnek a röpte még sokkal ámulatra méltóbb. Amikor egy ember csodálkozik, olyankor az arca egészen az övé - és többnyire szép. A szeretet tudás, de nem a jó és a rossz tudásának a fáján terem Bár a kiűzés után születik: fájdalomban és verejtékben. A szeretet tudás - de ugyan mi köze hozzá az észnek?! ■I Könözsi István felvétele |
