Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-13 / 293. szám, szerda

A nemzetek és a nemzetiségek érdekeit akarjuk szolgálni Milán Cic sajtóértekezlete A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása a rendkívüli pártkonferenciákról (Munkatársunktól) - Az SZSZK új kormányának tegnap délután megtartott első ülése után Milán Cic miniszterelnök újságírókkal találkozott. Ismertette a kor­mány összetételét, leszögezve, hogy hat tárca élén a CSKP képviselői, kilenc élén pedig pártonkívüliek állnak. A belügy- és környezetvédelmi, valamint az egészség- és szociális ügyi tárca, illetve a Népi Ellenőrzési Bizottság vezetőjének szemé­lyéről egyelőre nem született döntés, eze­ket a területeket ideiglenesen a kormány elnöke és alelnökei irányítják A belügy- és egészségügyi miniszter kinevezésé­hez mindenekelőtt a Szabadságpárt és a Demokrata Párt jelöltjeivel számolnak Leszögezte hogy az egész kormány, de az egyes tárcák is új módon akarnak dolgozni, úgy, hogy eleget tehessenek napjaink követelményeinek. Megváltozik a kormány alelnökeinek hatásköre. Egyi­kük a termelőágazatok és a Pénzügymi­nisztérium tevékenységét hangolja össze, hogy kizárják a szűk reszortszemlélet ér­vényesítésének lehetőségét. További két elnökhelyettes a környezetvédelemmel, illetve a tervezéssel foglalkozik majd Az eddigi gyakorlattól eltérően miniszterel­Az ülés elején a résztvevők jóváhagy­ták a Szakszervezetek Szlovákiai Taná­csa Elnökségének és Titkárságának le­mondását, s Iván Gorikót saját kérésére felmentették a Szakszervezetek Szlová­kiai Tanácsa elnökének tisztségéből s el­nökségi tagsága alól. Ugyancsak jóvá­hagyták Merva Lóránt és Mária Jacková titkárok felmentését. A továbbiakban a jelenlevők elfogad­ták azt a javaslatot, hogy Cyril Strelecky legyen a Szakszervezetek Szlovákiai Ta­nácsának új elnöke. A szakszervezeti mozgalomban kiala­kult jelenlegi helyzetet elemezve egyebek között rámutatott arra, hogy a szakszer­vezetek munkájában a CSKP vezető sze­A kamara elnöke ezután javaslatot tett a Szövetségi Gyűlés néhány elnökségi tagjának lemondására, illetve visszahívá­sára. A testület elnökségi tagsági tisztsé­géből a Nemzetek Kamarája alábbi tagjai váltak meg: Václav Stáfek, Ján Marko, Marié Kabrhelová, Miroslav Zavadil, Vi- liam Salgovic és Josef Kempny. A Nemzetek Kamarája a CSSZK-ban választott képviselők közül Hana Kanto- rová, Stanislav Kukrál, Bohumil Ser- vus és Mikulás áutka képviselőket, az SZSZK-ban választottak közül Jozef Stank, Anna Vargová és Jozef Comba képviselőket választották a Szövetségi Gyűlés Elnökségébe. Ezt követően Blan­ka Hyková képviselőt megválasztották a Nemzetek Kamarája elnökhelyettesi tisztségébe, s Mikulás Sutkát a külügyi bizottság élére. A képviselők ezután létre­hozták a Nemzetek Kamarája környezet- védelmi bizottságát. A két kamara önálló ülése után kezdő­dött meg a Szövetségi Gyűlés tanácsko­zása. Az együttes ülést Bohuslav Ku­cera vezette. Bevezetőjében közölte a képviselőkkel, hogy milyen változ­tatásokat hajtottak végre a szövet­ségi kormányban, bemutatta a kabi­net tagjait, és sok sikert kívánt nekik felelősségteljes munkájukhoz. A továbbiakban tájékoztatta a legfelsőbb csehszlovák törvényho­zó testület tagjait: Gustáv Husák köztársasági elnök december 10-én kelt levelében közölte a Szövetségi Gyűlés Elnökségével, hogy lemond a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság elnökének tisztségéről. Mielőtt a képviselők jóváhagyták HELYREIGAZÍTÁS Az Uj Szó december 9-ei számában megjelent Három kérdés című írás esetle­ges félreértésekre adhat okot. ezúton kö­zöljük, hogy a cikkben feltüntetett - SŐTSP Dun Streda c. u 83 067 43-129 folyószámlaszám a Független Magyar Kezdeményezés folyószámla- száma! Barak László A Független Magyar kezdeményezes szóvivője nök-helyettesi szinten foglalkoznak majd a nemzetiségi kérdésekkel, személy sze­rint Varga Sándor feladatköre a Szlováki­ában élő nemzetiségi kisebbségek élet- feltételein túl kiterjed a külföldön élő szlo­vákok problémáira is. Milán Cic hangsúlyozta: a kormány abból a szempontból ideiglenesnek te­kinthető, hogy a következő év első felé­ben választások lesznek, amelyek során a lakosság szabadon, demokratikusan dönthet kibe helyezi bizalmát. A most alakult kormány a nyilvánosság ellenőr­zése alatt áll, a nemzet és a nemzetiségi kisebbségek érdekeit akarja szolgálni. Legfontosabb feladatai közé tartozik a gazdasági reform végrehajtása és en­nek függvényében a szociálpolitikai célok megvalósítása, valamint a változásokhoz szükséges törvények megalkotása. Nél­külözhetetlennek tartja a nyilvánosság ál­landó nyílt tájékoztatását munkájáról, mi­vel véleménye szerint csak így szerezheti meg az állampolgárok bizalmát és támo­gatását. Első lépésként ki kell dolgoznia programnyilatkozatát, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács december 19-i ülése vitat majd meg. -r­repévei való visszaélés miatt elkövetett hibák negatívan hatottak a felsőbb szak- szervezeti szerveknek s az üzemi és vállalati szakszervezeti bizottságok több­ségének cselekvőképességére. Ez a szakszervezeti mozgalom iránti egyéni bizalmatlanságban tükröződött. Hangsú­lyozta: ezért fontos feladat, hogy valóban demokratikus elveken, a tagállomány szabad akaratán alapulva építsék ki az uj szakszervezetet. A vitában Karel Henes is felszólalt. Síkraszállt a független szakszervezet megteremtése mellett. A tanácskozás végén a résztvevők 13 tagú akcióbizottságot hoztak létre. Irányí­tásával Cyril Streleckyt bízták meg. az együttes ülés programját, a szö­vetségi kormány tagjai elhagyták a termet. A napirend javaslatához Anton Blazej még egy pontot terjesztett elő. A kommunista parlamenti képvi­selők klubjának nevében javasolta, hogy a köztársasági elnököt nép­szavazással válasszák meg, még­pedig több jelölt közül. A továbbiak­ban indítványozta, hogy dolgozza­nak ki alkotmánytörvény-javaslatot a népszavazásról, s ezt mielőbb vi­tassa meg a szövetségi kormány, hogy a Szövetségi Gyűlés már a jö­vő héten jóváhagyhassa. Ugyancsak e klub nevében Fran­tisek Axmann javasolta, hogy mie­lőbb dolgozzák ki az új választási törvényt, s erről tartsanak népszava­zást, és azután fogadják el, illetve azt, hogy a lehető legrövidebb időn belül készítsék elő és hagyják jóvá a politikai pártokról szóló törvényt. Josef Bartoncik az elnökválasz­tás módjáról szólva kiemelte: a nép­szavazás nálunk szokatlan forma, s egyebek között azt jelenti, kihirde­tésével kétségek merülnek fel, hogy a Szövetségi Gyűlés mostani össze­tételében avatott-e megválasztani a köztársasági elnököt. Utána még többen felszólaltak, majd megkezdődött a vita a Szövet­ségi Gyűlés elnökének jelöléséről. Zdenék Lastovicka ellenjelöltként Josef Bartoncíkot javasolta ebbe a tisztségbe Jirí Novy és Josef Kryll a pártonkívüli Stanislav Kuk­rál, Bohumil Servus pedig Josef Bartoncik kandidatúráját tamogatta. A továbbiakban a képviselők tit­kos szavazással megválasztották a Szövetségi Gyűlés új elnökét. Az együttes ülés résztvevői ezu­tán a november 17-i eseményekről tanácskoztak. A rendőri beavatko­zással kapcsolatos kérdések megvi­tatása után hirdették ki a titkos sza­vazás eredményeit. A képviselők a Szövetségi Gyűlés új elnökévé Stanislav Kukrált választották meg. aki nem tagja egyetlen politikai párt­nak sem. (sm) Csehszlovák-olasz pártközi megbeszélések (CSTK) - Karel Urbánek, a CSKP KB főtitkára tegnap Prágában fogadta Anto- nio Rubbit, az Olasz Kommunista Párt vezetőségi tagját, a nemzetközi kapcsola­tok osztályának vezetőjét. A felek áttekin­tették a hazánk belpolitikai helyzetével összefüggő kérdéseket. A találkozón je­len volt Luciano Antonetti, az OKP KB munkatársa. Alexander Dubceket jelölték (CSTK) - A Szlovák Nemzeti Front KB Elnökségének hétfői ülésén előterjesztet­ték Alexander Dubcek köztársasági el­nöki jelölésére vonatkozó javaslatot Ezt a Demokrata Párt és a Szabadságpárt támogatta, csatlakozott hozzá az SZLKP akcióbizottsága, valamint a Szlovák Nem­zeti Frontban tömörülő következő társa­dalmi szervezetek: a SZISZ, a Fogyasztá­si Szövetkezetek Szlovákiai Szövetsége, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége, a Lakásszövetkezetek Szlovákiai Szövet­sége és az Ipari Szövetkezetek Szlovákiai Szövetsége Három válasz (CSTK) - A CSKP KB Elnöksége a múlt héten írásban fordult a CSKP Központi Bizottságának azon tagjai­hoz, akik már elérték a nyugdíjkor­határt, és már senkit sem képvisel­nek, hogy mondjanak le központi bizottsági tagságukról. Ezzel össze­függésben a Csehszlovák Sajtóiro­da munkatársa megkérdezett né­hány KB-tagot, képviselőt, hogy mondja el véleményét a felhívásról. Bohuslav Chnoupek: „Mind ez ideig még nem ismerkedtem meg vele részletesen, mivel Pozsonyban (Bratislava) voltam az írókongresz- szuson. Talán azon a pár napon, ami még a CSKP kongresszusáig hátra van, nem sok múlik. Az írószö­vetség tagja vagyok, miért monda­nék le.“ Jan Zelenka: „Levélben vála­szoltam a CSKP KB főtitkárának, mégpedig pozitív értelemben." - Tehát távozik a központi bizottság­ból? - kérdezte a sajtóiroda munka­társa. - Igen - válaszolta Jan Ze­lenka. Josef Koreák még azelőtt eluta­sította a választ, mielőtt a Csehszlo­vák Sajtóiroda munkatársa feltette a kérdést. 15 újságíró érdekében (CSTK) - A Csehszlovák Rádió kassai (Kosice) stúdiójának munka­társai is csatlakoztak azokhoz a kö­vetelésekhez, hogy politikailag és jogilag rehabilitálják azokat a sze­mélyeket, akiket az 1968-as és 1969-es eseményeket követően zártak ki a kommunista pártból, vagy arra kényszerítették, hogy hagyják ott állásukat. A stúdió munkatársai ezt 15 egykori kollégájuk érdekében teszik, akik közül többet bocsátottak el a rádióból, s az utóbbi 20 évben mindannyiukat igazságtalanul meg­hurcoltak. Nyilatkozatukban egye­bek között ez áll: „Követeljük, hogy ezek az embe­rek legalább nyilatkozatunk közzété­telével kapjanak erkölcsi, állampol­gári és újságírói elégtételt. Garanci­ákat is kérünk arra, hogy a hasonló igazságtalan büntetések és az ül­döztetés már sohasem ismétlődik meg.“ Magyarország A szovjet csapatok kivonásáról (CSTK) - A magyar Országgyű­lés honvédelmi bizottsága tegnap megkezdte annak a javaslatnak a megvitatását, hogy a parlament hatalmazza fel a kormányt; kezdjen tárgyalásokat a Szovjetunióval a Magyarország területén állomáso­zó szovjet csapatok 1990. december 31-ig történő kivonásáról. Somogyi Ferenc külügyi államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta, a szovjet csapatok távozása már több ízben szerepelt a kétoldalú megbeszélé­sek napirendjén, de a kivonás pon­tos határidejét nem szabták meg. Kijelentette, egyetért azzal a nézet­tel, hogy a szovjet egységek ma­gyarországi tartózkodása belpolitikai szempontból nem indokolt. Hozzá­fűzte, hogy a tárgyalások folyamán a nemzetközi összefüggésekre is tekintettel kell lenni. (Folytatás az 1. oldalról) támogatást kapott a rendkívüli kongresszus előbbre hozatalára vonatkozó javaslat is. Egészében véve a konferenciák résztvevői tá­mogatásukról biztosították a CSKP KB Elnökségének eljárá­sát, de egyúttal követelték, hogy gyorsuljon meg a párt átalakítása, újuljon meg cselekvőképessége s a pártszervek rugalmasabban reagáljanak a felmerülő problé­mákra. A tanácskozások rámutattak arra, hogy alulról indult meg a párt forradalmi megújulásának folyamata, hogy a párttagállo­mányban olyan forradalmi erők vannak, amelyeknek van energiá­juk, akaratuk és képességük, A sajtóértekezleten szó volt a rendkí­vüli járási pártkonferenciákról is. A ta­nácskozások rámutattak arra, hogy a mi­nőségi és nómenklatúrális szempontból formálódó kommunista pártban kialakult helyzet jelentősen befolyásolja a párt cse­lekvőképességét. A pártszervezetek - ahogyan megszokták - számos eset­ben még most is arra várnak, hogy felülről kapnak utasításokat. Arra a kérdésre vá­laszolva, hogy milyen változásokon megy át a kommunista párt, Vladimír Cirbes akadémikus, az SZLKP akcióbizottságá­nak tagja egyebek között kijelentette, a párt a dolgozó nép képviselője lesz. Hozzáfűzte, hogy demokratikusan kell fej­lődnie, s tiszteletben kell tartania az összemberi értékek elsőrendű fontos­ságát. Az újságírók a továbbiakban az SZLKP rendkívüli kongresszusának elő­készületei iránt érdeklődtek. A szóvivő elmondta, hogy a kongresszuson három kérdésről tanácskoznak. Előterjesztik az SZLKP politikai platformját - ezt még a kongresszus előtt nyilvánosságra hoz­zák -, s áttekintik az SZLKP-nak a követ­kező soros kongresszusáig terjedő idő­(Folytatás az 1. oldalról) újabb kori csehszlovák történelem legnevesebb egyénisége, aki első­ként vetette fel azt a gondolatot, hogy államunk is bekerüljön a közös európai házba; olyan ember ő, aki szilárdan, hűen ragaszkodik meg­győződéséhez. A tanácskozás követKező napi­rendi pontjaként az SZNT Elnöksé­ge jóváhagyta az SZNT környezet- védelmi bizottságának létrehozásá­ra és összetételére vonatkozó ja­vaslatot. Ezt jóváhagyás céljából az SZNT következő ülése elé terjeszti. (Munkatársunktól) - Vasil Mohorita, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap esti sajtóértekezletén az elnökválasztással kapcsolatos kérdése­ket tekintette át. Beszámolt a kerekasztal tegnapi tárgyalásainak ezzel kapcsolatos eredményeiről. Elmondta: megegyezés született, hogy a köztársaságielnök-vá- lasztás kérdésében is közösen döntenek. Ezért került tegnap napirendre a válasz­tás lebonyolításának kérdése Közölte, a CSKP és a Polgári Fórum álláspontja megegyezik abban, hogy az alkotmány­ban lefektetett rendelkezésre álló idő túl rövid. Ismeretes, az alkotmány értelmé­ben a parlament legkésőbb 14 napon belül választ köztársasági elnököt Tekint­ve. hogy az egész országból nagy a köz­vetlen elnökválasztást követelők száma, figyelembe kell venni ezt az álláspontot is. Tehát nincs kizárva ez a lehetőég sem, annak ellenére, hogy a Polgári Fórum nem támogatja. Azzal érvel, hogy ez eset­ben megnőne a feszültség az országban NORVÉG parlamenti képviselők egy csoportja tegnap javasolta, hogy az 1990. évi Nobel-békedíjat Mihail Gorbacsovnak ítéljék oda. Egy oslói lap felmérése szerint a javaslatot a norvég lakosság 65 száza­léka támogatja. SAN JÓSÉBAN tegnapra virradóra befejeződött az öt közép-amerikai ország államfőinek értekezlete. Az elfogadott közlemény olyan intézkedéseket tartal­maz. amelyeknek hatékonyan elő kell hogy kivezessék a pártot a jelen­legi válságból, megőrizzék a párt­tagságot, végrehajtsák megújítá­sát, új alapokon formálják, és elinduljanak a demokratikus szo­cializmus útján. Az elnökség azo­nosult a járási konferenciákon el­hangzott fő követelésekkel, és úgy döntött, hogy felhasználja őket a rendkívüli kongresszus előkészületei során. Mivel a CSKP KB tagjainak túl­nyomó többségé szorgalmazta, hogy a kongresszusig már ne hív­ják össze a jelenlegi központi bi­zottságot, és ezt az álláspontot a járási konferenciákon is támo­gatták, a CSKP KB Elnöksége úgy döntött, hogy a párt rendkivüli kongresszusáig már nem tartanak központi bizottsági tanácskozást. szakra vonatkozó akcióprogram-terveze- tét s a kommunista párt új alapszabályá­nak elveit. A sajtóértekezlet végén az is elhang­zott, hogy a politikai kultúra is részét képezi a demokráciának. A köztereken látható jelszavak közül néhány nem arra utal, hogy mindenki komolyan gondolja a nemzeti megértést. A Bilak-ügyröl Ellenőrzik a vásárlással kapcsolatos adatokat (CSTK) - Az SZSZK Legfelsőbb Ügyészsége megbízta a Csehszlo­vák Sajtóirodát, hogy közölje a kö­vetkező nyilatkozatot: „A Szlovák Szocialista Köztársa­ság legfőbb ügyésze úgy döntött, hogy ellenőrzik a Vasil Bil’ak által vásárolt pozsonyi (Bratislava) villa megvételével kapcsolatos adatokat, mégpedig a Pravda tegnapi számá­ban Hosszú várakozás után címmel megjelent cikkben szereplő tények alapján. A közvéleményt a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fogják.“ Ezt követően Janka Blazejová, az SZNT alelnöke előterjesztette az azon képviselőcsoport - melynek tagjai között az állampolgári kezde­ményezések képviselői és történé­szek is helyet kaptak - összetételére vonatkozó javaslatot, amely áttekinti a Szlovák Nemzeti Tanács és El­nöksége által 1968. augusztus 21-e óta elfogadott határozatokat. Végezetül az SZNT Elnöksége néhány szervezési kérdést vitatott meg. xxx Az új kabinetnek hat kommunista és kilenc pártonkívüli tagja van. Amint a központi bizottság titkára hozzá­fűzte, ez a parlamenti választások eseté­ben is fennállhat. Mint mondotta, az or­szág megoldott egy kormányválságot, most viszont alkotmányos válság előtt áll. Szavai szerint elméletileg előfordulhat, hogy a választás nem valósul meg. A tárgyalások jelenleg a 14 napos határidőnél, a parlamenti vagy közvetlen választások kérdésénél tartanak. Végle­ges álláspont még nem született, a konk­rét jelöltekről pedig csak a következő fordulókban lesz szó. A párt azt az állás­pontot támogatja, hogy a választásoknak több, legalább két jelöltje legyen, de nem zárná ki a kétfordulós lehetőséget sem. Tegnap tanácskoztak az alkotmányjog szakemberei a kerekasztal képviselőivel. Megállapodás született arra vonatkozóan, hogy jó lenne módosításokat eszközölni az eddigi választási rendszerben. Az opti­mális idő 45-60 nap lenne, de természe­tesen mindez a parlament hatáskörébe tartozik. (fa) segíteniük a Hondurasban állomásozó ni­caraguai ellenforradalmárok lefegyverzé­sét. Ennek érdekében azonnali hatállyal le kellene állítani a kontráknak nyújtott közvetlen amerikai támogatást. AZ AFGÁN fővárosban rendkívül fe­szültté vált a helyzet az utóbbi napokban. Ennek oka a különböző terrorcselekmé­nyek és büntettek mellett elsősorban a nemrégiben leleplezett összeesküvés. Nemrégiben derítettek fényt egy földalatti szervezet tevékenységére, s most a fegy­veres erők soraiban, főleg a tisztek köré­ben. sorozatos letartóztatásokat hajtanak vegre. Akcióbizottságot hoztak létre A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának új elnöke Cyril Strelecky (CSTK) - Plenáris ülést tartott tegnap Pozonyban (Bratislava) a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa. Áttekintette a szlovákifi szakszervezeteknek a jelenlegi helyzet megoldása során követendő eljárására vonatkozó javaslatot, valamint független szak- szervezeti mozgalom akcióprogramjának tervezetét. A tanácskozáson jelen volt Karel Henes, az SZKT elnöke. Személycserék a Szövetségi Gyűlésben (Folytatás az 1. oldalról) Miből gazdálkodik az SZLKP (Folytatás az 1. oldalról) A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége kinevezte az SZSZK új kormányát Milyen lesz az elnökválasztás? NÉHÁNY SORBAN ÚJ szú 2 1989. XII. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom