Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-10 / 6. szám

szú .11.10. Mikor metsszünk a háztájiban? AZ ORGONA SZAPORÍTÁSA A közönséges orgona (Syringa vulgáris) és az egyes botanikai vál­tozatok szaporításának legegysze­rűbb módja a magvetés. A meleg helyiségben utószárított virágzatból magától kipereg a mag. Ezt néha rétegezik (stratifikáció), de enélkül is jóf csírázik. Melegágyba virágcse­répbe vagy hajtatóládákba vethet­jük. A magoncok kezdetben nagyon lassan fejlődnek, az első évben rendszerint csak 10 centi magasra nőnek. Az erős fagyoktól takarással védett melegágyban teleltetett ma- goncokat áprilisban faiskolába tele­pítjük, ahol megerősödnek, s őszig megfelelő alannyá, illetve ültető- anyaggá fejlődnek. Oltással főleg a teltvirágú változa­tokat szaporítjuk. Alanynak általá­ban kétéves magoncokat haszná­lunk, amelyek ilyenkor már rendsze­rint elérik a ceruzavastagságot. Eltá­volítjuk róluk az összes oldalrügyet, hogy csupán egy erős hajtást nevel­jenek. A friss hajtás tavasszal eléri a 10 cm-es hosszúságot, majd az első nedvkeringést követően - hoz­závetőlegesen július derekáig - megakad a fejlődés. Ebben az időben ismét fejlődni kezdenek a rü­gyek, ami az oltás legmegfelelőbb idejét jelzi. Az igazsághoz tartozik, hogy a közönséges orgona nem a legjobb alany, tekintve, hogy sok új hajtást nevel, amelyek elnyomhatják, „megfojthatják" a ráoltott nemes részt. Az ilyen alany vadhajtásait, gyökérsarjait rendszeresen el kell távolítani, ami meglehetősen sok munkát ad. Az oltás sikere egyebek között az időjárástól is függ. Hideg, csapadé­kos időben kisebb az eredési száza­lék. A fehér virágú orgonát a leg­könnyebb oltani, ezeknél a legjobb az eredés. Az oltást hasonlóképpen végezzük, mint a gyümölcsfáknál. A szárazabb körzetekben gyökér­nyakba, a csapadékosabb helyeken valamivel magasabban oltjuk be az alanyt. Télre, akárcsak az alvóra szemzett rózsabokrot, a beoltott or­gonát is fel kell kupacolni (a ráoltott nemes rész csak a következő ta­vasszal fakad ki.) Ha áprilistól virág­zás kezdetéig oltunk, akkor még ugyanabban az évben kinevelhetjük a nemes hajtást. Ehhez még télen meg kell szedni az oltóvesszót, amit felhasználásig 2 fokos hőmérsékle­ten kell tárolni. Az alanyt az oltás fölött visszavághatjuk, de rövid csa­pot is hagyhatunk, hogy legyen mi­hez rögzíteni a nemes hajtást. Ezt a csapot később óvatosan le kell vágni. Mihelyt a nemes hajtás eléri a 10 cm-t, vissza kell csípni. Ezzel elágazódásra késztetjük, s egyúttal elejét vesszük a szélkárnak. A kö­vetkező évben az öt legerősebb haj­tást célszerű meghagyni. A már említett okok miatt a kö­zönséges orgona magoncai helyett úgynevezett átmeneti alanyokat használnak a nemes változatok sza­porításához. Jól felhasználhatók például a fagyai (Ligustrum vulgare, L. ovalifolium) és a kőris (Fraxinus excelsior, F. Ornus, F. pennsylvani- ca) egyes változatai. Ilyenkor az ol­tás megeredését követően az orgo­nát olyan mélyre ültetik az állandó helyén, hogy az átmeneti alanyra oltott alanyon nemes gyökeret ver­hessen és idővel sajátgyökerú nö­vénnyé válhasson. így az átmeneti alany elveszti funkcióját s idővel elhal. A gyökérnyakba oltáshoz két pár rügyet tartalmazó oltóvesszót vá­gunk és egyszerű párosításos oltást végzünk. Az oltást jól átkötjük, be­kenjük oltóviasszal, s az oltványt melegágyban tároljuk, majd tavasz- szal faiskolába telepítjük. Ez a te- nyésznyugalmi időben végzett, ún. kézbenoltás. Ilyenkor az alanyokat akár virágcserépben is továbbnevel­hetjük 18 fokos hőmérsékleten, amíg az oltás megered. Hasonló módszerrel a faiskolában lévő ala­nyok is beolthatok télen, csak a hi­degben nem olyan kényelmes dol­gozni. Újabban zöldoltással is kísérle­teznek. Erre közvetlenül virágzás előtt vagy alatt lehet sort keríteni. A módszer előnye, hogy nem kell tárolni az oltóvesszót, mert akár a piacon vásárolt csokorból is vág­hatunk rá pár szemet tartalmazó, zsenge hajtásrészeket. Héj alá ol­tunk, tehát alul ferdén vígjuk le az oltóvesszőt, s így az alsó szemek egyikét szintén eltávolítjuk. Az oltó- vesszőről minden levelet le kell csíp­ni, az oltást pedig jól kössük át, kenjük be oltóviasszal, majd az ol­tásra húzzunk fóliatasakot, hogy kedvezőbb feltételeket teremtsünk az eredéshez. A fakadás 14-20 na­pon belül várható, ekkor meg kell lazítani a kötést és el kell távolítani a fóliatasakot, a fejlődő hajtást pedig célszerű azonnal rögzíteni, nehogy kitörje a szél. Ezzel a módszerrel • • • Az orgona szaporítása zölddugvá­nyozással egy bokorra-fára többféle nemes or­gonát ráolthatunk. Egyes fajták, illetve botanikai vál­tozatok dugványozással is jól sza­poríthatok. Június elején mintegy 70 mm-es zölddugványokat készítünk, és stimulátort is használva, kerté­szeti földben tehetünk kísérletet a gyökereztetésre. A dugványok két pár rügyet és ugyanennyi levelet tartalmaznak. Az alsó leveleket le kell csípni, a fölsó kettőt meg kell kurtítani. A gyökereztetés az opti­mális 24-28 fokon is meglehetősen sokáig tart. A vegetatív szaporítás további módja a bujtás. A megunt vagy nekünk nem tet­sző orgonát átolthatjuk. Ilyenkor a fán vagy bokron ifjító metszést végzünk (a bokrot földig visszavág­juk!), s 3-6 erős hajtást nevelünk. Télen megszedjük és a már említett módon tavaszig tároljuk az oltóvesz- szöt. A nedvkeringés megindulása után héj alá oltunk, szintén gyökér­nyakba vagy kicsit magasabban. Az átoltott orgona a második vagy har­madik évben virágzik. (záhradkár) Ami a választ illeti, egyes szerzők munkáiban az utóbbi időben teljesen ellentétes nézetekről olvashatunk. Vannak, akik kategorikusan kijelen­tik, hogy már ősszel, az első fagyok után kézbe kell venni a metszőollót. Mások meggyőződéssel vallják, hogy egyetlen helyes metszés léte­zik - a tavaszi. Bárhogy is van, egy bizonyos: másként viszonyul a kérdéshez a kertészkedő, és megint másként a nagyüzemi szőlész. A nagyüzem­ben, ahol esetleg több száz hektá­ron terem szőlő, bizony nem lehet sokat gondolkozni, hanem munká­hoz kell látni az első fagyok után. Különben aligha végeznének ezzel a fontos művelettel tavaszig. A háztájiban, a kerttelepen vagy a házikertben merőben más a hely­zet. A kistermelő ráér időzíteni a metszést. De ha már szóba került a kérdés, vegyük talán sorra az őszi és a tavaszi metszés előnyeit és hátrányait. Az ősszel metszett szőlőn ejtett sebek tavaszig beszáradnak, elma­rad a folyás, a tápanyagveszteség. Ha úgy vesszük ez a szőlő tavasszal előnyös helyzetben van: energia- veszteség nélkül indulhat. Gyorsab­ban kezdetét veszi a fakadás. Ez különösen az ősszel metszett, korai csemegefajtáknál (Irsai Olivér, Pan­nónia kincse, Csaba gyöngye, Per­iette) szembetűnő. A kora tavasszal metszett cseme­geszőlőknél viszonylag nagy az energiaveszteség. A tavasszal met­szett szőlő nem nyújt szép látványt; a nedve szinte patakokban folyik, s bizony előfordul, hogy a szemek egy hányada kivakul. A kora tavaszi metszésnek azonban előnye is van. Pár nappal később veszi kezdetét a fakadás, ami esetenként annyit jelenthet, hogy nem 60-70 százalé­kos lesz a fagykár, mint az ősszel metszett szőlőn, hanem csupán 20-25 százalékos. Viszont a tavaszi fagykárnál döntő a hajtás nagysága. Tehát ugyancsak megfontolandó, C\i 00 Ö" CM 00 CT o <r o o oo ö o CN CM Metszés után valahogy így kellene szőlőtökének hogy mikor vesszük kézbe az ollót. Ami a szemek vakulását illeti, annak elejét vehetjük a vágási felület irá­nyának helyes megválasztásával. Mindig úgy vágjuk el a vesszőt, hogy a kifolyó lé elkerülje a szemeket. A későn érő szőlőfajtáknál nem játszik szerepet a metszés időpont­ja, hiszen zömmel a tavaszi fagyok után kezdenek fakadni. Fagypont alatti hőmérsékleten azonban lehe­tőleg ne messük a szőlőt. Külön fejezetben említem: ne fe­ledkezzünk meg a kora tavaszi, met­szés utáni lemosó permetezésről. O oo ö kinéznie a kordonmüvelésű termő (Éva Jamborová mérnök rajza) Ehhez a Sulka 4-5 százalékos, a Sulikol K2-3 százalékos, vagy a Polybarit 3 százalékos töménysé­gű oldatát használhatjuk. Nem árt, ha a termelők tudják, hogy az idén erős atkafertözés várható, tehát a kéntartalmú készítményeket a te- nyészidöben is használni kell (atka- gyéritő hatás). Persze a lemosó per­metezéskor ne feledjük, hogy a kén­készítmények plusz 8-10 fokos hő­mérsékleten nyújtanak legjobb ered­ményt. SZALAI LÁSZLÓ Táplál, frissít, gyógyít A zellerről Az ernyösvirágúak családjába tartozik, rokonai a petrezselyem, a kapor, a kö­mény és az ánizs. Neve a görög selimon- ból származik, így nevezték régen a pet­rezselymet és távolabbi rokonát, a boros­tyánt is, ami sok félreértésre adott okot. A zeller növénytani neve Apium graveo- lens. Termesztett változatai: a gyökér vagy gumózeller, a halványító zeller és a leveles zeller. A zeller ma minden világrészen meg­található. Közép-Európában a 17. szá­zadban terjedt el, de Amerikába csak a 19. században került át. Vavilov a gén­centrumot a Földközi-tenger mellékén és Kis-Ázsiában jelöli meg. A zeller ismert volt Egyiptomban is, ahol a múmiák nya­kát, mellét lótuszvirág füzérekkel együtt virágzó zellerágakkal és levelekkel díszí­tették. A zeller a könny és szomorúság jelké­pe volt. A görögök és rómaiak sirfestmé- nyeken örökítették meg leveleit. Gyász- szertartásokon zellercsokrot vittek és dör- zsölgettek, valószínűleg a bomló testek szaga miatt. Plutarchos feljegyzett egy szólásmondást, amelyet a súlyos betegről mondtak: „neki csak a zeller marad". A sportversenyeken kezdetben a győztest zellerkoszorúval ajándékozták meg. E szokás összefüggött azzal, hogy ezeket a versenyeket egy-egy neves ha­lott emlékére rendezték. így a zeller a gyász és a győzelem jelképe lett. Ké­sőbb a játékok más tartalmat kaptak és Az elletőládáról Nem csak télen célszerű használni Az elletóláda használatának több előnye van. Ezek egyike, hogy szívesebben fial benne a nyúl, mint a csu­pasz padlón vagy rácson. Talán mert valamikori ősei is sötét üregekben hozták világra kicsinyeiket. Továbbá: az elletöládában nem csúszhat el és szét a fészek, ami a ketrec sarkába rakottal gyakran megesik. A ládában „kordában tartottak", védettek a kisnyulak, s erre a va­kon, csupaszon, de azért szétmászkálni képesen szüle­tők nagyon rászorulnak. Ősztől tavaszig ezért is célszerű a zárt elletóláda használata, mert melegebb légterű, mint a ketrec. Igen nagy hidegben előny, hogy az elletóládá- ban lévő pici nyulak meleg konyhába, előszobába, kazánházba vihetők, szoptatás végett elegendő naponta egyszer az anyjukhoz vinni őket. Vannak, akik kisebb, nyitott ládát, sót egyszeri alka­lomra való kartondobozt használnak elletöládaként. Ez meg is felelhet zárt istállóban, tavasztól őszig, ám télen nem elég meleg. Legtöbben a zárt elletőládát használják télen-nyáron, mert azt tartják a nyúl természete szerint leginkább megfelelőnek, célszerűnek. Az elletóláda a hót rosszul vezető anyagokból, desz­kából, fumérlemezból, műanyagból készülhet, hogy tart­sa a meleget. Legyen tisztán tartható, s ha már nincs rá szükség, a ketrecből ki-, vagy róla leemelhető. Hosz- szabb oldala legalább 40, szélessége és magassága egyaránt 30 cm legyen. Jó, ha a teteje vagy egyik vége nyitható, hogy fialás után a tenyésztő megvizsgálhassa a fészket. A ketrec egyik hosszanti oldalán legyen a kerek, szögletes, vagy felül ovális, alul vízszintesre vágott, 18-20 cm átmérőjű bebújónyílás, amelyen ke­resztül az anya fiókáihoz juthat. Jó, ha az elletóláda ajtajától számítottan néhány centiméter magasságban van a bebújónyílás küszöbe, egyrészt, hogy ne mász­hassanak ki belőle a kicsi nyulak, s az emlőjére tapadva, anyjuk se ránthassa ki őket. A ketrec külső oldalára akasztott, tehát az anyától helyet el nem foglaló elletólá­da is ilyen, de bebújónyílásának alsó széle a ketrec padozatával legyen egy szintben. Amikor a kisnyulak elérik a négyhetes kort, az ellető­ládák eltávolíthatók, hiszen nőnek a kisnyulak, közeleg a választás ideje, rendszerint az anya is újból vemhes, mozgási lehetőségre, valamennyiüknek nagyobb helyre van szükségük. A kiszolgált elletóládát ilyenkor alaposan fertőtleníteni kell, hogy a következő fialás előtt három­négy nappal tisztán kerülhessen a ketrecbe. Az anya termékenyítése időpontjának ismeretében kiszámítható, mikor kell a ládát a ketrecbe adni. A láda kései behelye­zésének az a következménye, hogy az anyanyúl nem készítheti el időben a fészkét az aprított szénából, szalmából, nem tép szőrt, s akkor nem is biztos, hogy a ládában fialja meg kicsinyeit. A ketrecben elhelyezett elletőláda használatának hát­ránya, hogy sokat elfoglal a rendszerint amúgy sem tágas helyből, s tisztán, rendben is kell tartani. Fémket­recek esetén - amikor az állatoknak nincs sok lehetősé­gük a rágásra - széleit vékony alumínium- vagy mű­anyag lemezzel be kell szegni, hogy ne rágja meg az állat. Ám használatának előnyei alaposan ellensúlyoz­zák e hátrányokat. (Szabad Föld) a zellerkoszorú elvesztette jelentőseget. A zeller kétéves növény. A második évben fejleszti ki 50-100 centiméteres virágszárát és emyós virágzatát. Apró fehér ikervirágait zengólegyek látogatják és porozzák meg. Termése ikerkaszat. Barnásszürke, 1-1,5 m hosszú. Magja sok élettani kísérlet tárgya, mert különbö­ző fény és hőhatásokra érzékenyen rea­gál. A mag két-három évig él különösebb kezelés nélkül. A gumószeller gumója a gyökér és rügyes tenyészőcsúcs közötti szárrész megvastagodása. Bár ennek levelét is fogyasztjuk, a leveles zeller egy másik változat. Valószínűleg a vad mediterrán leveles zeller nemesített alakja, amelynek szárrésze nem vastagodik meg. Farsang végén kell vetni, melegágyba, majd pa- lántázni jó, kövér földbe. A zeller párás levegőt és sok vizet kíván, és lehetőleg tápanyagban gazdag talajt. A zellergumót 1-4 fokon raktározzák, 75-85 százalékos páratartalomnál. A zellerrel számos gyógynövénykönyv foglalkozik. Kellemes, jellegzetes illatát anyagainak együttese alakítja ki (főként az apiin flavon-glikozid). A zeller magja étherikus olajokban gazdag. Levele, le­vélnyele flavon-glikozidákat, apiint, éthe­rikus olajat, cukrot, fehérjét, ásványi sókat és vitaminokat tartalmaz. Gumójában nyákanyag, ásványisó, cholin, asparagin és vitaminok vannak. Az ősi gyógyászat­ban vizelethajtónak, vesehomok, hólyagkö ellen ajánlották. Kúraszerű alkalmazása hatásos a reumás, köszvényes bántal- mak ellen. Az emésztőszervek működé­sét serkenti, étvágygerjesztő, és ezen keresztül fejti ki frissítő, élénkítő hatását. Kimerültség esetén, vagy nagyobb szelle­mi kifáradáskor, betegség után, lábado­záskor erősítő, élénkítöszemek bizonyul. Menstruációt kiváltó és potencianövelő hatásáról is írnak, öregkori kopási folya­matokra és mozgásszervi betegségekre is kedvezően hat. A nemzetközileg elismert Hocking an­gol tudós, az alabamai egyetem profesz- szora, drogismereti lexikonjában vizelet­hajtó, lázcsökkentó hatását említi, és be­számol ízületi gyulladások ellen való fel- használásáról. Az egészség fenntartásához az alap­anyagok (fehérje, zsír, szénhidrát) mellett az ásványi anyagok, vitaminok fogyasztá­sa is hozzátartozik. A zeller hozzájárul a táplálkozás változatosabbá tételéhez. Sajnálatos, hogy hazánkban a fogyasztá­sa nem általános, sőt, két változatát csak elvétve termesztik. (zn) i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom