Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-05 / 286. szám, kedd

Cél: a demokrácia Beszélgetés SZIGETI LÁSZLÓVAL, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen polgári mozgalom koordinációs bizottságának tagjával -A csehszlovákiai magyar közvélemény számára is ismertek a mozgalom céljai, törekvései, a több síkon páratlan gyorsasággal elén eredményei, hadd kérdezzem meg mégis, te, illetve ti, ott a bizottságon belül mit tekintetek az eddigi legnagyobb sikernek, ha helyén való itt e szó. - Köztudott, mozgalmunk a november 17-i prágai események után két nappal alakult. Európai unikumnak minősíthető, hogy tízegynéhány nap múlva egy, mondhatnám, csecsemőnek számító mozgalom képviselőivel már kénytelen volt tárgyalóasztalhoz ülni a kormányfő. És hozzáteszem: nem akármilyen pozícióból tárgyalhattunk. A megalakuláskor még nem mutattak határozott politikai arcélt mozgalmunk alapítói, egyszerűen hangadói kívántak lenni az erőszak elleni tiltakozásnak, majd immáron az össztársadalmi elégedetlenségnek is. A Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon, majd az NDK-ban végbemenő változásoknak köszönhetően is olyan társadalmi erők formálódtak, melyek létrejöttünk után automatikusan ösztönöztek tüntetések szervezésére, azon túl pedig egy olyan helyzetbe, amelyben elkerülhetetlen volt, hogy politikailag is ne artikulálódjunk. Ennek eredményeként egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy mozgalmunknak szociális és polgárjogi törekvései vannak. Elsősorban polgárjogi. Miközben az események sodrában fokozatosan egyre hangosabban mondtuk ki, hogy a demokrácia és a jogállam megteremtéséhez gyökeres strukturális változásokra van szükség. Ma úgy érezzük - és szerintem ez a legnagyobb siker -, az emberek zöme támogat bennünket. - Tudomásom szerint, te a Független Magyar Kezdeményezés képviselőjeként dolgozol a koordinációs bizottságban. - Rendkívül fontos eredménynek tartom, hogy kezdettől fogva együtt lépünk szlovák társainkkal, képviselve és kifejezve nemzeti kisebbségünk problémáit. Grendel Lajos, az FMK egyik szóvivője például kétszer is beszélhetett közel százezer ember előtt a pozsonyi SZNF téren, és csak rajtunk múlik, hogy felszólalunk-e, mondjuk, a következő, a december 9-i demonstráción. - Emiitetted, hogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen megalakulásának óráiban nem lehetett határozott politikai arcéiról beszélni. - Amint köztudott, a mozgalom vezetői a szlovákiai művészeti és tudományos élet képviselői, a Szlovákiában hálózat nélkül működő ellenzék tagjai, akik elutasították a politikai, kulturális és közéletben uralkodó eröszakot. Ezen belül akár négy csoportról is beszélhetünk jelenleg, az egyiket a művészek alkotják, a másodikat a zöldek, a harmadikat a hivők, a negyediket a nemzeti kisebbségek képviselői. Közös vonásuk, hogy évtizedeken át - így vagy úgy - hátrányos pozíciókba szorított nézetek képviselői voltak mindnyájan. Természetes számunkra, hogy mi, magyarok is beléptünk a mozgalomba, sót alapító tagjai között vagyunk. - Magam szintén azt a nézetet vallom, hogy most elsődleges és közös feladat a demokrácia és a jogállam kialakulását eddig akadályozó sztálini struktúrák mielőbbi likvidálása, helyükbe pedig újak, emberi, európai léptékűek megteremtése. Ezek aztán alapvető feltételei annak is, hogy nemzeti kisebbségünk egészében és külön-külön minden tagja végre az egyenjogúság elve alapján élhessen, fejlődhessen. Szúklátókörúségre vallana, mi több, hibát követnénk el, ha most elszakadnánk az össztársadalmi törekvésektől és csak a saját dolgainkra, érdekeinkre figyelnénk. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne tartsuk felszínen a nemzeti kisebbség problémakörét. - Engedd meg, hogy a magyar nemzeti kisebbség esélyeit mérlegelve, ne belülről, pontosabban a koordinációs bizottság tagjaként szóljak, hanem kívülről közelítsek hozzájuk. Csehszlovákia fennállása óta most először alakult úgy a három nép, a cseh, a szlovák és a magyar sorsa, hogy azonos politikai, gazdasági és etikai feltételek és tanulságok nyomán oldódni kezdhet KözépEurópának az a válsággóca, mely e három nép közötti viszonyok következményeként keletkezett. Kiemelném itt, hogy Szlovákiában nem gazdasági, hanem erkölcsi forradalomról van szó pillanatnyilag, vagyis a kompromittált emberek félreállításáról, a totalitárius szellemben működő kommunista párt vezető szerepének a megszüntetéséről, végeredményben pedig a parlamentális demokrácia megteremtéséről. Persze, sok feladat áll még előttünk ahhoz, hogy a CSKP vezető szerepe valóban megszűnjék. Ne feledjük, e vezető szerepet csak 1960-tól rögzíti az alkotmány - de vajon nem a kommunista párté volt-e a vezető szerep azelőtt is? Visszakanyarodva az eredeti gondolathoz, a totalitárius rendszer antidemokratikus, álnemzeti ideológiája'mind a szlovák nemzet, mind a magyar nemzeti kisebbség tagjaival szemben demagógiák terrorrendszereit alkalmazta, a lenini nemzetiségi politika leple alatt. Ezért lehettek nemzeti kisebbségünk demokratikus törekvéseinek, érdekvédelmünknek, polgárjogi követeléseinknek hangadói revansisták, nacionalisták, soviniszták. Más szóval: üldözöttek. De senki se gondolja, hogy a rezsim csak a magyarokat üldözte. Ugyanúgy a progresszív szlovák erőket is. A másik dolog. Visszamenve a történelemben, a szlovákság, identitástudatának meghatározásakor, nem tudta megkerülni a szlovák-magyar és a szlovák-cseh viszonylatokat. Most a világsajtóban gyengéd forradalomnak nevezett pozsonyi események nyomán úgy érzem, elérkezett az a történelmi pillanat, amelytől kezdve a szlovákság, azonosságtudatának meghatározásakor, önmagából indulhat ki, önmagához mérve magát. Szerintem ez az első tiszta szlovák forradalom, melyet az eddig visszaszorított nemzeti dimenziókkal párhuzamosan össztársadalmi, söt, európai szellemi kritériumok határoznak meg. Ennek az immár több mint két hete tartó eufórikus állapotnak ez a párhuzam a tudati alakító tényezője. - És, gondolom, egyben feltétele annak, hogy végre rendeződjék nemzeti kisebbségünk helyzete. - Igy van. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom - a sztálinista fantazmagória szülte Nemzeti Frontba kényszerített pártokat és tömegszervezeteket kivéve, melyek kompromittálódtak az elmúlt negyven esztendőben - magába fogad szinte minden állampolgári kezdeményezést, mozgalmat, vallási felekezetet, a nemzeti kisebbségeket pedig egyenrangú és egyenjogú félnek ismeri el. A legmarkánsabb bizonyítéka ennek követeléseink 11. pontja, mely egyebek között „követeli a csehek és szlovákok következetesen demokratikus federációját és a nemzeti kisebbségek jogainak és helyzetének törvényes rendezését a teljes és tényleges egyenjogúság alapján". Annyit még hozzátennék, hogy mozgalmunk nem kíván- a Nemzeti Fronthoz hasonlóan - pártokat magába tömöríteni. Amolyan pártok fölötti, a nép bizalmát élvező erkölcsi mozgalom akar maradni. Persze, nincs kizárva, hogy idővel nem alakulunk mi is párttá. - Szerinted, mint az FMK képviselőjének a koordinációs bizottságban, mi az, amit minél előbb el kell érnünk, csehszlovákiai magyaroknak? - Kezdjem azzal, hogy a kormánnyal folytatott tanácskozásunkon röviden szóba került a nemzetiségi problémakör. Mindkét fél elismerte, hogy a kormánynak meg kell találnia a nemzetiségi kérdések megoldásához vezető utat, de jelenleg elsődleges cél a demokratikus struktúrák kiépítése. Ami a legsürgősebb feladatainkat illeti, mivel a csehszlovákiai magyarok köreiben sem csak kommunisták élnek, szükség van egy független napilapra, amelyben mindennemű pártpolitikai megkötöttség nélkül kifejezhetik nézeteiket az emberek. Jó lenne továbbá, ha a szlovák és cseh kezdeményezésekhez hasonlóan egyre több független magyar mozgalom alakulna. Mivel kimondatott a kultúra és az oktatásügy dezideologizálása, szerintem a másik legfontosabb, hogy alakuljon meg a független magyar pedagógusok kezdeményezése, hasonlóképpen a földműveseké. Javasolnám még, hogy az eddigi és remélhetőleg tovább szaporodó magyar kezdeményezéseknek - a független magyar napilap megalakulásáig - adjon fórumot az Új Szó, elsősorban alapvető dokumentumaiknak. Bízom abban, hogy ezek a mozgalmak, a specifikus célkitűzések mellett, arra ugyanúgy törekednek majd, hogy miközben egyenrangú tagjai vagyunk ennek az országnak, legyünk egyenrangú tagjai az Európai Háznak is. - Végezetül, melyek a legújabb lépések a Nyilvánosság az Erőszak Ellen koordinációs bizottságában? - Prágával ellentétben, ahol már leváltották a legfelső pártvezetést, Pozsonyban még mindig a régi gárda irányít, nem beszélve a szlovák kormányról, amelyben még csak személyi változások sem voltak. Következésképpen a vidéken is még a sztálinista módszereket alkalmazó garnitúra működik. Legidőszerűbb feladatunk tehát világos. Teljesítéséhez azonban nem elegendőek mozgalmunk erőfeszítései, valamennyi ember bátor és becsületes kiállására is szükség van. BODNÁR GYULA KÖVESDI KÁROLY Vívódva, lelkiismeretemmel küszködve írom ezt a levelet apámnak, valamennyiünk apjának, azok nevében, akik a háború utáni ,,jóvilágba" születtünk bele, mint akiket rossz címre hozott a gólya, s akiknek a jólbélelt fészek magasából unos-untalan azt kelepelték: mit akartok, hisz mindent készen kaptatok, nektek nem kellett semmiért megküzdenetek, harcolnotok, tálcán hoztuk nektek az ingyenes oktatást, az egészségügyi ellátást, a hifitornyot és a videót, a színes tévét és az érettségire, diploma mellé ajándékozott autót, az ingyen lakást, és az ingyen adott gondolatot, amit helyettetek gondoltunk, hogy nektek erre se legyen gondotok, ti csak tanuljatok, dolgozzatok, táncoljatok, éljétek öntudatlanul ezt a világot. Cserébe alig kérünk valamit, pusztán azt, hogy ne szóljatok bele a dolgunkba, a politikától tartsátok távol magatokat, mert még elrontanátok mindent szeleburdi meggondolatlanságotokkal, kövessétek az eszmét feltétel nélkül, mert ez a ti eszmétek, a ti vallásotok, s ne kételkedjetek, mert az csak rosszra csábít, szóval jók legyetek. De mi rosszak szerettünk volna lenni, megátalkodottak és kételkedők, áhítottuk a hetedik toronyba zárt tudást, a saját ujjunkat szerettük volna megégetni, hogy érezzük, milyen a tűz, nem kértünk a hűtőszekrény-ideológiából, igaz, megtanultuk a bólogatást és a kétszínűséget, a mímelést és az allegóriát, s mikor megtudtuk, hogy a fennkölt ideológia felkent papjai védett sasokra vadásznak helikopterekből, s a bűnbarlangok gőzéből kipirosodott testtel kilépve, nyakkendőjüket igazgatva, azt az ideológiát papolják nekünk, amellyel eddig féken tartottak minket, s amiben ők maguk hittek a legkevésbé, s céklavörösen lihegték Eliot parafrázisát, „mert tiéd az ország", akkor lettünk igazán hitetlenek, s akkor váltunk romlottakká, s azt mondtuk: mi is sasokra szeretnénk vadászni, nekünk is hozzák ide éjnek évadján az ország legjobb énekesét, pezsgőben szeretnénk fürödni mi is, mint a kiválasztottak, akik azt szajkózzák, hogy a mi akaratunkat képviselik, hogy mi toltuk alájuk a bársonyszékeket, s hogy nem is ők ülnek bennük a villák rózsalugasaiban, hanem mi, a munkásosztály gyermekei, csakhát nincs annyi bársonyszék, hogy valamennyiünknek jusson, így hát ők képviselik a mi ülepeinket is, igen, ekkor fordult meg velünk a világ, apám, még csak nem is akkor, amikor tudomásunkra jutott, hogy ismét nem vettek fel minket az egyetemre, sokadik megalázkodás és könyörgés után sem engedtek bennünket felülni a vonatra, hogy megnézhessük, milyen a dél keresztje, hittünk nekik, borzasztó sokáig visszaéltek a hitünkkel, s oktondi módon évekig, évtizedekig rágódtunk az elénk vetett koncon, miközben szaladtak az évek, a legjobb éveink, s szegények lettünk és megnyomorítottak, bambán állunk a változó világban és talán nem is tudjuk, mikor végez velünk a csernobili felhő, amit elhallgattak előttünk, gyerekeink, a ti unokáitok ott játszadoztak városaink játszóterein, az öntudatlanság boldog állapotában szíva magukba a halált, akkor születtek a nyitott gerincű unokáitok, akkor vetéltek el a lányaitok, s azóta még jobban szégyellhetjük magunkat, hogy mi is a soraikba álltunk szekértolónak, bólogatójánosnak, hogy zsarolhassanak minket, mondván, egy csónakban ülünk, de a mi csónakjaink rozzant deszkái csak arra voltak jók, hogy az ő büszke jachtjaik még fényesebben pompázzanak, ők ott álltak bronzszínű Adoniszokként a fedélzeten, míg ti, apám, a rozoga gyárakban húztátok az igát, hogy betömhessétek követelőző szánkat, hogy mindenünk meglegyen, s míg a gerincetek ropogott belé, mi táncoltunk és önzők lettünk, megtagadtunk benneteket, míg anyáink visszeres lába és a ti hólyagos tenyeretek az orrunk előtt vált élő felkiáltójellé, mi európai álmok ködében tébláboltunk és csodára vártunk, míg titeket gőgösen visszakergettek a lapát mellé, ti csak dolgozzatok, majd mi gondolkodunk helyettetek, mondták a „jóvilág" püspökei; ők zárták be iskoláink kapuit, s terelgettek minket az államnyelv minden jóval kecsegtető, hülyítő jászlai elé, hogy végül már azt se tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, mivé leszünk, az ő általuk festett „jóvilágban" vesztettük el falvaink neveit, s ha legbátrabbjaink szót emeltek, a ti, a mi nevünkben bélyegezték meg őket, hát idáig jutottunk, apám, sirathatjuk a hazugságban leélt éveinket, de nekünk legalább adott a remény, hogy ami hátravan, még jóvá tehető, de mi lesz veletek, apám, akik nem tehettek semmiről, ezért is a lelkiismeretfurdalás, tulajdonképpen nem is neked, nektek kellett volna címezni ezt a levelet, hisz alólatok is kihúzták, amiben hittetek, s amihez talán még most is ragaszkodnátok, hisz jól tudod, apám, senki sem áhítja vissza a régit, de az új nem attól új, hogy így tálalták nekünk néhányan, hanem attól, hogy valamennyien alakítjuk, nem csak a kiválasztottak, akiknek már nem hisz a kutya se... S

em film-, sem tévé-, sem színpadi szerepet nem játszott az elmúlt napokban - Marian Labuda, a népszerű pozsonyi (Bratislava) színész, mégis reflektorfényben élt. Kerekasztal-beszélgetésekre, nagygyűlésekre, találkozókra járt; felszólalt, véleményt mondott, nyilatkozott - figyeltek rá, tetszést aratott, megtapsolták. - Hogy él a színész szerep nélkül? Milyen a közérzete, amikor nem játékosként, hanem „politikusként" jár be a színházába'' - A közérzetem? Köszönöm, egyre jobb. Történelmi heteket élünk, van minek örülnöm. A játék persze, hiányzik. Gogol Holt lelkek című darabjára várok már, az most nagyon időszerű lesz. - Mikor volt legutóbb színpadon? - November 18-án. Schwajda György Segítségnél játszottuk; huszonnégy órával a prágai események után. Úgy is hatott az előadás, mint egy hangos segélykiáltás. Szinte hihetetlen, milyen napok vannak mögöttünk.. . segítségre azonban továbbra is szükVége a régi időknek MARIAN LABUDA A FORDULAT NAPJAIBAN ségünk van. Bevallom, én nagyon izgulok, minden gondolatom a holnapunk, a jövőnk körül forog. Hiszem, hogy mindazt, amit a főiskolásokkal, egyetemistákkal célul tűztünk ki, elérjük, kiharcoljuk, mert ha sikerül, akkor még a Bós-nagymarosi vízlépcsőrendszer építése körüli v ta is elcsendesedne végre. Jó lenne már igaJ testvéri viszonyban, megértésben élni minden szomszédunkkal, örülnék, ha minél hamarabb új időszámítást kezdhetnénk Csehszlovákiában. Én az Európai Házat is csak úgy tudom elképzelni, hogy összefogunk, egymást lelkesítő szomszédok leszünk, és nem hagyjuk, hogy láthatatlan, sötét erők összeugrasszanak bennünket. Szűnjenek meg egyszer s mindenkorra a nemzetiségi ellentétek - ne állítsák már szembe egymással a cseheket és a szlovákokat, a szlovákokat és a magyarokat, a lengyeleket és a szovjeteket, ne engedjük már meg többé, hogy manipuláljanak velünk. Európai Házat építünk ... igen, így van ez rendjén. Szép, humánus gondolat. Az én örömöm azonban csak akkor lesz teljes, ha Románia is tagja lesz a Háznak, ha ott is megváltozik a politikai helyzet. Egyre többször jut mostanában az eszembe: 1977-ben a román tengerparton nyaraltam a családommal. Fiam, aki most fog érettségizni, ott barátkozott meg egy erdélyi

1 magyar orvos fiával, Andrással. Szavakkal nem nagyon értették meg egymást, mégis mindig együtt voltak. Vajon, mi lehet most Andrással, mikor érzi majd magát ugyanolyan felszabadultnak, mint most az én fiam? Meddig kell még várnia, hogy azt mondhassa: apám, vége a régi időknek. - Vége a régi időknek - ezzel a címmel jön Prágából a film, amelyet Vladislav Vanóura regénye nyomán, tavaly ősszel Jifí Menzel forgatott, ön is játszik benne .. gondolom, nagy örömére. - Számomra úgy hat ez a cím, akár egy szimbólum, vagy egy jövendölés... Menzel meg is jósolta annak idején: új idők hírnöke lesz ez a film. Emlékszem, amikor a Josef Abmám állal alakított főhős menekülési jelenetét készítette elő, azt a képsort, amikor átmászik a kastélykert falán, megjegyezte: figyeljétek csak meg, hogy meddig marad ép a berlini fal... nem sokáig! És igaza lett. Én most abban hiszek, hogy valóban jóra fordult az idő. A cinizmust, az arroganciát, a sztálini abszolutizmusra épült totális apparátust elfújta a forradalom szele. A párt és a kormány vezetőinek most arra a startvonalra kell állniuk, amelyen a nép áll. Ott kell új programot hirdetniük, hatalmi eszközök nélkül, tisztességgel és becsülettel. Én a tisztulást hozó változások hive vagyok és a tisztességes reformkommunisták oldalán állok. (szabó)