Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-01 / 283. szám, péntek

Hogy is volt az a Duna utcán...? Meglehetősen ellentmondásos hírek érkeztek szerkesztőségünk­be arról, hogy csatlakoztak-e a bratislavai Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diák­jai a főiskolások által meghirde­tett sztrájkfelhíváshoz, vagy sem. Mi is tehát az igazság? - tettük fel a kérdést diákoknak - Balogh Györgynek, Solymos Zoltánnak, Mits Ferencnek s a gimnázium igazgatójának, Dávid Bélának. DIÁKSZEMMEL. - Akkor hétfőn, november 20-án mi is akartunk sztrájkolni, de még nem lehetett. A tanítás idejére - nyilván felsőbb utasításra - belülről bezárták az is­kolát. Reggel a tanárok a bejáratnál felírták, kinek nincs iskolaköpenye. Mára persze már nyilvánvalóvá vált, hogy fölösleges cirkusz volt az egész. A tanárok érve az volt, hogy „ezt nem a kisebbség fogja megol­dani". Mindenesetre akkor kemé­nyen megfélemlítettek bennünket. Segítenek- Nem értünk egyet azokkal, akik azt hangoztatják, azért sztrájkolunk, mert nincs kedvünk előadásokra, gyakorlatokra járni. Ezért - tanári karunk teljes támogatását élvezve- elhatároztuk, ott segítünk, ahol a leghasznosabbak lehetünk - kö­zölték csillogó szemmel a bratislavai orvosi egyetem hallgatói, akik né­hány napon át a város kórházaiban segédkeznek.- A Őmidke utcai kórházban nap­pal ötvenegyen, éjszaka harmincan „ügyelnek", s mi ezt a segítséget nagy örömmel fogadtuk. A nap fo­lyamán a sebészeti osztályon har­madévesek kapcsolódtak be a gyó­gyító munkába, természetesen az orvos, az ápolónő utasítása, felü­gyelete mellett - tájékoztatott az éjszakai igazgató-szolgálatot végző dr. Lubor Kudlác főorvos.- Az orvostanhallgatóknak embe­ri és «zakmai szempontból sokat adhat ez a néhány nap. Megismerik a legnehezebb munkát, látni fogják mi vár rájuk. Nem kíméltük őket, ágytálazásnál, ágyneműcserénél, etetésnél segédkeztek és ami ugyancsak fontos, meghallgatták a betegek panaszait - mondta, mi­közben az idegosztályra értünk. Az ápolónő szemmel láthatóan örömmel fogadta a segítséget:- Ezen az osztályon éjszaka is sok a tennivaló, a betegek nyugtalanok, gyógyszert, teát kérnek. Ketten könnyebben győzzük majd - nézett bátorítóan a kissé megilletődött el­sőéves orvostanhallgatóra. A sebészeti osztályon a har­madéveseket vérnyomásmérés köz­ben találtuk, voltak, akik a gyógy­szerelosztást figyelték. S amikor a betegek lepihentek, s a kórház elcsendesült, injekció és infúzió ol­dat készítésébe fogtak. - Bár csak naponta jöhetnének - sóhajtott az egyik ápolónő, majd gyorsan elpa­naszolta, a sebészeti részlegen hét nővér munkáját négyen végzik, a túlórákat nem fizetik ki, a betegek emelésébe pedig belerokkannak. Reggel hét órakor az orvostan­hallgatók csapata jókedvűen távo­zott a kórházból. Igaz, szemük alatt sötét karikák mélyültek, de a kora esti lelkesedésük nem csökkent.- Csodálatos volt, holnap újra ügyelünk - közölték büszkén. PÉTERFI SZONYA Kilenc órakor egyperces felállással juttattuk kifejezésre, hogy szolidári­sak vagyunk azokkal, akiket Prágá­ban bántalmazott a rendőrség, s egyetértünk a főiskolások felhívá­sával. Persze nem minden tanárnál mertek a gyerekek felállni. Ók „megmagyarázták", hogy ezzel úgy sem érünk el semmit, s ne akarjuk megváltani a világot. Kedden fél négykor sokunknak hazatelefonál­tak a tanárok, hogy otthon tartózko- dunk-e, nem mentünk-e ki a tünte­tésre. Csütörtökön számítástechni­ka órán észrevettük, hogy lezárták a sornyomtatót. Pénteken pedig fel­olvasták nekünk Václavík honvédel­mi miniszter tévébeszédét. A hét folyamán létrehoztuk a Du­na utcai Diáktanácsot, s a többség úgy döntött, hogy ez a SZISZ-től független, nem politikai jellegű szer­vezet lesz, inkább az iskola belső ügyeivel foglalkozik majd, s a diáké­let megreformálására törekszik. Ha nem lett volna a faliújságunkon egy szlovák nyelvű felhívás, amely arról szólt, hogy „magyarok, ti is hozzánk tartoztok, csatlakozzatok, hiszen ró­latok is szó van", akkor talán most hétfőn sem lett volna nálunk sztrájk... A tüntetéseken mi is kint voltunk, de magánemberként. Tény, hogy a tanárok az esetleges nacio­nalista provokációktól féltettek ben­nünket, s úgy láttuk, hogy maguk is féltek. Azóta némileg megváltozott nálunk a tanár-diák viszony. Taná­rainkat nem kell elvtársnak szólíta­nunk. AZ IGAZGATÓ SZEMSZÖGÉ­BŐL NÉZVE. - Induljunk ki a kezde­tekből. Igaz, hogy megkaptuk azt a bizonyos utasítást. Én nemzetiségi összefüggésekben gondolkodtam. Az a véleményem, hogy ezt a politikai válságot nem az én 500 alapiskolá­som és gimnazistám idézte elő, és nem is ők fogják ezt megoldani. Itt nem főiskolásokról és felnőttekről van szó, hanem gyerekekről, akikért a szüleik 100-150 kilométernyire aggódtak. Igenis, tanítottunk a múlt héten. Itt nem terrorról volt szó. A magyar iskolák közül nálunk ala­kult meg elsőkként a diáktanács, amely külső és belső - a tanítással, az iskolával összefüggő - problé­mák megoldását szorgalmazza. Nem lehet véletlen, hogy a múlt hétfőn 120 diák érkezett késve vagy hiányzott, s miután elbeszélgettünk velük, már csak negyvenen, s kéré­seik teljesítése után mindössze hár­man jöttek csengetés után. Az álta­lános sztrájkhoz való csatlakozás jeléül kitettük az épületre az állami zászlót, és déltől kettőig osztályfő­nöki órát tartottunk. Pedagógusaink is aláírták a Független Magyar Kez­deményezés nyilatkozatát s néhá- nyan aktívan tevékenykednek. Hangsúlyozom: különbséget kell tennünk felnőttek és gyerekek kö­zött. Nem megyünk fejjel a falnak. Esetleges nemzetiségi összecsapá­soktól, konfliktusoktól tartva nem ad­tam alkalmat arra, hogy miattunk bármi hasonlóra sor kerüljön. Az, hogy megőriztük a rendet és a fe­gyelmet, ezzel is magyarázható. Jól is néznénk ki, ha a felnőttek problé­máit gyerekeknek kellene helyettünk megoldaniuk... HARASZTI ILDIKÓ A párbeszéd „nyolcparancsolata“ A prágai utcasarkokon Polgári Vi­tafórum aláírással terjesztik a párbe­széd nyolc tanulságos irányelvét. Azt gondoljuk, hogy ez a korra tarto­zik, nem csupán a prágai utcasar­kakra, mivel hasznos a jelenleg folyó dialóg szempontjából is. A röpirato- kon ez áll: 1. Vetélytársad nem ellenség, hanem partner az igazság keresé­sében. Vitánk célja az igazság, nem hol­mi intellektuális versengés. A párbe­szédben való részvétel hármas tisz­teletet követel: az igazság iránt, a másik fél iránt, és önmagunk iránt. 2. Igyekezz megérteni a má­sikat. Ha nem érted meg helyesen el­lenfeled nézetét, állítását nem cáfol­hatod meg, és nem is fogadhatod el. Fogalmazd meg magad ellenveté­seit, hogy világossá váljon előtted mennyire érted. 3. Állításokat tárgyi bizonyíté­kok nélkül érvekként ne használj. Ilyen esetben csupán vélemé­nyekről van szó, és a partnered nem feltétlenül tulajdonítja neki az érvnek kijáró súlyt. 4. Ne térj ki a téma elől. Ne kerüld meg a kellemetlen kér­déseket, vagy érveket azzal, hogy más területre irányítod a vitát. 5. Ne kívánd, hogy minden esetben tiéd legyen az utolsó szó. A szóözön nem pótolja az érve­ket. Az opponens elhallgattatása nem jelenti érveinek cáfolatát, gon­dolatainak tagadását. 6. Ne sértsd meg ellenfeledet személyi méltóságában. Aki ellenfele személyét támadja, elveszti jogát a párbeszédre. 7. Ne feledd, hogy a dialógus fegyelmet követel. Végsősoron ésszel és semmi esetre sem az érzelmekkel fogal­mazzuk meg állításainkat és ítélete­inket. Aki nem képes érzelmeit, szenvedélyeit uralni és képtelen ért­hetően, nyugodtan kifejezni nézetét, nem folytathat értelmes vélemény- cserét másokkal. 8. Ne cseréld fel a párbeszédet a monológgal. Valamennyiünknek egyenlő joga­ink vannak. Ne tévedj mellékvá­gányra. A mások iránti tapintat ab­ban is megmutatkozik, hogy képes vagy takarékosan bánni az idővel. { KOMMENTÁLJUK } ...megteszik helyettünk mások Az elmúlt napok eseményei bebizonyították, nincsenek előregyár­tón receptek az életre, a bemagolt frázisok nem helyettesítik a gondo­latot, nincsenek olyan módszerek és formák az emberi kapcsolatok­ban, amelyek minden helyzetben általánosan alkalmazhatók. Az ember ember maradt. Adyval utalva rá, titok idegenség, aki azonban megmutatni, szerettetni szeretné magát. Ha körülnézünk megszokott környezetünkben, mást látunk, mint eddig, pedig csak az emberek változtak meg, ki jobban, ki kevésbé. S éppen e változás óhajtása volt az, ami az őket ért erőszak ellen tiltakozó diákok mellé állította a művészeket, s amint ez hétfőn megmutatkozott a dolgozók döntő többségét, a kommunista párt tagjait és a pártonkívülieket is. Nem tudom, milyen néven kerül majd be ez a november vége a történelembe, de az elemzések bizonyára kiemelik majd, hogy ahonnan a legtöbben és leginkább várták a választ, onnan érkezett a legkésőbb és a legsutábban: a hatalom- gyakorlás régiójából, vagy ahogy egymás között mindig neveztük, odaföntról. Pedig a munkások, a párttagok, az alapszervezetek elnökei nagyon várták, hogy segítsenek nekik, hogy most jöjjenek azok, akik a szilárd és alkotmányban is biztosított vezető pozícióból eddig mindenre mindig megadták a választ, noha az sokszor nem oldott meg semmit. Az meg már szinte hihetetlennek tűnt, a munká­sok pártjában elsősorban a munkások boldogulását keresőknek, hogy milyen nehezen válnak meg pozíciójuktól sokan, akiket az ország népe erre felszólított. Szerdán megszületett a döntés, a Szövetségi Gyűlés törölte az alkotmányból egyebek között azt a cikkelyt is, amely a kommunista párt vezető szerepét eleve elrendelné tette. A jövő a párt számára egyértelmű: politikai harcban, mindennapos megmérettetésben kell kivívnia a jogot a vezetéshez. A választók elé érthető, vonzó programmal kell lépnie a kommunista pártnak, olyan programmal, ami nemcsak bizalmat, de hitet is kelt a szándékok őszinteségében. A több mint 40 éves egyeduralom azonban minden jel szerint rossz iskola volt. Amikor végre a párt és a kormány legfőbb köreinek képviselői megjelentek a televízió képernyőjén, hogy a szocializmus programját hirdetve, s a szocializmus platformján állva kezdjenek párbeszédet, mindannyian nagyon homályosan, túlteoretizálva és különbözőképpen próbálták elmagyarázni magának a szocializmus­nak a lényegét. Az asztal másik oldaláról egyszerűbb kérdések és válaszok érkeztek, de mindenesetre érthetőbbek. Hogy kinek a párt­jára állt a fáradt és kivörösödött szemű, de várakozásokkal teli néző akkor éjjel, azon vitatkozni sem lehet. Pedig erről van szó a jövőben. Arról, hogy milyen legyen a szocia­lizmus, amely mellett - egyelőre - a polgári kezdeményezések is letették voksukat. Annak megfogalmazását, hogy milyen szocializ­musképet nyújtunk majd a dolgozóknak, rendhagyó módon most nem a teoretikusok egészoldalas mondataival és a nagy klasszikusoktól vett idézetek szintézisével kell elkezdeni. Meg kell kérdezni azokat, akiknek a szavazataira számítunk, akiknek a pártja lenni akarunk, ők milyen szocializmust akarnak maguknak. Nem vagyok s nem is lehetek a tudományosság ellen, de az idő megmutatta ebben a témában mostanra valahogy összemosódott a valódi és az áltudo­mány, s a megtisztulás csak a valós helyzetismeretből a dolgozók­nak, a fiatalságnak a véleményéből indulhat ki. Azt kell tudnunk, ők mit várnak el az eljövendő, reméljük tisztább, őszintébb, sikeresebb, - s ami a legfőbb - emberibb szocialista társadalomtól. A pártnak, az ő véleményük nyomán kialakult képpel kell összehangolnia elméletét, és programját. A bizalom visszaszerzéséről van szó, s ehhez a kommunista pártnak meg kell szabadulnia mindattól és mindazoktól, ami és akik e bizalom, s a 40 évvel ezelőtti hatalmas erkölcsi tőke elvesztéséig juttatták. Mindenkinek szembe kell néznie önmagával és ítélkeznie eddigi tettei fölött. Ha ezt nem tesszük, megteszik helyettünk mások. SZÉNÁSI GYÖRGY Javaslat két „bársonyszékre44.. Infarktus és szakértelem... Gyakori volt ez a kép az el­múlt héten, egészen hétfőig: A bratislavai nagygyűlések résztvevői,, szín ültig “ megtöltöt­ték a Szlovák nemzeti felkelés terét. A hallgatóság feszülten fi­gyelt, helyeselt vagy tiltakozott. Időnként aztán - függetlenül az eseményektől - megszólal a kó­rus, orvost vagy mentőt követel­ve A tömeg pedig szétnyílt és utat engedett .. Dr. Vladimír Harínek, a négy ügyeletes mentőorvos egyike éppen ezt a fegyelmezett maga­tartást emelte ki, amikor gyors­segélyszolgálat munkájáról kér­deztük. Erre szükség is volt, hi­szen például november 21-én 864 alkalommal kellett beavat­KuznunK, igaz nem mindannyi­szor a nagygyűlés ideje alatt. Hétfőn pedig délután fél háro­mig 530 alkalommal léptek köz­be s a sztrájknak végéig ez a szám 832-re nőtt. Aznap az 54 sürgős esetből 26-szor infarktus volt a hívás oka. Az SZSZK Egészség- és Szo­ciális Ügyi Minisztériuma is érté­kelte a legutóbbi során mutatott helytállásukat: ,,Külön kiemeljük az egészségügyi dolgozók fele­lősségteljes hozzáállását, akik önkéntesen vállalták az egész­ségügyi gondoskodást, ami az általános sztrájk ideje alatt is zavartalan volt." Pedig ki tudja, hogy közülük a múltban hányat milyen sére­lem ért (?!)... Szerdán délután találkoztak a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak ellen képviselői. Ez a két kezdeményezés egymást elismeri a cseh, illetve a szlovák polgári mozgalom képviselőjének, és együttműködik a kölcsönös partnerség alapján, mely az azonos célokból adódik. Azzal, hogy Csehszlovákia demokratikus föderációvá alakul, melyben a csehek és a szlovákok, közösen a többi nemzetisé­gekkel, életüket a kölcsönös barátság és egyetértés alapján rendezik el. Erről tájé­koztatta a prágai Laterna Magicában tar­tott rendszeres sajtókonferenciáján Jirí Dienstbier a Polgári Fórum képviselőit. A mozgalom képviselői a sajtószóvivő szerint nem pályáznak miniszteri bár­sonyszékekre. Javasolták azonban a szö­vetségi kormány elnökének, hogy a nem­zetvédelmi miniszter posztjára kerüljön olyan civil tagja a CSKP-nak, aki nem kompromittálta magát, és a belügyminisz­ter legyen feddhetetlen párton kívüli sze­mély. Jirí Dienstbier felolvasta a Polgári Fó­rum nyilatkozatát, melyet a Csehszlovák Néphadsereg és a Nemzetbiztonsági ala­kulatokhoz intézett, ebben egyebek közt megállapítja, hogy azok, akik csatlakoznak a Polgári Fórumhoz, tudatosítják a hadse­reg és a biztonsági erők jelentőségét az államban. A Csehszlovák Néphadsereg és a nemzetbiztonsági testület tagjait fel­hívja arra, hogy tartsák tiszteletben és védelmezzék a nép érdekeit, és ne hagy­ják, hogy bizonyos egyének csoportja az ország demokratikus megújulása ellen használja fel őket. Védelmezzék továbbra is polgártársaik életét, jogait és a köztár­saság szuverenitását. Jirí Dienstbier kijelentette, hogy egyes csehszlovák külképviseletek megtagad­ják a külföldön élő cseheknek és szlová­koknak a vízumkiadást. Tolmácsolta to­vábbá a prágai üzemek és a prágai CKD kombinát igazgatóságának kijelentését, amelyben a bizottság kötelezi magát arra, hogy a diákok ellen irányuló erőszak al­kalmazása esetén kész azonnal tiltakozó sztrájkot indítani a ÖKD valamennyi szer­vezeti egységében. Mónika Pajerová, a diákok koordináci­ós sztrájkbizottsága és a sztrájkoló diákok nevében bizalmatlanságát fejezte ki Vác- lav Őtáf országgyűlési képviselővel szem­ben, akit a Szövetségi Gyűlés jóváhagyott abba a parlamenti bizottságba, amely az 1989. november 17-i események kivizs­gálását felügyeli. Mónika Pajerová előadta a diákoknak azt a javaslatát, amely a tényleges kato­nai szolgálat módosítására vonatkozik. Elsősorban a szolgálati idő 12 hónapra, a katonai előképzésben részesült főisko­lások számára 6 hónapra való lerövidíté­sét javasolja. A diákok továbbá indítvá­nyozzák, hogy a katonai eskü szövegéből töröljék a CSKP-nak a Csehszlovák Nép­hadseregben betöltött vezető szerepére vonatkozó részt. Ugyancsak kérik az al­ternatív katonai szolgálat bevezetését és alapvető változások végrehajtását indít­ványozzák a főiskolai katonai előkép­zésben. Arra a kérdésre: vajon a Polgári Fórum törekszik-e arra, hogy azok, akik 1968 után elvesztették állásukat visszakerül­hetnek-e eredeti munkahelyükre, Jirí Dienstbier azt válaszolta: ez érthető okok­ból nagyon nehéz volna, hisz olyan em­berekről van szó, akik húsz évvel ezelőtt vesztették el állásukat. Legnagyobb er­kölcsi elégtétel ezen állampolgárok szá­mára az elmúlt napok eseményei. Felügyelet helyett partneri viszonyt (ÖSTK) - Szerdán Bratislavában ta­nácskoztak a szlovákiai Református Ke­resztény Egyház vezetői. Megbeszélésük kötődött a Csehszlovákiai Egyházi és Val­lási Vezetők Bizottságának hétfőn és ked­den Brnóban tartott üléséhez, amelyen állást foglaltak az utóbbi napok esemé­nyeivel kapcsolatban. Mikó Jenő, püspök a következőket mondta a Csehszlovák Sajtóiroda munka­társának: ,.Támogatásunkról csak az új kormányt biztosíthatjuk, amely úgy fogja tiszteletben tartani s valóra váltani az emberek akaratát, ahogyan az az utóbbi napokban hazánkban alakot öltött és for­málódik a Polgári Fórum és a Közvéle­mény az Erőszak Ellen mozgalom plat­formján. A szlovákiai egyházak keresik annak módját, hogy az egyházak és a val­lási közösségek tevékenységét miképp tehetnék kulturálttá és társadalmi méretű­vé. Ragaszkodunk ahhoz, hogy főleg az ifjúság körében bővítsük az egyházak szolgáltatásához szükséges teret, köve­teljük az egyházak fölötti állami ellenőrzés megszüntetését és azt, hogy az ehhez való jogot rögzítsék az alkotmányban. Szeretnénk, ha a jövőben tovább fejlődne a hívők jogtudata. “ A tanácskozás vitájában elhangzott az a követelés, hogy az egyházak állami felügyeletét partneri viszonnyal helyet­tesítsék, s ne korlátozzák az iskolai val­lásoktatást. A követelések vagyonjogi kérdésekre is vonatkoztak, beleértve az egyházi létesítményekkel és az egyházak tulajdonával összefüggőeket. A felszóla­lók az államigazgatási szervek monopol­hatalmának elítélésén kívül a zsinat el­nökségét is kritizálták, mivel észrevételeik ellenére sem tett semmit az egyházi élet megújítása érdekében. ÚJ SZÚ 4 1989. X!í. 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom