Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-12 / 292. szám, kedd

Együtt - békében Beszélgetés SZABÓ ANDRÁS református lelkésszel elvesztették realitásérzéküket?! Lét­rehozták a határozatokat, de azt már nem tudták, hogyan kell őket meg­valósítani. Amikor látom, hogy a kommunista ott van az élet sűrűjé­ben, együtt a nem kommunistákkal, akkor róla tudom, hogy számára minden elmélet, határozat annyit ér, amennyit realizálni tud belőle. Saj­nos, a legfelsőbb vezetésben, mivel, elszakadt a valóságtól, nem ez a szemlélet és gyakorlat érvényesült. És hányán lettek érdekből párttagok, mondván például: én most pártvo­nalra állok, hogy érvényesülhessen gyermekem. Olyan is volt, hogy két testvér közül a tehetségest, akit to­vábbtanulásra szántak a szülők, nem konfirmáltatták meg, nehogy emiatt veszélybe kerüljön a jövője, a másikat, a kevésbé tehetségest igen. Remélem, ennek is vége sza­kad. És remélem azt is, hogy nem keletkeznek nemzetiségi viszályok, mint hatvannyolcban, amikor fel tud­ták heccelni egymás ellen még az egy munkahelyen dolgozókat is, a magyart a szlovák ellen, és fordít­va. Most együtt megyünk mindnyá­jan, békében. Én drukkolok, hogy békében, egyetértésben, a jónak győzelmével menjünk tovább. (bodnár) Marián Calfa sajtótájékoztatójáról (ŐSTK) - Bevezetőjében Marián Őalfa tájékoztatta a csehszlovák és a külföldi újságírókat az új szövetségi kormány összetételéről. Hangsúlyozta, hogy tagja­inak alkotmányos jogaik keretében min­dent meg kell tenniük a szabad, demokra­tikus választások előkészítéséért. Csak ilyen választások mérhetik föl igazságo­san a valóságos politikai erőviszonyokat, és teszik lehetővé olyan állami szervek kialakítását, melyek a népakaratot képvi­selik. E cél biztosítása végett egész sor legiszlatív intézkedést kell tenni az emberi jogok, a választójog, a társulási és gyüle­kezési, a sajtótörvény kidolgozása terén. Pótolhatatlan szerepe van a kormány,- nak a népgazdaság irányításában. Foly­tatni fogjuk a radikális gazdasági reformra tett erőfeszítéseinket, amelyek hivatottak kivezetni a társadalmat a pangásból. Kü­lönösen sürgető feladat olyan átgondolt terv kidolgozása, amely biztosíthatja a gazdasági egyensúly megteremtését, és garantálja az inflációmentes fejlődést és a céltudatos szerkezeti változtatá­sokat. Nagy figyelmet szentel a szövetségi kormány a biztonsági testületek problé­májának. Nyilvánosságunknak teljes mér­tékben biztosnak kell lennie abban, hogy a közbiztonsági testületek minden tevé­kenysége a kormány ellenőrzése alatt áll - hangsúlyozta Marián Calfa. Tekintve, hogy nincs betöltve a szövetségi belügy­miniszter tisztsége, ezt a jogot közösen fogja gyakorolni a kormányfő a két első miniszterelnök-helyettessel. Országunk Európa közepén fekszik - mondotta a csehszlovák kormányfő. Olyan kontinens ez, mely hosszú béke­időszakot élt meg, melyeknek alapja az erőegyensúly volt. Ma nagyobbak a lehe­tőségek arra, hogy valamennyi ország, nemzet, és nemzetiség valódi otthona legyen. Kormányunk g,z európai integráci­óhoz a csehszlovák nemzeti érdekekből kiindulva kíván hozzájárulni, és tisztelet­ben tartja valamennyi nemzetközi kötele­zettségét. Befejezésül emlékeztetett arra, hogy Csehszlovákia nehéz napokat élt át. Most már elmondhatjuk, hogy ezek alatt meg­nyilvánult nemzeteink hagyományosan nagy politikai kultúrája. Megtaláltuk a vál­ságból kivezető utat. A fő politikai erők megegyezése, mely vasárnap létrejött, sok mindenre kötelez bennünket, hiszem, hogy a tárgyalásokon résztvevők tudatá­ban vannak azoknak az erkölcsi és politi­kai kötelezettségeiknek, melyek ezekből a megegyezésekből adódnak. A nemzeti egyetértés kormánya nehéz feladatot vál­lalt. Csak úgy leszünk képesek ezt végre­hajtani, ha felülemelkedünk a szűk párt­ós egyéni érdekeken, és minden erőnkkel a köztársaságot és népünket szolgáljuk. Ki rehabilitálja a költőt?- Nemrégiben, egészen ponto­san november 27-én, ön is azok között volt a nagymegyeri (Öalovo) demonstráción, akik úgy érezték, szólni, beszélni kell a többezres gyülekezethez. Szavait nagy tet­széssel fogadták az emberek, majd néhány nap múlva magam is öröm­mel hallottam, amit a helyi polgári fórum egyik kerekasztal-beszélgeté- sén mondott a bizalomhiányról, illet­ve arról, mennyire szükséges lenne, hogy ismét bízzanak egyhnásban, higgyenek egymásnak az emberek. Mindezek alapján úgy érzem, az ön számára sem közömbös, ami napja­inkban országunkban, társadal­munkban történik.- Valóban így van, komolyan ve­szem a körülöttünk zajló változáso­kat. Midennap olvasom a Bibliát, hogy oldjam a görcsöket. November 27-én a következőt olvastam: „Te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük". Az elmúlt negyven évben nem volt természetes, hogy egy asztal mellett ülhetnek különböző világnézetű em­berek, párt- és állami szervek veze­tői, munkásokkal, fiatalokkal, a la­kossággal. Ha a válaszfalak leomla­nak, és senki sem akar rosszat a másiknak, ha megtaláljuk a közös nevezőt, akkor előbbre jutunk. Hi­szem, hogy nem lesz visszarende­ződés. Hogy például nem lesz olyan élményben részem, amilyenben szülőfalumban volt annak idején. Tagja voltam a Csemadok helyi ve­zetőségének, amikor egy bizonyos üggyel kapcsolatban valaki azt mondta: majd elintézzük pártvona­lon. Bennem ez megmaradt. Miért kell egy kulturális szervezet ügyét pártvonalon intézni. Azóta igyekez­tem nem exponálni magam. Ha min­den pártvonalon intéződik... Követ- kezijiényei ennek az évtizedeken át tartó gyakorlatnak érezhetők a mos­tani beszélgetéseken is, vergődünk, szeretnénk komolyan venni a mási­kat, bízni benne, de valahogy nehe­Komáromból (Komárno) nemigen jöt­tek hírek az elmúlt napokban változások­ról. Pedig ott is számtalan jelszó hirdeti a kirakatokban: valami történt. A járási ifjúsági klubban rendezkedett be a Polgári Fórum járási szervezőbizottsága.- Kávét meg teát főzök a betérőknek- mondja Petőcz Teréz, a klub vezetője- néha késő estig is nyitva tartunk. Az egyik tágas teremben szervezőiro­da működik. Scholtz Iván szervezőtől megtudom, hogy független járási lap megjelentetését tervezik, „Testvériség" vagy ,,Az ember hangja*' címmel - még nem döntötték el - de mindenképpen a Dunaj konkurense lesz. Szükségük A Független Magyar Kezdemé­nyezés órszágos tájékoztató gyű­lést hirdet a helyi csoportok mun­kájának megismerése, a további tevékenység összehangolása cél­jából. Felkérjük ezért: a helyi cso­portok képviselőit és mindazokat, akik helyi csoportok létrehozását tervezik, hogy vegyenek részt az 1989. december 17-én délelőtt 9.00 órakor a dunaszerdahelyi (Dunaj- ská Streda) helyi Művelődési Ház­ban megtartandó országos tájé­koztató ülésen. A FÜGGETLEN MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉS SZÓVIVŐI TESTÜLETE Új