Vasárnapi Új Szó, 1989. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-03 / 5. szám

VÁZ - 21099 A Volgái Autógyárban az új modellek lehető leggyorsabb kidolgo­zása érdekében tudományos műszaki központot létesítettek a napra­készen haladóbb szerkezeti, formatervezési és műszaki elgondolá­sok megvalósítására. Ebben a laboratóriumban kísérleti jelleggel évente mintegy tízezer autómotort gyártanak majd. A vállalati szakemberek már javában dolgoznak a közeljövő jobb és szebb modelljein. Nagy gondot fordítanak a kocsik aerodinamikai tulajdonságainak a javítására, valamint arra is, hogy minden változat kevesebb szervizráfordítással hosszabb életű, gazdaságosabban üzemeltethető, kényelmes és biztonságos legyen. A Volgái Autógyár új tudományos-műszaki központjában már elkészült a VAZ-21099-es modell mintapéldánya. Sorozatgyártását 1990-ben kezdik. I Motorosok figyelmébe Az innováció a munkamenet, gyártás, termékek stb. felújítását je­lenti. így van ez a SLOVNAFT nem­zeti vállalat esetében is. Igazodva a világ fejlődési folyamataihoz és nem utolsósorban a hazai motorosok jo­gos igényeihez, új termékeket hoz forgalomba. Ez a feladat többszörö­sen is nehéz, mert az effektivitás mellett igazodni kell a különböző, igényes környezetvédelmi szerrv pontokhoz is. Csökkenteni kell főleg az ólmot és a ként az üzem-, és kenőanyagokban. Ezen szempontok figyelembevételével hozza forga­lomba a BA 91 C megjelölésű Spe- cialt, valamint a BA 96 C megjelölé­sű felújított Supert. Mindkét termék pozitívuma, hogy csak 0,25 száza-' lék ólmot tartalmaz. Ezt a mértéket még csökkenteni akarják, egészen a 0,15 százalékos kritikus határérté­kig. Ettől kevesebb ólmot tartalmazó benzineknél már fennáll a nem kívá­natos szelepfészkek kiverése, vala­mint a szelepkopogás. Még ebben az évben gyártani kezdik a 0,15 százalékos kéntartal­mú gázolajat is. A motorosok joggal kérdezhetik, hogy mi lesz a kenőanyagokkal. Nos a Slovnaft vezetői erre is gondoltak. Új olajfajták kerülnek forgalomba, amelyek a jobb műszaki adottságok mellett hosszabb életűek lesznek. Ilyen pl. a MADIT-EXTRA (a régebbi M6 AD-t helyettesíti majd), amely­nek cseréje csak 30 000 km lefutása után válik szükségszerűvé. A MADIT EMOL viszont azzal tűnik ki, hogy súrlódáscsökkentési hatása mellett üzemanyag-megtakarításhoz is ve­zet. Pl. rövid távú közlekedés esetén 4 százalékos vagy 90 km/ó sebes­ségnél 2 százalékos megtakarítás­hoz vezet. Tehát az energiatakaré­kos programunkba ez szervesen beleillik. Itt ajánljuk a motorosok fi­gyelmébe azt is, hogy a MADIT- SUPER (M7 AD) név alatt kerül for­galomba. A turbó rendszerű dízel­motorok részére az MA AD-SIIPLUS megjelölésű olaj kerül forgalofnba. Végül, de nem utolsósorban említjük meg, hogy az eddig alkalmazott AK-2 és az NH-2 jelzésű kenőanya­gokat az A2 jelzésű kenőzsír fogja helyettesíteni. CZAJLIKJÓZSEF ÚJ motor A csúcstechni­ka finomságait és minden varázsla­tát magukban fog­laló benzin- és dí­zelüzemű erőfor­rásokkal szerelték fel az európai au­tópiacon most kü­lönösen népszerű Ford Escort és Ori­on modelleket. A hozzájuk rendelt 1,1 és 1,3 literes benzinüzemű mo­torok (HCS - High Compression Swirl) mozgó-for­gó alkatrészek nélküli, elektroni­kus gyújtási rend­szerrel működnek együtt, s ^száza­lékkal gazdaságo­sabban, környe­zetkímélőbben, gyakorlatilag az élettartamuk végső határáig minden eddigi változatnál megbízhatóbban üzemelnek. Az új, 1,8 literes dízel erőforrás (röngtenrajzon) ugyanakkor 17 százalékkal kedvezőbb nyomatékkai rendelkezik, fürgébb és csendesebb, mint a korábbi 1,6 literes változat. A valóban forradalmian új erőforrások kidolgozása a mérnökök igen sokoldalú és céltudatos munkájának köszönhető, akiknek a csendes, tiszta és megbízható üzemű motorok kifejlesztésekor gondjuk volt arra is, hogy csökkentsék az erőforrások tömegét és a mozgó­forgó alkatrészek belső súrlódásait. Sikerült: Az itt bemutatott legújabb modellekről, valamint erőforrásaik érdekességeiről a későbbiekben még részletesebben is beszámolunk. GÉPKOCSIVEZETŐK KISISKOLÁJA Fékezzünk! De hogyan? A rendelkezésre álló adatokból kitűnik, hogy amikor egy gépkocsi elüt egy embert egyméternél keve­sebb hiányzott, hogy az autó meg­álljon. Ennek az az oka, hogy a ve­zető figyelmetlensége, vagy a gyalo­gos helytelen viselkedése miatt na­gyon rövid idő maradt a reagálásra. Am az is bizonyos, hogy még ez a rövid idő is elegendő lett volna az ütközés meggátolására, ha a vezető megfelelő módon reagál. De mit je­lent az, hogy megfelelő módon? A gyakorlatban a sofőr azt hiszi, minél erősebben nyomja a fékpe­dált, annál hatásosabb a fékezés. Ez igaz is, meg nem is. A fékezés hatásosságát több tényező befolyá­solja. Lássuk, melyek! A sebessség. A kocsi száraz úton 60 km/ó sebességgel halad. Az út­test felülete száraz. Hirtelen egy akadály jelenik meg előtte, amelyet már nem tud megkerülni. A vezető minden erejével beletapos a fékpe­dálba. Keréknyikorgás és ütközés. Mi történt? Csak annyi, hogy a kere­kek az erős fékezéstől leblokkoltak és ezáltal csökkent a tapadási együttható a kerék és az úttest kö­zött, s hosszabbodott a fékezési pá­lya. A blokkolás következtében 30 km/ó sebességnél 24 százalékkal, 50 km/ó sebességnél 40 százalék­kal és 60 km/ó sebességnél 50 százalékkal növekszik a fékezési pálya. Persze nagy sebességeknél a kerekek kinetikus energiája olyan nagy, hogy a legerősebb nyomásra sem blokkolnak le, de a sebesség csökkenésével ez bekövetkezik. Ezért fokozatosan csökkenteni kell a nyomást a pedálra. 15-20 száza­lékkal lerövidíthetjük a fékezési pá­lyát, ha sikerül átkapcsolni kisebb sebességi fokozatra. A haladás iránya. Sokkal óvato­sabban kell fékezni kanyarban. Ha síkos, nedves az úttest, egyáltalán nem szabad fékezni, mert a kocsi nagyon könnyen megcsúszik, és kormányozhatatlanná válik. Ez ér­vényes akkor is, ha egyenes úton egy hirtelen felmerülő akadályt aka­runk kikerülni. Fogadjuk el szabály­ként, hogy sosem fékezünk és csa­varjuk a volánt egyidöben. Az úttest felülete. Az úttest felü­letének tapadási együtthatója függ a felület állapotától. Csökken, ha nedves, szennyezett a felület. Az együttható aszfaltozott felületnél 0,7 és 0,07 között mozoghat. De függ ez az együttható a gépkocsi sebessé­gétől is, főleg ha nedves az úttest felülete. Nedves úton az együttható 60 km/ó sebességnél 0,44, 100 km/ó-nál már csak 0,29. Erős eső­ben gyorshajtáskor előfordulhat, hogy a kerekek nem képesek már kiszorítani az alájuk folyó vizet, s így közöttük és az úttest között vízréteg keletkezik. Ezen a vízrétegen a ko­csi „úszni" kezd, és kormányozha­tatlanná válik. A jelenség neve akva- planing. Az autó műszaki állapota. A fé­kezés csak akkor lehetséges, ha a fékrendszer hibátlan műszaki álla­potban van. Ez azt jelenti, hogy a hatásos fékezési effektusnál a ko­csi kerekei azonos erővel fékeznek. Mi történik ha ez nem így van? Fékezéskor a kocsi kifordul a hala­dási irányból, szélsőséges esetben keresztbe áll, a tehetetlenségi erők hatása felborul. Ha például az egyik hátsó kerék nem fékez, az 90 km/ó sebességnél történik meg. Az egyik első kerék fékhibájánál már 73 km/ó sebességnél, ha pedig az egyik ol­dalon mindkét keréken hibás a fék, már 62 km/ó sebességnél felborul. Szakemberek véleménye szerint, ha bármelyik keréken 20 százalékkal csökken a fékezési hatás, a kocsit nem szabad használni. A helyes, biztonságos és hatásos fékezést gyakorolni kell. Hogyan? A gépkocsivezető keressen egy megfelelő nagyságú szabad terüle­tet, ahol nem zavar senkit. Fogjon mérőszalagot és krétát. Rajzoljon egy vonalat, ahol majd meg kell állnia. Egy kődarabbal jelölje meg azt a helyet, ahol kezdeni kell a fé­kezést. Ez a távolság legyen egyen­lő a féktávolsággal, amelyet egyne­gyeddel meghosszabbítottunk. A féktávolság egyenlő az effektív fékezési távolság és a vezető reagá­lási ideje alatt megtett távolság összegével. A gyakorláshoz ezt egyszerű számítással meg lehet ál­lapítani. A kocsi sebességét ossza el tízzel, és az eredményt emelje négyzetre (szorozza meg önmagá­val). A gyakorlatot kezdjük 40 km/ó sebességgel. 40:10=4. 4x4=16. A féktávolság 16 méter, a 16 egy­negyedével, tehát néggyel meghosz- szabbítva 20 méter. Ilyen távolságra tegyük a követ a vonaltól. A gyakor­lás lényege: induljunk el úgy, hogy a jelölő kőnél a kocsi sebessége 40 km/ó legyen. A kőnél lépjünk a fék­pedálra úgy, hogy egyenletes (4) fékezéssel a kijelölt vonalnál álljunk meg. A lényeg az, hogy ne változ­tassuk a nyomást a fékpedálra. Csak látszólag könnyű, de csak többszöri gyakorlással sikerül. Ha már begyakoroltuk a műveletet, emeljük a sebességet 50 km/ó-ra, és kezdjük elölről. Fokozatosan emeljük a sebességet 90 km/ó-ig, s ha távolság rövidsége miatt már csak blokkolással tudunk fékezni, hosszabítsuk meg a pályát mindig tíz méterrel. De ezt csak akkor te­gyük, ha már blokkolás nélkül nem tudunk megállni. Próbáljuk közben csökkenteni a gázpedálra gyakorolt nyomást, hogy elkerüljük a blokko­lást. Télen vagy nedves füves tere­pen ismételjük meg megszakított fé­kezéssel. Tehát óvatosan lenyom­juk, majd felengedjük a pedált. Többszöri ismétléssel álljunk meg. Az alábbiakban közlünk tíz szitu­ációt és tíz fékezési módot. Próbálja meghatározni, melyik helyzethez melyik mód a legalkalmasabb. A kö­vetkező számban mi is elmondjuk nézetünket, és így alkalma nyílik ellenőrizni elképzelését. 1. A keresztezésen kigyullad a piros fény. A megállási vonalig 50 métere van, előtte nem halad semmilyen jármű. Az aszfaltburkolatú út száraz, enyhén emelkedik, a sebességvál­tóban a negyedik fokozat van be­kapcsolva. 2. Enyhe emelkedőben egy teher­gépkocsit akar előzni. Tizenöt mé­terre van mögötte. A helyzet azon­ban úgy alakul, hogy nem előzhet, ön 70 km/ó sebességgel halad, a tehergépkocsi 50 km/ó-val. 3. Egy lejtő szakasz végén éles kanyar van, ezért 70 km/ó-ról 40 km/óra kell csökkenteni a sebessé­get. A negyedik sebességfokozata van bekapcsolva, az út száraz. 4. Kocsioszlopban halad, városban. Az út összeszűkül, és az ön előtt haladó kocsik 50 km/ó-ról 30 km/ó­ra csökkentik a sebességüket. A ne­gyedik fokozat van bekapcsolva, az aszfaltút rövid eső után nedves. 5. 110 km/ó sebességgel halad az autópályán. Kb. 90 méterrel ön előtt egy őz fufaz úttestre. Az autópálya száraz. 6. A főúton halad. Hirtelen kb. 80 méter távolságban egy traktor jön ki az útra. Az ön kocsijának a sebessé­ge 90 km/ó, az út nedves. 7. Az előtte haladó tehergépkocsiról leesett egy láda, és nincs lehetősé­ge kikerülni. Sebessége 50 km/ó, és az akadályig kb. 25 méter van. A be­tonfelületű út száraz. 8. A főút kereszteződéséig még 80 méter van. Látja a stoptáblát. A sebessége 90 km/ó, az aszfaltút száraz. 9. A vasúti átjárón kigyulladt a piros fény. A távolság 80 méter. Kocsijá­nak sebessége 70 km/ó, az aszfaltút száraz. 10. Jeges az út. Az előtte haladó kiísit megcsúszott és keresztben áll az úttesten. Az ön sebessége 40 km/ó, hármas sebességfokozattal. Az akadályig még 70 méter van. Fékezési módok: 1. ) Leveszi a gázt. 2. ) Kisebb sebességfokozatra kap­csol. 3. ) Könnyedén lenyomja a fékpe­dált. 4. ) Könnyedén lenyomja a fékpe­dált, és kisebb sebességfokozatra kapcsol. 5. ) Mérsékelten lenyomja a fékpe­dált. 6. ) Mérsékelten lenyomja a fékpe­dált, és kisebb fokozatra kapcsol. 7. ) Erőteljesen lenyomja a fékpedált. 8. ) Erőteljesen lenyomja a fékpedált, és fokozatosan csökkenti a nyo­mást. 9. ) Erőteljesen lenyomja a fékpedált, fokozatosan csökkenti a nyomást, és egyidöben kisebb sebességi foko­zatra kapcsol, szükség szerint egé­szen az egyesig. 10. ) Röviden, megszakításokkal és többszörösen lenyomja a fékpedált. • Higgadt fékezés a mesterso- főr legbiztosabb ismertetőjele. Tudása annál kiválóbb, minél ke­vesebbet használja a féket. • A hirtelen fékezés a legjobb út a megcsúszáshoz. • Olyan követési távolságban utazzon, hogy csak szélsőséges esetben kelljen használni a fé­keket. • Ha egyharmaddal csökkenti a sebességet, a féktávolság keve­sebbre, mint a felére csökken, -di­Kooperációk w//////////////////////////y///////////////////////////////// Hirek szerint a Ford cég előrehaladott tárgyalásokat folytat a Szovjetunióval a Ford Granada személygépkocsik Gorkijban történő összeszereléséről, ahol jelenleg a Volga személygép­kocsikat és teherautókat gyártják. Aszovjetek évente több mint 100 ezer járművet előállító üzemet szeretnének építeni. E mennyiségből körülbelül 25 ezret közületi, hasonló nagyság­rendet pedig a magánvásárlóknak szánnak, mig körülbelül 50 ezret taxiként üzemeltetnének. Egy évig tartó tárgyalások után a jugoszláv Auto-Merkur, a Zagreb és a román Autó-Daciaaközelmúltban szerződést írt alá, mely 1992-ig érvényes, de a meghosszabbításra jó esélyek vannak. Az éves szállítások értéke mindkét félnél körülbelül 6 millió USD. A jugoszláv fél a román járművekbe beépítendő alkatrészek sorát szállítja Romániába. Ezek többek között: biztonsági övék, akkumulátorok, díszítőele­mek, gumiprofilok, indítómotorok, gyújtótekercsek. A szállí­tandó termékek köre a közeljövőben várhatóan tovább bővül. A román partner ARO és Dacia gépkocsikat szállít Jugoszlávi­ába, és feltételezhető, hogy a következő két-három évben a forgalom megduplázódik majd. Az ARO terepjárókat például egészségügyi szolgálatra teszik alkalmassá, és számos más felhasználási lehetőséget fontolgatnak a Cimos gyárban. Hasonló és más ARO modelleket számos európai országban látni, így például Olaszországban, Portugáliában, Spanyolor­szágban. Nagy-Britanniának a Crvena Zastava gyár 1988-ban 12 ezer Yugo és Zastava 101 -es kocsit adott el, az idén pedig 15 ezerre szeretné emelni e számot. A gyártó belement, hogy a kormányszerkezet és minden szükséges berendezés a brit szabványnak megfelelően a jobb oldalra kerüljön. Ezzel lehetőséget kínálnak arra is, hogy egy sor más olyan országba is exportáljanak, ahol a brit közlekedési rend van érvényben. A Ford és a japán Nissan bejelentette, hogy közös könnyűtehergépkocsi-összeszerelést valósítanak meg. A járművet a Nissan tervezi, és szállítja a 2000-3000 köbcentiméteres motort. A járműveket a Ford ohiói üzemében szerelik majd össze. Az amerikai fél 900 millió UDS-tfordít az üzem modernizálására és 1300 embert foglalkoztat majd. Az új vállalkozáshoz Ohió állam 20 millió dollárral járul hozzá. Az első modellek gyártása 1991-ben kezdődik meg. Évente 100-130 ezer jármű gyártását tervezik, melyek 2/3 része Ford, 1 /3 része Nissan márkanévvel jelenik majd meg. Az amerikai­japán együttműködés nem egyedülálló, igen hasonlatos a Mazda-Ford vagy a General Motors-Toyota kapcsolathoz.-am­ÚJSZ 1989.11.: I

Next

/
Oldalképek
Tartalom