Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-14 / 294. szám, csütörtök
ÚJ szú 7 1989. XII. 14. Rizskov kétszakaszos gazdasági talpraállítási terve (Folytatás az 1. oldalról) donviszonyok. A köztársaságok és a területek végérvényesen áttérnek az önfinanszírozásra és az önelszámolásra, a vállalatok széles körű önállósággal fognak rendelkezni. Beindul az adó- és az árreform, a gazdaság - az állam erős szerepének a megőrzése mellett - teljes mértékben áttér a piaci mechanizmusra. A piacnak a gazdasági növekedés aktív eszközévé kell válnia - mondotta a kormányfő, s hozzáfűzte, ez nem jelenti a központi tervezés és az állami gazdaságszabályozás felszámolását. Rizskov beszámolója után megkezdődött a vita, amely a következő napokban a plenáris ülésen, illetve három szekcióban is folytatódni fog. Az elhangzott felszólalások nagyjából két csoportra oszthatók: egyesek a hiányosságok felsorolására szorítkoztak, mások igyekeztek keresni a kiutat is. Mindezek mellett általános volt a vélemény, miszerint a gyökeres gazdasági reformok nélkül a szociális programokat is le kellene állítani. A siker záloga a szocialista vállalkozás, a kiegyensúlyozott regionális önelszámolás, a fogyasztókra orientált termelés és az árrendszer átalakítása. Georgij Arbatov képviselő javaslatára még hétfőn a küldöttek úgy döntöttek, nem egyeznek bele abba, hogy a televízió sugározza a nemzetiségi problémákról folyó vitát. Azt követően született ez a határozat, hogy az örmény és az azerbajdzsán képviselők rendkívül éles vitát folytattak a Karabah körüli helyzetről. Ugyancsak heves szópárbaj folyt a balti köztársaságok problémájáról. A szovjet belügyminisztérium illetékese a Komszomolszkaja Pravdának nyilatkozva alaptalannak minősítette azokat a híreszteléseket, miszerint Moszkvát lezárták és a milí- ciát katonai készültségi fokozatba helyezték. Nyilván azért terjedt ez el, mert a népi képviselők kongresszusával összefüggésben megerősítették a milícia-szolgálatot és néhány más intézkedést is hoztak. A tanácskozás ideje alatt ugyanis számos helyen nyilván több nagygyűlésre és tüntetésre kerül sor - mondotta az illetékes, s azt is hozzáfűzte, hogy a kongresszus előtt széles körű razziákat tartottak a bűnöző elemek kézrekerítése céljából. Ceausescu szerint igen jó Románia gazdasági és pénzügyi helyzete Az USA dúsított uránt szállít egy bukaresti kísérleti atomreaktor számára (CSTK) - Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára a párt központi bizottságának kedden véget ért ülésén mondott beszédében ismét szorgalmazta a szocialista országok vezetőinek találkozóját, s ugyancsak sürgette a kommunista és munkáspártok nemzetközi konferenciájának összehívását. Közvetve bírálta a Varsói Szerződés legutóbbi moszkvai csúcsértekezletét, amikor azt mondta, Románia nem látja értelmét az olyan találkozóknak, amelyeken nem vitatják meg az egyes államokban tapasztalható súlyos problémákat. Országa gazdasági és pénzügyi helyzetét Ceausescu igen jónak nevezte, s közölte, különböző külföldi partnerek 2,6 milliárd dollárral és 1,4 milliárd rubellel tartoznak Romániának. Szerinte ez jó alapot teremt a román pénznem helyzetének megszilárdításához és a lei konvertibilissé tételéhez. A KB-ülésen egy szakbizottságot hoztak létre, amely a lakosság életszínvonalának fokozásával és élelmiszer-önellátásával fog foglalkozni. Amerikai részről megerősítették, hogy egy tavaly kötött megállapodás értelmében az USA dúsított uránt szállít Romániának egy bukaresti kísérleti reaktor számára. Számos amerikai politikus tiltakozik ez ellen, rámutatva, maga a washingtoni kormány is bírálja a román vezetés politikáját, tehát semmiképp sem helyes, hogy stratégiai nyersanyagot szállítsanak a balkáni országba. ■ ■ | // Albania: kizárt a külső hatás (CSTK) - Ramiz Alia, Albánia legfelsőbb vezetője határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy a jelenlegi kelet-európai változások valamiképp befolyással lennének országára. Az ATA hírügynökség által kiadott beszédében hangsúlyozta, Albánia nem követi más államok példáját és döntéseiben a jövőben is teljesen független kíván maradni. Az országot nem lehet a keleti tömb más államaihoz hasonlítani, mert Albánia egészen más politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül - mondotta, s hozzáfűzte, az említett országokban az úgynevezett szocialista társadalom válságáról és nem az elméleti és gyakorlati kommunizmus válságáról van szó. A nyugati propagandát a szocializmus lejáratásával vádolta és kijelentette, az imperializmus Afrikához, Ázsiához és Latin-Amerikához hasonlóan igyekszik kizsákmányolni a kelet-európai országokat. A szocializmus az albán népet elvezeti a fényes jövőbe - mondotta Ramiz Alia, hozzátéve, hogy ,,az albánok nem gazdagok, de szabadok és függetlenek". KÖZÉP-AMERIKA Veszélyben a San José-i döntések (ŐSTK) - Alig száradt meg a tinta az öt közép-amerikai államfő kedden hajnalban befejeződött csúcsértekezletén elfogadott közleményen, az abban megfogalmazott döntések teljesítése máris veszélybe került. A Hondurasban állomásozó nicaraguai ellenforradalmárok ugyanis határozottan elutasították, hogy még a februári választások előtt letegyék a fegyvert. A salvadori partizánok sem fogadják el azt a felhívást, hogy szüntessék be a harci cselekményeket. Aristedes Sanchez, a nicaraguai kontrák szóvivője is megerősítette, szó sem lehet arról, hogy csapatait leszereljék, s elfogadhatatlannak nevezte azt a követelményt is, amely szerint a fegyveresek fenntartására fordított eddigi amerikai segélyt azok leszerelésére fordítsák. A kontrák vezetői beleegyeztek abba, hogy tárgyalásokat folytassanak a kormánnyal a tűzszünetről, de a fegyvert csak a februári választások után teszik le. Ami pedig a salvadori hazafiakat illeti, ők a San José-i nyilatkozatot azért utasítják el, mivel az szerintük a kormányt támogatja az emberi jogok megsértésében. Az FMLN nem teheti le a fegyvert, mivel olyan törvényes erőnek tartja magát, amelyet a kormány a tíz éve folyó harcokban sem tudott felszámolni. A hazafiak egyébként készek az olyan béketárgyalásokra, amelyeken az ENSZ-főtitkár közvetítene. Augustin Gomez tábornok, az ENSZ közép-amerikai megfigyelői csoportjának parancsnoka Managu- ában kezd tárgyalásokat a kormány tagjaival. Ez a szakértői csoport azt kíséri figyelemmel, miként teljesítik az egyes országok azt a további kötelezettségvállalásukat, hogy a térség felkelőinek nem nyújtanak segítséget, s egyik állam területét sem használják ki a másik ország elleni támadásokra. A kasmíri emberrablók elengedték foglyukat (CSTK) - A Kasmíri Felszabadí- tási Front nevű szélsőséges szervezet tagjai tegnap szabadon engedték Rubia Szajidot, az újonnan kinevezett indiai belügyminiszter lányát. Erre néhány órával azután került sor, hogy az észak-indiai Kasmír szövetségi állam kormánya eleget tett az elrablók követeléseinek és elengedte az említett szervezet öt fogva tartott képviselőjét. HÁROMHETES SZÜNET KÖVETKEZIK AZ I. JÉGKORONGLIGÁBAN Fellélegezhet az élvonal tizenkét csapata Moszkvában szombaton kezdődik a 23. Izvesztyija Kupa Vasárnap hat csapat, két nappal később az I. jégkorongliga mezőnyének másik fele is fellélegezhetett: befejeződött az 1989/90-es bajnokság első három hónapjára tervezett hokimaraton. Negyed év alatt 30-31 mérkőzést játszottak az együttesek, az élvonal fele lépéselőnyben van (három találkozót előrehoztak). Összehasonlításként csak annyit: a foDe vajon mi is a helyzet a január 2-án kezdődő „második menet'1 előtt az I. jégkorongligában? A várakozásnak megfelelően a bajnokság legnagyobb esélyese, a Dukla Jihlava áll az élen 4 pontos előnnyel a kassaiak (Kosice) előtt, akik egy meccsel kevesebbet játszottak. Magabiztosan kezdtek a katonák, aztán az év végére érthetetlenül összeroppantak. Főleg a reménytelenül sereghajtó Skoda Plzen otthonában elszenvedett vereségük számított nagy szenzációnak. Tetemes előnyük egyik napról a másikra négy (kettő?) pontra zsugorodott. A szakemberek véleménye megegyezik abban: főleg Dominik Hasek kapusnak köszönhető, hogy az Augusta-legény- ség az első helyen várja az új évet. Két szlovákiai gárda, a VSZ Kosice és a Dukla Trencín üldözi a jihlavaiakat. A kelet-szlovákiaiak az eléggé mérsékelt rajtot követően a legutóbbi nyolc mérkőzésükön 13 pontot szereztek, és felzárkóztak a második helyre. A másik Dukla, a trencíni katonacsapat a látványos kezdet után rapszódikussá vált, képes volt bravúrokra, ám váratlan vereségekre is. A kassaiaknál Igor Liba fordulóról fordulóra egyre jobban belelendült, csapata vezéregyéniségévé vált. A válogatott szakvezetői is felfigyeltek rá, bekerült a bővebb keretbe, majd különösebb indoklás nélkül kiesett a Moszkvába készülő együttesből. Az élcsoportban tanyázó triót az öt ciligában - a három hónap téli szünetet leszámítva - bő fél év leforgása alatt bonyolítanak le harminc fordulót! Sokat kivett a csapatokból a heti három összecsapás. Nem csoda hát, ha mindenki alig várta már a téli szünetet. A válogatott játékosok azonban folytatják, nekik szusszanásnyi idejük sem marad a pihenésre. A MŰSOR Hat csapat vesz részt az idei 23. jégkorong Izvesztyija Kupán, amely szombaton, december 16-án kezdődik és 22-ig tart. A múlthoz hasonlóan, ezúttal is körmérkőzést játszanak a válogatottak. Mindössze egy újdonság van: a 15 találkozó közül öt az Olimpiai csarnokban lesz. December 16., SZOMBAT - 13.00: Csehszlovákia-Finnország, 15.00: Svédország-Kanada, 16.30: Szovjetunió-NSZK. December 17., VASÁRNAP - 13.00: Csehszlovákia-Svédország, 15.00: Kanada-NSZK, 16.30: Szovjetunió-Finnország. December 18., HÉTFŐ: szabadnap. December 19., KEDD - 13.00: Finnország-NSZK, 15.00: Szovjetunió- Svédország, 16.30: Csehszlovákia-Kanada. December 20., SZERDA -13.00: Svédország-NSZK, 15.00: Kanada-Finn- ország, 16.30: Szovjetunió-Csehszlovákia. December 21., CSÜTÖRTÖK: szabadnap December 22., PÉNTEK - 13.00: Finnország-Svédország, 16.00: Cseh- szlovákia-NSZK, 16.30: Szovjetunió-Kanada. Azok a mérkőzések, amelyek 15.00 órakor (közép-európai idő szerint) kezelődnek és a Csehszlovákia-NSZK találkozó az Olimpiai csarnokban kerülnek sorra. csapatból - Vítkovice, Sparta, Gottwal- dov, Kladno, Litvínov - álló középmezőny követi, ez nagyjából megfelel az erőviszonyoknak. Nagy meglepetésre az „aisó- házban“ tanyázik a címvédő Pardubice. Úgy tűnik, a Teslának egy fecske, Dominik Hasek is csinál nyarat. Amióta távozott (a Jihlavához rukkolt) a mézeskalács városából, társai csak árnyékuk önmaguknak. De nemcsak a bajnokra, hanem a C. Budéjovicére, a Brnóra és a sereghajtó Plzenre is nehéz napok, fordulók várnak az új évben. Az I. jégkorongliga január 2-án, kedden folytatódik a körmérkőzéses sorozat harmadik I. labdarúgóliga, 9. forduló A Bohemians nyerte a rangadót Az 57. perecben Stejskal ismét bizonytalankodott és Vins fejesgóljával beállította a végeredményt. A Sparta ezután mindent egy lapra tett fel, kitámadott, azonban gólt már nem sikerült elérnie. (ŐSTK) - Tegnap Prágában a letnái stadionban lejátszották az I. labdarúgólia 9. fordulójának elhalasztott mérkőzését, a Sparta - Bohemians rangadót. A találkozóra mindössze 3800 néző volt kiváncsi. SPARTA - BOHEMIANS 1:2 (1:1), góllövök: Griga, ill. Őurilla, és Vins. Játékvezető: Krchnák. Csúszós, sáros pályán küzdött meg egymással a táblázat két első helyezettje. Az 5. percben egy kapu előtti kavarodást követően Griga juttatta vezetéshez a vendéglátókat. Alig telt él öt perc, Óurilla egyenlített. Tizenöt méteres lövése meglepte az elmélázó Stejskal kapust. Mindkét együttes maximális erőbedobással küzdött, de a nehéz talaj nem kedvezett a színvonalas játék kialakulásához. A fordulás után mezőny- fölényt harcolt ki a Sparta. Griga egyedül vezethette a labdát a Bohemians kapujára, ám a helyzet kihasználatlan maradt. Labdarúgó-vb a képernyőn (ŐSTK) - A Csehszlovák Televízió közzétette azon mérkőzések névsorát, 1. Sparta 14 10 1 3 32:15 21 2. Bohemians 14 9 2 3 27:16 20 3. Slovan 14 5 7 2 11:7 17 4. Nitra 14 7 2 5 23:18 16 5. Ostrava 14 6 4 4 17:15 16 6. Dukla 14 6 3 5 16:12 15 7. Vítkovice 14 7 1 6 21:23 15 8. Olomouc 14 5 4 5 23:19 14 9. Inter 14 5 4 5 19:20 14 10. Slavia 14 5 3 6 20:24 13 11. B. Bystrica 14 5 2 7 15:15 12 12. Cheb 14 5 2 7 18:20 12 13. Brno 14 4 4 6 19:23 12 14. Trnava 14 3 5 6 11:17 11 15. DAC 14 4 2 8 19:25 10 16. Pov. Bystrica 14 2 2 10 13:35 6 melyeket közvetíteni fog a jövő évi olasz- országi labdarúgó-világbajnokságról. Június 8.: Argentína - Kamerun (18.00 óra), június 9.: Szovjetunió - Románia (17.00), Olaszország - Ausztria (21.00), július 10.: Egyesült Államok - Csehszlovákia (17.00), Brazília - Svédország (21.00), NSZK - Jugoszlávia (21.00), június 11.: Anglia - Írország SAZKÁZÓKNAK Mivel az 51. játékhét Sazka-műso- rán a labdarúgó olasz A-liga mérkőzései is szerepelnek, közöljük a bajnokság legutóbbi fordulójának eredményeit és a táblázatot. 15. forduló: Ascoli-Lazio 0:0, Atalan- ta-Udinese 1:0, Bari—Napoli 1:1, Bolog- na-Lecce 2:1, Inter-Genoa 1:0, Juventus -Cesena 1:1, Roma-Cremonese 3:2, Sampdoria-Milan 1:1, Verona-Fiorentina 1:0. 1. Napoli 15 8 7 0 24:12 23 2. Inter 15 9 2 4 24:17 20 3. Sampdoria 15 7 5 3 22:14 19 4. Milán 15 8 3 4 20:12 19 5. Roma 15 7 5 3 23:19 19 6. Juventus 15 6 6 3 26:19 18 7. Atalanta 15 8 2 5 14:13 18 8. Bologna 15 5 7 3 14:15 17 9. Bari 15 3 9 3 17:16 15 10. Lazio 15 3 8 4 14:14 14 11. Lecce 15 5 3 7 14:19 13 12. Fiorentina 15 4 4 7 19:19 12 13. Udinese 15 3 6 6 20:25 12 14. Cesena 15 3 6 6 12:18 12 15. Genoa 15 3 5 7 13:17 11 16. Cremonese 15 2 6 7 16:22 10 17. Verona 15 2 5 8 11:21 9 18. Ascoli 15 2 5 8 9:20 9 (21.00), június 12.: Belgium - Dél-Korea (17.00), Hollandia - Egyiptom (21.00), június 13.: Uruguay - Spanyolország (17.00); Argentína - Szovjetunió (21.00), június 14.: Olaszország - Egyesült Államok (21.00), június 15.: Ausztria - Csehszlovákia (17.00), NSZK - Egyesült Arab Emirátusok (21.00), június 16.: Brazília- Costa Rica (17.00), Svédország - Skócia (21.00), Anglia - Hollandia (21.00), június 17.: Belgium - Uruguay (21.00), június 18.: Argentína - Románia (21.00), június 19.: NSZK - Kolumbia (17.00), Olaszország - Csehszlovákia (21.00), Ausztria - Egyesült Államok (21.00), június 20.: Brazília - Skócia (21.00), június 21.: Belgium - Spanyolország (17.00), Dél-Korea - Uruguay (17.00), Írország- Hollandia (21.00). CDABTKlfn AIIA or un I ninfiuu • A labdarúgó Bundesliga legközelebbi fordulójában szombaton már pályára lép az St. Pauli színeiben Ivó Knoflícek, a Slavia Praha egykori erőssége. Csapatának ellenfele a Borussia Mönchengladbach lesz, amelyben Frantisek Straka játszik. Knoflícekért a nyugatnémet együttes 600 000 márkát fizetett, ami kb. 5,2 millió devizakoronát tesz ki. • Miodrag Belodedics, a román labdarúgó-válogatott és a Steaua Bucu- resti volt játékosa a Crvena Zvezda együtteséhez szerződött. A hátvéd, mint ismeretes, elhagyta hazáját, s Jugoszláviában telepedett le. A nemzetközi szövetség szabályainak értelmében egyéves pihenőre kényszerült. A FIFA most feloldotta eltiltását, s ismét pályára léphet. • Az észak-amerikai jégkorongbajnokságban (NHL) kedden három mérrészének három fordulójával, majd következik a negyedik felvonás. A 44. forduló után jön a rájátszás, a play off- szakasz. Kétségkívül ez lesz a pontvadászat legizgalmasabb epizódja. Közvetlenül a 30. fordulót követően Pavel Wohl és Stanislav Nevesely edzők vezetésével a slanyi edzőtáborban randevúzott a csehszlovák válogatott, amely a szombaton kezdődő hagyományos decemberi Izvesztyija Kupán vesz részt. A párnapos felkészülésre és a tornára a következőket hívták meg: Bríza, Hartmann - Bozík, Bénák, Vlk, Kames, Dudácek, Őajka, Pavlas, Lubina, Hosták, Éemlicka, Brázda, Tichy, Kampf, Beránek, Kölnik, Vicék, Jancuska, Sráen, Vodila, Kron, toupal. Ahogy a névsorból is kitűnik: nem a legiobbak kerültek a moszkvai együttesbe. A tavalyihoz hasonlóan Csehszlovákiát vegyes csapat képviseli a szovjet fővárosban: „Ugyanaz a nézetem, mint 1988-ban volt, valamennyi jelöltnek játéklehetőséget kell kapnia. Jelenleg 40-50 ko- rongozó van a bővebb keretben. Az elmúlt évben ezt a kísérletünket siker koronázta, éppen ezért nem változtatunk semmit" - mondta Pavel Wohl. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Asztalitenisz Szuper Liga Háromszor 4:3 (sr) - Kedden este három mérkőzést bonyolítottak le az asztalitenisz Szuper Liga 4. fordulójában. Érdekesség, hogy mindhárom összecsapás 4:3-as eredménnyel végződött. A negyedik találkozót (Ánglia - Franciaország 2:5) már korábban lejátszották. A csehszlovák válogatott bravúros győzelmet aratott Krakkóban Lengyelország ellen, és egypontos előnnyel vezeti a mezőnyt. EREDMÉNYEK: Lengyelország- Csehszlovákia 3:4 (Grubba - Korbei 2:0, Kucharski - P. Javűrek 0:2, Gieraga- Kasalová 0:2, Grubba, Kucharski - P. Javúrek, Korbei 2:1, Kolodziejczyk, Gieraga - Korbei, Kasalová 1:2, Grubba - P. Javűrek 2:1, Kucharski - Korbei 1:2). (NSZK - Hollandia 4:3, Jugoszlávia- Svédország 3:4. 1. Csehszlovákia 2-3. NSZK Franciaország 4. Svédország 5. Hollandia 6. Lengyelország 7. Jugoszlávia 8. Anglia 15:13 16:12 16:12 15:13 14:14 12:16 11:17 13:15 1 A következő, 5. fordulót 1990. január 23-án rendezik: Csehszlovákia - Franciaország, Svédország - NSZK, Jugoszlávia - Anglia, Hollandia - Lengyel- ország. kőzést játszottak: New Jersey-New York Islanders 7:2, Pittsburgh-Boston Bruins 7:5, Vancouver-Minnesota 4:2. • Újabb fordulót bonyolítottak le a férfi kosárlabda BEK-ben: Maccabi Ramat Gan-Zalgiris Kaunas 90:93 (42:41), Millhouse-PAOK Szaloniki 81:82 (55:40), Partizán Beograd-Real Madrid 88:105(50:56). • Barátságos jégkorong-mékrőzé- sen Göteborgban: Svédország-NSZK 5:1 (1:0, 1:0, 3:1), gólütők: Stillman (2), Bjuhr, öhling, Viktorsson, ill. Berrwanger. • Két mérkőzésre került sor az NSZK labdarúgó kupájának negyeddöntőjében: Kaíserslautern-Fortuna Düsseldorf 3:1, Werder Bremen-Vfb Stuttgart 3:0. • Palma de Mallorcán a 6. fordulóra került sor a sakk Világ Kupa selejtező tornáján: Adams-Gavrikov 1:0, King-To- dorcsevics 1:0, Klinger-Razuvajev 1:0, Romanyisin-Gelfand 0,5 0,5. V