címer? (ŐSTK) - A diákok prágai központi koordinációs sztrájkbizottságához 595 kladnóí diák és 34 tanár a következő kérelmet juttatta el: A csehszlovák kultúra és államiság egész Európa legbecsesebb örökségei közé tartozik, a cseh műveltség és állam­tudat fölvirágoztatásában nagy érdeme­ket szerzett IV. Károly cseh király és német-római császár. Közép-Európa legrégibb egyetemének megalapításával a cseh királyság fővárosában, Prágában nagy jelentőségű tárháza létesült a tudo­mányoknak és művészeteknek. Még a Habsburgok négyszáz éves uralma sem csökkentette Prága és, az egész állam területének jelentőségét. Tekintettel a cseh királyság korabeli jelentőségére IV Károly király érdemeire és kulturális hagyatékára az állami címer­ben az oroszlán feje fölött királyi koronát helyeztek el. 1960-ban az alkotmány megváltoztatásával e koronát ötágú csil­lagra cserélték. Követeljük, hogy az emlí­tett okok miatt kerüljön vissza a korona az állami címerbe. zen megy, leszoktattak róla az el­múlt negyven évben. Pedig el kell fogadni mindenkit, aki emberként megállja a helyét, el kell fogadni a fiatalokat, akik még kevesebbet tapasztaltak, el kell fogadni az új­ságírót, a párttagot. Hiszem, hogy a kohó kidobja magából a salakot, s ami érték, megmarad. Beszélgetek nagymegyeri gyülekezetem tagjai­val, s látom, hogy tartózkodás van bennük. Kivárás. Érdemes belefog­ni? Hiszen annyi mindent megéltek már, háborút, deportálást, jogtiprást, szövetkezetesítést. Mutatkozik féle­lem is - hogyan tovább?- Beszélt ezekről a kérdésekről gyülekezetének a templomban?- Kimondottan napjaink történé­seiről nem, de például az igazságról gyakran. Nekünk olyan igazságra van szükségünk, melyet nem kell felülbírálni. A legbiztosabb életelvet követem, ha az igazság és a szere­tet jegyében élek. Az igazság kiáll minden próbát. Számomra ez az igazság Jézus Krisztusban van. Ne­kem ez a hit ad erőt. Hogy az ember szembenézhessen magával, kell, hogy legyen egy rejtett sarka életé­nek, amely változatlan, biztos pont. Ha az ember örökösen csalódik, pesszimista, akkor nem tud örülni. Az örömtelenség pedig oda vezet, hogy kényszernek érezzük az életet. Abba a rejtett sarokba visszahúzód­hatunk, megpihenhetünk benne küzdelmeink közepette. Mert küzde­ni kell. Ahogy a Biblia mondja: a hit halott cselekedetek nélkül. Elmond­tam ezt a Polgári Fórum emelvényé­ről is. Nekünk sem volt könnyű. Az egyházra, a vallásra ránehezedett az állam és a párt, nem voltunk számukra egyenrangú partnerek, jóllehet apparátusaikban akadtak tisztességes emberek. A többieket, köztük még az időközben lebukott vagy visszavonult legfelsőbb veze­tőket is, sajnálom mint embereket. De hogyan viselkedhettek úgy, hogy lenne egy irodára, távíróval meg számító­géppel. Román Greskovic festőművész no­vember 27-én ott volt a komáromi Polgári Fórum születésénél:- Célunk az, hogy a város lakói tegye­nek meg mindent az igazságosabb társa­dalomért. Fontos, hogy újságot olvassa­nak, tévét nézzenek, összehasonlítsák a múltat a jövővel. Néhol még félnek az emberek... A szervezőbizottságnak öt magyar és öt szlovák tagja van. A Polgári Fórum kebelén megalakult Szabad Fórum tag­jai tíz pontban terjesztették elő követelé­seiket, melyeket a inb tanácsa elfogadott. Szombaton délután kettőkor, több mint ezren gyűltek össze a tiszti pavilon udva­rán rendezett nagygyűlésen, melyen mik­rofon elé léptek az üzemek és a közélet képviselői. A felszólalásokból kitűnt: a Ósallóköz kapujában is boldogabb jövő­ben bíznak az emberek. -báj­A levelet olvasva önkéntelenül az jutott eszembe, ez lehetne az elmúlt húsz évet tükröző „hétvégi levél". Feladója Veres János költő, a címzett a Szlovákiai írók Szövetségének Magyar Tagozata, amely­től segítséget kér a Rimaszombatban (Ri- mavská Sobota) élő, testileg, lelkileg megtöretett ember, aki egyike azoknak, akiket az 1968/69-es eseményeket köve­tő „tisztogatás" során meghurcoltak, kompromittáltak, egzisztenciálisan meg­rendítettek, akinek családját diszkriminál­ták és különféle zaklatásoknak tették ki. Terjedelme miatt csupán a leglényege­sebb részéből idézzünk a levélnek: „Sárral való bekenetésem nem az író- szövetség fórumán történt, (a szövetség­nek tagja maradtam, folyamatosan tagja vagyok a hatvanas évek közepétől), ha­nem a rimaszombati járási nemzeti bizott­ság pártszervezetének hatáskörében, ahová mint a Járási Művelődési Központ dolgozója tartoztam. Koholt vádak alapjan rám sütötték, hogy a Csemadok akkori járási elnökségének tagjaként és annak népművelési szakbizottsága titkáraként »burzsoá nacionalista« magatartást tanú­sítottam, holott csupán az emberi arculatú társadalomért dolgoztam, cselekedtem Kizártak a pártból, kizártak a Csemadok JB és a Csemadok Központi Bizottsága testúletéből stb. Miután ezekbe a tényék­be belebetegedtem, a kórház elmeosztá­lyára kerültem. Viszonylagos felépülése­met követően részleges rokkantsági nyugdíjba helyeztek. Ekkor volt munkahe­lyemen 4 órás munkát kértem, de ridegen elutasítottak. Úgyszintén elutasítottak ak­Veres János vesszőfutása kor is, amikor a kórház könyvtárában kértem állást (mely megüresedett). Mivel oda sem vettek fel, a részleges nyugdíj maradt egyetlen jövedelmem. Nehéz anyagi helyzetemen később valamit segí­tett, hogy megkaptam a teljes rokkantsági nyugdíjat, s a Szlovák Irodalmi Alap öt­száz koronás havi szociális segélyt sza­vazott meg részemre. Ezt jelenleg is ka­pom, havi 840 korona rokkantsági nyug­díjam kiegészítéseként. Természetesen, megbélyegzettségem miatt eleinte sehol sem publikálhattam írásaimat. Utóbb az Irodalmi Szemle, még később a Hét felol­dozta ezt a tilalmat, de a többi lap a mai napig sem.“ „Nagy anyagi bajomban (a lelki kíno­kat most hagyjuk) segítséget jelentett, hogy a 70-es évek közepe tájától a Gö- möri Hírlap című járási hetilap - írásbeli megegyezés alapján - externista fordító­ként foglalkoztatott, havi elszámolások­kal. Ez 300-tól 600 koronáig terjedő hono­ráriumot jelentett számomra havonként (attól függően, hogy hány sort fordíttattak velem az illető hónapban). Több mint egy évvel ezelőtt a lap főszerkesztője meg­halt, s az új vezetés szóban közölte velem, hogy nem tart igényt további fordí­tói munkámra, mert ez részükre nem rentábilis. (Azóta a iap nyelvi színvonala mélyre süllyedt). Azóta itt állok havi 840 korona nyugdíjjal és a havi 500 korona szociális segéllyel." A húsz évig tartó megbélyegzettség természetesen a családi életre, a család többi tagjára sem hatott kedvezően. Ve­res János felesége, aki a gimnáziumban tanított, gyakran sírva érkezett haza a munkahelyéről, ahol megalázásokban volt része. Fia, aki régész-néprajzos vagy történész szeretett volna lenni, a diszkri­minációnak köszönhetően humán érdek­lődésével ellentétben, az agrármérnöki pályára kényszerült. Neki ez idáig két munkahelyről kellet! távoznia, mivel felet­tesei megalázó beosztásba helyezték, neki s családjának nem biztosítottak la­kást. Jelenleg ugyan végzettségének megfelelő munkát végez a rimaszécsi efsz-ben, ám ez nem jelenti azt, hogy emberi, lelki nyugalmát megtalálta volna, hisz sokak szerint talpraesett kúltűrmun- kás lehetne belőle. A levélből - amelyet a költő azon elkeseredésében írt, hogy utolsó, né- hányszáz koronás bevételi forrását is el­veszítette, s amelyben a rá jellemző sze­rénységgel mindössze arra kéri a Magyar Tagozatot, járjon közbe a járási illetéke­seknél, hogy a Gömöri Hírlapnak ismét fordíthasson, - a járási kiskirályok, a ha­talmat feltétel nélkül kiszolgáló apparátus bűnös embertelenségére derül fény, akik „koldusi állapotban" hagytak élni húsz éven keresztül egy írót. A tények, amelyeket Veres János fel­sorol, magukért beszélnek, sok hozzáfűz­nivaló nincs. Csupán az érdekelne, mi­lyen állásfoglalásra helyezkedik ügyét te­kintve a Csemadok KB, illetve a rima- szombati járási szervek, elsősorban a pártszervek, melyeknek köszönhetően ily megalázó sors jutott osztályrészül egy Hiányoztak az írók... Gondolatok a rendkívüli kongresszus kapcsán Volt, aki húsz évig hallgatott, mert hallgatnia kellett, volt, aki önmagát ítélte hallgatásra, lelkiismerete szavára hallgatva, s volt, aki írt, önmarcangolások, lelkiismereti dilemmák közepette, kisebb-nagyobb megalkuvások út­vesztőjében haladva, tudathasadásosan, a lassanként már a tudat alá is beivódott öncenzor rémével viaskod­va, hús-vér cenzorokkal és láthatatlan, mindenütt jelen levő adminisztrátorokkal, kiszolgálókkal, aparatcsikokkal és kiadói basákkal hadakozva. Volt, aki ilyen-olyan kitüntetéseket gyűjtött, sikeres és fényes pályát futott be, miközben megvakult előtte a tükör, s a hamis, minden­ható ideológia ködös értékrendszerében császárnak kiáltatott ki. S volt, aki tudta, minden diktatúra csak átmeneti lehet, az idő neki dolgozik. Volt, aki íróasztala mélyén rejtegette kéziratait, s volt, aki a méhkaptárt bélelte ki regényeivel, mondván, hogy egy olyan korban, amikor a tiszta lelkiismeret szájbaveretett, legalább a szorgos méhecskéknek legyen hasznuk az írott szó­ból: a kézirat legalább jó hőszigetelő. S voltak, elég szép számmal, akik behódolva a népbutító, művészetnyomo­rító pünkösdi királyság akaratának, beálltak a szekérto­lók táborába. A múlt csütörtöki rendkívüli kongresszuson a bátran kiálló, a lelkiismeretüket vásárra vinni képtelen toll forgatók mellett ott ültek és váltogattak arcszínt azok a lektorijelentés-írók is, akiknek egy-egy mondata az elmúlt húsz év során felért a feljelentéssel, akiknek hazug tollá becsületes embereket tett művészileg, eg­zisztenciálisan is lehetetlenné. Voltak, akik fűtőként, szövetkezeti krónikásként tengődtek, s voltak, akik bár­sonyszékből gyakorolták a hatalmat. Hol voltak az írók az elmúlt húsz év során? - tette fel valaki a kérdést, bár azt hiszem, jómaga is ismerhette az egyértelmű választ: ahol a társadalom. Ahol a megfé­lemlített munkás, ahol a semmibe vett földműves. Ahol az értelmiség színe-java: az emberarcúnak csúfolt tár­sadalom süllyesztőjében. Az elementáris erővel felszabaduló szájzárlat után azt hitte volna az ember, ezen a rendkívüli kongresszu­son az írótársadalom egységbe szerveződik, s közösen kimondja: vissza kell szerezni az írott szó hitelét, rehabi­litálni a megbélyegzetteket és valamiféle közös platfor­mot kidolgozni, a társadalmi mozgás mellé állni. Ehelyett még csak egy közös közleményre sem futotta, s az egész ülés ügyrendi pontok megvitatásába, régi sérel­mek felemlegetésébe, tanácstalanságba és egyénieske- désbe fulladt. Figyeltem a komor, felszabadult és az érzelmek színskálájának valamennyi színében játszó arcokat, s fi­gyeltem az órámat. Körülbelül negyed tizenegyig egyet­len alkalommal sem hangzott el az irodalom szó az egész teremben, akkor, első ízben is a határainkon túl élő szlovák írók levelét tolmácsoló Milán Rúfus szájából. A vészes gyorsasággal közeledő ebédszünet felé halad­va, úgy délfelé vetődött fel először, hogy ideje lenne ilyen-olyan bizottságokat alakítani, hogy némi ered­ményre maradhasson remény, különben a felszólalások sorrendjének vitájában, annak időtartamában, elvi kér­dések körüli huzavonában merül ki az egésznapos tevékenység. A leglényegesebb kérdés természetesen az volt, feloszlassák-e a szövetséget, vagy csak a veze­tést kell felújítani. Sokan kétségbe vonták a szövetség jelenlegi formájának létjogosultságát, mások, a szimbó­lumrendszerek regisztereit szólaltatva meg, amellett kardóskodtak, ne döntsük szét a házat, ne verjük le a tetőt a fejünk fölül, érjük be födémcserével. Igenám, de milyen magasságban legyen az a bizonyos tető, hogy egyesek bele ne verjék a kobakjukat, másoknak meg ne emelkedjék bazilika! magasságokba. Hogy mi lenne most, jelen pillanatban az irodalom feladata, az író dolga, arról alig-aiig esett szó. A végtelenségbe nyúló szünetek között egyre nyilvánvalóbbá vált valamennyi toll forgató számára, hogy ez a közgyűlés a régi struktúra jól ismert forgatókönyvei és a forradalmi tanácstalanság között vergődik, hogy rosszul, vagy hevenyészve szer­vezték meg, hogy akik az előkészítő bizottságban helyet kaptak, nem élvezik teljes mértékben a tagság bizalmát, hogy egyéni és csoportérdekek csatatere a Duna-parti tanácskozás. Ez a kongresszus az indulatok kongresszusa volt. Persze, legyünk objektívek: aligha várhatta el valaki, hogy húsz évet, húsz keserves és ellentmondásoktól teli évet le lehet zárni egyetlen nap alatt, s hogy egyértelmű­en meg lehet húzni a választóvonalat, eddig tartott egy korszak, s mától, holnaptól új világ lesz az irodalomban is. Mégis, csak irigyelhetjük cseh kollégáinkat, akik Dobrísben világos határozatot fogadtak el, s elhatárolták magukat az elmúlt húsz év kultúrpolitikájától, s új nevet adtak szövetségüknek: a Cseh írók Társasága elneve­zést. Persze, nem a névadáson múlik a gyerek jelleme. A Szlovákiai írók Szövetségének csütörtöki rendkívüli kongresszusa, nyugodtan leírhatjuk, a 364 tag és tagje­lölt szétszéledése után sem ért véget. Talán csak most veszi igazán kezdetét. Hogy mikor lesz ismét legitim, hiteles és tiszta lelkiismeretű a szlovákiai írótársadalom? Talán akkor, amikor végre a sok generalisszimuszról elnevezett utcanév között helyet kap Dominik Tatarka neve■ is, ha végre bepillantást nyerhetünk a titkos és kompromittáló lektori jelentésekbe, amelyek annyi író, költő, tollforgató életét keserítették meg, s ha végre az olvasó is kézbe veheti azokat az írásokat, amelyeket eddig a méhek olvastak. KÖVESDI KÁRÓL Y Demokráciáért - a Csallóköz kapujában is ÚJ SZÚ 4 1989. XJI. 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom